A magyar táncok kiforrásának ideje a 16. századra tehetõ. A Palotást királyi és fejedelmi udvarokban is táncolták. A Palotás a 18. és 19. században élte fénykorát. Ünnepélyes tartású társastánc hangulata derũs, lovagias.
Elnevezését a várak, kastélyok dísztermeirõl (palota) nyerte.
Az új hangszerek, új zene és új szellem ösztönözte a magyar nemességet, hogy kialakítsák saját elõkelõ táncukat. Rózsavölgyi Márk (1789-1848) magyar zeneszerzõ komponálta a legrégibb csárdást 1835-ben. Bár a csárdás eredetileg paraszt tánc, a nemesség körében népszerũvé vált. Az elsõ magyar páros tánc is Rózsavölgyi nevéhez fũzõdik: a “körmagyar” az 1840-es években jött divatba. A Palotás részben a verbunkoson és a friss pároson alapszik, és így a férfias magyar virtus is érvényesül, de végül elõkelõ kifínomult tánccá fejlõdõtt az Andalgóval. A színpadi zene is befogadta a Palotást Erkel Ferenc “Hunyadi László” c. operájában és Kodály Zoltán “Háry János” c. daljátékában. Magyarországon hagyományos megnyító tánc lett a bálokon. Manapság, ahol magyarok élnek és tartják az elmúlt idõk hagyományait, elõadják a Palotást érzéssel és méltóságteljes mozgással.
