(Sztára, Zemplén megye, 1849. július 23. - Budapest, 1924. január 14. ) gróf, zeneszerző, színműíró.
Gróf Zichy Lipót fiaként születik a család Zemplén megyei birtokán, Sztárán. Gimnáziumi tanulmányait és a jogot Pozsonyban végzi, és zenei tanulmányokat is folytat egyetemi tanulmányai mellett. A zene tudományába a híres zeneszerző, Mayerberger Károly vezeti be, aki akkoriban a pozsonyi tanítóképző intézet zenetanára. Alig 14 esztendősen egy vadászati baleset során elveszíti jobb karját (saját puskája roncsolja szét jobb kezét). Elkeseredés helyett megkettőzött ambícióval valóságos zongoravirtuózzá képzi magát, "bal kézre". 1866-ban Pozsonyban lép fel először félkezű zongorajátékával, és nagy sikert arat, majd 1867-ben Pesten hangversenyez. Mint zongoraművész egész Európában ismertté válik, és a hangversenykörútjaiból befolyt jövedelmét szinte teljes egészében jótékonysági célokra fordítja, valamint kulturális mecenatúrát folytat belőle. 1878-ban Németországban, 1879-ben Párizsban, 1880 - 90-ben Oroszországban, Németországban, Franciaországban, Belgiumban, Ausztriában, Romániában, a skandináv államokban hangversenyezett.
Zenei pályája
A zeneszerzés tudományában Volkmann Róbert és Liszt Ferenc voltak a tanárai 1870-től. "Zách Klára balladája" című művének bemutatója kapcsán elnyeri mesterének, Liszt Ferencnek a támogatását és barátságát, és épp Liszt biztatásának hatására fejleszti tovább balkezes zongorai tudását. A zongorabalkéz virtuozitásának a megteremtője lesz Európa-szerte, és ezzel kapcsolatos szakírásai egyedülállóak. Több alkalommal is együtt koncertezik Liszt Ferenccel, európai hangversenykörútjainak egy-egy állomáshelyén. Ír számos operát, zenekari és zongoraművet, táncjátékot, etűdöket, de költeményei kapcsán is nevezetes, valamint vígjátékíróként is debütál 1898-ban, amikor is a "Tízparancsolat" című művét műsorra tűzi a budai Aréna (lásd részletesen: művei). Egyik balladáját Liszt Ferenc zenésíti meg. 1875-től 1918-ig, 43 éven keresztül, a Nemzeti Zenede elnöke. A Nemzeti Színház intendánsa 1891-1894 között. A Magyar Királyi Operaház intendánsa is egyben 1891-1994 között, és 1895-től 1916-ig, 21 esztendőn keresztül, zeneszerző-vendégkarnagya. Az Operaház intendánsaként mondják többen rá, hogy egyeduralmat vezet be, amely számos konfliktust okoz. Ennek kapcsán szerepet tulajdonítanak neki abban, hogy az Opera akkori igazgatója, Gustav Mahler jóval szerződésének lejárta előtt megválik budapesti tisztétől és Hamburgba távozik. Ugyanakkor a magyar zenei élet mecénása, valóságos motorja, egyebek mellett pozíciójánál fogva magyar önálló művek létrehozását elősegítő operapályázatot ír ki, valamint ezzel párhuzamosan operabíráló-bizottságot hoz létre. Operaházi énekiskolát szeretne szervezni, vidéki stagionerendszert akar megvalósítani, hogy az ország egészét bekapcsolja a zenei kultúra fejlesztésébe, de jobbára csak az amatőr énekesek ösztöndíjas képzését valósítja meg. Közéleti tevékenységét megtöri feleségének, Karácsonyi Melánia grófnőnek 1904-ben bekövetkező váratlan halála. Az I. világháború idején igen sokat tesz a rokkant katonákért, számukra írja meg "A félkezű ember könyvé"-t (1915).
Elismerések
1901-ben megkapja a Ferenc József-rend nagykeresztjét, és idővel számos külföldi rendjel - egyebek mellett a nevezetes Lipót-rend - tulajdonosa is. 1911-ben a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává választja, de már korábban a Petőfi Társaság (1876), majd a Kisfaludy Társaság (1878) is beválasztja a tiszteletbeli tagjai közé. Jóval túl hatvanadik életévén megírja visszaemlékezéseit, amelyet két kötetbe rendezve kiadnak magyar nyelven "Emlékeim" (1912-1913) címmel, és három kötetben német nyelven is megjelenik Stuttgartban, "Aus mein Leben" címmel, ugyanekkor. Nevezetes szépirodalmi művek kötődnek a nevéhez, mint például "A félkezű ember könyve", "Az álom regénye", "A boldogság útja". Ír egy költői beszélyt "A leányvári boszorkány" címmel, amelyet gróf Zichy Mihály illusztrál. Úti beszámolói: "Élmények Skandináviában", és "Három hét Szentpétervárott". Drámája: "A szerelem harca" címmel kerül bemutatásra.
Gróf Zichy Géza jelentősége
A főrangúak között kevés olyan kivételes egyéniség van, aki a művészetek terén oly áldásos és termékeny működést fejt ki - minden esendőségével együtt is-, mint Zichy Géza gróf. A hazai kultúra fejlődését tartja szem előtt, mecenatúrájával a magyar tehetség támogatását és kibontakozását segíti elő. Minden saját művészeti tevékenységéből szerzett jövedelmét visszafordítja a hazai kultúra javára. Támogatásaival, ösztöndíjaival, jótékonysági adományaival egyedülálló módon képviseli a nemességet a magyar kulturális életben.
Kitüntetései:
1901. Ferenc József-rend nagykeresztje, és számos külföldi rendjel - egyebek mellett a Lipót-rend - tulajdonosa is.
