A magyar lakosság pásztor és uradalmi cseléd rétegének régies tánctípusa az ugrós, azaz helyi megjelöléssel "oláhos". Elnevezését egyrészt kísérőzenéje szövegének első sorából (Az oláhok, az oláhok facipőbe járnak...), másrészt az Erdély felől érkező pásztorok archaikusabb tánckultúrájának átvételéből eredeztették. Az oláh elnevezést gyakran az erdélyivel azonosították. A szóló, vegyes páros és csoportos formákban előforduló táncnak motívumkincse gazdagabb, mint a dunántúli változatoké. Gyakori motívuma a cifra lépés, a légbokázó és csapásoló, taps, comb-, lábszár- és földütögetés.
