Tóth István Ferenc


Tóth István Ferenc

AATOTH Franyo

 

festő, festőművész, grafikus

(Nyíregyháza, 1954. július 6.–)

 

1978-ban Victor Vasarely segítségével jutott ki Párizsba, ahol az École Supérieure des Beaux-Arts hallgatója lett. Első egyéni kiállítására 1981-ben, a Cité Universitaire-ben került sor. A két „a” a vezetékneve elé tulajdonképpen egy barátja javaslatára került, aki kitalálta, hogy így a legegyszerűbb egy festőnek az ábécésorrendet tiszteletben tartó katalógusok élére kerülni. A gondolat bevált.  

Hosszabb utazásokat tett többek között Németországban, Hollandiában, az Egyesült Államokban és Észak-Afrikában. Bár az ott szerzett tapasztalatok is beépültek munkáiba, művészetére a legnagyobb befolyást Mongólia megismerése gyakorolta, ahol 1989-ben járt először, és ahova azóta is évente visszatér. 1993-ban Franciaország-Mongólia címmel mongol és Franciaországban élő különböző nemzetiségű művészek részvételével kiállítást szervezett a párizsi UNESCO-palotában.  

Korai festményeinek komor színeit a 90-es évek elején a vörös-korszak váltotta fel. Alkotásaival többnyire az aktualitásokra reagál, metsző gúnnyal kritizálja korának emberét és társadalmát (Új cowboyok, 1998; Marcel Duchamp megjelenik Koszovóban, 1999; Gyilkosság rakottkrumplival, 2000). Képeinek fontos eleme a cím. Az ábrázolt tárgyaknak, élőlényeknek, szimbolikus jelentésük van, így az egymást vég nélküli sorban követő lovak az idő monoton múlását jelzik, míg az üres szék a hatalom jelképe. Grafikai munkássága is jelentős.

 

Egyéni kiállítások

1974 • Vízivárosi Pince Klub, Budapest

1976 • KFKI Klub, Budapest • Marczibányi téri Művelődési központ, Budapest

1981 • Fondation Deutsche de la Meurthe, Cité Universitaire, Párizs (F)

1983 • Atelier des Maîtres, Párizs (F)

1984 • Fondation Georges Cziffra, Senlis (F) • Anaïs Galerie, München (D)

1986 • Antoine Haveloose Gallery, New York (USA) • Atelier des Maîtres, Párizs (F) • Galerie Ecume, Párizs (F) • Galerie Quartier des Arts, Ermont (F)

1988 • Anaïs Galerie, München (D)

1989 • Galerie Agnès Stacke, Auvers sur Oise (F)

1990 • Recherche non figurative, St. Denis (F)

1991–1994 • Galerie Hélène de Roquefeuil, Párizs (F)

1995 • Lenin Múzeum [Alyskewicz, Keravis és Szechter társaságában], Kijev (UA)

1996 • Musée Arturo Lopez, Neuilly sur Seine (F)

1997 • Francia Intézet, Budapest • Galerie Hélène de Roquefeuil, Párizs (F)

1998 • UNESCO, Párizs (F)

1999 • Magyar Intézet, Párizs (F)

2000 • Astrolabe, Orléans (F) • Szatmár Múzeum, Mátészalka

2001 • Espace Ecureuil, Marseille (F)

2002 • Nan Kai Egyetem, Tian Jin (PRC) • Galerie Saint Clar [aatoth franyo terem, állandó kiállítás], Sarlat (F)

2003 • Galerie Saint Clar, Sarlat (F) • Várfok Galéria – XO terem, Budapest

2004 • Várfok Galéria – XO terem, Budapest • Magyar Intézet [feLugossy Lászlóval], Párizs (F) • Szatmár Múzeum [feLugossy Lászlóval és Pacsika Rudolffal], Mátészalka

2005 • Comédie de Reims, Reims (F) • Quais des Arts, Bordeaux (F)

2006 • Körzőgyár, Budapest • Opéra de Bordeaux, Bordeaux (F) • Várfok Galéria, Budapest • Galerie Arnizault Guerlain, Párizs (F) • Salle des Fêtes, Bertry (F)

2007 • Flatfile Galleries, Chicago (USA) • Le Quai, Angers (F) • Moldovay Győző Galéria, Hatvan

2008 • Várfok Galéria – XO terem, Budapest • Galerie Pinxit, Vichy (F) • Galerie Vent d’Est, Bordeaux (F) • Művészetek Háza, Miskolc

2009 • La Maison Folie de Moulins, Lille (F) • Várfok Galéria – Várfok terem, Budapest

2010 • Let me paint!, Galerie Keller, Párizs (F) • Magyar Intézet, Tallinn (EST) • Zempléni Fesztivál, Tokaj • Galerie Keller, Párizs (F) • Várfok Galéria – XO terem, Budapest

2011 • Art Museum – Guangzhou Academy of Fine Arts, Canton (PRC) • Maison de l’Europe, Bordeaux (F) • Galerie Vent d’Est, Bordeaux (F)

2012 • Kertek és katedrálisok [Ervin Patkaival], Várfok Galéria, Budapest.

 

Kiállítások az adatbázisban:

Franyo Aatoth kiállítása (2003)

Kiállítás a Francia Intézet 20 év alatt keletkezett műgyűjteményéből (2004)

aatoth franyo kiállítása (2004)

aatoth franyo kiállítása (2004)

Aatóth Franyó kiállítása (2004)

Vörös (2004)

Aatoth Franyo kiállítása és Karácsonyi Szalon a Körzőgyárban (2006)

aatoth franyo kiállítása (2006)

aatoth franyo kiállítása (2007)

Hol akadt el...? - Aatoth Franyó kiállítása (2008)

Hommage á El Kazovszkij (2009)

Aatoth Franyo: Reggeli a szabadban (2009)

Akt, csajok - aatoth franyo, Sara Berti, Csiszér Zsuzsi, Győrffy László, Herman Levente, Ray Monde, Szirtes János kiállítása (2009)

Paradogma - csoportos kiállítás a Várfok Galéria művészeinek munkáiból (2010)

„Papíron” – csoportos kiállítás a Várfok Galéria művészeiből (2010)

aatoth franyo: Pachypodium (2010)

CRESCENDO (2010)

EGY SZEMPILLANTÁS MŰVE - Alkotók, gyűjtők, korszakok - a Várfok Galéria csoportos kiállítása (2011)

Kertek és Katedrálisok – Franyo aatoth és Ervin Patkai kiállítása (2012)

Nyolcadik kunszt - dzsungel / MŰÚT-kiállítások (2012)

Kortárs magángyűjtemények XVII. - válogatás Gerendai Károly gyűjteményébõl (2012)

Válogatott csoportos kiállítások

1981 • Jeune Peinture, Grand Palais, Párizs (F)

1984 • Atelier des Maîtres, Párizs (F) • Galerie Crous, Párizs (F)

1985 • International Fine Art Expo, Kobe (J) • Galerie Ecume, Párizs (F)

1986 • FIDEM, Colorado Springs (USA)

1987 • Centre Coréen, Párizs (F)

1988 • Maison de l'Amérique Latine, Párizs (F)

1990 • Grands et Jeunes d'aujourd'hui, Párizs (F) • International Coffee Themed Show, San Diego (USA) • Nap Nap Fesztivál, Budapest

1991 • Nap Nap Fesztivál, Budapest • Galerie Hélène de Roquefeuil, Párizs (F)

1992 • Sterling Gallery, La Jolla (USA) • Jeune Peinture, Grand Palais, Párizs (F) • Exposition d’art Contemporaine, Courbevoie (F)

1993 • France-Mongolie, Ermont (F) • UNESCO, Párizs (F) • Jeune Peinture, Grand Palais, Párizs (F) • Nemzeti Galéria, Ulan-Bator (MGL) • Galerie Hélène de Roquefeuil, Párizs (F)

1994 • Galerie Hélène de Roquefeuil, Párizs (F)

1995 • Galerie Hélène de Roquefeuil, Párizs (F) • SIAC, Strasbourg (F)

1996 • Galerie Hélène de Roquefeuil, Párizs (F)

1997 • Passage-Pas sage, Maison d'Arrêt du Val d'Oise, Ogny (F)

1998 • Mediawave Festival, Párizs (F)

1999 • Avant Bâle, Párizs (F)

2002 • Festambiente Rispescia, Grosetto (I)

2004 • Szatmári Múzeum, Mátészalka • Rouge et Blanc, Várfok Galéria, Budapest

2005–2006 • PLUG, Várfok Galéria, Budapest • Köln Fineart 2006 [Várfok Galériával], Köln (D) • Európa Fríz [MissionArt Galériával], Magyar Intézet, Bécs (A)–Pozsony (SK)–Róma (I)–Moszkva (RUS)

2007 • Start, Veszprém • Budapest Art Fair, Műcsarnok, Budapest • Magyar Intézet, Brüsszel (B) • Köln Fineart 2007 [Várfok Galériával], Köln (D)

2008 • Budapest Art Fair, Műcsarnok, Budapest • Tegnapután, XO Galéria, Budapest • Jégkockák, XO Galéria, Budapest • Kép a képben, XO Galéria, Budapest

2009 • Enfances, Galerie Keller, Párizs (F) • Nude / Girls, Várfok Galéria, Budapest • Budapest Art Fair, Műcsarnok, Budapest • Hommage à El Kazovszkij, XO Galéria, Budapest

2011 • Serial Artists, Galerie Talmart, Párizs (F) • Hommage à Rozsda Endre, Várfok Galéria – XO terem, Budapest • Bastille Quartier libre, Galerie Keller, Párizs (F) • Budapest Art Fair, Műcsarnok, Budapest • Contemporary Art Ruhr, Essen (D) • Art BLOKK, Budapest • Evald Okase Museum, Haapsalu (EST) • Eastern Media Center, Beijing (PRC) • Tianjin Museum, Tianjin (PRC) • Senat of PRC Taipingqiao Xicheng dstr., Peking (PRC) • Crescendo, Várfok Galéria, Budapest • On Paper, Várfok Galéria, Budapest • Paradogma, Várfok Galéria – XO terem, Budapest • Pensées détachées, Bibliothèque François Mitterand, Párizs (F).

 

Művek közgyűjteményekben

Bibliothèque Nationale de France, Párizs (F)

Francia Intézet, Budapest

Harward University, Cambridge (USA)

Musée Arthuro Lopez, Neuilly sur Seine (F)

Musée de la Monnaie, Párizs (F)

Museo Nacional de Bellas Artes de Cuba, Havanna (C)

Nan Kai University, Tianjin (PRC)

Mongolian National Modern Art Gallery, Ulanbator (MGL)

Szatmári Múzeum, Mátészalka

Ukrán Nemzeti Művészeti Múzeum, Kijev (UA)

 

Könyvei

Az utazó alkoholista kéziszótára 14 nyelven. PolgART, Budapest, 2003

15 nyelvű tivornyaszótár. Laborpress, Budapest, 2003

Kék pánik kávéház [FeLugossy Lászlóval]. Szoba kiadó, Budapest, 2006.

 


Szerkesztés dátuma: szerda, 2012. október 31.
Nézettség: 914 Kategória: Képzőművészek » Festőművészek
Előző cikk: Tóth Imre Következő cikk: Tóth Laca

Forrás:
artportal.hu
www.aatoth.com


   







Tetszik  





Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: