Preszler Ágnes


Preszler Ágnes

1961-ben született Budapesten, ahonnan 1969-ben családjával együtt Szentendrére költözött. 1988-ben a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán szerzett oklevelet mint rendszerszervező közgazdász. Számítóközpontokban, illetve a Magyar Televízió szervezési osztályán dolgozott 1990-ig, amikor házasságkötés révén Olaszországba került. Azóta Veroliban, egy Rómától 80 km-re eső, történelmi kisvárosban él. Webmester, többek között a Tivoliban, a Villa d'Este palotában található Régi Könyv Múzeumának honlapját is ő kezeli.

A Ciociaria Oggi regionális napilap és a Civis kulturális magazin munkatársa. 2005-ben "Inars Ciociaria" nemzetközi újságírói díjban részesült.

Hobbyként magyar klasszikus versek fordításával is foglalkozik, ezek személyes honlapján, illetve a Magyar Elektronikus Könyvtárban is megtalálhatóak.

2007-ben a Kalligram Kiadó (Pozsony- Budapest) megbízásából lefordította Pasolini “Atti impuri – Amado mio" művét. A könyv 2008-ban jelent meg, „Tisztátalan cselekedetek” címmel és a Budapesti Könyvvásáron is be lett mutatva. Egy tíz kötetből álló sorozat első eleme, egyben az első magyarul megjelent Pasolini-mű.

Ágnes, mindig is művészetkedvelő, 2003-ban megismerkedett a digitális rajz, később a hagyományos technikákkal is (szénrajz, ceruza, olajfestés, olajkréta, akvarell, stb.). Kedvenc témák: portré és akt. Művei számtalan on-line galériában megtekinthetőek, naponta kap meghívókat olaszországi és nemzetközi rendezvényekre, de csak 2008 decembere óta vesz részt kiállításokon.


Szerkesztés dátuma: szombat, 2013. szeptember 28. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 2,033 Kategória: Képzőművészek » Festőművészek
Előző cikk: Potyók Tamás Következő cikk: Pribenszky Mária

Forrás:
preszler.blogspot.ro


   











Képek


Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: