Tóth Eszter Evelínó


Tóth Eszter Evelínó

"Számomra a festészet egy életre szóló hivatás, mely nagymérvű alkotásvággyal és kifejezőszándékkal párosulva, meghatározza munkásságom koncepciós tevékenységeit. Célom művészetileg értékes alkotások létrehozása és bemutatása, pozitív szépségetadva ezzel a reá fogékony közönségnek. Nem "csak" az ábrázolás, inkább a kifejezés mozgat. Ihletet és témát is ennek a kornak villanásaiból merítek, történések és életelemek felhasználásával, mely a művészi megfogalmazáson belül mindenképpen valami megfogható tényezőn alapul. Varázsszerem főképp az olaj, a festék nyújtotta technikai lehetőségeket kiaknázva, adott témától függően választom meg műre leginkább jellemző gyakorlati sajátságokat. (A festék felvitele is képenként egyedi, ez történhet: kézzel - ecsettel, festőkéssel - spaklival, kenéssel illetve szórással.) Felhasznált anyagaim leggyakrabban a vászon - farost, üveg és kerámia alap.

Természetben és műteremben is egyaránt dolgozom. Táj után éppúgy, (pillanatnyi impresszióra hagyatkozva) mint élő modell vagy/és élőmunkálatok gyanánt készített fényképek - ill. tervek - vázlatok alapján. Igazán műtermi festőnek tartom magam.

Egyidőben többféle feladat érlelődik bennem, melyek más-más időben kerülnek megvalósításra."


Szerkesztés dátuma: péntek, 2013. január 18. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 1,532 Kategória: Képzőművészek » Festőművészek
Előző cikk: Tóth Attila Következő cikk: Tóth Ferenc

Forrás:
www.festomuvesz.hu


   







Tetszik  




Képek


Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: