Nógrád megye szelíd lankái között apró, eldugott falvak húzódnak meg, amelyeket dolgos parasztemberek, hétszilvafás kisnemesek laktak. Az egyszerű körülmények, a földrajzi elzártság konzerválta a magyarság legarchaikusabb vonásait. A nógrádi palócok zárt tömbje máig ősi magyar nyelvet beszél, őrzi évszázados hagyományait szokásaiban, viseletében, életmódjában egyaránt.
A rohanó civilizációtól távol, két nagyobb várost, Szécsényt és Pásztót összekötõ keskeny völgy peremén találjuk Hollókõt. A 400 lelkes kis falu úgy elbújik a dombok között, hogy észrevétlen elhaladhatnánk mellette, ha nem magasodna fölé Hollókõ messzirõl jól látható középkori vára. A vár a Kacsics-nemzetség erõssége volt, a Rákóczi-szabadságharc után azonban maradékát császári parancsra felrobbantották. Mára öregtornyát és masszív falait visszaépítették, így festõi várromként õrzi a völgy bejáratát.
A vár tornyából végigpillanthatunk Hollókõ páratlan szépségén. A falu 1909-ben nyerte el mai formáját, amikor egy tűzvész után az összes házat átépítették. A mindössze egy utcán és egy orsó alakú fõtéren álló, 67 darab soros beépítésű - az utcára rövidebb oldalukkal fordított - épület alkotja a védett magot. A tűz után a házakat kõalapra emelték, vályogtéglából, sárga poltári cseréptetõvel. Utcai homlokzatuk ún. kontyolt tetõs - az oromzatot ferdén lecsapták -, melyet gazdag fafaragások díszítenek. A házak a legegyszerűbb szerkezetűek: szelemengerenda hordja a tetõt a három helyiség felett, melybõl az elsõ a szoba, középen konyha, hátul kamra, a frontoldalakon végig tornác húzódik. Ha a család bõvült, a ház vonalában újabb helyiségeket építettek. Az udvar végében gazdasági épületek állnak.
A falucska apró, zsindelytetõs, tornyos temploma 1889-bõl származik, közadakozásból építették.
Hollókõ híven õrzi egy palóc falu képét, hagyományait, védett házai egy részében ma is laknak. Ez nem skanzen, az utcán sokszoknyás, fõkötõs parasztasszonyok beszélgetnek, csizmás öregurak pipáznak, vasárnap ünneplõben mennek a templomba. Hollókõn megállt az idõ; s hogy ez így is maradjon, tanulságul unokáinknak, az ófalu 1987 óta a világörökség része.
