Bihari Puhl Levente


Bihari Puhl Levente

Egy szakértő véleménye:

Levy - teljes nevén Bihari Puhl Levente 1957-ben született Székesfehérváron. 1983 májusában jártam nála először, akkor még igen szerény siófoki műtermében, és egy komplementer önarcképpel ajándékozott meg. Én ifjú tehetséget, ő pedig atyai jó barátot fedezett fel bennem. Azóta kísérem figyelemmel festészetét. Életének egy sorsdöntő fordulata segítette a festészeti pályára 1977-ben. Ekkor elkezdett festészetet és anatómiát, modellrajzot tanulni. Különféle képzőművész körök mellett otthon rendezett be önképző műhelyt.

1980-tól külföldi megrendelésekhez jutott, így festészetével már el tudta tartani önmagát, majd családját is. Amerikai, angol, francia műkereskedők látták el munkával, majd később német, osztrák és olasz galériák megrendeléseire dolgozott, közönséges ízlésű zsánerképeket festett. Itt tanulta meg a klasszikus festészet alapjait, és mesterfogásait - ami felé mindig is vonzódott. 1990-től kezdett el több társával csoportos kiállításokat is rendezni, s így egyéni és csoportos tárlata 2006-ig több, mint 100 volt az országban. Főbb helyek: Budapest, Debrecen, Baja, Békéscsaba, Nyíregyháza, Pécs, Sopron, Pápa, stb. 2000 novemberében nagyszabású kiállításon mutatta be sokrétű munkásságát Siófokon, majd 2005-ben ugyanott megrendezte az első Levyntgard ki- és beállítást.

             

Ezen az oldalon Ön azon ritka festők egyikével találkozik, aki RETROAVANTGARDnak tartja magát, hisz már a Kádár-rendszerben kizsűrizték klasszikus alapokon nyugvó realista és szürrealista képeit. Már ekkor érezte és tudta, hogy művészeti útja nem a szokványos kiállítótermeken és galériákon keresztül fog a közönséghez és műgyűjtőkhöz eljutni. Egyéni és egyedi utat kellett járnia, hogy elsajátíthassa azt a festészetet, melyet nem engedett, hogy a kor áramlatai, divatja, nézetei befolyásoljanak.

Festészetében mindig is azt az ideát és öntörvényűséget követte, melyre leginkább a kontúrosan, színesen megjelenített realizmus jellemző. A hazai képkereskedések, festményterjesztők, és a legtöbb átlagos galéria nem tudták megadni számára azt a megmutatkozási lehetőséget, és erőt, mely az ez idő alatt készült festményeinek megjárt volna. Az absztrakt irányzatokkal mindig is kísérletezési szinten foglakozott, a kommersz, tucat-festészetet pedig hamar maga mögött hagyta.

Egyéni utat járt az elmúlt 30 évben: kezdetben 10 évig csak külföldi galériák megrendeléseire dolgozott, majd 1990-től itthon kezdett kiállítani. Ezen kiállításokat mind maga szervezte, rendezte, nem hajolva meg galériák, művészettörténészek, és a korszellem nyomásai alatt.

Műtermében jelenleg közel 500 festmény jelzi ezt a munkásságot, mely az utóbbi 9 évben halmozódott fel.

 

 


Szerkesztés dátuma: csütörtök, 2012. november 8.
Nézettség: 1,757 Kategória: Képzőművészek » Festőművészek
Előző cikk: Bihari Puhl Andrea Következő cikk: Bihari Sándor

Forrás:
www.artlevy.hu


   







Tetszik  





Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: