Polányi János


Polányi János

(John Polanyi) (Berlin, 1929. január 23.), Nobel–díjas vegyész.

Magyar zsidó szülők gyermekeként született Berlinben. Apja a neves polihisztor, Polányi Mihály, nagybátyja pedig Polányi Károly gazdaságtörténész, szociálfilozófus, társadalompolitikus. Iskolai tanulmányait Németországban kezdte. A család a nácizmus térhódítása elől 1933-ban Manchesterbe költözött. Polányi János a manchesteri egyetemen (vegyész apja munkahelyén) tanult. 1952-es végzése után a kanadai Torontóban telepedett le, 1956-tól az egyetem kémiai tanszékén dolgozott.

1958-ban fölfedezte az infravörös radioaktív sugarak kiáramlását újonnan formált molekulákból, ami a kémiai átalakulások természetének 1 új szinten való megértéséhez vezet. 1962 óta az egyetem kémia professzora, Kanada egyik legkiemelkedőbb vegyésze, elismerten kiemelkedő tehetség a kémiai reakciók dinamikájában.

1986-ban kémiai Nobel-díjjal tüntették ki „az elemi kémiai folyamatok dinamikájával kapcsolatos felfedezéseiért”.


Szerkesztés dátuma: kedd, 2010. február 9. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 4,942 Kategória: Nobel-díjasok
Előző cikk: Oláh György Következő cikk: Szent-Györgyi Albert


   











Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: