Egerfarmosi és sztregovai doktor Kandó Kálmán (Pest, 1869. július 8. – Budapest, 1931. január 13.) magyar mérnök, a nagyfeszültségű háromfázisú váltakozóáramú vontatás első alkalmazója mozdonyoknál, a fázisváltó kidolgozója, a vasút-villamosítás úttörője.
Kandó Kálmán régi nemesi családból származik. A gimnáziumi tanulmányait a Fasori lutheránus gimnáziumban kezdte. Szülei a zsúfolt iskolából egy kisebb osztálylétszámú iskolába, a Kármán Mór alapította gyakorló gimnáziumba iratták át. Mivel az iskola csak két évenként indított osztályt, Kandó a hatodik osztályt kétszer végezte el. Ebben az elitiskolában érettségizett le. 1888-ban beiratkozott a budapesti József Műegyetemre. A villamosság korán felkeltette érdeklődését. Egyik elektrotechnikai dolgozatával pályadíjat nyert negyedéves hallgatóként. Szigorlatra egy villamos hajtású futódaru tervét adta be. 1892-ben kapta meg a gépészmérnöki oklevelét. Tanulmányait kitűnő minősítéssel végezte el. Gépész és villamos ismereteit későbbi pályafutásában sikeresen kamatoztatta.
Egyetemi évei után, 1893 őszéig a haditengerészetnél szolgált, majd Párizsba utazott. A Compagnie de Fives-Lille villamos gyárának tervezési osztályán kapott állást. Ez a vállalat abban az időben rendezkedett be a Nikola Tesla által feltalált és Európában Michael Dolivo-Dobrowolsky által továbbfejlesztett indukciós motorok gyártására. Az indukciós motorok gyártására kidolgozott egy teljesen új szerkesztési–számítási eljárást, amely gazdaságos villanymotorok gyártását tette lehetővé.
Ma már nem deríthető ki pontosan, de feltehetőleg Korda Dezső ajánlására híre eljutott Mechwart Andráshoz. A budapesti Ganz és Társa gyár, 1878-ban létrehozott egy osztályt az elektromos berendezések gyártására. Az osztályt akkoriban Zipernowsky Károly vezette. 1894-ben szerették volna bevezetni az indukciós motorok hazai gyártását. A szervezés lebonyolítására felkérték Kandó Kálmánt. A kitűnő mérnök a munkáját sikeresen végezte, felhasználva franciaországi tapasztalatait néhány hónap alatt meghonosította a háromfázisú indukciós motorok gyártását, sőt tulajdonképpen nevéhez köthető az akkor forgóáramnak nevezett többfázisú áramrendszer Ganzban történő bevezetése. A háromfázisú energia termeléshez és elosztáshoz a Ganznak rendelkeznie kellett megfelelő generátorokkal és transzformátorokkal. Ezek tervezése és gyártásuk beindítása ugyancsak Kandóhoz kötődik. Amikor Zipernowsky 1895-ben a műegyetemen tanszéki állást kapott, Kandó a szerkesztési osztály vezetője lett.Kandó számításai, és tervei alapján a legnagyobb teljesítményű AF gépek készültek az 1897 szeptemberében üzembehelyezett Etsch vízerőmű részére és Merano, illetve Bolzano városok villamosenergia-igényét elégítették ki. Kandó korai villamosgép-tervezői munkásságának csúcspontja azonban az indukciós motorok magyarországi bevezetése terén az FF jelzésű motorsorozat megalkotása volt. Ezek az 1899-ben tervezett, és évtizeden keresztül 300V, illetve 3000V névleges feszültségre készült, nagyon széles teljesítményhatárok között gyártott háromfázisú motorok a Ganz gyár legsikerültebb villamos gépei közé tartoztak. A teljesítmény egységre jutó súlyukkal általános nemzetközi elismerést arattak. Az indukciós motorok kiváló tulajdonságait megismerve, ezeket a motorokat a vasúti vontatásban is hasznosítani kívánta. Külföldi tanulmányutai során különféle vasúti megvalósításokat tanulmányozott. Több hasznos felfedezést tett. . Kezdeményezésére a Ganz foglalkozni kezdett a háromfázisú villamos vontatás előkészületeivel, ennek során 800 méteres kísérleti próbapályát építettek a Ganz Mávag mellett. A vasúti kocsit egy kétfázisú indukciós motor hajtotta. 1897-ben Amerikában, a baltimore-i pályaudvarokat összekötő 5,8 km hosszú alagútban futó 600 V-os, egyenáramú vasutat tanulmányozta. Itt ismerte fel, mennyire gazdaságtalan az egyenáramú, kisfeszültségű villamos vontatás. 100 km nagyságrendű távolság esetén alkalmatlan.
1898-ban a Genfi-tó partján üzembe helyezték az első háromfázisú kisvonatot, 300 m hosszú, 20 m szintkülönbségű vonalon. Majd eljött az igazi nagy megrendelés! Az olasz nagyvasutak villamosítási programja egybeesett a Ganz ismert háromfázisú vontatás kísérleteivel. A Rete Adriatica társaság ezért a Valtellina vasútvonal villamosítását a Ganznál rendelte meg, így a Kandó által kidolgozott rendszer lett a háromfázisú vontatás bölcsője és később Olaszországban annyira uralkodóvá vált, hogy "sistema italiana" nevet kapott! A Telina völgyről elnevezett 106 km hosszú, nehéz terepviszonyú vonalon bizonyítani lehetett, hogy jobb a gőzvontatásnál. A feladat teljesítését több, hírneves nagyvállalat rendkívül kockázatosnak tartotta ezért elzárkózott tőle. Mechwart András, a Ganz-gyár akkori igazgatója 1898-ban Kandó Kálmánnal konzultálva elvállalta az olaszországi Valtellina-vonal 3000 V-os háromfázisú, 15 Hz-es vasútvillamosítását. Kandónak ez volt az első önálló fejlesztése. Amikor 1902. szeptember 4-én ünnepélyesen átadták a vonalat, ez volt a világ első, nagyfeszültségű váltakozó árammal működtetett vasútvonala. Táplálására a Morbegno városka közelében , az Adda folyón az Alpokból lefutó folyók vízenergiájából nyerhették a 20 kV feszültségű áramot. Innen táplálták meg 9 db 20/3 kV feszültségű, egyenként 300 kVA névleges teljesítményű transzformátorállomáson keresztül a kétpólusú munkavezetéket, illetve a harmadik fázis vezetésére szolgáló síneket. A technikai újdonságot a lényegesen nagyobb (3000V) feszültség jelentette. 1902. szeptember 4-én nyitották meg és másnap átadták a forgalomnak. Mivel elégedettek voltak a Ganz teljesítményével, 1903-ban három, majd 1904-ben további négy mozdonyt rendeltek. Az olasz kormány, az időközben államosított vasút nagyarányú villamosítását határozta el, azzal a megkötéssel, hogy a villamos berendezések és a járművek csak Olaszországban készülhetnek. A Ganzban meghatározó banktőke semmiféle kockázatot nem akart vállalni, és önként átadta a piacot. A Wetinghouse cég megvette Kandó szabadalmait és Vado Ligure-ban mozdonygyárat épített. A gyár vezetését Kandóra bízták. Kandó elfogadta a meghívást, és több munkatársával Vadoba költözött.
Két mozdonytípust fejlesztett ki Az ötcsatlós Giovi vagy Cinquanta elnevezésű mozdonyok Kandó legnagyobb számban gyártott gépei voltak. 1912-ben elkészült a 100 km/h sebességű, 2000 kW teljesítményű Trenta nevű gyorsvonati mozdony, ami a leggazdaságosabb mozdonya lett. Az I. világháború során 1915-ben hadiállapotba kerültünk Olaszországgal. Kandó még szerencsésen hazatért, és kétéves katonai szolgálat után (tanulmányai hatására a MÁV és a Ganz gyár kieszközölte Kandó felmentését a katonai szolgálat alól) a Ganz Danubius gyár műszaki-, majd vezérigazgatója lett.
Kandó már 1900-ban javasolta a vasutak villamosítását. Rámutatott, hogy a megoldás csak az országos energiagazdálkodáson belül lehetséges, úgy, hogy az 50 Hz-es egyfázisú váltakozó áramot a mozdonyban háromfázisúvá alakítva táplálják a vontatómotorokat. Hazatérése után azonnal hozzákezdett a rendszer részletes kidolgozásához. 1922-ben még vezérigazgatói állásáról is lemondott, és a Ganz Villamossági Rt. műszaki tanácsadójaként kizárólag a villamos mozdonyok tervezésével, és a Villamosmozdony Szerkesztési Osztály irányításával foglalkozott. A gazdasági helyzet miatt kísérletei csak 1923. október 1-jén kezdődhettek meg a Budapest-Alag vonalszakaszon. A munkavezeték 15 kV-os, 50 Hz-es áramát a mozdonyban a fázisváltónak nevezett új villamos gép alakította át. A próbaüzem igazolta Kandó elgondolásának helyességét, egyúttal rámutatott a mozdonyon szükséges változtatásokra. Külföldön nagy feltűnést keltett, hogy az I. világháborútól meggyötört Magyarországon már a gyakorlatban is megvalósították ezt a rendszert. A MÁV elhatározta a 190 km hosszú Budapest-Hegyeshalom fővonal új rendszerrel történő villamosítását. A rendszert az 1930-ban üzembe helyezett Bánhidai Erőműből indított háromfázisú 100 kV-os távvezetékről táplálták négy transzformátor állomáson átalakított, egyfázisú 16 kV 50 Hz munkavezetéken keresztül. A fázisváltós rendszerrel villamosított vonalon Komáromig 1932-ben indult meg a forgalom. A fázisváltós rendszer létrehozását már 1919-ben megfogalmazott tanulmányában eredményesen támogatta Verebélÿ László a MÁV Vasútvillamosítási Osztály vezetőjeként. A kísérleti mozdonyok próba időszaka alatt Kandó több külföldi felkérést is teljesített. 1926-ban megtervezte Európa akkor két legnagyobb teljesítményű egyenáramú gyorsvonati mozdonyát (2BB2 400) a Párizs-Orléans vonal számára. A teljességhez tartozik, hogy Kandó halála után, az általa kijelölt úton haladt tovább a villamos mozdony fejlesztés Ratkovszky Ferenc, és Mándi Andor irányításával.
Kandó Kálmán sokoldalú, fölényes elméleti tudású gépészmérnök, kitűnő elektrotechnikus és hatalmas képzelőerejű konstruktőr volt. A villamos vasúti vontatás történetének váltakozó áramú fejezete örökre elválaszthatatlan Kandó emlékétől, és munkásságától.
Elismerése
Munkásságát 1930-ban Corvin-koszorú kitüntetéssel ismerték el.
Főművének megvalósulását, sajnos már nem érhette meg. 1931. január 13-án szívszélhűdés következtében váratlanul elhunyt. 1931. január 16-án a Budapest főváros által adományozott, a Kerepesi temetőben létesített díszsírhelyben temették el.
Halála után 1932. augusztus 17-én volt a V40.001 pályaszámú, első fázisváltós mozdonynak a műszakrendőri próbája. Az általa tervezett mozdonyt már nem láthatta.
