Fehér László


Fehér László

Fehér László (Székesfehérvár, 1953. március 17. – ) Kossuth-díjas magyar festő. A hiperrealizmus egyik jeles képviselője.

 

Fehér László 1953. március 17-én született Székesfehérváron Fehér József és Takács Mária gyermekeként.

Főiskolai tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán végezte 1971–1976 között, ahol jeles mestereknél tanult, Szentiványi Lajosnál és Kokas Ignácnál.

1974 óta kiállító művész. 1978–1981 között Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíjban részesült. 1982-ben a Kortárs művészet Magyarországon című vándorkiállítás egyik kiállító művésze volt, Franciaország négy nagy városában mutatkoztak be. 1986-ban a Római Magyar Akadémián működött ösztöndíjasként, még ebben az évben az Eklektika, 1987-ban az Új szenzibilitás című kiállításokon vett részt.

 

Képeinek állandó témája "az idő formája, az időn át látott tér," az ember helye az időben, az emberek egymáshoz való viszonya. Erről árulkodik 1974-1976-ban festett Önarcképe, amelyet saját családi fotói alapján készített, s az általa meg nem élt időt fekete sávokban jelenítette meg. Korai alkotói korszakában fotó-naturalista szürke képeket (Földalatti, 1976; Dég 1960, 1978) festett.

Az 1980-as évekhez közeledve képei, például Életkép (1979), kiszínesedtek. Az 1980-as évek elején képein nyugtalan ecsetvonások jelentkeztek, amelyekkel a zsidó életérzést juttatta kifejezésre (Diaszpóra, 1982; Ünnep I-IV.,1983). 1985-től szürrealisztikus, misztikus és hűvösen távolságtartó képeket festett és egy képen belül csak egyetlen színt használt, kék, piros, zöld, lila korszakai következtek egymás után (Napimádó, 1985; Misztikus táj, 1986; Zöld lépcső, 1987).

Majd elbeszélő jellegűvé vált festészete, az ezredfordulóig kontúrrajzos alakok jelentek meg képein, amelyek testetlenségük révén téren és időn kívül mozogtak. 1988-tól a sárga, a fekete és a fehér szín dominált festészetében (Balkon, 1988), de közben bejött a rózsaszín és az ezüst is (Szobor, I-II., 1989). 1991-től egy ideig csak fekete-fehér képeket festett (Búgócsiga, 1991; Ima, 1992). Az ezredforduló felé közeledve újra visszatért a fotó-realista, azaz a hiperrealizmus körébe sorolható stílushoz, családtagjait, barátait festette életnagyságúnál nagyobb portrékon. Európában számos helyütt egyéni kiállításokon mutatta be ezen alkotásait, díjakat nyert velük.

Festészete állandó megújulási képességet mutat. Egyik 2010-es kiállításán szereplő képei a memento mori (=Emlékezz a halálra/készülj a halálra) témát vetítik elénk. „Memento mori: az európai művészet egyik nagy témája ez, a rómaiak óta. Fehér László ennek hagyományát folytatja; a halál témájával viaskodik, anélkül, hogy ennek bármilyen melodrámai vagy szentimentális felhangot adna.”

 

Magánélete

1984-ben kötött házasságot Geisler Edittel. Két gyermekük született; Dávid (1987) és Judit (1990).

 

Díjak

 • 1978—81 A Művelôdési Minisztérium Derkovits-ösztöndíja

 • 1982 Fiatal Képzőművészek Stúdiójának díja

 • 1986 Római Magyar Akadémia ösztöndíja

 • 1987 Cagnes-sur-Mer-i 19. Nemzetközi Festészeti Fesztivál zsűrijének díja

 • 1990 Fiatal Kelet-Európai Festők Fesztiváljának második díja, Rotterdam

 • 1993 Munkácsy Mihály-díj

 • 1995 XXVIII. Szegedi Nyári Tárlat — Szegedért Alapítvány különdíja

 • 1996 Millecentenáriumi Művészeti Pályázat — 1100 év Európában — 100 év művészetpártolás — az MTM Kommunikáció különdíja, Budapest

 • 2000 Kossuth-díj

 • 2002 Az V. Országos Pasztell Biennálén a MAOE szakmai díja

 • 2003 “A festészet vége?” c. kiállítás, A Magyar Festők Társasága díja

 • 2003 Magyar Zsidó Kultúráért-díj

 • 2004 Porsche Hungária Rt. díja, 51. Vásárhelyi Őszi Tárlat, Hódmezővásárhely

 • 2005 Ezüst Diploma, XV. „Arcok és Sorsok” Országos Portré Biennálé

 • 2006 Art Export, Magyar Művészellátó, Talens Cég - Rembrandt születésének 400. évfordulója alkalmából kiírt pályázat, Festészet kategória, 1. díj

 • 2006 Prima-díj (Magyar Képzőművészet Kategória)

 • 2007 Magyar Kultúra Követe

 • 2009 56. Vásárhelyi Öszi Tárlat, Hódmezövásárhely megyei jogú város Endre Béla-díja


Szerkesztés dátuma: csütörtök, 2012. szeptember 6. Szerkesztette: Mereteiné-Matosics Ágnes
Nézettség: 1,805 Kategória: Képzőművészek » Festőművészek
Előző cikk: Fazekas Magdolna Következő cikk: Fehérváry Gábor


   







Tetszik  




Képek


Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: