Szabó Vera


Művészeti ismereteit a Nagybányai művésztelepen Thorma János és Réti István irányításával szerezte (1916–24). Ezután Firenzében, Padovában és Rómában járt tanulmányúton. 1917-től Kolozsváron élt. Portrészobraiban a kor művészeti és irodalmi életének jelentős személyiségeit örökítette meg (Móricz Zsigmond, Kuncz Aladár, Janovics Jenő, a festő Nagy István, Ács Ferenc, Thorma János).

Szoborkarikatúráiban, melyeket 1925-ben a kolozsvári Újságíró Klubban mutatott be, Paál Árpádot, Szász Endrét, Nyirő Józsefet, Zágoni-Szabó Istvánt, Hunyady Sándort, Kádár Imrét, Székely Jánost (a Népszava egykori szerkesztőjét) és Ligeti Ernőt mintázta meg alkotói-emberi jellemzőik attribútumaival. A kolozsvári Házsongárdi temetőben több domborműves, illetve szobordíszes síremléke áll, köztük Szentgyörgyi Istváné, Láday Istváné. Utolsó munkái közül való a Bolyai Tudományegyetem rektori hivatalának felkérésére mintázott Makszim Gorkij-büsztje, amely az egyetem Orosz Intézete számára készült 1949-ben.


Szerkesztés dátuma: vasárnap, 2015. november 22. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 2,421 Kategória: Képzőművészek » Szobrászművészek
Előző cikk: Szabó Ágnes Következő cikk: Szamosi Soós Vilmos


   







Tetszik  

Megjegyzések

Fazekas Piroska
vasárnap, 2015. november 22. 22:30
Szentgyörgyi István, a Diósjenőn született, fél évszázadon át erdélyi, főként kolozsvári színpadokon szereplő, és Tiborc szerepét még 89 éves korában is eljátszó színész síremléke a házsongárdi temetőben. A fekete márvány obeliszken, melyet felesége állíttatott, Szabó Vera a színészt ábrázoló domborműve látható




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: