1954 Júniusában születtem, Debrecenben.
Itt szívtam magamba a "Pátria" szeretetét, Bocskay, Rákóczy, Csokonay Vitéz Mihály tiszteletét, a cívis öntudatot, a nyakas református lelkületet.
Kora gyermekkorom óta vonzott a képi ábrázolás, rajztanárom ekkor Solymosi László tanár úr volt, aki meghatározó jelentőségű hatással volt rám.
1968-ban Budapestre kerültem családommal együtt, ahol az akkori Dési Huber Képzőművész körbe jelentkeztem, s Klimó Károly, Tamás Ervin és Laborcz Ferenc tanítványa lettem.
Gimnáziumi tanulmányaim közben, s az után (1972) amikor ötvös tanulóként voltam jegyezve, Búza Barna, Grantner Jenő, Pándi-Kiss János szobrászművészek okítottak művészetre, ugyancsak nagy hatást téve művészi elkötelezettségemre.
Ötvös tanulóként fedeztem fel az akkori igen erős és jó hírnek örvendő, Vasutas Képzőművész Kört, ahova jelentkeztem, s föl is vett Kirschmayer Jenő szobrászművész úr.
Időközben reklám-grafikusi vizsgát tettem, s különböző dekorációkban dolgoztam. Majd dekoráció-vezetőnek is kineveztek, ami mellett reklám szervezői munkakört is elláttam, mert a reklám - propaganda szakmai képesítést szereztem. Később ezen a területen dolgoztam tízegynehány évig.
Míg a "stabil " munkaköröm megvolt, a Képcsarnok Vállalat számára dolgoztam, mint festő, s - exportra készítettem fest-ményeket, természetesen meghatározott tárgykörben kellett maradni, elvárt témák voltak "eladhatóak" - legalábbis szerintük. Ezek a kötöttségek később az önfeladás határát kezdték átlépni, ezért abbahagytam ezt a jellegű tevékenységet.
A harmadik új munkahelyem csődje után önálló vállalkozóvá lettem, szinte akaratomon kívül.
Azóta ez létfenntartásom alapja, de ez teremti meg a külső befolyástól mentes művészi munka anyagi lehetőségeit is számomra.
Kiállították képeimet a londoni Tiffany Galery, a bécsi Piaristen Galéria, Balatonfenyvesen, a Magyar Iskola Alapítvány rendezésében a hátrányos helyzetű gyermekek javára szervezett tárlatokon, és a Magyar Újságírók Közössége székházában. Kiállítottam több más művésztársammal a Vigadóban, a Csákvári református közösség termében, és Biharkeresztesen is.
A nép-nemzeti irányzathoz tartozónak vallom magam, bár mindig városlakó voltam, - vagyok, mégis a vidék romlatlan népéhez tartozok - hitem szerint. Néprajzi gyűjtéssel is foglalkoztunk feleségemmel, persze amatőrszinten. Ez az érdeklődésem, valamint a homály felfedése, ami történelmünk majd' minden fejezetét és korszakát elfedi, vezetett egyfajta feltárójellegű történelmi kutakodáshoz. Természetesen ez az érdeklődés meghatározza festői munkáim tárgyát is. Megkísérlem megtalálni az utat a gyökerekhez, s vissza korunkba, újrahasznosítva mindazt, amelyek elődeink felhalmozott tudása és hitéből fakadó jelképei ma is érvényes jelentéssel bírnak. Ars-poeticámat az alábbiakban foglalnám össze: (önarcképem címével, jellemezve : )
"SÁMÁNDOBOT VEREK”
„Sámándobot verek, de nem holt szellemekkel akarok kapcsolatba kerülni, hanem nagyon is élő lelkekkel, - barátaimnak szeretnék mesélni, múltról, jövőről, - jelenünkről.
Mesélek a gyökerekben rejlő erőről, ami évezredes hagyományokban testesül meg, a sámándob hangja a mai napig bennünk szól, ritmusa ma is él, bennünk dobol, meghatározza cselekedeteinket minden nap.
Mesélek régi dicsőségről, életről, - halálról, feltámadásról, szerelemről, s mindenről, ami spirituális létünk megha-tározója, ami túl van a napi kenyérgondokon, nyűgön, bajon.
Mesélek arról, ami miatt érdemes élni, a küzdésről, - az életről.
A jelképek eredeti értelmét szeretném megvilágosítani, újra feleleveníteni, közérthetővé tenni, jelentőségüket aláhúzni a mai korban, amikor bár látványosabb, de sokkal durvább, erőszakosabb képi kultúra terjed mint a sajátunk volt eredetileg.
Mesélek múltról, jelenről, ezáltal a jövőről, mindarról ami lehetővé tette életünket, megmaradásunk, összetartozásunk jelképeiről. Kapok a foszló emlékek után, megpróbálom megragadni, megörökíteni őket, új fogódzókat kita-pintani a hagyományokat már lassan feledő világunkban.
Sámándobot verek, regölök, képekben mesélek,
nekem, neked, nekünk!
Mesélek gyermekeknek, felnőtteknek, a jövőnek, - szeretném remélni, felüdít e mese, - ami nem is mese, mert ez is a valóság, ez AZ ÉLET."
