A legényes korábban szokásos közösségi, csoportos előadásmódja a 20. század elején megváltozott, s ettől kezdve már csak bemutató jelleggel táncolták. Egy-egy kiváló táncos a táncmulatság szüneteiben külön megkérte a zenészeket, hogy legényest muzsikáljanak, s ilyenkor csak a legkiválóbbak álltak föl bemutatni tudásukat.
Régi táncrétegünk közül az erdélyi lassú legényesek regionális változatai jelentik azt a láncszemet, melyek ismerete nélkül a verbunk kialakulását nem érthetjük meg. Az ugrós-legényes táncokból kialakuló lassú legényesek különböző fejlődési fázisban megtalálható altípusai az új stílusú férfitánc csiráját már magukban hordozzák.
Az egész Erdély-szerte, Bukovinában, Gyimesben, Székelyfölddön és Közép-Erdélyben ismert verbunkok különböznek a magyarországitól. A korai verbunk zene stílusjegyeit magán hordozó hangszeres zenéjének 4/4-es ütemű, lassú dűvő kíséretű, több részes dallamai között gyakoriak az idegen, vagy műzenei eredetűek.
A ritka legényest, az erdélyi Mezőség nyugati felén, a Borsa és a Kis-Szamos völgyében a magyar lakosság hagyományos férfitáncát "ritka legényes", "ritka tempó", "ritka fogásolás" vagy "ritka magyar" néven emlegetik. Gyakran a gyors tempójú legényessel együtt adják elő, Széken például a sűrű és a ritka tempó kapcsolódik táncpárba, Ördöngösfüzesen pedig a sűrű és ritka fogásolás.
A nyugat-mezőségi falvak idősebb nemzedéke még általánosan ismerte a lassú legényesek "lassú magyar" elnevezésű típusát , amelyet hívhattak "ritka magyarnak", "magyar táncnak" vagy "magyar tempónak" is. Egyéni vagy alkalmilag szabályozott csoportos formákban adták elő, olykor táncpárban a helyi sűrű legényessel.
A négyes táncok formailag, műfajilag a körtáncok közé is sorolhatók, de speciális zenei és motivikai helyzetük miatt mégis külön ismertetjük őket. A régi és az új stílusú férfitáncok mezsgyéjén elhelyezkedő „magyar” táncok az erdélyi Mezőségen egy sajátosan többalakú táncformát hoztak létre.
A Moldvában élő magyarok, a csángók táncai jelentősen különböznek a Kárpát-medencében élőkétől. Páros táncokat itt alig találunk, inkább a lánc- és körtáncok jellemzőek, és e táncok motívumkészlete rendszerint kötött. A serény magyarost kis körökben, övfogással járják, és mint elnevezése is mutatja: meglehetősen gyors tempóban.
A táncfajta kísérőzenéje megfelel a Szamos- és Borsa-völgyi, nyugat-mezőségi magyarság körében ismert ún. „lassú magyar”-nak. E dallamokra előadhattak rögtönzött férfitáncokat és vele együtt női körtáncokat is, de néhány belső mezőségi faluban, mint például Széken, Magyarpalatkán, Magyarszováton a „magyar” kétpáros zárt körökben járt táncformává is átalakulhatott.
Régi stílusú páros táncaink a 19. századi csárdást megelőzően jöttek létre. Az európai középkorban uralkodó lánc-körtáncok mellett Nyugat- és Közép-Európában már a 11.
A lánc- és körtáncok kötetlen szerkezetű páros táncokká való átalakulásáról a legkorábbi nyugat-európai tánctörténeti források a reneszánsz idejéből szólnak. A lassú vonulós táncok, mint például a "basse-danse" vagy a "pavane" először az udvari mulatságok nyitó táncaként jelentek meg, amit a pompa kedvéért - a kor szükséglete és divatja szerint – fáklyavivők is kísértek.
