Czéh Gábor


Czéh Gábor

Szombathelyen születtem (1942), de Szekszárdon jártam iskolába 1948-1960 között. Apám régi szekszárdi családból származik, szívesen fogadta a megbízást hogy az alakuló OTP vezetője legyen. Akkor (1948) hárman voltak, amikor nyugdíjba ment mint az OTP Tolna megyei fiókjának igazgatója, több mint 120 munkatársától búcsúzott.

Garay-gimnazista koromban képtelen voltam "hivatást" választani. Sokminden felmerült, de leginkább az Orvosegyetem és az álom, hogy ipari formatervező legyek. Akkoriban két helyre lehetett továbbtanulásra jelentkezni, ha az egyik művészeti pálya volt. Az Iparművészeti Főisolát és a Pécsi Orvosegyetemet választottam. Az Iparművészetin egy hétig tartott volna a felvételi Pesten - és ugyanazon hét szerdájára hivtak felvételi vizsgára Pécsre. Apám "nem akart beleszólni az életembe", de azt elárulta, hogy Pécsre "van protekciód fiam, Pestre viszont nincs". Igy lettem az idegtudomanyok kutatója es vagyok a kutatói pályán - faragással, véséssel csak ráérő időmben foglalkozom. Egyre többet mint korábban, amikor a kutatás dominált.

Módszeres tanulmányokat sohasem folytattam, de még Szekszárdon a Garay Gimnáziumban Lázár Pál tanár úrtól sokat tanultam a művészi munkáról és magatartásról úgy általában. Rendszeres, fegyelmezett (műszaki) rajzra viszont Wallacher Laszló tanított, szintén a gimnáziumban. Mindketten nemcsak tanítottak és segítettek, hanem könyvekkel is tágítgatták látókörömet.

Egyetemi éveim során több barátom volt Pécsett (Szentágothai Klára, Bocz Gyula, Czakó Csaba, alias Gábor, Dombay Győző, Fürtös György, Kircsi László, de Rétfalvi Sándor is, miután Pécsre kerult), akik művésznek tanultak, vagy csak érdeklődtek és tudtak valami olyat, amit én is meg szerettem volna tanulni. Megfordultam Lantos Ferenc iskoláiban, de csak esetenként. Nem nagyon érdekelt az "elismerés", barátaim véleménye elég volt. Kiállítást csak az elmúlt 1-2 évben szerveztek dolgaimból az Egyesült Államokban (Baltimore MD, Brattleboro VT), fényképes formában is csak egyszer mutatkoztam be a PTE Egyetemi Újságjában.

Könyvekből, képekről és - ahol lehetett -, eredetiben csodált alkotásokból, alkotásokról tanultam, lestem el, amennyit tudtam. Kedvenceim például Arp, Gabo, Hepworth, Moore, Pevsner, de "a régi görögök" vagy Canova és Michelangelo is.

Az első követ (nagy durva homokkő, eredetileg egy kidobott pincelépcső), vagy negyven éve, még egyetemista koromban egy forró nyári szünetben faragtam Babits Mihály utcai házunk udvarán. Belém égett a kő alakításának konok dühe, elszenvedtem a sérüléseket, az ügyetlenség következményeit és végleg megmaradt a "megcsináltam" öröme is. Ma már nincs meg az a kő, nagy volt és nem illett panel lakásunkba. Fafaragás inkább, azt lehetett magammal vinni kirándulásokra és farigcsálni, amikor nem volt kedvem olvasni, az első elég ügyetlen munkám ma is itt lóg a falon a computer mellett. Az első márványdarabhoz 1981-ben jutottam, Marseille egy szép kerületében, egy tengerparti villában, ahol a külföldi kutatók szálláshelye volt, és felújították az ebédlő padlózatát. Kisebb-nagyobb féldrágaköveket most is vásárolok az ásványokat és egyéb szép holmikat árúsító üzletekben. Megveszem a törött, sérült, és ezért eladhatatlan onyx tárgyakat - és átalakítva használom anyagként. Hulladék márványt sirkövesektől, építkezések kidobott anyagmaradékaiból szedek fel, vagy cserélek faragványaimért.

Terveim vannak, indíttatást kedvenceim művei adnak, némelykor évekig érlelődik a megkezdett kő, máskor 2 hét alatt "készre" csinálom, egyre könnyebben, mióta kisgépeket vehettem magamnak a kéziszerszámok mellé. De az eredeti terv szinte sosem valósul meg, ahogy az anyag szervezi a teret kezemben, úgy formálódik és bomlik ki, alakul át, amig egy bizonytalan pillanatban "késznek nyilvánítom" - mert elígértem odaadni és eljött a határidő, vagy mert máshoz támad kedvem. Némelyiket sok év után újra kézbe vettem, alakítottam kicsit - vagy nagyobbat - rajta, ha például eltört időkozben.

Szerintem a szobor elsősorban forma anyagával együtt, ahogy szervezi a teret és fürdik a fényben. Interaktív, élő és időben-fényben változó. Nem tudok, nem akarok "ábrázolni", legfeljebb sejtetni, sugallni, emlékeztetni - és emlékezni.


Szerkesztés dátuma: hétfő, 2019. december 2. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 23 Kategória: Képzőművészek » Szobrászművészek
Előző cikk: Cyránsky Mária Következő cikk: Deák Attila

Forrás:
www.tolnaart.hu


   







Tetszik  





Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: