Kozma József


Kozma József

Kozma József (Joseph Kosma) (Budapest, 1905. október 22. – Franciaország, La Roche-Guyon, 1969. augusztus 7.) magyar zeneszerző.

 

A francia sanzon megújító mestere. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Siklós Albert és Weiner Leó tanítványa volt. Zeneszerzés és karmester szakon végzett. Kinevezték a budapesti Opera korrepetítorának, mely feladatot 1926-1928 között látta el. Közben avantgárd táncszínházakban dolgozott, Madzsar Alice mozdulatművészeti együttesének házikomponistája, és a Zeneakadémia kistermében rendezett Cikcakk-estek karmestere volt. 1929-ben ösztöndíjat kapott a berlini Operába, ám otthagyta a karmesterséget és Brecht vándortársulatához csatlakozott. Együtt dolgozott Hans Eislerrel és Kurt Weill-lel, akik nagy hatással voltak rá. Ekkor alakult ki ars poétikája: elkötelezett zenét akar írni, nála majd a filmzene sem lehet pusztán szórakoztató zenekíséret.

 

1933-ban költözött Párizsba (a francia állampolgárságot 1949-ben kapta meg), ahol Lys Ganty kísérője lett. Megismerkedett Jacques Prévert-rel, akinek verseire több mint 80 dalt írt, ám ezeket 1945-ig nem énekelhették nyilvánosan. A háború után viszont a Fréres Jacques, Yves Montand, Germaine Montéro, Cora Vaucaire és még sokan mások tűzték műsorukra a dalait, melyekből világsiker lett. Írt dalt Apollinaire és Carco verseire, dolgozott Desnos-val (La Fourmi) és Queneau-val - az ő verseire írt dalok Juliette Greco interpretálásában lettek világhírűek.

 

Filmbe csak egy dalt komponált: Florelle dalát Prévert versére Jean Renoir Lange úr vétke című művébe 1936-ban. Marcel Carné Jennyjének főcímében jelenik meg először a neve. Ezután Renoirral dolgozott: ő írta meg az Állat az emberben számára a „sínek szimfóniájá”-t, és ő hangszerelte és állította össze a Marseillase és A játékszabály klasszikus zenéjét. A háború után igyekezett szabadulni az 1930-as–1940-es évek bevált „megzenésített főcímdal” konvenciójától, varieté- és kocsmaélményeit vitte a vászonra. Igazi népzenét, utcai dalokat írt, amelyek a hétköznapok valóságában gyökereznek, mégis finom költőiség fonja át őket - ideálisan folytatják Jacques Prévert dialógusait. Dalaiban a hagyományos kuplé/refrén szerkezetnél nagyobb szabadságot biztosított a szövegnek, hangszerelését forradalminak tartották a maga korában.

 

A filmzenéken kívül írt balettzenét, baletteket és pantomimeket Marcel Marceau-nak 1952-től, színpadi és kísérőzenét Jean-Paul Sartre darabjaihoz, zenekari, kamara- és vokális műveket, modern operát: A lyoni takácsokat Berlinben mutatták be 1959-ben; az Elektronikus szerelem bemutatója Párizsban 1961-ben, Budapesten pedig 1963-ban volt, a Huszárokat 1969-ben Lyonban, Fel, torreádor! című operettjét 1965-ben Győrben mutatták be. Carné Juliette, avagy az álmok kulcsa című filmjébe írt zenéjéért 1951-ben Cannes-ban megkapta a legjobb filmzene díját. Dalait a filmek tették népkinccsé. Máig leghíresebb és legtöbbet játszott sanzonjait Prévert-rel írta.


Szerkesztés dátuma: szerda, 2010. február 10. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 1,180 Kategória: Zeneszerzők
Előző cikk: Kovács Ákos Következő cikk: Kurtág György


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: