Sors Tamás


Sors Tamás

Rio de Janeiro, 2016. szeptember 11., vasárnap (MTI) - Az S9-es sérültségi kategóriában versenyző Sors Tamás nagyszerű versenyzéssel ezüstérmet szerzett 200 méteres vegyesúszásban a riói paralimpia vasárnapi napján.

A szám másik magyarja, Tóth Tamás a negyedik helyen végzett, míg a győzelem az olasz Federico Morlacchié lett.

Ez a magyar küldöttség harmadik érme Rióban, egy bronz után a második ezüst.

A 100 méter pillangón kétszeres címvédő Sors másodikként, a Londonban gyorson két ezüstöt is szerző Tóth Tamás negyedikként került be az előfutamból a döntőbe, így lehetett reménykedni az újabb magyar éremben. A két versenyző egymás mellett úszott a döntőben.

Sors nagyszerűen kezdett pillangón, ami a specialitása, 50 méternél elsőként fordult, majd háton is tartotta az előnyét. Százötven méternél aztán már Morlacchi volt az élen, s bár Sors támadta az utolsó hosszon, nem sikerült befognia és másodikként csapott a célba. Tóth Tamás gyakorlatilag végig a negyedik helyen haladt.

"Nagy meglepetés ez az ezüst, még fel sem fogtam - mondta fülig érő szájjal a 24 éves pécsi Sors Tamás. - A pillangót nem tudom visszafogni, az mindig olyan, hogy megindulok és megyek, háton arra kellett figyelnem, hogy ne lassuljak le, amire hajlamos vagyok, mellen figyeltem a többiekre, gyorson pedig bekapcsoltam a lábamat, amennyire tudtam."

Federico Morlacchi pillangón is nagy ellenfele lesz majd Sors Tamásnak, aki ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: látszik, hogy az olasz nagyon jó formában van, várhatóan nagy lesz majd kettejük között a csata.

Tóth azt mondta: a reggeli előfutam után látta, hogy számára ez a negyedik hely lehet a realitás, s mivel a fináléban nem történt semmi váratlan, ezt sikerült is megszereznie.

Az S5-ös sérültségi kategóriában versenyző Illés Fanni ötödik helyen végzett 100 méteres mellúszásban. A negyedik legjobb idővel került a döntőbe, ahol 50 méternél a hatodik helyen fordult, s jó hajrával egy helyet még előrébb tudott lépni.

Eredmények:

úszás:

férfi 200 m vegyes (S9), paralimpiai bajnok:

--------------------------------------------

Federico Morlacchi (Olaszország) 2:16.72 p

2. SORS TAMÁS 2:17.33

3. Timothy Disken (Ausztrália) 2:17.72

4. TÓTH TAMÁS 2:19.40

 Újabb érem Sors Tamástól!

A 24 éves Sors Pekingben és Londonban is megnyerte ezt a számot, kétszeres címvédő volt.

A pécsi ANK Sportklub úszója - akinek fejlődési rendellenesség miatt rövidebb az egyik karja - a délelőtti előfutamban a legjobb időt érte le, majdnem egy másodperccel gyorsabb volt, mint a másodikként fináléba jutott Federico Morlacchi, aki a legnagyobb riválisának számított. Az olasz 200 méteren vegyesen legyőzte Sorsot, aki akkor másodikként zárt.

A férfi 100 pillangó volt az esti program első döntője, Sors időeredményének köszönhetően a 4-es pályára kapott besorolást. A lelátó erősen foghíjas volt, de ez a magyart nem zavarta, óriási tempóban kezdett, s ötven méternél tisztán ő fordult elsőként. Egészen a hajráig ő tempózott az élen, az utolsó húsz méterre azonban elfáradt, s nemcsak Morlacchi, hanem a görög Dimosztenisz Mihalencakisz is elment mellette, a győzelem végül utóbbié lett, aki egyéni csúcsot úszva szerezte meg az aranyérmet. Sorsnak ezúttal a bronz jutott.

"Lehet, hogy rosszul építettem fel a taktikát. Menekülés a győzelembe, így hívjuk egymás között, amit csináltam, nagyon jól mentem, de a végén már éreztem, hogy nem bírom felemelni a karomat, már nagyon fájt - mondta a versenyről a kétszeres paralimpiai bajnok versenyző. - Ennyi volt bennem, de nem vagyok csalódott, inkább boldog. Nagyon jó időt úsztam. Ezt egy jó zárásnak fogom fel, én többet ugyanis már nem úszok 100 méter pillangón."

Hozzátette: abban is biztos, hogy paralimpián sem szerepel többet, de hogy az úszást is abbahagyja-e, azt még nem döntötte el. Sors úgy fogalmazott: abszolút elégedett a riói szereplésével, mert érmei mellett voltak helyezései is.


Szerkesztés dátuma: hétfő, 2016. szeptember 12. Szerkesztette: Mereteiné-Matosics Ágnes
Nézettség: 1,192 Kategória: Sportolók » Magyar paralimpikonok
Előző cikk: Pap Bianka Következő cikk: Suba Róbert

Forrás:
hparalimpia.hu


   











Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: