Varga Zoltán


Varga Zoltán
Varga Zoltán Válon, ebben a Fejér megyei, Budapesttől 45 km-re levő községben született 1945. január 1-én. Ahogy később, az életének több történése is, már a születése napja is kérdéseket vetett fel. Egyesek szerint már egy nappal korábban megszületett, ám mégis ezen a napon anyakönyvezték, hivatalosan ez a születésnapja. A családja 1951-ben költözött a fővárosba, így már a Fradiban kezdett el futballozni 12 esztendős korában. A gyermek és ifi korosztályokat valósággal átugrotta, 16 és fél évesen, 1961.06.27-én már a nagy csapatban is bemutatkozott, amit folyamatosan egyre több szereplés követett, mígnem 18 éves korában már kihagyhatatlanná vált, a csapat alapembere lett. 1968.09.15-ig az FTC-ben összesen 234 díjmérkőzésen lépett pályára, ezeken 85 gólt ért el. A Fradival négyszeres bajnok (1962-63, 1964, 1967, 1968), és tagja az 1965-ös VVK-győztes csapatnak. Mindezek mellett két alkalommal bajnoki ezüstérmes (1965,1966), ugyancsak kétszer pedig bronzérmes (1961-62, 1963 ősz). A BEK-ben negyeddöntős (1965-66), a VVK-ban újra döntős (1967-68). A magyar labdarúgó válogatottban 12 alkalommal lépett pályára, 2 gólt szerzett.A fentebb már idézett dátumú utolsó hazai bajnoki mérkőzés után utazott el a válogatottal a mexikói olimpiára, ahonnan nem tért haza, megkezdődött a „második” élete, amit eltiltások és újrakezdések jellemeztek, de minden újrakezdést sikerre vitt. Játszott a Hertha, az Aberdeen, az Ajax, a Borussia Dortmund és a Gent csapataiban.

Szerkesztés dátuma: szerda, 2013. április 17.
Nézettség: 2,355 Kategória: Sportolók
Előző cikk: Uhlyárik Jenő Következő cikk: Volentér László


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: