1793. december 23. – Miskolc, 1872. szeptember 29. Miskolc
Magyar opera-énekesnő, a vándorszínészet korának legnépszerűbb színésznője. Legnagyobb sikereit énekes szubrettként aratta.
Déry Istvánné, Széppataki Róza, a magyar színjátszás kezdeti korszakának legnevesebb színésznője volt. Déryné olyan gyakori vendég volt Erdélyben, hogy tulajdonképpen erdélyi színésznőnek tekinthetjük. Édesanyja Pesten, Rothkrepf belvárosi kántornál helyezte el, hogy német nyelvet tanulhasson, itt került kapcsolatba a színészettel.
A pesti Hacker házban kezdetleges színpad állt, ahol a kolozsvári magyar társulat tartott előadásokat. Róza nézőként gyakran részt vett ezeken, ekkor döntötte el, hogy színésznő lesz. Jelentkezett Láng Ádám direktornál, de nem járt sikerrel, ezt követően, házigazdája fiával, Mátray Gáborral, színielőadást rendeztek az iskolában, amely nagy sikert aratott. Édesanyja, a hír hallatára, hogy lánya színésznő akar lenni, felutazott Pestre és hazavitte. Másfél évig próbálta lebeszélni a színészetről, végül megegyeztek, hogy Róza kap egy év próbaidőt, ezalatt eldöntheti, hogy valóban színésznő akar lenni vagy sem. Visszautazott Pestre, ahol a Murányi házaspárhoz került kvártélyba. Fáy András így írt róla: „Szikár, sápadt lányka volt, kit akkoriban valánk a hektikától félteni, azonban később szép terjedelemre nőtte ki magát. Rekedtes beszédéből nem gyanítá senki azon bájteljes hangot, mellyel később elbűvölte közönségét.”
1810-ben szerződött a második magyar színtársulathoz, amely akkoriban a Hacker-féle táncteremben, az úgynevezett Hackerszálában volt. Itt színjátszást és éneket is tanult és ekkor magyarosította a nevét Széppatakira, Benke József színigazgató javaslatára. 1810. március 29-én lépett fel először, a Hamletben, amelyben udvari dámát alakított. Ebben az évben eldöntötte, hogy nem megy haza, továbbképzi magát a színész pályára. Eleinte kissé selypített, azonkívül pedig sok volt a színpadi játékán a csiszolnivaló. 1813-ban férjhez ment Déry Istvánhoz, de mivel férje gyakran bántalmazta, nem váltak el törvényesen, de külön éltek.
1812-ben a Rondella épületét a magyar színészek vették birtokba, azonban 1815-ben lebontották, ezért a társulat tagjai szétszéledtek. Déryné Pestről való távozásával lezárult pályájának első korszaka, a társulat feloszlása után Egerben és Miskolcon játszott. 1819 őszén Kilényi Dávid vándor színtársulatához szerződött, fellépett Székesfehérváron, Szombathelyen, majd Komáromban. Már ebben az időszakban is közkedvelt volt.
1823 decemberében elfogadta a kolozsvári meghívást, és érkezése utáni napon, az előadás első szünetében, a Magyarhűség című kompozícióból áriát adott elő. Amikor megjelent a színpadon, senki nem tapsolt. A tapsot a helyi szokás késleltette, mivel csak a gubernátorné kezdhette el. Déryné így emlékszik vissza az eseményre: „A gubernátorné (...) kihajolt a páholyából, leeresztette két kezét a publikum fölé s úgy kezdett erősen tapsolni! Ekkor mintegy jelszóra valamennyi páholy, zártszék, galéria... szóval borzasztó tapsvihar következett. A muzsika természetesen megszűnt, mert a háromszoros taps sokáig tartott. (…) a zene újra kezdődött és én elkezdettem, énekeltem. Azt kellett volna aztán hallani, midőn felszabadult mindenkinek tetszése szerént érzését vagy helyeslését nyilváníthatni! Minden szóra, mely által érdekelve volt a haza, hősiesség, hűség mind megannyi gátat tört vihar hangzott a taps mindenfelől. Ének után többször kihívtak. Ez itt ritkaság volt.”
Wass Pál írta Dérynéről: „Maga a személy nem volt nagyon szép, sőt deformis és kivált a szája szörnyű nagy, de a teatromon igen ügyes és a hangja nagyon-nagyon tiszta és kellemetes.” Kolozsvár legelőkelőbb köreiben is szívesen látott vendég volt Déryné, fesztelen viselkedése mindenkit lenyűgözött. Itt töltötte be a harmincadik évét, neve ekkor már fogalommá vált, ő volt az első magyar primadonna.
December 27-én, a Svájci család című énekesjatékban Emmelinat játszotta, és teltház fogadta a színészeket, 1824. január 17-én Grillparzer Sapphó című darabjában egyik főszerepet alakította. 1825 tavaszán a színház Nagyenyeden, Marosvasárhelyen, Zalatnán és Abrudbányán vendégszerepelt. A kolozsvári színház háromtagú intézőbizottságában P. Horváth Dánielé volt a vezető szerep, aki hevesen kezdett udvarolni Dérynének. Egy alkalommal 1000 forintot ajánlott Dérynének egy csókért, amit a primadonna felháborodottan visszautasított. Ennek következtében a Dérynének szánt szerepeket egy másik színésznőnek osztotta ki. Déryné felmondólevet nyújtott be, de Horváthot menesztették. 1826 tavaszán Nagyváradon vendégszerepeltek, nyáron Szebenben és Brassóban adtak elő. Szebenben is Déryné volt a legnépszerűbb, 18 darabban lépett fel. Kapott egy ajánlatot egy bécsi operai állásra, amelyet visszautasított. Brassói vendégjátékuk elhúzódott, július közepétől november ötödikéig tartozkodtak ott, bemutatták, többek közt, a Sevillai borbélyt, Othellot és, Déryné jutalomjátékául, a Médea és Jazon című énekesjátékot.
A művésznőnek sok rajongója volt, készültek róla portrék, versek, ráadásul a jobb alkotásokat megvásárolták. Szilágyi Pál szerint Déryné az összjátékban, a társulat összeforrottságában hitt, Szilágyi elsősorban Déryné egyéni varázsában. 1826-ban későn kezdődött az évad, december 14-én mutatták be a Don Juan (Don Giovanni) című Mozart operát, amelyben Donna Annat játszotta, és 16-án a Péter és Pált, ahol Lisbetet alakíttota. 1827-ben a Belső-Farkas utcába költözött. Januárban tizenhárom, februárban tizenkét, márciusban tizenhárom, áprilisban nyolc, májusban tizenhárom előadást tartottak, ezek közül 27 énekesjáték volt. 1827. május 19-én, Desdemona szerepében búcsúzott a kolozsvári közönségtől. A társulat elhagyta Kolozsvárt, amely nem tudta eltartani színészeit.
A társulat 1827 őszének elején Szabadkán, Pécsett és Székesfehérváron vendégszerepelt. Október 27-én előadott Sevillai borbély nagy sikerű volt. Télen Kassán, Miskolcon, Eperjesen, Sárospatakon, Debrecenben, majd végül Nagyváradon léptek fel, az utóbbi városban 5 hónapig tartózkodtak. 1828. augusztus 7-étől jó körülmények közt játszottak egészen december 21-ig, amikor visszatértek Debrecenbe. Kassán biztos anyagi támogatás ígéretével letelepedésre szólították a társulatot, mely elfogadta az ajánlatot. A társulat vezértagjai Szentpéteri, Udvarhelyi, Pály, Szerdahelyi, Megyeri, Szilágyi és Déryné volt. 1829 telén Debrecenben szerepeltek, majd 1830 májusáig Kassán, ezután elindultak egy hosszú turnéra, melynek végén Kolozsvárott vendégszerepeltek. Nagy öröm volt ez a kolozsvári közönségnek és a társulatnak is. Öt hét alatt huszonnégy előadást tartottak, a közönség marasztalta volna a színészeket, de a társulatot Kassára kötelezte a szerződésük. Déryné Bukarestből kapott egy meghívólevelet, amelyben közölték, hogy szeretettel várják és nagy sikerre számíthat. A színésznő ezt az ajánlatot sem fogadta el, ehelyett elindult kollegáival Kassába.
A következő év szegény színházi eseményekben. 1832 nyarán Bánságba indult a társulat, Aradon tartottak néhány előadást, majd Temesváron vendégszerepeltek. A temesvári szerepelésbe nehezen egyezett bele a főjegyző, de a Sevillai borbély darabbal lenyűgözték. 1833. június 2-án a Lengyel király házassága című előadást mutatták be Kolozsvárott, Déryné Eliszkát alakította. A Honművész cikke szerint: „A jeles dalosnénak és színésznének csudás szövedéke, Déryné Eliszkát játssza.” A cikk, amely kezdetleges kritkának is minősíthető, ezt írja: „A hazánkban nem legjobban öltözni szokott színészek kedvéért közöljük Déryné asszony öltözetét.” Nem csupán a színpadi megjelenésükre kevesebb gondot fordító színésznők miatt készült a részletes leírás, hanem a Déryné-kultusz akkora volt, hogy öltözködése hatott a korabeli divatra.
Június 11-én a Hadd nyugodjanak a holtak című vígjátékban Augusztát alakítja, a visszajelzések szerint, kíválóan, majd július 30-án Amáliát a Harminc esztendő egy kártyás életéből című előadásban: „ Déryné-Amália. Talán itt adá művészete remekét” - olvashatjuk a Honművészben. A kolozsvári vendégszereplés után Nagyváradra mentek, ahol augusztustól szeptemberig játszottak, majd a társulat kettéoszlott, egyik fele Dérynével visszatért Kassára, másik fele pedig Budára szerződött. Az utóbbiakat hiányolták a társulatból, nemcsak a színészek, hanem a közönség is. Akkoriban jelent meg egy cikk, melyben először érte támadás Dérynét, akinek csökkent az énekhangja, és olyan szerepeket játszott, amelyekhez már túl öreg volt.
1834. augusztus 30-án, Kolozsvárott bemutatták a Bánk bánt, ahol Déryné Melindát alakította. Október 4-én felolvasta egy rövid kis versét, amelyet pártfogóihoz írt: „Kegyetek itt mosolyga rám, / Itt töltém sok boldog órám, / Bár sorsom messze távol int, / De visszatérek én megint.”
Kassába visszatért, de rövidesen újra útnak indult, mert a Kassai Dal- és Színésztársaság felbomblóban volt. Viszont sehol sem találta helyét, Balassagyarmaton, Debrecenben, Budán és Kassán szerepelt többet. 1836 májusában végre visszatért Erdélybe, a Honművészben megjelent egy magánlevél: „14-én kedves Déryné megérkezett. Láttál volna lelkesedést!” Május 23-án a Norma daljáték került színpadra, Déryné a címszereplőt játszotta, egy cikk szerint, ebben az alakításában bizonyította, hogy első a magyar dalénekesnők között. Május 29-én Rómeóként lépett a színpadra a Rómeó és Júlia című darabban. Augusztus 6-án a Megosztott szív című előadásban egy víg szeszélyű lányt alakított, és azután a Hazajövetel drámában egy erős lelkű nő szerepében bámulásra ragadta közönségét.
1837-ben a pesti Nemzeti Színházhoz szerződött, de a kritika játékát elavultnak bélyegezte, ezért elhagyta a várost októberben, és Kassába ment, majd Nagyváradon is fellépett. A kolozsvári Erdélyi Híradó 1838 novemberében közölt a pesti tudósítójának egy Dérynéről szóló levelet, melyben arra céloz, hogy Erdélyben mindig tárt karokkal várják a művésznőt. 1839 májusában visszatért Kolozsvárra, 26-án fellépett a Norma darabban, teltház előtt. Viszont a június 20-án előadott Sapphóban a 16 éves Melittát alakította, és ezt nem hagyta szó nélkül a kritka, hiszen Déryné ekkor már 46 éves volt. A Beatrice di Tenda alakítása nagy sikert aratott, az első felvonás végén, Dérynét zajosan előtapsolván, átadtak neki egy rózsás fonadékú ezüst kosarat, egy cukorszelencét és egy aranykarikát. Augusztus 4-én ismét előadták, a darabot folyamatosan taps szakította meg, úgy tűnt, hogy a kolozsvári közönségnek fontosabb az ünneplés, mint maga a játék.
1839 szeptemberében jelent meg a Honművészben a Lendvayné és Déryné Kolozsvárt című cikk, amelyben, a két művésznő összhasonlítása által, Dérynét durva kritika illette. A színésznő annyira megsértődött, hogy a szeptemberre meghirdetett előadás elmaradt, mert nem akart fellépni. A cikk által elfogultnak bélyegzett kolozsvári közönség is felháborodott. Déryné nem akart többet fellépni, de végül, sok kérlelés eredményeként, visszatért a színpadra.
Október 6-án visszatért Nagyváradra. 1840 márciusában a társulat újra Kolozsváron játszik, májusban tizenháromszor lépett fel Déryné. December 10-én átvette a belkormányt, de nem sikerült jelentős művészeket szerződtetnie. 1841 májusában otthagyta Kolozsvárt.
Újra Pestre ment, a játékát elfogadhatónak minősítették, viszont nem találtak hozzá az úgynevezett „fájdalmas, elkeseredett” szerepek. Később megjelent több csipkelődő cikk, egyik azt írta, hogy Déryné azért játszotta egyik szerepet, mert dicsérték benne. 1842. január 16-án fellépett Kolozsvárott a Bájitalban, majd a Regélő tárcában. Több lap foglalkozott az eseménnyel, de sajnos, gyenge játékáért, újabb sajtótámadások érték. Tordára utazott, majd Szamosújvárra, ősszel pedig Maramarosszigeten tartózkodott, ahol találkozott Karacs Terézzel, és elmondta neki, hogy adósságai törlesztése végett dolgozik továbbra is. Decemberben egy kolozsvári éneklési, szavalati egyvelegben szerepelt, ami jól sikerült, azonban a Jer ide című műfeladatban megbukott. A kritika boldogan kapta fel a fejét, amikor Déryné, mint II. Katalin orosz cárnő lépett fel a Kegyencekben, de utána egy naiv leánykát alakított, amely sem alakjához, sem korához nem talált. 1843 márciusában érkezett Prielle Kornélia Kolozsvárra, s találkozott Dérynével, mindketten a Kilényi-féle társulathoz tartoztak akkoriban. Déryné áprilisban levelet írt Bartag Andrásnak, a Nemzeti Színház akkori igazgatójának, munka után érdeklődött, de nem volt szükség rá. Marosvásárhelyen, majd Brassóban lépett fel, ahol kitapsolták. A brassói Beatrice di Tenda előadás nagy sikerű volt, talán emiatt vesztette el Déryné a türelmét és hagyta ott a társulatot. Székelyudvarhelyen játszott valami jelentéktelen társulattal, azután Désre ment. 1844 áprilisában Kolozsvárott játszott egy énekes egyvelegben, júniustól Vásárhelyen, később Tordán és Nagybányán szerepel. 1845. január 12-én kolozsvári tagként lépett fel, mint Gervaise, végre középkorú, idős asszonyokat kezdett alakítani. 1845. március 15-én utolsó fellépéseként meghirdetett darab volt a Követválasztás színmű. Ezután nem lehet tudni pontosan, hogy hova ment. 1846 elején Szegeden volt, majd fellépett Debrecenbe, ahol kifütyülték, az újságok vicceket gyártottak róla, feltéve neki a kérdést: a színpadon akar kimúlni?
1847-ben búcsúzott a színpadtól, visszatért férjéhez. Déry István 1862 januárjában hunyt el, akkor Róza húgához költözött. Utoljára 1868-ban lépett fel, Egressy Ákos jutalomjátékán, ölben vitték fel a színpadra.
