1852. május 28. Ötvös-1935. október 20. Budapest

 

Kitüntetései:

I. Ferenc József császár és király, Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesíti (1911. július 14.)

 

"... hatesztendős lehettem. Befont hajú, pajkos kislány voltam. Zala megyében, Ukk községben volt apámnak birtoka, és én ott éltem boldog gyermekéveimet. A mi kúriánk közelében lakott egy anyóka. Púpos, görnyedt hátú néni volt, olyan boszorkányféle kinézetű. Roskadozó viskója mindig rettegéssel töltött el, ha ránéztem. Az anyóka libákat legeltetett, abból élt, és mindég a mi veteményesünkön keresztül vezetett az útja, az anyám nagy bosszúságára. Aztán egyszer elébe álltam, és mérgemben egy követ hajítottam a libái közé. Az egyik gúnárja menten fel is fordult. Akkor az anyóka felemelte mankószerű botját, és átkozódni kezdett: - Megver az Isten tégedet, meglásd, csak megver az Isten... Most, hogy öregszem, és elnézem magam a tükörbe, gyakran jut eszembe ez a hajdani átok... és mindannyiszor sírni kezdek. ...Néha szeretném fellapozni a családi albumot és megnézni magamat, hogy is nézhettem ki gyermekéveimben, de nincs fényképem. Akkor még bűnnek tartották, ha valaki lefotografáltatja magát. Szegény édesanyámat is csak késő öregkorában tudtam egyszer rávenni arra, hogy odaálljon a lencse elé."

Kremsner Szidónia néven a Zala megyei Ötvöspusztán. Mindkét fivére hírnevet szerzett magának: Jenő bátyja a Népszínház első igazgatója és rendezője, konzervatív politikusként főrendiházi tag, Viktor öccse Sipulusz néven szintén újságíró, a Kakas Márton című élclap alapítója és szerkesztője lett. 

Szidi Sopronban, egy Orsolya rendi zárdában határozta el, hogy színésznő lesz, és tizenöt évesen már színpadra lépett a budai Népszínházban, egy évvel később pedig már a Színiakadémia hallgatója volt. Az akadémián vallomása szerint Gyulai Pál "nagyon kedvelt engem, csak azt kifogásolta, hogy olyan fiús vagyok, mondotta, kár, hogy nem születtem fiúnak". Alkata miatt a vizsgaelőadásokon gyakran nadrágos szerepeket kapott, a Nemzeti Színházban viszont 1870-től már naivaként szerepelt.

Jellegzetes dunántúli beszédét élete végéig megőrizte, egy szerepe miatt már fiatal korától kezdve összes kollegája Szidi néninek hívta. Idővel áttért a hozzá humora és jókedvű természete miatt sokkal jobban illő komikai szerepkörre. Művészete korosabbként ért be igazán, amikor mesterségbeli tudása és egyszerű eszközökkel dolgozó ösztönös játékstílusa idős, kellemetlen modorú nőalakok ábrázolásában megfelelőképpen érvényesült.

1872-ben férjhez ment Beöthy Zsolt irodalomtörténészhez és otthagyta a színpadot. A házasságból két fiú született, egyikük Beöthy László író, színházigazgató, a magyar operett felvirágoztatója, a legendás Király Színház megalapítója. Válása után, 1877-ben Szidi a Népszínházhoz szerződött, majd 1885-től visszatért a Nemzeti Színházba, és az intézményhez haláláig hű maradt. 1909-ben örökös taggá választották, 1928-ban tiszteletbeli tag lett. 

Egy napon elhatározza egy komolyabb, magasabb színvonalú színészképző életre hívását. Színiiskolát alapít, ami 1893. szeptember 5-én nyílik meg, 49 növendékkel. Idővel egyre inkább színiiskolája kötötte le. 1892-ben nyitotta meg Rökk utcai magániskoláját, ahol a hallgatóra három állandó tanár jutott: Rákosi Szidi drámát, Hermann Aranka ének-zenét, Somló Sándor szavalást, esztétikát, irodalomtörténetet tanított, de a tanárok névsorában fölbukkan Márkus Emília és Beregi Oszkár neve is. Népszínház igazgatója megengedi, hogy Rákosi Szidi növendékei ezentúl a Népszínházban vizsgázhassanak. Az iskola 1894. február 7-én tartotta első vizsgaelőadását, és a sikerek nyomán a három éves működési engedély véglegesre változott. A színésznő haláláig fennálló tanodának remek nagyságokat köszönhet a magyar színházi világ. Itt végzett - a teljesség igénye nélkül - Abonyi Géza, Bársony Rózsi, Bárdi Ödön, Bilicsi Tivadar, Boross Géza, Fedák Sári, Feleki Kamill, Felhő Rózsi, Fenyvessi Éva, Gózon Gyula, Harmath Imre, Seress Rezső, Halmay Tibor, Honthy Hanna, Kazal László, Kosáry Emmi, Latabár Kálmán, Lábass Juci, Makláry Zoltán, Orosz Vilma, Tanay Frigyes, Tihanyi Vilma, Vaszary Piri és Zöldhelyi Anna. olyan nagyságok kerültek ki, mint Fedák Sári, Feleki Kamill, Makláry Zoltán vagy Honthy Hanna. (A kor másik jelentős színésziskoláját Rózsahegyi Kálmán vezette.)

1895-ben kérvényezte egy olcsó helyárú polgári színház, a későbbi Magyar Színház létrehozását. A teátrumot 1898-tól két évig fia, Beöthy László igazgatta, a sajtóban "szent családként" emlegetett Rákosi-család biztosította a tőkét az 1903-ban megnyílt Király Színházhoz is. Rákosi Szidi hosszú pályafutása végén nem tudott alkalmazkodni a hangosfilmekhez, és nem értett egyet a filmszínészeknek a gazdasági válság idején juttatott csillagászati gázsikkal. Közel a nyolcvanhoz már szellemi képességei is hanyatlottak, egyre többször felejtette el a szövegét, és okozott zavart az előadásokon. Végképp megtörte, hogy mindkét fiát el kellett temetnie, tanítványain kívül nem sokan látogatták. 1935. október 20-án halt meg Budapesten.

Rákosi Szidi színészként egyfajta fordított karriert fut be, fiatalon kevéssé sikeres, számos próbálkozás útján sikerül rátalálnia színpadi egyéniségére. Hosszú idő alatt érik be művészete, és éri el a legmagasabb fokot idősebb korára. Mind tragikai, mind pedig komikai szerepkörökben utánozhatatlanul egyedi, ugyanakkor játéka mély és bensőséges. Fia révén befolyással bír eleinte a Király és a Magyar Színház működésére, később, az Unió Színházi Rt. megalakulásával pedig öt fővárosi színház tevékenységére. A Magyar Színház megálmodója, de azt a színházat még rokonaival, ismerőseivel, befektetőivel részvénytársasági alapon építteti. Viszont 1903-ban a Király Színház létrejötte már jobbára az Ő személyes sikere - megalapítója, kiharcolója és működtetője. Színháza a magyar operett fellegvára lesz, és motorja a hazai zenés színjátszásnak. Zeneszerzők, librettisták, primadonnák és bonvivánok, táncosok, színészek és színésznők megszámlálhatatlan sora köszönheti pályafutását ennek a ma már legendás színháznak. Közel 40 esztendős színészpedagógusi tevékenységének szerepe pedig meghatározó jelentőségű a XX. századi magyar színjátszás szinte teljes vertikumára nézve. Fedák Sári, Honthy Hanna, Bársony Rózsi, Fenyvessi Éva, Vaszary Piri, Abonyi Géza, Bárdi Ödön, Bilicsi, Feleki Kamill, Gózon Gyula, Kazal László, Latabár Kálmán, Makláry Zoltán, Tanay Frigyes a jéghegy csúcsai, azoknak a százaknak névsorából, akiket Rákosi Szidi Színitanodája adott a magyar színjátszásnak. Olyan próbálkozókról nem is beszélve, mint Rejtő Jenő, vagy a későbbi slágergyáros, Harmath Imre, és az egyik dala kapcsán méltán világhírűvé váló Seress Rezső, akik szintén Szidi néni nevelő kezei alól kerültek ki, igaz más területen kamatoztatva tehetségüket. Rákosi Szidi életpályája a maga ellentmondásosságával, protekcionizmusával átszőve is fontos, kimagasló és meghatározó jellegű. Igyekeztünk árnyalt és őszinte képet nyújtani erről a nagyszerű művésznőről. Ma nagyon érezni hiányát a hozzá még csak hasonló kvalitású színházi embereknek. Rákosi Szidi tengernyi neveltjének egyéniségét tiszteletben tartva is nyirbálta, metszette okos kertész módján a vadhajtásokat. Egyfajta stabil értékrendet képviselt jelenléte a színházi világban, ugyanakkor ért a "sztárcsináláshoz", tudja, hogy ez adja el a színházat, az előadást, de mindenkor helyére téve dolgokat - mértéktartó módon - nem engedi a sztárok túlburjánzását. Igazi színházi ember, nagyszerű művész, zseniális pedagógus, energikus személyiség, aki erejéhez mérten igenis sokat adott a magyar egyetemes kultúrának.