Hungarikumok

 

Hungarikumok

   

Ibafa - Várhely/Pincehát/Kincsesdomb
Épített örökségünk »
Vármegye:Baranya Ország :Magyarország   A várat, várhelyként először Gerecze Péter említette meg a Magyarország műemlékei II. kötet 131. oldalán (A műemlékek helyrajzi jegyzéke és irodalma. Összeállította: Gerecze Péter. Bp.,1906. 131. oldal). Engel Pál kutatásai során, csak Ibafa településéről tett említést.
Jáki templom
Épített örökségünk »
A jáki apátsági templom Magyarország legszebb, épségben megmaradt román kori épitészeti emléke. Szombathelytől délre, a Jáki-Sorok-patak völgyében egy domb tetejére építették. Helyét olyan mesteri érzékkel jelölték ki, hogy zömök tornyai messziről látszanak, az apátság mégis tökéletesen illeszkedik környezetébe, szinte szerves részévé válik a dunántúli tájnak.
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (360° panorámás virtuális túra)
Épített örökségünk »
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (korábbi, ismertebb nevén a Zeneakadémia) a magyar zenei felsőoktatás intézménye, mai épülete pedig egyike a legismertebb épületeknek Budapest VI. kerületében, mely egyúttal a hazai hangversenyélet egyik legjelentősebb helyszíne.
Magyar Állami Operaház Budapest (360° panorámás virtuális túra)
Épített örökségünk »
A Magyar Állami Operaház (Budapest, Andrássy út 22.) Magyarország egyetlen nagy létszámú társulattal rendelkező és kimondottan operákra, balettekre szakosodott színháza. Az épület Budapest egyik legjelentősebb 19. századi műemléke. Neoreneszánsz stílusban épült Ybl Miklós tervei alapján.
Magyaregregy, Márévár
Épített örökségünk »
  Vármegye:Baranya Ország :Magyarország Régió :Baranya megye   A községtől, mintegy 5 km-re emelkedő Várhegy csúcsán épült a szabálytalan alaprajzú, ötszög alakú, kb. 2 m magas fallal körülvett vár. A várudvar keleti oldalában a falhoz épült egy emeletes palotaszárny, emeletére egyenes karú falépcső vezetett a nyugati homlokzat előtt.
Mátyás-templom (360° panorámás virtuális túra)
Épített örökségünk »
Mátyás-, vagy eredeti nevén Budavári Nagyboldogasszony-templom a magyarok koronázási főtemploma. A budai várban, a Szentháromság téren álló műemlék épületben koronázták meg többek között Károly Róbertet, Luxemburgi Zsigmondot, Ferencz Józsefet és IV. Károlyt is. Mátyás király mindkét esküvőjét itt tartotta, és itt nyugszik III. Béla feleségével, Chatillon Annával.
Országház  (360° panorámás virtuális túra)
Épített örökségünk »
Az Országház nemzeti büszkeségünk, államiságunk jelképe, Budapest egyik legnagyobb, legszebb és legismertebb épülete. Otthont ad az Országgyülésnek és intézményeinek, ezért Parlamentnek is hívják. Úgy terül el a Duna parton, mintha mindig is ott lett volna, noha alig több mint száz éve épült.
Pannonhalmi bencés főapátság  (360° panorámás virtuális túra)
Épített örökségünk »
"Pannónia szent hegyének" monostora és a benne élő bencés szerzetesközösség egyidős a magyar államisággal, ezért kultúránk kivételes kincse. A főapátságon ezer év hagyta rajta lenyomatát, így nemcsak történelmünk, hanem a művészeti stílusok egy-egy korszakát is őrzi. Alapításának 1000. évében, 1996-ban vették fel az UNESCO Vilgágörökségi Listájára.
Pécsi ókeresztény sírkamrák
Épített örökségünk »
Pécs ókeresztény sírkamrái a IV. században épültek, átvészelték a népvándorlás-kor és a középkor viharos századait, és a bazilika, illetve püspöki palota árnyékában bújtak meg egészen 1782-ig, amíg rájuk nem bukkantak.
Szabadság szobor
Épített örökségünk »
Az aradi Szabadság-szobor teljes egészében közadakozásból összegyűlt pénzből készült. Az állam egyetlen forinttal sem járult hozzá. A szobor talpazatán az 1849. október 6-án, Aradon kivégzett 13 tábornok bronz domborművét helyezték el. A szobor központi alakja egy allegorikus "szabadságot" jelképező nőalak, s mellette a talpazaton 4 szoborcsoport helyezendő el, mégpedig: 1.

980 cikk | 4 / 98 oldal