A botok fölött járt kanásztánc az eszközös táncok ügyességi változatainak külön csoportját alkotja, amelynek legjellemzőbb mozzanatai a földön keresztbe tett botok előtt, majd a botok által alkotott térközökben való tánc. A két mozzanat a tánc folyamán sorozatosan ismétlődik. Vannak változatok, amelyekben az egyik, s vannak, amelyekben a másik dominál.
A pákozdi kanásztánc változat szerint a földön kereszt alakban letett üvegek fölött járnak, minden sajátosságában megegyezik a másféle eszközökkel (bottal, vízhordó rúddal, szalmaszálakkal, stb.) táncolt ügyességi táncfajtákkal. A bot helyett az üveg használata hangulati többletet ad a tánchoz, az alkalom szabadabb légkörét, féktelenséget jelzi.
A magyar néptánckutatás összefoglaló típusnéven „seprűtánc”-nak nevezi a kézben tartott eszközzel járt táncokat, függetlenül attól, hogy kendővel, sapkával, bottal vagy más eszközzel járják. Ilyen értelemben a seprűtáncok az eszközzel járt ügyességi táncok egyik formai csoportját alkotják, melyeknek fő sajátossága az eszköz láb alatti átdugdosása.
A söprűtánchoz hasonlóan a kendőstánc sem alkot egységes csoportot. Két formája létezik. Az első az ügyességi táncok egyik formai csoportját alkotja a seprűvel, bottal, sapkával járt változatokkal együtt. Főleg a Dunántúlon ismerik, de szórványosan az egész magyar nyelvterületen előfordul. Fő mozzanata a kendő láb alatti átkapkodása.
Az üveges táncokban az ügyességi táncok különféle formái együtt fordulhatnak elő. Legjellemzőbb mozzanatai a földön kereszt alakban elhelyezett üvegek között és fölött táncolás, amelyre a "Tánc földre helyezett eszközzel" című foglakozásunkon mutattunk be példát. Más jellegű, de szintén komoly ügyességet kíván a fejtetőre helyezett üveggel való tánc.
A sapkatánc fő mozzanata a sapka láb alatti átkapkodása. Emiatt gyakran “takácstánc”-nak is nevezik a szövés mozdulatait idéző alapeleme szerint. A magyar nyelvterületen szórványosan mindenütt előfordul, egyik változatát dunántúli táncpéldánk mutatja be. Általában férfiak táncoljak, de páros (férfi-női) változata is előfordul. Az utóbbi forma emlékei a 17.
A kisszéktánc vagy más elnevezéssel “gyalogszéktánc”, “fejőszéktánc” fő mozzanat a kisszékkel való ritmikus játék. A táncos a széken lovagló ülésben ül, s azt elöl–hátul megfogva, kézváltásokkal megemelgeti és a zene által adott ritmust követve a földhöz ütögeti. A játék történhet helyben vagy jelentősen nagyobb ügyességet kívánva, körben előre haladva.
A leánykarikázók déli csoportját főként a Somogy, Tolna, Baranya megyéből, Fejér megye déli részéről és a Dráván túli Szlavóniából származó táncváltozatok alkotják. Ide tartoznak még a Bács-Kiskun megye nyugati sávjának körtáncai egészen a Kalocsa vidékig. E területen az énekes körtánc még a 20.
A sárközi karikázó a magyar nyelvterület egyik leggazdagabb, legszínesebb énekes körtánc típusa. Gazdagsága a táncrészek nagyobb számának, az egyes részek egymástól elütő metrikai, ritmikai, tempó- és dallambeli, valamint a mozgáskészlet eltéréseinek köszönhető.
Formai és zenei sajátosságaik alapján a dél-dunántúli körtánctípushoz soroljuk a baranyai, a somogyi, valamint a Tolna megye nyugati és Fejér megye déli részéről származó karikázókat. A dél-dunántúli karikázókat hagyományosan legtöbbször a böjti időszakban táncolták, amikor szinte az egyetlen szórakozása volt a táncolni szerető fiataloknak.
