Hungarikumok

 

Hungarikumok - Magyar folklór

   

Galga menti ugrós
A kartali ugróst ma már csak a lakodalmi vőfélyek kettes tánca őrizte meg, s bizonyos mértékig a lakodalmi menettánc önállósult formájának kell értelmeznünk. Esetünkben a nyolcados alaplüktetésű zenére tulajdonképpen negyedes ritmusú motívumokat járnak, így tulajdonképpen a verbunk és az ugrós keveredéséről kell beszélnünk.
Mezőföldi ugrós
A Fejér megyei parasztok és uradalmi cselédek leggyakoribb régies stílusú tánca a párosan járt ugrós, amit nevezhetnek "verbunknak", "ugrálónak" és "bérestáncnak" is. A mezőföldi ugrós mozgáskincse és ritmikája tulajdonképpen a kanásztánc eszköz nélküli változatának felel meg. A vidéken úgy tartották: "Amikor a bottáncot járja, mintha ugróst járna.
Sárközi ugrós
A nyugat-tolnai Sárközben, a Fejér megyei Mezőföldön és bácskai Duna mentén "ugrós", "háromugrós", "bérestánc", "cinege" néven ismerték e táncfajtát. E tánc - Dél-Dunántúl más területeihez képest - kevésbé őrizte meg a kanásztánccal való közvetlen kapcsolatát, tánckísérő zenéjében pedig már idegen eredetű (polkaszerű, cigányos, délszláv) dallamokat is felfedezhetünk.
Mars
Az ugrósok helyi típusait, zenéjét, motívumkincsét gyakran alkalmazták marsként, azaz lakodalmi menettáncként is, és a két táncforma, az ugrós és a mars párhuzamosan marad fenn. Néhány helyen (Kalocsa-vidékén, Solt- és Tápió-vidékén) azonban a mars teljesen kiszorította az ugrós más formáit és önálló típussá vált.
Galga menti mars
A marsot ezen a vidéken "ugrálásnak", "kísérőnek", "trappnak", "marhatrappnak", "druzsba" (kisvőfély)-, vagy "pajtástánc" hívták, és leginkább a mulatságok elején, majd végén járták. Öt–hat legény összekapaszkodva, táncolva kísérte a zenészeket a tánchelyre, így adva tudtul a falu lakosságának a mulatság kezdetét.
Baranyai mars
A hosszúhetényi mars a dél-dunántúli menettáncokhoz hasonlóan a lakodalmi szokáskörön belül fordult elő a leggyakrabban. A tánc kíséreteként általában német eredetű indulózenét, de elvétve régiesebb dallamokat is játszottak. A táncot kis és nagy körökben, vonalban és párosan is járták. A nagyobb alakzatok alkalmilag kisebb, páros és szóló formákká is átalakulhattak.
Kalocsai mars
Duna-Tisza közének egyik legéletteljesebb tánckultúráját a kalocsai szállásokon találtáka kutatók. A megkésett paraszti polgárosodás sajátos, csak e területre jellemző népművészetet hozott létre. A 20. század elején született meg az a fajta díszítőművészet, amely a hazai és külföldi közvélemény előtt híressé tette Kalocsa környékét.
Rábaközi dus
Rábaköz egyik legjelentősebb régi stílusú tánca a dus. A dus nevét a régi magyar (de szláv eredetű) duska, vagy a német tusch szóból eredeztetik. A tánc többféle szerepkörben fordult elő: lehetett menettánc, kocsmai mulató tánc, vagy szórakozó tánc. A tánc formai sajátossága tekintetében megjelenhetett szóló férfitáncként, páros vagy csoportos táncként.
Alföldi ugrós
Az ugrós táncok legfejlettebb típusa az Alföld keleti és déli részéről származik. E területen az ugrós típusú táncot "oláhosnak", "oláhtáncnak", "féloláhosnak", "kondástáncnak" nevezik. A parasztság körében már a 20. század első felében sem nagyon volt divatos, azonban a pásztorok, cselédek, és a cigányok megőrizték emlékét.
Felső–Tisza–vidéki ugrós
Az ugrós tánctípus legfejlettebb változata az Alföld keleti, északkeleti peremvidékén található. "Oláhos", "oláhtánc", vagy "romántánc" néven tartották számon. Szórványos, de elég következetes előfordulása (Kállósemjén, Tyukod, Kék) a tánc korábbi, szélesebb elterjedtségére utal, de a 20. században már csak a pásztorok és a cigányok őrizték meg.

93 cikk | 2 / 10 oldal