Hungarikumok

 

Az elhagyatott Heim Pál Megyei Gyermekkórház – Magyarország


Az elhagyatott Heim Pál Megyei Gyermekkórház – Magyarország

"Épült, az örök emberszeretet nevében, az 1901 évi VIII. törvényczikk rendelkezéséből."
– áll a lépcsőház falában lévő emléktáblán.
Az eredetileg gyermekmenhelyként funkcionáló, közel száz évig működő létesítmény túlélt két világháborút is. Emberek tízezrei köszönhetik életüket vigyázó falainak. Az 1995-ben bezárt ingatlan-együttest és
 területét a szomszédos egyetem kapta meg tudományos kutatás céljából még 2007-ben, de a 400 millió forintot érő ingatlan a mai napig is kihasználatlanul áll.

Hogya György helytörténet-kutató szerint Széll Kálmán miniszterelnök belügyminisztersége idején, 1901-ben rendelkezett az állami gyermekmenhelyekről. Ennek alapján épült fel a történelmi Magyarországon tizennyolc állami gyermekmenhely, köztük a veszprémi is.
A telket báró Hornig Károly veszprémi püspök adományozta. Ybl Miklós és unokaöccse, Ybl Lajos tervei szerint építette meg Csomay Kálmán veszprémi építőmester. A Veszprémi Magyar Királyi Állami Gyermekmenhely 1904. október 1-jén dr. Cseresnyés József igazgató főorvos irányításával kezdte meg működését.

A legnagyobb megpróbáltatások a két világháború idején érték az intézményt.
Óriási ütemben nőtt az ellátandó, árva gyermekek száma, a csecsemőhalálozás szinte mindennaposnak számított.

Az akkor még Nagy-Magyarország megyéiből, Veszprém, Fejér, Győr és Komárom megyékből bekerülő gyermekek létszáma 1100 volt, mely 1912-re 4155-re nőtt. Az I. világháború következményeként a hadiárvák száma megduplázódott, a veszprémi menhely túlzsúfolt lett.

A II. világháború során, 1944 őszén az egészséges gyermekeket Németországba szállították, a sérülteket és a fogyatékosokat pedig itt hagyták. A háború elől menekülve 1944 novemberében a kassai gyermekmenhelyről, majd Rimaszombatból és Pécsről érkeztek csecsemők és a gondozónők.
Dr. Gaál István kassai igazgató főorvost 1945. január 23-án bízták meg a veszprémi intézet vezetésével. A szovjet bombázások ellenére a menhely belső kórtermi felszerelése nagyrészt épségben maradt. A városi kórház viszont több ?telitalálatot? is kapott, a gyermekosztály pedig teljesen megsemmisült, így a későbbiek folyamán a menhely épületébe helyezték át a gyermekosztályt.

1951-ben az állami gyermekvédelmi szervezetet egészségügyi és nevelésügyi gondozásra szervezték át. Az átmeneti gyermekotthont nem messze, az utca másik felébe helyezték át.
1954. január 1-jétől nyitotta meg a kapuit a Heim Pál Megyei Gyermekkórház, ami a II. világháború és a ?60-as évek között – állami támogatással – nagy fejlődésen ment keresztül.

1977. január 1-ével megszűnt az akkor 154 ágyas gyermekkórház önállósága. Attól kezdve a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház gyermekosztályaként működött tovább, amíg el nem készült az egykor Cigánydombnak nevezett területen az ultramodern épületszárny.
1995. július 12.-én a Heim Pál Megyei Gyermekkórház végleg bezárta kapuit és átköltözött a Csolnoky Ferenc Kórház ?E? épület V. emeletére. Jelenleg már csak 81 ággyal működik.

Hogya György, az intézmény egykori dolgozója így emlékszik vissza:
?- Az egyik legmeghatóbb történet, amire még most is könnyeimmel küszködve gondolok, egy koraszülött hármas ikerpáré. 1952-ben nem voltak inkubátorok, így a fejletlen csecsemőknek nem sok esélyük volt az életben maradásra. Gara Margit főnővér azonban nem adta fel, külön helyiségben ápolta az alig másfél kilós csecsemőket, akikhez senki más nem mehetett be. Éjjel nappal vigyázta őket hónapokig. Szenzációnak számított, hogy mindhárman életben maradtak.?
Az intézet büszkeségei a videóban 08:25-nél láthatóak.

A szomszédos egyetem 2007 decemberében hivatalosan is megkapta az ingatlant. A pályázat szerint a gyermekkórház épületében kutatási szervezeteket hozott volna létre. Egy friss interjú szerint megváltozott helyzetre hivatkozva átalakították a pályázatot és felülbírálták a projektet, ezáltal inkább a meglévő épületek korszerűsítésére fog törekedni az egyetem.
A százéves épület jövője ismét kérdésessé vált.

Az egykor gyermekzsivajtól hangos gyermekkórházban ma kísérteties csend honol?

Az épület és területe le van zárva, nem látogatható!

Hajner Gyula


 


Szerkesztés dátuma: vasárnap, 2013. március 24. Szerkesztette: Katona Annamária
Nézettség: 3,127 Kategória: Épített örökségünk
Előző cikk: A kétszáz éves szellemkastély – Pártosfalva Következő cikk: Budai vár (360° panorámás virtuális túra)

Forrás:
www.szellemvarosok.hu


   







Tetszik  





Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: