Bláthy Ottó Titusz (Tata, 1860. augusztus 11. – Budapest, 1939. szeptember 26.), gépészmérnök, a transzformátor társ-feltalálója, az MTA tagja.
Iskoláit Tatán és Bécsben végezte, 1882-ben szerzett gépészmérnöki diplomát a bécsi Műegyetemen, 1881-1883-ig a MÁV gépgyárában gyakornokként, majd szerkesztő-rajzolóként dolgozott. Ez a munka nem elégítette ki, figyelmét felkeltették Zipernowsky növekvő sikerei, és érdeklődött az elhelyezkedés lehetőségeiről. 1883. július 1-jétől gépszerkesztőként alkalmazták. Mivel saját bevallása szerint az egyetemen elektrotechnikát semmit sem tanult, ezért elméleti szinten kezdett foglalkozni az elektromosság alaptörvényeivel, a mágneses körök törvényszerűségeivel. Maxwell-egyenletek és saját kísérleti módszerei alapján -elsőként a világon- gyakorlatban használható módszert dolgozott ki a mágneses körök méretezésére. Kapp, majd Hopkinson, aki után az úgynevezett mágneses Ohm-törvényt elnevezték, csak 1886-ban, illetve 1887-ben közölték erre vonatkozó tanulmányaikat! (Érdemes megemlíteni, hogy amerikai útja során 1886-ban az Edison műveknél az egyenáramú gépekeket kísérleti eredmények alapján összeállított táblázatok segítségével szerkesztették. Bláthy megemlítette, hogy Ő a szükséges adatokat számítással határozza meg. Próbaképpen egy tervezés alatt álló dinamóra ki is számította a gerjesztési adatokat. Edison mérnökei úgy fogadták, hogy a hosszas kísérletekkel megállapított táblázat értékeit „elég jól megközelíti”. A tényleges eltérés 2% volt!) Bláthy ismeretei a mágneses körök kialakítása terén döntő jelentőségűek lettek a transzformátor kialakításánál. A felismert törvényszerűségek alapján, már 1883-ban átalakította a gyár akkori egyenáramú géptípusát, minek hatására a gépek teljesítménye megnőtt, azonos súly mellett. A kezdeti időszakban ismerte fel a villamos gépek hőleadásának törvényszerűségeit is. Addig mások csak az áramsűrűség és a melegedés közötti összefüggést állapították meg. Bláthy mondta ki először, hogy egy vezető, vagy egy gép melegedése attól függ, hány watt jut a hőleadó felület egységére. Zipernowsky felismerte fiatal munkatársa képességeit, és az 1884. évi Torinói Olasz Nemzeti Kiállításon a Ganz gyárat már Bláthy képviselte. Itt megismerte Gaulard és Gibbs ún. szekunder generátoros váltakozó áramú áramelosztó rendszerét. Bláthy rögtön felismerte annak gyengéit. Hazatérve beszámolt Zipernowskynak, aki Déri közreműködésével már dolgozott az áramelosztás rendszerén. Bláthy tapasztalatai új lendületet adtak a kísérleteknek, amelyek kibővültek az indukciós készülék zárt vasmagos kialakításával. (Bláthy ugyanis 1884 nyarán behatóan tanulmányozta Faraday 1883-i, elektromágneses indukciót felfedező kísérleteinek leírását, és rájött arra, hogy már Faraday felismerte a pólus nélküliség – a zárt vasmag – jelentőségét. Így azután nem meglepő, hogy – 1884 júliusi-augusztusi keltezéssel – indukciós készülékekkel kapcsolatos kísérleteket jegyeztek fel a Ganz gyárban. Az események ettől kezdve felgyorsultak. A villamossági üzemben 1885-ben Zipernowsky Károllyal és Déri Miksával feltalálta a energiaátvitelre is alkalmas zárt vasmagú transzformátort. A szakvilágnak az 1885. évi budapesti Országos Kiállításon mutatták be. Kisebb megbízások után -elsősorban Galileo Ferraris véleménye alapján megrendelték az első nagyszabású erőművet Róma városa részére, mely 1886 októberében üzembe került. A növekvő szükséglet új erőmű megépítését tette szükségessé. A Rómától 28 km-re fekvő Tivoli környékének vízeséseit használták ki. A megbízást a Ganz kapta. Az erőmű hat vízturbinával kapcsolt 5000V kapocsfeszültségű generátorai párhuzamosan működtek a régi római erőmű gőzgépes generátoraival. A két erőművet a világon elsőként nagyfeszültségű távvezeték kötötte össze. Számos egyéb találmánya is volt, például a fogyasztásmérő és a háromfázisú generátor is. 1886-tól 96 bejelentett szabadalma volt. Ezen kísérleteinek egy részénél közreműködött Neustadt Lipót. 1889-ben hozták forgalomba szabadalmazott, indukciós fogyasztásmérőit, amelynek súlyát később állandóan csökkentette. A minden lakásban megtalálható "villanyóra" lényegében ma is ugyanolyan szerkezet, mint amilyennek ő megalkotta.
Vízturbinás generátorok állórészében alkalmazott, ún. tört horonyszámú tekercseléséért 1900-ban a párizsi világkiállításon nagydíjat nyert. Négypólusú forgórész-konstrukciójának szabadalmait a svájci BBC és a berlini SSW is megvásárolta.
Kandó Kálmán 1931-ben bekövetkezett halála után ő dolgozta át és fejezte be a Kandó-mozdonyok fázisváltójának konstrukcióját is; ez a rendkívül bonyolult gép a Kandó-mozdonyok legmegbízhatóbb része lett.
Kivételes képességekkel rendelkezett, káprázatos fejszámoló volt, páratlan emlékezőképességgel bírt. A Magyar Autóklub alelnöke volt, autóversenyek bírálóbizottsági tagja. Szenvedélyes kutyabarát, kutyatenyésztő. Haláláig a Ganz gyár szellemi vezére maradt. Rövid betegség után 1939. szeptember 26.-án hunyt el.
