A csíki székelyek és a gyimesi csángók féloláhosának származását a népi tudat kevert eredetűként tartja számon. "Oláhos", "féloláhos" elnevezéssel az alföldi ugrósnál találkozhatunk, de a marosszéki és mezőségi "korcsos" elnevezés is hasonló bizonytalan eredetre utal. A csíki, gyimesi féloláhos már nem szerves része a táncciklusnak, csak a táncmulatság szüneteiben, külön rendelésre járták a kiváló táncosok. Bár a féloláhos kifejezetten férfitánc, az oldottabb hangulatú fonókban vagy asszonyfarsangokon, lakodalmakon még az ügyesebb asszonyok is eltáncolhatták.
A tánchoz hangszeres kanásztáncdallamok kapcsolódnak kíséretül, mely dallamoknak legtöbb esetben vokális megfelelője is felfedezhető. Hasonló jelenség figyelhető meg a dél-dunántúli ugrósoknál, de a közép-erdélyi legényeseknél már igen ritkán fordul elő.
A tánc motívumkincse viszonylag csekély, a táncban néhány jellegzetes lábfigura (háromlépés, hátravágó, bokázó, légbokázó) található, viszont az itt közölt gyimesi változatában igen bonyolult, 3/8-os, 5/8-os és 10/8-os csapásolók fedezhetők fel. Miként a rábaközi dusnál, az aszimmetrikus motívumok itt is a középkori proporciós gyakorlatra utalhatnak. A motívumok ritmikai főértéke általában a nyolcad, de előfordul a negyedes ritmikai érték is. A zenéhez való illeszkedés nem mindig következetes, néha motívumcserével jelzik a zenei periódusok váltását. A féloláhos kelet felé haladva egyre ritkábban fordul elő. Talán csak a moldvai román–csángó tiganesca és szintén moldvai cigány sereasca hasonlítható a féloláhoshoz, de ezekben a táncokban csapásoló figurákat nem adnak elő, és dallamviláguk eltérő.
