(Buda, 1846. január 2. – Békéscsaba, 1900. október 14.), karmester, operaigazgató, zeneszerző.
Erkel Ferenc negyedik fia. Apja, majd Mosonyi Mihály tanította. Karrierjét a Nemzeti Színházban ütősként (üstdob) kezdte, majd karvezetőként. Folyamatosan képezte magát, főleg zongora tudását tökéletesítette, majd cimbalmozni is megtanult, így a Bánk bán ősbemutatóján apja ráosztotta a hangszer kezelését.
Karmesterré 1868-ban vált. 1874-ben a Nemzeti Színháznál kartanító lett. 1876- ben Richter János távozó igazgató javaslatára nevezték ki a színház opera tagozat igazgatójának, mely tisztséget 1884-ig töltötte be. 1884-től 1886-ig az új Operaház igazgatóságát is vállalta, melyről később lemondott. 1898-ban a Hugenották című opera dirigálása alatt agyvérzést kapott, ezután visszavonultan élt. Az operaházban 1900-ig dolgozott vezető karnagyként. Halálát az agyvérzés megismétlődése okozta, békéscsabai tartózkodása alatt. Az operaház Erkelt saját halottjának nyilvánította, ravatalát is az Operában állították fel. Holttestét október 17-én helyezték örök nyugalomra a Kerepesi temetőben.
Számos zenekari- és kórusművet írt (Uvertür, Dalünnep), valamint egy operát, Csobánc címmel. Apjának halála után ő lett a Filharmóniai Társaság elnök-karnagya.
