1566. augusztus 6-án vette ostrom alá I. Szulejmán szultán (ur. 1520-1566) 150 000 fős hadserege a Dél-Dunántúl legjelentősebb erősségét, melynek kapitánya a híres hadvezér, gróf Zrínyi Miklós horvát bán volt. Az eposzba illő egyhónapos küzdelem végül Zrínyi és a 2300 védő hősi halálával és Szigetvár elestével zárult a többszörös oszmán túlerővel (60–65 ezer harcos) szemben alul maradt, s megmaradt vitézeivel együtt hősi halált halt. Az ostromlók a Zrínyi sereghez hasonlóan 60 ágyúval, de lényegesen több puskával rendelkeztek. Az oszmán–török sereget maga a 75 éves Nagy Szulejmán szultán, valamint a horvát származású nagyvezére Szokollu vezette a Szigetvár közeli mezőkre 1566. augusztus 15-én. A török hadak tábort vertek,felkészültek az ostromra Szigetvár azonban jól meg volt erősítve. A török forrásokból tudjuk, hogy Szigetvár főparancsnoka, Horvátország bánja, a horvát Šubić főnemesi családból származó Zrínyi Miklós gróf, a veszedelem láttán a török sereg közeledtére az erőd középső részére egy nagy keresztet helyeztetett, a vár falaira vörös posztót húzatott és néhány bástyájának a tetejét pedig ónnal fedette be, amelyet némelyek ezüstszínű fényes plakettának véltek. Zrínyi ezzel a díszítéssel kívánt választ adni a szultán pompás felvonulására.
Zrínyi Miklós 1557. november 2-án (vasárnap) vette át – a horvát származású Horvát Márk (akit Stančićnak neveztek) augusztusi halálát követően – a várban tartózkodó bécsi hadbiztosoktól Szigetvár védelmét. A török sereggel folytatott küzdelmei mindkét szigeti kapitánynak már korábban több jelentős győzelemhez vezettek, s az oszmán hódítók legyőzhetetlenségének hírét gyakorta megtépázták. Horvát Márk a várat kb. 1800 védővel védte 1556-ban, és vereséget mért Hadim Ali budai pasa 25 000 fős ostromló seregére. Zrínyi seregének magyar–horvát vitézeire, kiegészülve az ausztriai tüzérekkel, többször és több helyen köszöntött a hadiszerencse: 1545-ben a Kulpa vidékén sikeresen harcolt Ullemán pasával szemben; 1552-ben a maruseweci győzelemmel megmentette Horvátországot; 1554–1555-ös években sikeres portyákat hajtott végre a boszniai török csapatok ellen; 1556-ban Korotna visszavételénél aratott hadisikereket; 1562-ben a túlerőben lévő Oroszlán pozsegai béget verték meg “mezei” csatában, amely a horvát seregek krbavai (1493. szeptember 9.), valamint a magyar seregek mohácsi vereségét (1526. augusztus 29.) követően örökre szertefoszlatta a török illúziókat. A két ellenfél a harcok során megtanulta egymást tisztelni, egyet azonban nem ismertek: a meghátrálást, azaz a megfutamodást, maradt tehát a hősi halál. Zrínyi Miklós a szigeti várat a bécsi Haditanács segítségével megerősítette, s vesztére az Újváros építésébe (1564–1565) fogott, pedig a vár erőssége az Újváros nélkül a természetes akadályok révén kedvezőbb volt.
Szigetvár 1566-ban három részből állt: a külső-, a középső- és a belsővárból, illetve az Óvárosból, az Újvárosból és a Várból. Mind a három rész körül volt árkolva és a részeket hidakkal kötötték össze. A várat öt bástyával erősítették meg. A 4–5 méteres és néhol 7 méteres várfalakat úgy építették, hogy az összekapcsolt tölgyfagerendák közé földet döngöltek. Téglából a haranglábak és a várvédő katonák házai épültek. A bécsi Haditanács 3000 főben állapította meg – Újváros nélkül – a katonaság létszámát, értesülhetünk Zrínyi 1566. március 21-i leveléből, amelyben sürgeti a katonai állomány 6000 főre történő kiegészítését. Hasztalanul, ugyanis azt augusztusra sem töltötték fel, azaz a szultán csapatai huszonnégyszeres túlerőben voltak. A várban a katonaságon kívül még 2000-re volt tehető a parasztok, kőművesek, ácsok, továbbá asszonyok és gyermekek száma. Az Újváros felépítésével a vár védettsége csökkent, a Haditanács sem küldött újabb csapatokat, sőt Zrínyinek kellett hozzájárulnia a katonaság eltartásához. Zrínyi Miklós Horvátország bánjaként – 1557 novemberétől tárnokmester és a Dunántúl főkapitánya – már ez év januártól részt vesz Szigetvár újjáépítésében. Muraközi és Vas megyei birtokairól ezer forint értékben búzát és más gabonaféléket szállíttatott a várba. Szelaniki Musztafa – történetíró egyben az ostrom szemtanúja – szerint a várban a magyarokból, horvátokból és osztrákokból álló erős védőcsapatok semmiben sem szenvedtek hiányt. Katonái és hajdúi a már török ellenőrzés alatt lévő baranyai, somogyi, bácskai, szlavóniai és szerémségi részeken újabb településeket hódoltattak meg, ami alatt értendő: rendszeresen szedték a földesúri járandóságokat. Zrínyi Miklós kemény fegyelmet tartott a várban. Egyik katonáját, aki valami oknál fogva kardot rántott felettes tisztje ellen felakasztatta, egy agát, aki fogságába esett megöletett. Megbízható, hűséges tisztek vették körül. Még a konyha kiadásairól is pontos, naprakész jegyzék számolt be, többek között arról is, hogy mi került a várkapitány asztalára, de a török rabok sem éheztek, gyakran kaptak húst, sőt cseresznyét is. Zrínyi elvhűségét, elkötelezettségét mi sem jellemezheti jobban, mint a török források szerinti feljegyzés, miszerint Szulejmán szultán sikertelenül próbálkozott ígéretekkel rábírni a vár feladására, amelynek fejében neki kívánta adományozni egész Horvátországot.
A magyar, német és a szláv urak Zrínyi Miklóst választották meg, a pozsonyi országgyűlésen Sziget várának védelmére. Tették ezt nem minden ok nélkül, mivel Zrínyi ismerte a vár erősségét, ami megfelel a valós történelmi tényeknek is. A király a várnak puskaport és ólmot küld, majd horvát földön Zrínyi elbúcsúzott fiatal nejétől és György fiától: Édes, jó fiam, te magad is jól tudod, / Hogy Szigetváron fejemet vesztem... – közölve ily módon az ismeretlen népi szerző a búcsúzás komor, baljóslatú atyai szavait. Valóban, Zrínyi a muraközi csáktornyai birtokán hagyta fiát, akit a nagyvezér Szokoli fogságba kívánt ejteni. Ferudin bej a következőket írja: Zrínyi birtoka tulajdonképpen Csáktornya vára volt, és ott élt fia és ott volt az egész vagyona. Ezért török portyázó csapatokat küldtek arra felé, hogy valamiféle foglyokat szerezzenek, és tőlük hasznos híreket halljanak. Állítólag akkor Zrínyi fia is éppen kijött a várból, hogy apjáról értesüléseket szerezzen, s útközben találkozott a török csapattal. A két fél megütközött, Zrínyi fia azonban vereséget szenvedett és néhány embere, közöttük egy dobos és egy kürtös a törökök fogságába esett...Dandó Ferenc hadnagy és Radovan Jakab hadnagy vezetésével augusztus 14-én 200 hajdúval kitörtek a várból, hogy megakadályozzák az ostromlókat a vízfogó töltés keresztülvágásában. Akciójuk sikertelennek bizonyult, ugyanis a török még a kicsapás éjjelén átvágta a töltést, minek következtében – két nap múlva – a külső vár egészen a belső vár árkáig víz nélkül maradt. A várvédők három kitöréssel próbálkoztak csapást mérni az ostromlókra. A másodikra szeptember elején került sor, majd egy hétre rá a harmadikban a várvédők hősiesen mind elesnek. A puskaport a lőtoronyban és egy lőporraktárban tárolták a védők, amit a törökök az ostrom során felrobbantott, illetve a vár török bevétele során a lőportorony felrobban az elharapódzó tűzben. A várkapitány látva, hogy az Újvárost nem tudja tartani – az ott lévő élelmiszereket, fegyvereket a várba szállítva – tervszerűen vonult vissza, elkerülve a felesleges emberveszteségeket. Az Újvárosban elesett 300 katonát az Óvárosban újabb 1200 vitéz követte a hősi halálba az ostrom 15 napja során. Zrínyi még megmaradt 800 katonájával 17 napig tartotta a várat, állva a török ostromát. A janicsárok rohamairól a horvát népének is gyakran szól, akiknek egyik bölük basija a vár fala alá ment és egy aknával felrobbantotta a lőporraktárt, ahol maga is elesett. A robbanás nagy károkat okozott a falakban, a réseken a janicsárok több rohamot intéztek a védők ellen. Ekkor zárkózott a várba Zrínyi megmaradt vitézeivel, amit pontosan feljegyez a hősének is, háromszázra téve az életben maradottak számát.
Zrínyi Miklós, nem látva más kiutat, végső rohamra szánta el magát. A horvát Anonymus szerző szerint a várkapitány ezeket mondja: Vígan induljunk most, kedves testvéreim, / Ne hagyjuk magunkat könnyen elfogni, / Mint a fürjeket úgy fogdosnának minket össze, / Hanem vígan kardot rántsunk / Mert így Istent nem felejthetjük el…
A török források az ostromlók nagy veszteségeiről számolnak be. Ferudin bej szerint Zrínyinek nem is maradt más lehetősége, mint megadni magát az ellenségnek vagy hősiesen meghalni. Ibrahim Pecsevi krónikás így írja le Zrínyi utolsó óráit: Szép díszruhát öltött, és zsebébe száz aranyat tett azzal a gondolattal, hogy aki életével végez, annak legyen ajándékba. Majd felkötötte őseitől örökölt kardját, és megmaradt katonáival kirohant a várból. Szelaniki az ostromnál jelenlevő török szemtanú szerint: Zrínyi fejébe tette ezüsttel és arannyal díszített bársonyos kalapját, s a mellén arany lánccal, kezében aranyozott karddal rohamra indult. A roham közben azonban az egyik janicsár fegyverének golyója eltalálta őt, s amint felismerték benne Zrínyit, sok janicsár rárohant, fejét levágták, és rögtön a nagyvezérhez vitték. Később Szokollu nagyvezér parancsára, amint ez az akkori világban szokás volt, elküldték Budára Szokollu Musztafa pasához Zrínyi fejét, hogy ő továbbítsa azt a császár embereinek.A vérvédők nagy része meghalt, csupán Zrínyi titkára, kincstárnoka (kamarása Ferenac Črnko) és kulcsára, valamint néhány nő maradt életben az ostrom után.A foglyokat Szokoli Mehmed (eredeti horvát nevén Sokolović) hallgatta ki, tudakolva tőlük milyen értéke maradt a várban a hős várkapitánynak. A fiatal kincstárnok Črnko büszkén válaszolta: Zrínyinek 100 000 magyar forintja és 1000 darab arany pohara és több más értéke volt, de mindezeket kiosztotta emberei között, csupán egy ládában maradt meg ötezer arany értékű holmija. Gazdagon volt ellátva lőporraktára is, most azonban a tűz, ami minket a vár átadására kényszerített, azt fenyegeti a ti csapataitokat. A nagyvezér intézkedése ellenére a várban a lőporraktár felrobbant és sok embert elpusztított.
A vár ostromakor 72 éves I.Szulejmán szultán a Zrínyi Miklós által páratlan hősiességgel védelmezett vár bevételét már nem élte meg. 1566. szeptember 6-án az ostromlott vár falai alatt meghalt.
