Szőllősy András


Szőllősy András

(Szászváros, 1921. február 27. – 2007. december 6.) magyar zeneszerző, zenetudós.

 

Amikor középiskolai tanulmányainak befejeztével 1939-ben Kolozsvárról Budapestre jött, még nem döntött a zeneszerzői pálya mellett. A Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–francia szakára iratkozott be (ahol 1943-ban doktori fokozatot szerzett), a Zeneakadémián pedig zeneszerzést tanult. Az 1940-ben nyugalomba vonuló Kodály Zoltán csak egy évig volt Szőllősy mestere, a második tanévtől Siklós Albert volt a tanára. Siklós azonban a rákövetkező évben meghalt, így Szőllősy utolsó zeneakadémiai évét Viski János növendékeként végezte el. Közvetlenül a háborút követően ösztöndíjat kapott Rómába, ahol a Santa Cecilia Akadémián az 1947/48-as tanévben Petrassi mesteriskolájába járt.

 

Gondolkodásmódjára és művészi hitvallására három fontos helyszín gyakorolta a legnagyobb hatást, mégpedig: Kolozsvár, az Eötvös Collegium, valamint Róma. Baráti köréhez tartozott Maros Rudolf, Ligeti György, Darvas Gábor és Halász Kálmán, akik szintén új utakat kerestek a zeneszerzésben. 1950 és 1991 között a Zeneművészeti Főiskola tanára, ahol Szabolcsi Bence és Bartha Dénes mellett asszisztált a hazai zenetudományi tanszék alapításánál.

 

Zenetudósként szövegpublikációkkal és bibliográfiákkal szolgálta a magyar zene két nagy mesterének – Kodálynak és Bartóknak – kultuszát. Leginkább a Bartók-filológiában szerzett elévülhetetlen érdemeket Szőllősy. Létrehozta Bartók műveinek könnyen kezelhető és számos nyelvre lefordított azonosító jegyzékét, amelyet „Sz” betű jelzéssel ma is világszerte használnak a hangversenyműsorokon és a CD-ken.

 

Díjak, elismerések

  • A rádiótársaságok 1970-es párizsi Tribünjén első helyezést kapott a III. Concerto (1968), minek következtében művét világszerte műsorra tűzték.
  • Erkel Ferenc-díj 1971
  • Kossuth-díj 1985
  • Bartók–Pásztory-díj 1986 és 1988
  • „Commandeur de l’Ordre des Arts et des Lettres” a francia kormány által adományozott cím 1987
  • A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjainak sorába választották 1993-ban.
  • A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (polgári tagozat) kitüntetésben részesült 2006-ban.
  • Széchenyi-díj 2007.

Szerkesztés dátuma: hétfő, 2010. február 8. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 1,178 Kategória: Zeneszerzők
Előző cikk: Szokolay Sándor Következő cikk: Szőnyi Erzsébet


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: