Hungarikumok

 

A díszmagyar


A díszmagyar

A díszmagyar, a magyar kultúra alkotása, egy 19. századra kialakult nemzeti díszöltözék. Ez a fajta ruházat, kinézete ellenére nem népviselet, sokkal inkább a nemzeti öntudatot volt hivatott képviselni.

A magyar szabású díszruha fénykorát 1830-ban, V. Ferdinánd magyar király koronázási ünnepségén érte el, majd ezt követően néhány évtizedig köznapi viseletté vált, ezután már általában csak az állami ünnepségeken használták. A díszruha prémmel szegett, kócsagtollas süvegből vagy karimás kalpagból, panyókára vetett, prémmel szegélyezett bársonymentéből, álló gallérú, magasan zárt selyemdolmányból, testhez álló, dús zsinórozással díszített selyemtrikó nadrágból, térdig érő sarkantyús csizmából vagy bokáig érő, oldalt fűzős cipőből és aranyrojtos fekete vagy fehér selyem nyakkendőből állt. Az öltözéket gazdag ékszerkészlet – gombok, öv, süvegdísz (forgó), kard, mente – és kardkötő egészítette ki.

Tompos Lilla: A díszmagyar a magyar díszviselet története

Bevezető

A magyar öltözet Vulcanust Adonissá változtatja”, vélte az 1867. évi koronázás egyik előkelő résztvevője, De Jonghe belga követ felesége. A díszöltözetről alkotott hízelgő megállapítását a következőkkel folytatja: „Mikor e pompás urakat hétköznapi ruhájukban láttam, csizmásan, valamiféle begombolt gérokkban, csúnyácska nyakravalóval, ingben ritkán, meglehetősen piszkosnak látszottak… Mindenben és mindenütt megmaradt valami a barbárságból.”.

Véleményével nem volt egyedül. A díszmagyar, különösen a férfiak számára készült öltözet sok esetben ellentétes érzelmeket váltott ki a kortársakból, még inkább a kései utódokból. Az atilla már születése pillanatától kezdve felkeltette az osztrák rendőrminiszter besúgóhálózatának figyelmét, és további terjedéséről is hírt adtak. Bár a pompás állami ünnepek résztvevői többnyire csodálattal teli büszkeséggel szóltak erről az „ősi öltözetről”, akadnak szép számmal kritikai megjegyzések is, a huszadik század tollforgatóinak többsége pedig nevetséges jelmezt látott csupán benne.

Ez is oka talán, hogy erről a témáról tudományos igényű tanulmánnyal alig találkozunk.

Nagy Géza régész A magyar viseletek története címmel 1900-ban megjelent összefoglaló díszalbumában az 1850-es évekig tárgyalja a magyar viselet történetét, így a díszruha virágkora, túlnőve ezen az időhatáron, a műből értelemszerűen kimaradt.

koktel
Vecseszéki nemes Ferenczy Ida (1839–1928), Erzsébet magyar és cseh királyné
osztrák császárné felolvasónője magyar díszruhában.

Höllrigl József történész, a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Tárának őre volt az első, aki összegyűjtötte az öltözeteket, kiegészítőket, és belőlük 1938-ban nagyszabású viselet-kiállítást rendezett. Hatszázkilencven műtárgyat, köztük ruhákat, portrékat, metszeteket gyűjtöttek be erre az alkalomra a köz-, magán- és egyházi gyűjteményekből, vidéki városi múzeumokból, a herceg Batthyány, Esterházy, gróf Bánffy és Almássy kincstárakból. A rendező a 16. századtól kezdve az 1870-es évekig az öltözködéskultúra ránk maradt emlékeit kronológiai sorrendbe állította.

Az öltözetek között szerepeltek díszruhák is, a bemutatott divatlapokon a koronázási viseletek külön csoportját láthatták a nézők. Ennek ellenére kiállítás katalógusának rövid előszavában a díszruháknak egyetlen mondatot szentelt a szerző. Úgy vélte, hogy a magyar szabású ruha „utolsó nagy tündöklését” 1830-ban, V. Ferdinánd koronázásán érte el, majd néhány évtizedig köznapi viseletté vált, ezt követően pedig csak az ünnepségeken szerepelt, „néha a régi minták egészen félreértett, mondhatni torz alakjaiban.”

Höllrigl két évvel később Régi magyar ruhák címmel újabb kiadványban tárta az olvasók elé a kiállításon korábban bemutatott, magántulajdonban lévő öltözeteket és a történelmi személyekhez kötődő ruhadarabokat. E munkában kitér a díszmagyar történetére is, és megváltoztatva néhány évvel korábbi véleményét, V. Ferdinánd magyar király pozsonyi koronázásához a díszruha kialakulását köti.

Úgy véli, az erre az alkalomra készült ruhatípus az 1860-as évek után a mindennapi élettől elszakadva az ünnepségek díszöltözetévé vált, de mintaképül szolgált a 19. század végéig, sőt a 20. század harmincas éveiig is. Szerinte az együttes „fő jellemzője a tarkaság, ami a régi egyszínű ruházattal szemben a nagy felvonulásoknál a félreértett színpompát adta, mely tömegben inkább zavaros, mintsem harmonikusan és előkelően művészi hatást nyújt.

Egyes díszruhákat számos történeti, művelődéstörténeti kiállításon megcsodálhattak a látogatók, de átfogó történeti tárlat ezt követően nem Magyarországon készült. A magyar viselet történetének feldolgozásához mégis hozzájárult az 1979-ben a Magyar Nemzeti Múzeum, az Iparművészeti Múzeum és a Néprajzi Múzeum gyűjteményének válogatott anyagából Manchesterben nyílt kiállítás és annak katalógusa, amely a kiállított tárgyak mindegyikét közli.

A következő időszakban az Iparművészeti Múzeum a stílustörténeti kiállítások sorában néhány ruhadarabot mutatott be saját a gyűjteményéből. 1994-ben ugyanitt a magyar hagyományok továbbélését vizsgálta egy kiállítás, amelyen a viseletgyűjtemény 29 ruhája volt látható.

koktel
Apponyi Albert díszmagyarban.
László Fülöp Elek festménye

Magának a díszruhának a történetével, keletkezésével, részeivel mindeddig jószerével egyetlen tanulmány foglalkozik. Az öltözet keletkezését és elnevezését illetően sommásan fogalmazza meg véleményét:

„A díszmagyar a reformkor szülötte, akárcsak a neve, ami tulajdonképpen pontatlan és fellengzős, hiszen nem a magyar a díszes, hanem a ruhája.”

Ahhoz, hogy érdemben foglalkozhassunk a díszmagyar öltözet történetével, formai sajátosságairól, azok keletkezéséről és változásáról is képet alkothassunk magunknak, elsősorban a fennmaradt ruhadarabokat érdemes tüzetesen, minden apró részletre kiterjedően megvizsgálni. Erre a Magyar Nemzeti Múzeum Textiltárának gazdag műtárgyállománya kiválóan alkalmas, hiszen csekély számú női díszruha mellett itt található a korunkra maradt férfi díszöltözetek színe-java: több tucatnyi teljes vagy közel teljes együttes, és a gyűjteménybe különálló darabként mente, dolmány, nadrág, öv, csizma, tollforgó vagy nyakkendő is bekerült.

koktel
Tompos Lilla:
A díszmagyar

A legkorábbi öltözet az 1830-as évekből származik, de két évtizeddel korábbi, az ötvösmester jegye alapján pontosan datálható kiegészítő, öv és ruhakapocs is a Textiltár tulajdona. Jelen kötetünk ezért elsősorban erre az anyagra támaszkodik. Az Iparművészeti Múzeum gazdag kollekciójából azokat a típusokat mutatjuk be csupán, amelyeknek a Nemzeti Múzeum Textiltára híjával van. Az utódok két évtizeddel a második világháború után kezdték eladogatni ezeket az öltözeteket, és számukra méltó helyet keresve kerültek azok a múzeumi gyűjteményekbe.

A fent maradt ruhadarabok – mint említettük – többségükben férfi díszmagyarok. Eredetileg is többet készítettek belőlük, hiszen a férfiak voltak a gazdasági, politikai és szellemi élet vezetői, akiknek illő megjelenéséhez a díszruha kötelezően hozzátartozott. Éppen ezért kézenfekvőnek látszik, hogy eltérjünk az udvariasság szabályától, és a továbbiakban fejezetről fejezetre a férfiak öltözetéről beszéljünk először, kivéve az esküvőket és bálokat, ahol a hangsúly inkább a női viseletre kerül. Annak, hogy férfiruhából több maradt fenn, az is oka, hogy a női díszruhák inkább áldozatául estek a gyorsan változó divatnak. Ennek ellenére a Nemzeti Múzeum nőiruha-gyűjteménye is igen jelentős, és a teljes díszruhákon kívül különálló ruhaderekak, fátylak és szoknyák is bekerültek a Textilgyűjteménybe.

Az immár műtárgyakká lett egykori díszruhák beszédesek, nem csak a szabás- és díszítésmód árulja el korukat, jellegüket, de cégjelzéseik segítségével készítésüktől kezdve gyakran a továbbélésüket, esetleges javításukat, pótlásukat is módunkban áll követni.

A festményekről, fényképekről megismerhetők egykori tulajdonosainak arcvonásai és a ruhaviselés módja is. Már a korábbi századok forrásaiból ismert, hogy drága díszöltözetüket a férfiak és nők több alkalommal is felöltötték. A fényképekről az is kiderül, milyen változtatásokkal, újabb és újabb kiegészítőkkel hordta ugyanazt a ruhadarabot a nagy ünnepeken akár ugyanaz a személy, akár sok esetben már a következő generáció tagja.

Kötetünk a magyar díszruha történetét három nagy egységben ismerteti. Az első időrendben tekinti át a teljes díszöltözet alakulását a 16. századtól kezdve, amikortól a korabeli viselet első jó leírásai fennmaradtak. A 17. századtól kezdve képi források, portrék, metszetek és szabásminták is rendelkezésünkre állnak, és a 18. századtól már az eredeti öltözetek is sokasodnak.

A tárgyak és a források vizsgálata nyomán megtudható az is, milyen alkalomra és kinek készült egy-egy öltözet. Mivel az alkalom mindig befolyásolta az öltözetek formáját, textíliáját, színét, egyúttal szimbolizálta viselője rangját, a társadalomban elfoglalt helyét, sok esetben politikai nézeteit is, célszerűnek mutatkozott ezen szempontok figyelembe vétele. A második rész tehát azt beszéli el, miként vált a díszöltözet a reprezentáció, vagy más esetben az ellenállás jelképévé.

koktel
Széchenyi István díszmagyarban
Friedrich Amerling festménye

A harmadik nagy egység közelebb lép a ruhadarabokhoz, egyenként veszi sorra őket, szerkezetüket, díszítésüket, azok sajátosságait és változásait követheti a 16. századtól a 20. század derekáig.

A 19. századtól, a díszmagyar fénykorától kezdve számos olyan szabómester neve is fennmaradt, aki ezeket a nagy munkaigényű, olykor a szó szoros értelmében remekbe szabott ruhadarabokat készítette.

A mesterek közül néhányról már megemlékezett a szakirodalom, többségük azonban már-már feledésbe ment, hiszen működésüket csupán a ruhába belevarrott cégjelzésük nyomán ismerjük. Kötetünk most ezt a mulasztást is igyekszik pótolni, az öltözetek készítőinek eddigi legbővebb névsorát adva közre. Tevékenységük időhatárait az ipartörténeti lajstromok és törzskönyvek adatai segítségével több esetben pontosíthattuk.

koktel
V. Ferdinánd magyar király koronázási ünnepsége Pozsonyban (1830).
A díszmagyar a királyi udvar és később a közélet hivatalos viselete volt, elsősorban a reformkori és a dualista Magyarországon.

Forrás: www.magyarmercurius.hu

 

 


Szerkesztés dátuma: hétfő, 2010. szeptember 13. Szerkesztette: Kovács Lóránt
Nézettség: 8,555 Kategória: Magyar folklór
Következő cikk: Csárdás


   











Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: