Kárpáti György


Kárpáti György

(Budapest, 1935. június 23.) háromszoros olimpiai bajnok magyar vízilabdázó, edző.

1945-ben kezdett el úszni a Ferencvárosi TC csapatában, majd az úszás mellett elkezdett vízilabdázni, bár úszásban többször is volt országos bajnok, leragadt a vízilabdánál, ahol az azóta Budapesti Kinizsinek hívott FTC egyik meghatározó játékosa lett. 1952-ben, tizenhét évesen hívták be először a válogatottba, ugyanebben az évben olimpiai aranyat szerzett, a csapat legfiatalabb tagja volt. 1954-en szerezte meg első Európa-bajnoki aranyát, majd a legendás melbourne-i vízilabdatornán sikerült újra olimpiai aranyat szereznie. 1958-ban újra Európa-bajnok. Az 1960-as római olimpián a csapat bronzérmet szerzett, 1962-viszont megszerzi harmadik kontinens-bajnoksági győzelmét. Az 1964-es tokiói tornán megszerzi harmadik olimpiai aranyérmét. Ez 2008-ig egyedül Gyarmati Dezsőnek sikerült még. 1969-ben vonult vissza az aktív vízilabdázástól. 162-szer szerepelt a magyar válogatott színeiben és ötszörös magyar bajnok volt a Fradival vízilabdában.

Játékstílusára jellemző volt a gyorsaság, a robbanékonyság és a kiváló helyzetfelismerés. 2004-ben MOB-érdemrendben, 2005-ben Jacques Rogge NOB-elnök által különdíjban részesült. Emellett 2004-ben Magyar Örökség Díjat kapott.

1970-ben Gyarmati Dezső segítője lett a férfi vízilabda-válogatottnál, akivel az 1976-os montreali olimpián edzőként is aranyat szerzett. 1980-ig viselte a posztot. Emellett az FTC vízilabda-szakosztályának vezetője is volt.


Szerkesztés dátuma: szombat, 2010. február 13. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 1,246 Kategória: Sportolók
Előző cikk: Kammerer Zoltán Következő cikk: Kárpáti Rudolf


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: