1907. július 26. Nagykónyi-1969. március 9. Budapest
Kitüntetései:
Érdemes Művész 1963.
Édesapja csordásfiúból lett bognár fia, afféle vándorkereskedő, édesanyja Bucski Alojzia a somogyszili hentes leánya volt, házasságukkor berendezett szatócsüzletet nyitottak Nagykónyiban, ahol fiúk János e világra érkezett 1907 forró nyarán. Két éves lehetett János, amikor szüleivel (1909) elköltöztek Nagykónyiból, és Andocson nyitottak egy hasonló boltot. Apja nyughatatlan ember lévén később a család Zalakoppányba került, ahol a családfő a helyi szövetkezet üzletvezetői tisztségét látta el. Édesapjuk valami ügy kapcsán konfliktusba keveredett a helyi jegyzővel és szüleik jobbnak látták, hogy a Sárdy gyerekek más környezetben nevelkedjenek fel. János ekkor Szigetvárra került, nagybátyjához, ahol polgári iskoláit végezte. János számára a családtól való elszakítás nehezen elviselhető kényszer, még ha szívesen is látták nagybátyjáé, ő azonban arra vágyott, hogy ismét a szüleivel együtt élhessen. Apja beleegyezésével csatlakozott a családhoz, és annak vándorló életmódjához. Először Tapolca, majd Kernács község következett, ahol az édesapa, ismételten a helyi szövetkezet üzletvezetőjeként dolgozott. Iskolái ennek megfelelően változtak. Kalandos és vándorlásokkal teli gyerekkorára a pontot a tanító-képzőbéli évek jelentették. A pápai kisváros, nyugalmat árasztó csendje igazi felüdülést nyújtott az ezt megelőző mozgalmas ifjúi évekhez képest. Saját bevallása szerint jó eszű, de nem szorgalmas diák volt. A vándorló éveknek mindenképpen véget akart vetni (csak visszatérni ne...), és ezért egyszerre két tanítóképzőbe is beadta a kérelmét, és mind két helyre felvételt is nyert. Esztergomba és Pápára jelentkezett, de a bentlakásos lehetőség miatt inkább Pápát választotta. 15 esztendősen, 1922. augusztusában érkezve, kezdte meg a pápai tanulmányait. Itt Pápán jól érezte magát, hamar szívébe zárta a várost, amelyhez egyébként első színházélménye is, és amely döntő hatást gyakorolt életére. A pápai Jókai Mór Színházban látott, több zenés darab kapcsán fogalmazta meg magának igazi célját: énekelni szeretne színpadon. 1927. június 25-én vehette át tanítói oklevelét, a húszesztendős, végzett diák.
A pápai diákéveket követően, családi támogatással, osztálytanítónak állt Dunaföldvárra, segédkántori fizetéssel (125 Pengő). Pályázatát eredetileg ugyan a Tapolca melletti zalaszántói iskolába adta be, de mire Zalaszántóra ért, betöltötték az állást. Szőlő-birtokos nagybátyja közbenjárásával sikerült végül is elhelyezkedni Dunaföldváron. 1927. augusztus utolsó napjaiban érkezett Dunaföldvárra, ahol idővel gyakorta énekelt esküvőkön, temetéseken. Egy alkalommal ünnepségre volt hivatalos, mint dunaföldvári kántor, ahol nagy sikert aratott szép énekhangjával hallgatósága körében. A szereplésre szóló felkérés egyre gyakrabban ismétlődött. Az esküvőkön és temetéseken összespórolt pénzéből egy harmóniumot vásárolt. A gyerekek nagyon szerették, s ő is kis tanítványait. Készült ezekre a fellépésekre, a maga módján. Bevallása szerint rádióban kölcsön lemezjátszón Jan Kiepurát hallgatta, amikor csak lehetett, úgy szeretett volna énekelni, ahogy ő. Ösztönösen fejlesztette színpadi mozgását, és hangját is rendre karbantartotta, hogy a fellépések alkalmával kitűnő előadásokat tudjon nyújtani a közönségnek. Sajnálatosan rossz énektanárokhoz került ott, s csak kevesen múlott, hogy nem ment tönkre a hangja. Tehetségének híre túl szállt Dunaföldvár határain is túlra, és egyre gyakrabban hívták a megyeszékhelyre, Szekszárdra is alkalmi előadásokra. Egy ilyen alkalommal Babits Mihály, a költőóriás is szem és fültanúja volt fellépésének, és asztalához kérette a kitűnő énekhangú kántort. Ott az asztalánál bizonygatta az elismert nagy költő, János rátermettségét, és bíztatta, van keresnivalója az énekesi pályán. Később is gyakran merített erőt, és bátorságot ezekből a bíztató szavakból, de a kezdet kezdetén felbátorodva jelentkezett a fővárosban Rózsahegyi Kálmán magániskolájába. A nagyhírű színész azonban meghallgatás nélkül elutasította, s az ínséges időkre hivatkozott, mondván ne váltsa fel a biztos kenyérkeresetet, a bizonytalanra. Babits szavai azonban továbbra is ott doboltak a lelkében, és úgy érzete, hogy rendben van Rózsahegyi elutasította, de megpróbál másfelé kitörési pontot találni. Jelentkezett a Magyar Királyi Operaház énekes korrepetitoránál, Palotai Árpádnál, pontosabban feleségénél, Budanovits Máriánál. Meghallgatásra magához rendelte Palotai, aki egy próbaéneklést követően, ingyen felvállalta a tanítását feleségével együtt. Jónak tartott az alapénekhangját, de mindenképpen szakszerű képzést igényelt, helyre kellett tenni a félrekezelt éneklési metódusát, és vele párhuzamosan elméleti tudás megszerzését tartotta fontosnak a korrepetitor.
A kitartás, és a sok gyakorlás egy nap meghozta az eredményt, s 1936-ban a Királyi Operaház ösztöndíjasa lett a dunaföldvári kántortanító. Első színpadi fellépése az Operaházban, Puccini: Pillangókisasszony császári tiszt szerepében volt, ami technikailag egy ária csupán, de az Operaházon belüli egyre növekvő szakmai bizalom jeleként, rövidesen megkapta élete első jelentősebb szerepét a Bánk Bánban, ahol Ottót formálta meg színpadon játékával, hangjával egyaránt, ráadásul először egy kiemelt figyelmet kapott előadáson, 1936. október 6-án, az aradi vértanúk napján.
1937. november 11-én Hubay Jeno-emlékestet rendeztek az Operaházban, felújították a 43 évvel korábban bemutatott egyfelvonásos operáját, a Cremonai hegedűst. Sárdy János Sandro szerepére már felfigyeltek rá a kritikusok is, pedig olyan zenész kollégák társaságában lépett színpadra, mint Székely Mihály, Losonczy György, Maleczky Oszkár, Ney Dávid, Koréh Endre és a fiatal Osváth Júlia. Az előadást Nádasdy Kálmán rendezte, a karmester az olasz Sergio Failoni volt.
Két év múlva, 1938-ban, már állandó tagnak jelentkezett álmai otthonába, az Operaházba. A meghallgatás sikeres volt, de a hivatalos értesítése postai úton történt akkoriban. A hivatalos jó hír előtt, azonban egy rosszabb hírt hozott a posta. Besorozták katonának, s 24 órán belül el kellett foglalnia helyét, a kijelölt kaszárnyába. Pécsett a laktanyában kapta meg az értesítést most már igazgatójától, Márkus Lászlótól, hogy az Operaház felvette állandó tagjai közé. Csillogó és könnyes szemmel olvasta a boríték címzését, amelyen ez állt: "Sárdy János művész úrnak, a Magyar Királyi Operaház állandó tagjának". 11 évvel korábban, mint kántor-tanító végzett, s most 31 évesen elérte azt, amit korábban álmaiban sem nagyon, mert dédelgetni, az ország legelső énekes színházának művésze lett. A katonaság, ami komoly szomorúsággal töltötte el, és amely a felívelő karrierjének a végét sejtette, soha sem remélt fordulattal ért véget. Igen hamar ráadásul. Visszakerült az Operaházba, s megkezdhette gyönyörű ének-karrierjét. Első nagy sikereinek egyike, a Poldini: "Farsangi lakodalom" Kálmán diák szerepe volt. Ebben felfigyelt rá a nagyközönség is, és ettől a szerepétől fogva belépett az Operaház ismert és kedvelt csillagai közé. Egyre nagyobb feladatokat osztottak rá, így többek közt elénekelte Wagner: A nürnbergi mesterdalnok Dávid szerepét, ami szép újabb sikert hozott. Egy alkalommal az előadást nagyhírű vendégkarmester dirigálta, Otto Klemperer, aki a próbák után azt nyilatkozta Sárdyról: "Er ist nicht ein David, er ist der David" (Ő nem egy Dávid, ő a Dávid!). Játszotta Papagenót, Mozart: Varázsfuvolájában, Almavivát, Rossini: A szevillai borbély-ában, Pedrillót, Mozart: Szöktetés a szerájában. Gyakran felkérték ekkoriban a klasszikus operai szerepek mellett operett-szerepekre is, amelyet repertoáron tartott az Operaház. Volt Lehár: Mosolyországának Feri-je, a Strauss: Denevérjében elegáns Orlovszkij, de legnagyobb sikerét Kacsóh: János vitézének, Kukorica Jancsi szerepében aratta, amelynek később filmváltozatát is eljátszotta, s hosszú évtizedekre, a Jancsi szerepének emblematikus arca lett. Jellegzetes akcentussal énekelt dala lemezrekordokat döntött. Az "Én a pásztorok királya, legeltetem nyájam" sorok az ő előadásában "eiééén a paaásztorok királya..." lett, amely felhangzó dala beletalált a szívekbe, s generációkra ott is maradt.
Sárdy a filmcsillag:
Operaházi népszerűségének záloga azonban nem az éneklésbeli tudásának volt köszönhető, vagy egy-egy színpadi alakításának nagyszerűségének, az igazi áttörést, és ismertséget a film hozta meg számára. 1940 januárjában próbafelvétel készült vele, prózai és zenés szerepre. A Próbafelvétel sikeres volt, s még aznap szerződést írhatott alá a "Te vagy a dal" c. film férfi-főszerepének alakítására.
Film-betétdalai szinte napok alatt váltak slágerré országszerte, és hozott énekesének olyan gyors és később is tartósnak bizonyuló népszerűséget, hogy arra senki sem számított akkoriban. A dalokban szerencsésen találkozott a szerző az előadóval, s a dalok gyors sikerének egyik záloga is épp ez lehetett. A "Kalotaszegi Madonna" (1943) című filmben például, két Buday Dénes dalt dúdoltak igen hamar ahogy mondani szokták,a cipészinasoktól a piaci kofákon át, a vidéki mulatók énekeséig szinte mindenki akkoriban, a "Hej fellegek"-et, vagy a "Rózsalevél."-t, ami Sárdy előadásában inkább úgy hangzott, mint "Rouuzsalavél." Népies, ízes táji akcentusa végigkísérte előadói stílusát egy életen keresztül, ami az első taktusok felcsendülését követően, oly természetessé símult, mintha ez a dal másképp meg sem bírna szólalni. Filmalakításai során épp ez a scharm, ami természetes és hiteles alapot tudott biztosítani Sárdy szerepeinek. Eljött a nap, amikor hazai énekes-zenés filmet el sem lehett képzelni Sárdy nélkül. Pályájának kimagasló és igen népszerű időszaka ez a négy esztendő. A filmforgatások, a készülések ezekre a forgatásokra, közben a színházi szerpei, próbái, előadásai, a vendégjátékok mellett, igen erős igénybe veszik. Ezzel együtt is a Leányvásár (1941), a Magdolna (1942), az Utolsó dal (1942), az Üzenet a Volga partról (1942), az Álomkeringő (1943), a Késő ( 1943), a Rákóczi nótája (1943), a Heten, mint a gonoszok (1943), az Éjféli gyors (1943), az Éjjelizene (1943), a Viharbrigád (1944), a Szerelmes szívek (1944) című filmeket, mind-mind az ő személye és hangja varázsa vitte akkor sikerre. "...Ebben az időben bálvány volt, a népszerűség hegyének legcsúcsán, s e népszerűség hőfoka, izgatottsága, látványossága akkora volt, hogy össze sem lehet hasonlítani a mai sztárokéval. S hogy idővel más jött divatba, és elmúlt a tűzijáték, nem tűnt el, mint annyi csillag az előadó-művészet egéről, hanem jelképpé mélyült, mint Blaháné. Klasszikussá érett." (Abody Béla: Sárdy János - részlet)
Nem egy elkényeztetett úrifiú. Sztár-alüröktől mentes személye hamar mitikus alakká emelkedett a közönség szemében, ő afféle népmesei hős, a nép egyszerű és tiszta tekintetű gyermeke volt ebben a mítoszban, aki, lám a tehetségével ki tudott emelkedni a "magyar vidéki sár"-ból és ünnepelt filmcsillagként is szerény és kedves tudott maradni. Talán ez a népmesei jellegű vonatkozás segítette pályáját a rátermettsége mellett, hogy a kor igazi ünnepelt csillaga legyen. Jókor volt, jó helyen mondták rá pályatársai kicsit irigykedve, tény azonban, hogy filmjei kapcsán, korábban sohasem tapasztalt sztárkultusz alakult ki körülötte, amit Ő maga rendkívül restelkedve, és igen szerényen élt meg. Becsülettel ellátott minden rábízott feladatot, mellőzött minden "czifraságot" életéből, s marad ugyanolyan egyszerű "Sárdy-Jancsi" mint azelött Dunaföldváron, mielött még a csillogó fővárosba ért volna. Lelkében továbbra is, az az egyszerű kántortanító maradt.
A Fővárosi Operettszínházban:
A filmvászonról elhíresült Sárdyra felfigyelt Fényes Szabolcs direktor és felkérte vendégfellépésre, hogy játssza el a Fővárosi Operettszínházban a legújabb Huszka Jenő operett férfifőszerepét. Sárdy megörült ennek a lehetőségnek, hisz olyan korabeli nagyságok társaságában léphetne fel, mint Honthy Hanna, akit már akkoriban is az operett nagyasszonyának tekintettek, vagy kedvelt és elbűvölő szépségű fiatal Szeleczky Zita, aki prózai színésznő létére most énekes szerepet is elvállalt, valamint Kiss Manyi és Latabár Kálmán, az ellenállhatatlan szubrett-komikus kettős. Szerződése azonban az Operaházhoz szólítja. Ott előre eltervezett előadások vannak, s az Operaház épített Sárdy egyre növekvő népszerűségével. Fontos volt, a jegyeladások szempontjából is, hogy ünnepelt csillaga kellőképpen foglalkoztatva legyen. Márkus László az Operaház direktora kétszer is visszavonta előzetes beleegyezését, a kikéréssel kapcsolatban, mert akkortájt kívánta az Operaház bemutatni, Lehár: Garabonciás diák című operettjét, amelyben a szerző, Lehár, kifejezetten Sárdy számára beiktatott egy külön dalt: "Az utam muzsikával járom" címűt, amely idővel részévé lett a Sárdy által elhíresült örökzöld slágereknek. Huszka Jenő bejáratos volt az Operettszínházban épp úgy mint az Operaházban, s személyes közbenjárására azután 25 előadás erejéig, az Operaháztól "kikölcsönözhette" Sárdyt az Operettszínház. Egymással egyeztetve egymás bemutatóit egy kicsit elhúzva kettős premierre kerülhetett sor, s mind az Operaházban, mind pedig az Operettszínházban elképzelhetetlen személyes sikert aratott, a bemutatókon. "Kitűnő volt a fiatal operaházi Sárdy János, a hölgyek a nézőtéren majd felfalták szemükkel. Szépen énekelt, és úgy hódított, mint egy ifjú Dzsingisz kán..." - írta a kritika a Fővárosi Operettszínház színpadán Huszka Jenő: Mária főhadnagy Bálint szerepében debütáló Sárdyról, amely bemutatóra 1942. szeptember 23-án került sor.
Az operaházi bemutatóra is nagy figyelem összpontosult különösen Sárdy közeli Operett sikere miatt is. A világhírű Lehár-premier nagy megtiszteltetésnek számított. Lehár köztudottan nagyon precíz komponista volt, megkövetelte a kottahűséget, és a zenei, színpadi pontosságot egyaránt. Gyakran voltak emiatt konfliktusai szerte a világon, amikor jelenlétével kitüntetve, irányított próbákat. Budapesten az Operaházban történt darabfelújítása során, a pontosságáról és fegyelméről elhíresült Lehár Sárdyt nagyon megkedvelte. A korábbi Cigányszerelem átdolgozásakor nyerte el a Garabonciás diák új elnevezését. Az átdolgozás idején Sárdyval való színpadi működése során, beleírta a darabba, az azóta legendássá lett betét-dalt "Az utam muzsikával járom" címűt, amelyet eleve Sárdy hangjára, alkatára épített. Lehár hosszú, sok évtizedes pályája során kevés alkalommal írt személyhez dalokat, és ezen kevés kivételek egyike lett Sárdy egyik legnagyobb személyes kitüntetése is egyben, amelyet élete végén is büszkén emlegetett. Talán nem véletlenül lett ez a dalcím a róla szóló emlékfilmek, könyvek címe is.
A háború sok-sok egyéni színész-karriert tört ketté, megannyi vállalkozást juttatott csődbe. Sárdy Jánost és családját is nehéz helyzetbe sodorta. Első felesége Ecker Lili volt, aki szépívű pálya reményével kecsegtető énekesi karrier előtt állt, mindaddig, míg a törvények le nem parancsolták a színpadról. A zeneakadémiát végzett énekesnő pályája ki sem tudott bontakozni, sőt idővel a házassága, és élete is veszélybe került az üldöztetések miatt. De férje végig kiállt mellette, ami adott korszakban nem volt kockázatmentes. Sárdy a világháború során, végig az operaház tagja volt, a háború vége mégis az Operettszínház pincéjében érte. A legenda szerint 1945 januárjában, amikor az oroszkatonák csak behallgatóznak a pincébe, ahol Sárdy gyakorolt, majd "artyiszt" kiáltva tovább álltak ( Bános Tibor, az "Újabb regény a pesti színházakról" ). Az Igazoló Bizottsági meghallgatáson szinte az első körben, 1945. márc. 1-jén 1861/1945. sz. alatt kapta meg a játszáshoz szükséges papírokat.
A háború utáni első előadás, a budapesti Szovjet Parancsnokság kívánságának megfelelően, Kálmán: Csárdáskirálynője volt, amelyet a szétbombázott és megtépázott Budapesten tartottak a sebtében rendbe hozott Operettszínházban. Az első előadására 1945. április 5-én délután 3-órakor került sor, az akkor még folyamatban lévő háború okán elrendelt esti kijárási tilalom miatt. Ebben Sárdy, mint Edwin tökéletes operett-hőssé vált, s valósággal lelket öntött énekhangja a zord időket átélt hallgatóságába. Felejthetetlen jelentetté lett, amikor már elültek a világháború utóvédharcai, a Csárdáskirálynő egyik előadását megszakítva, Sárdy előrelépett a színpadon és bejelentette: Hölgyeim és Uraim, a háború befejeződött. A zenekar váratlanul a Himnuszt kezdte játszani, s ahogy Bilicsi Tivadar a szemtanú hitelességével mesélte, Sárdy Jancsival az élen könnyes szemmel énekelték azt a színészek, a bekapcsolódó és felálló nézősereggel együtt.
Ma már nehezen elképzelhető az a fásultság, az el nem hamvadó tragédiáktól bódulttá váló emberek hirtelen kirobbanó öröme, amikor érkezik valaki a múltból, és ismét az élet valódi lényegére rávilágító derűt csempész néhány percre egy-egy színpadról. Sárdy maga is érzi a közönség reakcióiból, hogy hangjának varázsa gyógyír az emberek lelkének, és magát sem nagyon kímélve kéretlenül is szórta isteni adományait. Fellépett rendszeresen az Operaházban, a Magyari (nem elírás! szerk) Hangverseny Iroda / Opera-est rendezvényein egyaránt. Majd mindene este színpadon volt, ha van rá mód még délután is, sőt matiné előadások, hétvégi délelőttökön. Az 1945. július 3.-án tartott premieren, Strauss: Denevérében Rátkai Mártonnal, Osváth Júliával, Orosz Júliával bolondoztak és felhőtlen játékuk egy-egy órára fedtette a füstszagot, a romos Budapest szívszorító érzését, és az eltűnt családtagok, barátok hiányát. A darabot Sergio Failoni vezényelte, mint már annyiszor. 1945. november 23 -án például, Udvardy Tiborral, Báthy Annával, Rösler Endrével, Bordy Bellával lépett föl a Magyari rendezvények egyikén. Ezek csak véletlenszerű kiemelések, inkább jelzés értékűek, mert megszámlálhatatlan volt fellépéseinek száma.
Nemcsak bonviván szerepkörben volt kitűnő, a Magyar Színházban bemutatkozott prózai szerepekben is. Turay Idával a Janika-ban ellenállhatatlan volt, de alakította ugyan ott Bayor Gizi partnereként Plenchard hadnagyot Hervé: Lili című darabjában. A direktorok azonban mégis inkább a zenés-bonviván szerepkörben brillírozni tudó Sárdyt preferálták. 1949 végére már csupán Sárdy János neve önmagában elegendő egy teltház eléréséhez. Pályájának egyik aranykorszak ez, miközben a kor legnagyobbjaival játszhatott. A Fővárosi Operettben például Honthy Hanna, és Karády Katalin társaságában a Sybill férfifőszerepét alakította, szinte mindent elsöprő sikerrel. Az Operaház kezelésében álló Margitszigeti Szabadtéri színpadon lépett föl dalesteken, majd az Operaházban Rossini: Sevillai borbélyá-ban Almaviva szerepét énekelte nagy népszerűséggel övezve. Akkori igazgatója, a szerepsokaság ráosztása kapcsán, nyilatkozza egy riporteri kérdésre válaszolva, hogy Sárdy János népszerű, ismert, és ővele gyarapítani lehet az operabarátok körét, mert Őrá bejön a közönség, és kevéssé népszerű darabokat is sikerrel lehet bemutatni vele. Sikerre viszi.. Operaházi tag, amikor sor kerül a Magyar Rádió első egészestés operett-felvételeire, ezek közül is a frissen elkészült Farkas Ferenc dalműre a Csínom Palkó című nagyoperettre, 1950. február 19.-én. Ennek címszerepét énekelte, majd a rádiós népszerűségnek köszönhetően némi átalakításokkal, főképp kiegészítésekkel színre is került az Operaházban is. Sőt az ismét elinduló Szegedi Szabadtéri Játékokon is felveszi repertoárjába a darabot, természetesen Sárdy János előadásával. A szerepből bakelit lemez is készült, megőrizve az utókornak ezt a nagyszerű szerepét, korabeli hangzásában. A nehéz ötvenes évek időszakának egyik üdítő színfoltja lett a hazai színjátszás, különösképpen a zenés színház történetében.
A Magyar Állami Operaház tagja volt egészen 1958-ig, bár vendégszereplés formájában, át-átrándult gyakorta az operett világába, különösképpen Csínom Palkó sikere jóvoltából, amely újabb és újabb szereplést, felvételeket, színpadra vitelt idézett elő. Aztán egy nap, hosszas tépelődést követően, ráállt Gáspár Margit felkérésének, és átszerződött a Fővárosi Operettszínházhoz, amelynek további 11 éven keresztül - haláláig - tagja maradt. Operettszínházi korszakának olyan jelentős állomásait említjük meg, mint a Jacobi: Leányvásár operettje, melyben Tom szerepét játszotta Németh Marika (Lucy) partnereként. Huszka: Gül baba operettjében, Gábor diák szerepében remekelt Sárdy, Bessenyei Ferenc (Mujkó) méltó színpadi partnereként. Jelentős sikere volt Fényes Szabolcs & Békeffi István: Rigó Jancsi című operettjében is, ahol a cigányprímás alakját elevenítette meg. "Ha nem ismernénk a valódi történetet, azt mondanánk, ez kitalálás, az életben ilyen nem lehet. De ahogyan ezt a figurát Sárdy János frakkban vagy prímás-magyarban, hegedűvel a kezében, harminckét fogát-villogtatva alakítja, az nem más, mint tetőtől-talpig sex-appeal." - Írta a korabeli kritikus a premier kapcsán. A Marica grófnő felújítása az ő személyes sikere lett. A "Mondd meg, hogy imádom a pesti nőket..." és a "Hej cigány..." az ő előadásában újra nagy sláger lett. A Sybill nagyhercegét játszotta éveken át, amely egyébként parádés szereposztásban ment: Honthy Hanna, Feleky Kamill, Latabár Kálmán... Miközben az anyaszínházában, az Operaházban énekelte A varázsfuvola Papagenoját, A denevér-ben Eisentsteint. A Cigánybáró-ban Barinkayt, s újra elénekelte David-ot A nürbergi mesterdalnokok-ban. Otto Klemperer volt ekkoriban az Operaház főzeneigazgatója, és elragadtatással nyilatkozott Sárdyról.
Utolsó, csonka évtized:
Számtalan vidéki fellépést vállalt, ahogy akkoriban sokan, s művelődési otthonokban, kis falvak kultúrházaiban, szabadtéri színpadok esztrádműsorában lépett fel, gyakran külföldi turnékra is sor került. Szép Heléná-ban Paris tenorszerepét énekelte operai igényességgel az Operettszínházban. A Leányvásár, Luxemburg grófja mellett A víg özvegy Danilója is a jelentős szerepformálásai közé tartozik. Sőt az első itthon bemutatott musicall-nak számító Cole Porter: Csókolj meg Katám a bonvivan Fred szerepét is ő alakította. Fellépett egyebek mellett Bob herceg-ként, s a szerzővel, az idős Huszka Jenővel, az operett felújítása kapcsán, régi barátként köszöntötték egymást. Magánéletében is változás állt be. Magáról nem szívesen nyilatkozott soha, szerénysége, s a magánéletének dolgait nem szerette kitálalni a nagyközönség elé, amit az akkori újságírás respektált is. Az erkölcsi tartást jó bevétel reményében nem mindig írta felül a bulvár újságírás. Nagy csapás érte, amikor felesége Lili váratlanul 1961-ben elhunyt. Hosszú ideig vigasztalhatatlan volt, aztán a sors mégis kegyeibe fogadta, amikor új és méltó társat adott neki Judit személyében. Az alapvetően a magánügyei kitálalását kerülő művész mégis megnyílt a nagyvilág számára, amikor leánya Julika megszületett. Sok mindenen túl volt már 59 évesen, amikor 1966-ban kisleánya a családba érkezett, aki egy csapásra felülírt sok mindent életében. Ugyanakkor a fellépések száma nem csökkent. Nehéz volt családi életét, s a hangját személyesen megtapasztalni vágyó nagyszámú publikum igényeit összehangolni.
Az amerikai turnéra már vele tartott felesége, sőt a kis Julika is mózeskosárban. A turné Kanadában indult, s 1968. május 11-én és 12.-én Torontóban lépett fel, a Torontói Művész Színház évadzáró előadásain. Majd május 18.-án Montreálban. ". repülővel jött Torontóba az egykori híres operaénekes. A János Vitéz Kukorica Jancsija, a Bobherceg, a Farsangi lakodalom Kálmán diákja, a Kívánsághangversenyek legsikeresebb sztárja, a magyar filmgyártás énekes bonvivánja, női szívek egykori ideálja. Sárdy János eljött a torontói magyarok közé, hogy a régi emlékek panoptikumából újra életre keltse azokat a híres, szép melódiákat, melyek egykor ifjúságunkat jelentették." - írja a Kanadai Magyarság tudósítója, 1968-ból. ". amikor Sárdy János, Budapest legnépszerűbb bonvivánja kiszállt a repülőgépből, egy fáradt ember benyomását keltette - nem kis aggodalmamra. De a színház varázsa ismét csodát tett. A Víg özvegyből előadott énekszámait és jeleneteit úgy énekelte és úgy játszotta, hogy szinte füstölgött a kárpit. Legalább húsz évet fiatalodott" - írta Kertész Sándor a Torontói Művész Színház igazgatója visszaemlékezéseiben. Később átmentek az Egyesült Államokba, ahol a magyarlakta települések kultúrházaiban, színházaiban lépett színpadra New Yorktól, Chicagón keresztül, egészen Los Angeles-ig. Mindenütt hatalmas sikereket aratott.
Abban az évben ősszel már Erdélyben, Kolozsvárott lépett föl, Petress Zsuzsa, Zentay Anna, Baksay Árpád társaságában. Kedves érdekessége a fellépésnek, hogy eljöttek ekkor az előadásaira nézőként azok, akik 25 évvel korábban ott statisztáltak a Kalotaszegi Madonna forgatásán.
Halála váratlan és korai volt alig 62 esztendős korában érte. A színházi társadalom megrendülten fogadta távozását. Dalfelvételei, sőt ezek digitális átiratai még ma is, közel negyven esztendő múltán, is jól "eladhatóak", sikeresek. Televíziós felvételei, filmjeinek repríze ma is sokakat vonzz. Tehetséges filmszínész, kulturált dalénekes, és jóízűen nótázó, közönség által igen kedvelt művész emléke, kicsit megfakultan de ma is élénk színekkel él.
