Mezey Mária


Mezey Mária
(Kecskemét, 1909. október 16. – Budakeszi, 1983. április 20.) magyar színésznő.

Élete

Édesapja dr. Mezey Pál, közjegyző Szegeden, édesanyja Igó Mária.
Bölcsészeti tanulmányait a Szegedi Egyetemen kezdte, majd 1928-ban átiratkozott Rózsahegyi Kálmán pesti színiiskolájába, amelynek elvégzése után az Országos Színészegyesület Színészképző Iskolájában tett sikeres vizsgát.
Pályáját Sebestyén Mihály miskolci társulatában kezdte, 1931-ben. 1933-tól 1934-ig Pécsi Nemzeti Színház, 1935-től 1939-ig a Belvárosi Színház, 1939-től 1948-ig pedig a Vígszínház tagja volt. A német megszállás ideje alatt nem vállalt fellépést. 1949-től 1956-ig a Fővárosi Operettszínházban, 1949-től 1953-ig a Vidám Színpadon játszott. 1956-tól a budapesti Madách Színház, 1962-től a Petőfi Színház, 1964-től a Nemzeti Színház tagja volt. 1968-ban kanadai turnén vett részt, 2 évre rá súlyos betegsége miatt visszavonult.
Budakeszin 1988 óta utca van róla elnevezve.

Játékfilmek

Az Aranyember (1936)
120-as tempó (1937)
Pesti mese (1937)
Egy lány elindul (1937)
Megvédtem egy asszonyt (1938)
Lángok (1940)
Erdélyi kastély (1940)
Vissza az úton (1940)
A kegyelmes úr rokona (1941)
Egy éjszaka Erdélyben (1941)
Bűnös vagyok (1941)
Könnyű múzsa (1947)
Janika (1949)
Állami Áruház (1953)
Az élet hídja (1955)
Budapesti tavasz (1955)
A tettes ismeretlen (1957)
Két vallomás (1957)
Édes Anna (1958)
A megfelelő ember (1959)
Fapados szerelem (1959)
A Noszty fiú esete Tóth Marival (1960)
Napfény a jégen (1961)
Mici néni két élete (1962)
Fagyosszentek (1962)
Egyiptomi történet (1962)
Özvegy menyasszonyok (1964
Már nem olyan időket élünk (1965)
Minden kezdet nehéz (1966)
Tiltott terület (1968)
Alfa Rómeó és Júlia (1968)
A nagy kék jelzés (1969)

Tévéfilmek
Szoba a hegyen (1960)
Férjhez menni tilos (1963)
Veszedelmes labdacsok (1966)
Látszat és valóság (1966)
Reggeli a marsallnál (1967)
Bors 1-15. (1968)
Mennyei pokoljárás (1969)
Randevú (1969)
Útközben (1970)

Kitüntetései

Budapest székesfőváros Rákosi Jenő színészi díj (1963)
Érdemes Művész (1965)
Kiváló Művész (1969)

Szerkesztés dátuma: szerda, 2011. április 20. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 1,842 Kategória: Művészek
Előző cikk: Márkus László Következő cikk: Mucsi Sándor


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: