1931. március 23-án született az erdélyi Dicsőszentmártonban.
A művész önmagáról írta a következőket: „Erdélyben születtem. Ott rakták meg tarisznyámat tervekkel és az emlékezés parancsolatával, hogy legalább indulatokban éljen tovább az elhagyott bölcső melege, a feledésbe merülő kultúrák képe.
Akik a Küküllő partján jöttek a világra, azok fokozottabban érzik, hogy számos elintéznivalójuk van ezen a világon, hogy nyomot hagyjanak, mit nem fújhatnak el a forgószelek.
Családunk 1940-ben Marosvásárhelyre, 1944-ben Csornára menekült, majd Debrecenbe költözött. Ezért középiskoláimat Marosvásárhelyen kezdtem, Győrben folytattam, s végül Debrecenben, a Református Gimnáziumban fejeztem be.”
A főiskolai évek előtt a Debreceni Szabadiskolában Tamás Ervin és Félegyházi László, Szegeden a főiskolán Winkler László voltak a mesterei. 1955-ben a szegedi Pedagógiai Főiskolán végzett.
Az 1955-től Kunhegyesen tanító baloldali gondolkodású Bényi Árpád rajztanárnak a salgótarjáni sortűz eldördülése után betelt a pohár. Felháborodásában „ Szabad Magyarországot !” felirattal egy fametszetet készített, melyből 200 példányban plakátot nyomtattak. Ezért a cselekedetéért a népbíróság négy év börtönre ítélete. 773 éjszakát töltött a rácsok között.
1966-ban a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett diplomát. A börtönévek után első debreceni önálló kiállítását 1966-ban „politikai pesszimizmus” vádjával betiltották. 1967-ben felvették a Művészeti Alapba. 1975-től tagja lett a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének. 1975-ben műtermes lakást kapott Debrecenben a művésztelepen. Azóta ott élt. A hajdúböszörményi művésztelep egyik alapítója volt, de részt vett a tokaji, a vilniusi és a potsdami művésztelepek munkájában is.
Hosszú szabadúszó évek után 1980-ban meghívták a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola rajz tanszékére, ahol több mint egy évtizedig volt a tanszék vezetője. Közben 1987-től a KLTE Történelmi Intézetében vendégtanárként művészettörténetet adott elő. Főiskolai tanárként ment nyugdíjba 1995-ben.
Párizs, Lublin, Tirol, Potsdam, Berlin, Drezda, Moszkva, Bécs voltak tanulmányútjainak célpontjai. Munkái megtalálhatók hazai és külföldi múzeumokban, egy nagyméretű pannója látható Debrecenben az Aranybika Szálló Hajós Alfréd Termében.
A festői forma természetét elemző könyve Ecset és stafeláj címmel 1998-ban jelent meg a karcagi Barbaricum Kiadó gondozásában: „Festők dolga ebben a még ember lakta világban, hogy csendes együttlétre hívja azokat, akik már elengedték egymás kezét, s hogy a rámába zárt arasznyi létezés embermeleget kínáljon, s hogy kihűlt kispadok helyett képek közé gyűjtse a zajtól és szórengetegtől megzavart indulatokat.”
Kunhegyesi tisztelői 1998 októberében láthatták kiállítását, melyet Körmendi Lajos író nyitott meg, az Ilosvai Varga István Művelődési Központban.
Kétszeres Csokonai-díjas (1976, 1996), Medgyessy Ferenc- (1979) és Holló László- (1991), Debrecen Kultúrájáért (1993) díjas festőművész volt. A Magyar Köztársaság 1956-os emlékérme (1991). Művészeti tevékenységéért megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét (1998) és öt alkalommal ítélték oda neki a Káplár Miklós-díjat.
Festészetéről a következőket írja a Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona : „Bényi Árpád képei gondolatokat, de mindenekelőtt érzelmeket közvetítenek. Festményein a látvány rögzítése nem cél - alkalom csupán. Lehetőség arra, hogy a világ kihívásaira reflektáljon. Megfesteni csak azt érdemes, amit nem lehet másként elmondani! Erről újra és újra meggyőznek Bényi Árpád képei. Nincs ezeken a műveken semmi epikai elem; a fogalmi nyelvre lefordítva szimbólum is kevés. Gazdag koloritja, expresszív formavilága, lendületes ecsetkezelése csupán kitörő indulat, hevesen hullámzó szenvedély. Festményeinek egyik gyakori motívuma a csellózó fiú. És ez nem véletlen. Bényi festői világa valahol rokon a zene tiszta hangulatiságával. Néhány képen a formaelemek, a kifejező gesztusok partituraként olvashatók. Nagy, sima színfelületeinek szemlélődő nyugalmát a vastagon felhordott, rögökké sűrűsödő színörvények indulatkitörése ellenpontozza, akár a szonáta lassú tételét a szenvedélyesen csapongó scherzo.
Csendéletein szokatlan kellékeket, egyszerű tárgyakat alkalmaz. Farostlemezre, vászonra fest, plextoll és olajfestékkel.
Grafikai eszközei rézkarc, fametszet és papírmetszet.”
Egyéni kiállítások : 1966: Művészklub, Debrecen; 1967: Helytörténeti Múzeum [Bíró Ferenccel, Hézső Ferenccel], Tokaj; 1969 • Egyetemi Galéria, Miskolc; 1970 • Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Klub [Papi Lajossal], Hajdúböszörmény; 1973 • Városi Képtár, Lublin; 1974 • Bihari Múzeum, Berettyóújfalu; 1975 • Medgyessy Terem, Debrecen (kat.) • Művelődési Ház, Nyírábrány; 1977 • Városi Képtár, Nagyvárad; 1978 • Báthori Múzeum, Nyírbátor; 1978 • Aba Novák Terem, Szolnok; 1979 • Fényes Adolf Terem, Budapest (kat.); 1981 • Déri Múzeum, Debrecen • Művelődési Központ, Nyíregyháza; 1983 • Művelődési Ház, Tokaj; 1984 • Medgyessy Terem, Debrecen • Miskolci Galéria, Miskolc; 1985 • Művelődési Központ, Debrecen; 1991 Jósa András Múzeum, Nyíregyháza; 1993 Debreceni Orvostudományi Egyetem Galéria, Debrecen • Kölcsey Galéria, Debrecen; 1996 • Szoboszlói Galéria • Györffy István Múzeum, Karcag; 1997 • Déri Múzeum, Debrecen; 1998 • Kálmán Imre Múzeum, Siófok; Ilosvai Varga István Műv. Központ, Kunhegyes; 2006 október 23-december életmű kiállítás Debrecen
75 éves korában érte a halál, 2006 karácsony szent estéjének napján.
