LÁNYI BÉLA

(1894-1968)

Szolnokon született 1894. november 25-én. 1913-ban beiratkozott a budapesti Műegyetem Vegyészmérnöki Karára, de tanulmányait az I. világháború miatt 4 évre megszakította. Mindvégig első vonalbeli harctéri szolgálat után, 1918-ban szerelt le és 1921-ben szerezte meg vegyészmérnöki oklevelét. Ezt követően műegyetemi tanársegéd lett. 1925-26-ban ösztöndíjjal Berlinben, a Vilmos Császár Kutató Intézetben (Kaiser Wilhelm Institut) Haber professzor mellett dolgozott, majd hazatérése után, 1927-ben doktorált. Műegyetemi adjunktussá 1930-ban nevezték ki, 1931-ben műegyetemi magántanári, 1939-ben rendkívüli tanári címet kapott. 1942-ben az Elektrokémiai Tanszék élére nevezték ki

Egyetemi állása mellett a Fémipari Kutató Intézet helyettes igazgatója lett. 1952-ben a kémiai tudományok kandidátusa, négy évvel később pedig a kémiai tudományok doktora. Varga József professzor halála után a Kémiai Technológia Tanszék vezetője volt.

Tudományos munkásságának középpontjában a timföld- és alumíniumgyártás problémái álltak. A Bayer-féle feltárás időfüggéseivel, gazdaságossági kérdéseivel, új csőreaktor konstruálásával foglalkozott. Vizsgálta az elektródok viselkedését az elektrolízis során. Kísérletezett megfelelő anódmasszák előállításával, fémoxidokkal, galvánelemekkel és foglalkozott a korrózióvédelemmel is. Jelentős szakirodalmi tevékenységet fejtett ki.

Tudományos munkásságának elismeréseképpen kapott hazai kitüntetések mellett 1965-ben a Zágrábi Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta.