SCHLATTNER JENŐ

(1896-1975)

Salgótarjánban született 1896. július 21-én. Műegyetemi tanulmányai során kémiai technológiát tanult. 1921-ben gépészmérnöki oklevelet szerzett. Rövid egy évi közgazdasági gyakorlat és másfél évi Lánggyári gőzturbina szerkesztési gyakorlat után 1924-ben a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. dorogi erőművénél helyezkedett el.

Itt került kapcsolatba a kőszén ipari felhasználásával, tüzeléstechnikával, szénkémiával. Az Ő kísérleteinek,eredményeként fejlődött ki és működött évtizedekig a magyar barnaszénlepárló ipar. Szabadalma alapján építették az első komplex barnakőszén-lepárló telepet hazánkban. Két lényegesen új elvet alkalmazott a szénlepárlási technikában, egyrészt vékony rétegben folytatta a lepárlást, másrészt öntöttvas helyett hegesztett, nagy krómtartalmú lemezekből készítette kemencéjét.

Az 1920-as évek végén Dorogon elkészült a kísérleti telep, 1933-ban pedig a szénlepárló üzem. 1945 után a Magyar Állami Szénbányák Ipari Főosztályát, majd az újonnan alakult Szénfeldolgozó Vegyipari Központot vezette. Foglalkozott kohókoksz előállításával. Munkatársaival hosszú kísérletsorozatok után kidolgozták a hamucsökkentési, mosási, ahidrálási, kokszolási technológiát és bár a kokszolómű nem épült fel, de az elvégzett munka tanulsága szellemi értékünk maradt. A szénlepárlás és tüzelés összekapcsolása során megszerkesztette a vándorrostélyok elé, a tűztér falába épített lepárló kemencét, melyről előadást is tartott 1954-ben Rio de Janeiróban, az Energia Világkonferencián.

1951-ben a kohókoksz előállítási munkáiért Kossuth-díjat kapott

1961-ben a Mûegyetem tiszteletbeli doktorává avatta.

Művei:

A dorogi lepárlótelep és sajtolt kokszgyártás (1936)

A magyar barnaszenekből előállítható kohókosz gyártása (1953)