B. Molnár Annamária


B. Molnár Annamária

1970-ben születtem Budapesten, kisgyermek korom óta mindig is foglalkoztatott a rajzolás, festés. A tanulmányaimat is művészeti pályán végeztem. Porcelánfestőnek tanultam, majd Ványi Balázs festőművész vezetésével sajátítottam el a festészet mesterségét. Képességeim továbbfejlesztéséhez Tóth Tibor festőművész Művészeti iskoláját látogattam. Sajátos technikát dolgoztam ki festőkéssel, amely képeim egy részét jellemzi, de munkáim között továbbra is megtalálhatóak a hagyományos módon, ecsettel készült festmények is. 

A gyermekkorom egyik meghatározó egyénisége a nagymamám, aki egy igazi öreg vidéki nénike volt. A képeimre jellemző hangulat, a régi konyha idilli környezete, a régi edények, csipkék, napraforgók, mind a falusi hangulatot idézik vissza. Nagy szeretettel festek régies csendéleteket, magyaros hangulatú képeket, talán sikerül a mai rohanó világban egy kis nyugalmat varázsolni. Első önálló hazai bemutatkozásom Budapesten a XVII. kerületben volt. Ezután több egyéni és társas kiállításon és pályázaton is részt vettem. 

Munkáim egyaránt megtalálhatók a hazai és külföldi műkereskedelmi piacokon. Több alkotásom, gazdagítja a külföldi és belföldi magángyűjteményeket. 2003-óta tagja vagyok a Vigyázó Ferenc Művelődési Társaságnak.

 


Szerkesztés dátuma: kedd, 2012. november 6.
Nézettség: 1,629 Kategória: Képzőművészek » Festőművészek
Előző cikk: B. Gáti Csilla Következő cikk: B. Molnár Márta

Forrás:
www.bmolnar-art-galeria.com


   







Tetszik 1 Kovács Éva kedveli
Kovács Éva





Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: