Tinódi Lantos Sebestyén


Tinódi Lantos Sebestyén

(Tinód, 1510 körül – Sárvár, 1556. január 30.) énekszerző, lantos, a 16. századi magyar epikus költészet jelentős képviselője. Születési helye pontosan nem ismert, vagy a Fejér vármegyei, vagy a Baranya vármegyei Tinód.

 

Tinódon született, polgári szülőktől származott. Iskoláit Pécsen végezte, tudott latinul és értett a kottákhoz is. Valószínű, hogy kezdetben vitézi pályán volt, Török Bálint szolgálatában. Első fennmaradt műve a Jáson históriája, 1535 és 1539 között keletkezett Dombóváron. E műből következtethető, hogy egy ütközetben megsebesült és további hadi szolgálatra alkalmatlanná vált. 1541-ig Török Bálint szigetvári udvarában élt, művei szerint nagy megbecsülésben. Buda eleste és ura fogságba esése fordulópontot jelentett életében. Ekkor lett politikai költővé. Énekeiben ettől kezdve az egyetértést és a török elleni elszánt küzdelem szükségességét hangoztatta. Néhány évig még ezen a vidéken élt, majd mikor a törökök egyre nagyobb területet foglaltak el a Dunántúlon, Kassán telepedett le. Itt családot alapított és innen járta az országgyűlések, ütközetek színhelyeit, majd tapasztalatait versekbe szedve írta meg. Énekeihez dallamokat is szerzett és lanttal kísérve, mikor tehette elő is adta őket. A vitézek gyakran csak az ő énekeiből értesülhettek hitelesen a távolabbi országrészek egy-egy nevezetes eseményéről. Felismerte ennek jelentőségét Nádasdy Tamás nádor is, aki 1545-ben a nagyszombati országgyűlésen találkozott Tinódival és ettől kezdve pártfogásába vette a lantos krónikást. Az 1546 és 1551 közötti viszonylagos béke időszakában régebbi magyar történeteket, vagy külföldi témákat dolgozott fel. Az 1552. évi török hadjárat ismét bőséges, megörökítésre méltó eseménnyel szolgált. A palásti csata Tinódi Lantos Sebestyén révén a szépirodalomba is bekerült Ördög Mátyás veszödelme címmel.

 

Tinódi fel is kereste az egyes várostromok színhelyeit és a legapróbb részletekig összeszedte az ostromra vonatkozó adatokat. Számos érdekes mozzanatról csak az ő énekeiből értesülhetünk. Eger diadalmas megvédése után is rögtön a várba ment. Ekkor írta az Eger vár viadaljáról való ének és az Egri historiának summája című műveit. Tinódi híre eljutott Ferdinánd király udvarába is aki 1553. augusztus 23-án Nádasdy ajánlására „az éneklés művészetében és a históriáknak magyar nyelven ritmusokba való ékes foglalásával” szerzett érdemei elismeréseként nemesi rangra emelte és számára címereslevelet adományozott. Jó kapcsolatban volt Dobó Istvánnal és mikor az egri várkapitány erdélyi vajda lett, követte őt Erdélybe. Itt fejezte be az Erdélyi história című énekét, amelyben Erdély történelmét beszéli el János király halálától 1551-ig. Műveinek gyűjteményes kiadása 1554-ben jelent meg Kolozsvárott, Cronica címmel. 1555-ben visszatért Erdélyből, majd rövidesen meghalt.

 

 

 

Tinódi mintegy tizenkétezer versorra kiterjedő életművének költői színvonala nem éri el a 16. századi magyar irodalom termésének átlagát. Versei tartalmilag józanok, nincs bennük alkotó képzelet, előadásuk nehézkes, verselésük művészietlen. A részletességre való törekvés annyira hatalmába kerítette, hogy énekei helyenként egy akta- vagy zsoldlajstrom monotonságával vetekednek. Műveinek a maguk korában is nagyobb volt a publicisztikai, mint a költői jelentősége. A vele foglalkozó kutatók ezért hosszú ideig zavart bizonytalansággal álltak munkássága előtt.

 

Tinódi maga így vall céljáról a Cronica előszavában:

 

”Ez jelönvaló könyvecskét szörzeni nem egyébért gondolám, hanem hogy az hadakozó, bajvívó, várak-, várasokrontó és várban szorult magyar vitézöknek lenne tanúság, üdvességes, tisztösségös megmaradásokra, az pogán ellenségnek mimódon ellene állhassanak és hadakozjanak”

Tinódit tehát olyan krónikásként kell értékelni, aki verses formában dolgozta fel korának történelmi eseményeit elsősorban hitelességre és nem művészi értékek közvetítésére törekedve. E „költői hitvallásból” az is következik, hogy Tinódi miért választotta a verses-énekes feldolgozási módot. Csak így remélhette, hogy művei eljutnak a végvári vitézekhez, azokhoz akikhez elsősorban szólni kívánt. Tinódi korában többségben voltak azok, akik kevés könyvet olvastak, de szívesen hallgattak énekes előadásokat.

 

Történetíróként Tinódit lényegesen előkelőbb hely illeti a magyar irodalomban, mint költőként. Lényegében teljes egészében feldolgozta Magyarország 1541 és 1552 közötti történelmét. Az általa leírtak minden ellenőrizhető esetben pontosnak bizonyultak.

 

A 16. század magyar történelme eseményekben bővelkedett és egyre többen vállalkoztak arra, hogy megörökítsék lakóhelyük környékét vagy az egész országot ért megpróbáltatásokat. Verancsics Antal egri püspök személyében olyan ember is akadt, aki ezeket a történetírói munkákat összegyűjtötte és gondosan megőrizte. A püspök hagyatékában található munkák azonban túlnyomó részben személyes hangvételű, szubjektív szemléletű emlékiratok, melyek hitelességben és objektivitásban nem veszik fel a versenyt Tinódi munkáival. Mivel Verancsics hagyatékában található művek latin nyelven íródtak, Tinódi a magyar nyelvű történetírás első jelentős képviselője.


Szerkesztés dátuma: péntek, 2010. február 12. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 1,140 Kategória: Zeneszerzők
Előző cikk: Terényi Ede Következő cikk: Tolcsvay Béla


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: