A nyugat-mezőségi falvak idősebb nemzedéke még általánosan ismerte a lassú legényesek "lassú magyar" elnevezésű típusát , amelyet hívhattak "ritka magyarnak", "magyar táncnak" vagy "magyar tempónak" is. Egyéni vagy alkalmilag szabályozott csoportos formákban adták elő, olykor táncpárban a helyi sűrű legényessel.
A négyes táncok formailag, műfajilag a körtáncok közé is sorolhatók, de speciális zenei és motivikai helyzetük miatt mégis külön ismertetjük őket. A régi és az új stílusú férfitáncok mezsgyéjén elhelyezkedő „magyar” táncok az erdélyi Mezőségen egy sajátosan többalakú táncformát hoztak létre.
A Moldvában élő magyarok, a csángók táncai jelentősen különböznek a Kárpát-medencében élőkétől. Páros táncokat itt alig találunk, inkább a lánc- és körtáncok jellemzőek, és e táncok motívumkészlete rendszerint kötött. A serény magyarost kis körökben, övfogással járják, és mint elnevezése is mutatja: meglehetősen gyors tempóban.
A táncfajta kísérőzenéje megfelel a Szamos- és Borsa-völgyi, nyugat-mezőségi magyarság körében ismert ún. „lassú magyar”-nak. E dallamokra előadhattak rögtönzött férfitáncokat és vele együtt női körtáncokat is, de néhány belső mezőségi faluban, mint például Széken, Magyarpalatkán, Magyarszováton a „magyar” kétpáros zárt körökben járt táncformává is átalakulhatott.
Régi stílusú páros táncaink a 19. századi csárdást megelőzően jöttek létre. Az európai középkorban uralkodó lánc-körtáncok mellett Nyugat- és Közép-Európában már a 11.
A lánc- és körtáncok kötetlen szerkezetű páros táncokká való átalakulásáról a legkorábbi nyugat-európai tánctörténeti források a reneszánsz idejéből szólnak. A lassú vonulós táncok, mint például a "basse-danse" vagy a "pavane" először az udvari mulatságok nyitó táncaként jelentek meg, amit a pompa kedvéért - a kor szükséglete és divatja szerint – fáklyavivők is kísértek.
A „kettős jártatója” a gyimesi csángók kétrészes, „jártatóból” és „sirülőből” álló páros táncának első tétele. A táncot hangszeres AABB szerkezetű, tetrapódikus sorokból álló kanásztánc dallamok kísérik.
A régies táncéletű Széken két táncciklus élt, amelyet a helyiek "félpárnak" hívtak. Az elsőben a férfitáncokat, a sűrű és ritka tempót, valamint a "magyart" (négyest) táncolták. A másodikban a lassút, a "csárdást" és a két polgári társastáncot, a porkát és a hétlépést járták. A máig is élő lassú táncát a lassú csárdás csak napjainkban kezdi kiszorítani.
A lassú magyaros a gyimesi csángók sajátos páros tánca. Legközelebbi rokonának csak a Görgény-völgyi románok "impiedicata" (akasztós) nevű tánca tűnik, amely ott a lassú vonulós forgós táncot követő zárt összefogódzású, kissé gyorsabb páros tánc. A lassú magyaros a sebes magyarossal táncpárt alkot, mindkettőt a gyimesi táncciklus, a "táncrend" bevezető táncaként adják elő.
A nyugat-európai lassú sétáló páros táncokhoz, például a "basse danse"-hoz, vagy a "pavane"-hoz a reneszánsz óta egy gyorsabb ugrós karakterű tétel, a "tourdion" vagy a "gaillarde" is kapcsolódhatott. E táncpárok később zárt forgó páros táncokkal kiegészülve, mint amilyennek a "volta"-t jellemezték, már ciklussá is kibővülhettek.
