Pedagógus szülők negyedik gyermekeként születtem 1956. március 4-én Marosvásárhelyen. Szüleim korán elváltak. Nővéreimmel anyám szárnyai alatt maradtunk. A zaklatott élet és a gyakori helyváltoztatás miatt korai emlékeim szerteágazók. Szűkebb hazám a Maros völgye, a Görgényi-havasok, Palotailva. Itt csodálkoztam nyiladozó tudatommal az életre. A havasok világát átszőtték a népdalok, a mesék, a mítoszok. Itt vert bennem mélyen gyökeret a szabadságszeretet.
Árvalányhaj ezerarcú réten
Időtlenséget hordozó kövek.
Zúgó patakok, szelek hátán
kergetőző bárányok a felhők.
Édesanyám művelt asszony volt, ő oltotta belém az irodalom, a zene, a festészet iránti vonzalmat, remélve: folytatom megrekedt művészi pályáját.
Ötéves lehettem, amikor "Rajztanítás" címmel módszertani könyvet szerkesztett. Kíváncsian figyeltem.
"Rajzolj egy kört!" - ez volt az első lépés a lélek megismeréséhez. "Ez a kör maga a világ" - mondotta. Azóta rajzolom a kört.
Köreimet...
Köreinket...
A világot...
A belsőt - a legcsodálatosabbat, a titokzatost, az olykor boldogságost, olykor félelmetest.
Labirintusait - a megismerhetetlent - keresem; a mikrovilágot a makrovilágban.
Keresem, keresem a fényt...
Útra keltem, a vonalak útjára. Jártam úttalan utakon szűkülő és táguló világokat érintve, a sötét mélységekben és a fellegekben.
Útra keltem parttalan időben, homokóra-temetőkben.
Nagyanyám diófa szekrényein, kövek, sziklák, salétromtól málló falak, kerítések deszkáinak rajzolataiban rejlő sejtelmes alakok, tündérek, virágmadarak, csillagok - megannyi felkínálkozó rajzolatok. Az iskolában tanítás közben füzeteim utolsó lapjait szemek, arcok, ajkak és kezek - a lélek rezdülései - lepik el.
A technika rohamos fejlődésével a kinti világ legtávolabbi pontjait akarjuk elérni, s közben lassan elveszítjük önmagunkat. Pedig a csoda bennünk van, lélek alagútjain elérhetjük - a fényt.
Te gyönyörű, fényben
forgó köszörűs,
te érdekelsz!
