Jedlik Ányos István (Szímő, 1800. január 11. – Győr, 1895. december 13.): magyar természettudós, feltaláló, bencés szerzetes, kiváló oktató. Nevéhez fűződik többek között a öngerjesztés elve és a feszültségsokszorozás felismerése.
Unokatestvérével, az ugyancsak paraszti származású és ugyanabban az évben született Czuczor Gergely papköltővel együtt jelentkeztek szerzetesnek 17 éves korukban, hogy a tudomány útjára léphessenek.
„Jedlik 1800-ik évi januárius hó 11-ikén született Szímő helységben, Komárom megyében, mint földműves szülők gyermeke. A keresztségben az István nevet kapta. Az írást, olvasást faluja iskolájában tanulta, s azután tanulmányait a nagyszombati, utóbb a pozsonyi gimnáziumban folytatta. Pozsonyban betegesen kezd. Az akkori gimnázium hat osztályának elvégzése után, 1817-ben a Szent Benedek-rend növendékei közé lépett, és mint újonc, Anianus, magyarosan Ányos névvel jelölve, az 1818-ik évet már Pannonhalmán töltötte. Ez volt a döntő lépés életében. Kezdete nemcsak tudományos pályájának, hanem egyénisége alakulásának, jelleme fejlődésének is. A rendíthetetlen hit Istenben, a tudományszeretet, a tanítónak soha nem lankadó szorgalma, az embertársainak bajai iránt fogékony jó szív, az önzetlen hazaszeretet, mind olyan vonások, melyek Jedlik jellemében rendjének hagyományos szokásai nyomán indultak fejlődésnek és erősödtek meg. Szerzetesi életéből származott azonban egy nagy hibája is, a félénk zárkózottság, amely akadályozta, hogy másokkal érintkezése által tudományos látóköre bővüljön, és hogy viszont ő tudományával másokra éltető hatással legyen…” írta róla Eötvös.
1818-20-ban bölcsészeti tanulmányokat végzett a rend győri líceumában, majd Pesten szerzett 1822-ben doktori címet, matematikákból, fizikából, filozófiából és történelemből szigorlatozott. 1825-ben szentelik pappá. A rend döntése értelmében 1825-től a győri gimnáziumban tanított, ezt követően pedig a győri líceum fizika tanszékén. Eközben folyamatosan bővíti szertárát, igen gyakran maga készít ehhez eszközöket, első találmányait is ekkor alkotja. 1831-től Pozsonyi Királyi Akadémián tanít, miközben nyaranta tanulmányi utakat tesz Ausztriába. Később megpályázza az egyetemi tanári állást, és 1840-től már a pesti királyi tudományegyetemen bölcsészeti karának fizikai tanszékvezetője. Lakása az egyetemen, a szertár mellett van, amelynek bővítését itt is a szívén viseli. Nagy hatással van rá Oersted, Ampére, Arago, és Faraday, ennek hatására tevékenységének középpontjába a villamosságot állította. 1845-től megkezdődik a magyar nyelvű oktatás az egyetemen, melyhez – Kazinczy Ferenc és Czuczor Gergely (aki egyébként Jedlik unokatestvére volt) unszolására – elkezdte megalkotni a magyar műszaki és természettudományos nyelvhez szükséges szakszavakat, tőle származik például a merőleges, az eredő erő, vagy a dugattyú szavaink. Később az 1858-ban megjelent Műszótárnak is egyik szerkesztője volt.
1848-ban beállt nemzetőrnek. Őrséget állt, árkot ásott, ott segített, ahol tudott. Amikor Pest lövetése megkezdődött, a szertárat nehéz munkával biztonságos helyre mentette.
A szabadságharc után nehéz idők következtek, Jedlik nehezen találta helyét. Bár újra taníthatott, de csak német nyelven. Ezekben az években több időt töltött találmányaival és tankönyvek írásával, például a Természettan elemei cíművel, később Hőtan és Fénytan címmel is láttak napvilágot könyvei, melyek az akadémián is nagy elismerést váltottak ki. Az akadémián rendkívüli esetnek számított, hogy a levelező tagságot átugorva, rögtön rendes tagnak választották. 1863–64-ben már elismert tudós, az egyetem rektora.
Az idő teltével barátai váratlan halála (Czuczor Gergely: 1866, Eötvös József: 1871) figyelmeztette életének rövidségére, így egyre inkább visszavonult, hogy saját kutatásainak élhessen. E mellett azért az egyetem segítségére volt az oktatás fejlesztésében, tanulmányutat tett németországi egyetemeken.
1878-ban egyetemi professzori helyét az akkor 30 éves Eötvös Loránd vette át. A győri rendházba vonult nyugdíjba, ahol szellemi frissességét megőrizve folytatta a munkáját, amennyire egészsége és a szűk hely engedte. 1895-ben, hosszú és sikeres élet után hunyt el.
Fiatal korára az általános érdeklődés volt jellemző, foglalkozott kémiával, elektrokémiával (elemekkel), később elektromosságtanban volt sok alkotása, és kiemelkedőek voltak az optikai kísérletei.
1826-ban, hogy rendtársait meglepje, szódavizet állított elő. Később tervei alapján épült fel az első szikvízüzem. Sajnos ez hamar csődbe ment, így a nagy találmány akkor még kiaknázatlan maradt.
Az elektromos áram elektromágneses hatásának órai bemutatására építette meg a villámdelejes forgonyát, amely tulajdonképpen egy elektromotor volt. A készüléket tökéletesítve és modellt alkotva megmutatta, hogy az áram járművek hajtására is alkalmas, így megteremtette a későbbi elektromos mozdonyok, vagy a mai áram hajtotta autók nagyon korai ősét. 1852 és 1854 között alkotta meg az „egysarki villámindítóját”, amelynek álló és forgó része is elektromágnes volt. Első írásos bizonyíték erről az 1861-ben készített leltár, amely egyik használati utasításában megtaláljuk a dinamó működési elvének szabatos leírását. Sajnos Jedlik nem ismerte fel ennek jelentőségét, és 1867-ben Werner Siemens és Charles Wheatstone nyújtott be rá szabadalmat.
A Jedlik által 1861-ben kigondolt dinamó (Szalóky Albert felvétele)Jedlik fontos optikai újítása a rácsosztó gép tökéletesítése volt. Az optikai rácsot leginkább a fénysugarak színtartományra bontására használják. Mivel Jedlik az akkor kapható eszközökkel nem volt megelégedve, ezért sajátot alkotott. Később a pontosság kedvéért már elektromotort használt a meghajtására, és a műszerei tökéletesítése közben a segítségére levő műszerésszel letették a magyar finommechanika alapjait is.
A sokszorozás elvét a "Leydeni palackok láncolata" c. munkájában fogalmazta meg 1863-ban. Sokéves kísérletezés után továbbfejlesztette, és Leydeni palackok helyett üvegcsöves rézkondenzátor kötegekből nagy kapacitású és feszültségű kondenzátorokat készítve valósította meg a feszültségsokszorozást. Ilyen nyolc oszlopból álló csöves villámfeszítőt mutatott be a Bécsi Világkiállításon, mellyel 60-70 cm szikrákat tudott előállítani. A találmányt és Jedliket Siemens javaslatára A haladásért éremmel tüntették ki. Alapelvét az atomtechnikai kutatások kezdetén használták fel.
Jedlik elektrotechnika munkásságából általában, de helytelenül a dinamó feltalálása él a köztudatban. Pontatlanul azért, mert nem magát a dinamót, mint villamos gépet találta fel, hanem az öngerjesztés elvet ismerte fel, és ennek alapján - bizonyíthatóan a világon elsőként - leírta a dinamó elvét. A hiteles bizonyíték a Magyar Királyi Tudomány-egyetem tanszékének leltárában Jedliktől származik, amely rögzíti az egysarki villanyindító (Unipolar Induktor) készítésének idejét. A készülék használatára is kitért, a leírás 4. pontjában található az öngerjesztés elvének felfedezése. Okmányszerűen bizonyítható, hogy Jedlik a dinamóelvet Werner Siemens, és Sir Charles Wheatstone előtt legalább hat évvel felismerte. Jedlik kérdésfelvetése:
"Mi történnék, ha netalán jelentékeny villanyfolyam mi előtt más célra használtatnék, a delejek körül helyezett tekercseken végig vezettetnék? Ha ez a delejek erejét öregbítené, akkor a villanyfolyam is erősíttetnék, mi által a delejek ismét erősebbekké tétetnének, ezek pedig ismét erősebb villanyfolyamot adandnának, és így tovább, bizonyos határig!"
Elismerései
1858 a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja
1858 a "Súlyos testek természettana" tankönyvéért a Magyar Tudományos Akadémia nagyjutalma
1863 a pesti egyetem rektora
1864 a pesti egyetem protektora
1867 királyi tanácsos
1873 a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja
1879 vaskorona rend
1891 a Mathematikai és Physikai Társulat első rendes tagja
