Szabó Katalin


Szabó Katalin
Püspökladányban végeztem alapfokú iskoláimat.
Első mesterem a városi Képzőművészeti Körben Topor András festőművész volt.
Az ő felkészítésének köszönhetően
felvételt nyertem a budapesti Képző és Iparművészeti Szakközépiskolába, ahol 1983-ban érettségiztem alkalmazott grafika szakon.
Tanáraim Gacs Gábor és Újvári Lajos voltak.
Középiskola után grafikusként dolgoztam Budapesten a Néprajzi Múzeumban, majd az Ofszet és Játékkártya Nyomdában.
Közben különböző rajz és képzőművészeti körökben fejlesztettem tudásomat
1989-től Zala megyében élek. 1996-óta egy önálló dekorációs és grafikai műhelyben dolgozom. Jelenleg Letenyén lakom.
 
Tízen-egynéhány évig csak a dekorációs munkában éltem ki az alkotói vágyaimat, majd a kezembe akadt egy nagyszerű eszköz, az akvarellceruza, és a vonalak szövevénye új teret nyitott a fantáziámnak. 2003-ban fölélesztettem a nyári alkotótábori részvételeimet is, Az iregszemcsei alkotótáborban Kováts Ferenc grafikus avatott be a rézkarc technika rejtelmeibe. Cserszegtomaji Nemzetközi Alkotótáborban az olajfestékkel barátkoztam.
2007 és 2008 nyarán Erdélyben, Gyimesfelsőlokon a selyemfestéssel ismerkedtem Holló Barna textil és festőművész inspirálásával.
Érdekel a szimbólumok világa, a különböző technikák lehetőségeivel kifejezve.
Szeretem ha "lelket" tudok adni a portréimnak ezért nem az egy fotóról való másolásnak vagyok a híve.
Megvásárolható képeimről elérhetőségeimen kérhetnek információt.
 

Szerkesztés dátuma: szombat, 2013. március 23. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 1,499 Kategória: Képzőművészek » Festőművészek
Előző cikk: Szabó Károly (Csárli) Következő cikk: Szabó László

Forrás:
www.grafikata.eu


   







Tetszik  





Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: