A vegyes lakosságú Bonchidán a magyarok táncciklusát két összetartozó férfitánccal, un. táncpárral kezdték, a lassú és sűrű magyarral. A 20. század közepétől már csak bemutató funkcióban fordult elő. A sűrű magyar típusú táncot a románok is ismerték, sőt gazdagabb motívumkészlettel járták, mint a magyarok.
A tánc motívumkincse viszonylag csekély, előadásuk során egyszerű dobogó jellegű lábfigurák és csapásolók váltakoznak. A zárlatok nem minden periódus végén jelennek meg, így a tánc pontokra való tagozása nem mindig következetes, gyakoriak a kifejezett táncos zárlat nélküli cezúrás táncszakaszok. A pontok felépítése viszonylag egyszerű, a háromszor megismételt gerincmotívumot vagy annak egy záró funkciójú változatával, vagy egy önálló záró alapformával fejezik be. A pontok záróritmusa többféle lehet, s így a záró motívumok kevésbé formulaszerűek, mint a fejlettebb legényes típusokban. A példaként bemutatott táncban a pihenő motívumban a lábgesztus szokatlan módon a hangsúlytalan, második nyolcadra tolódott el. A vidék táncaira ez az előadásmód nem jellemző, így e főhangsúlyi eltolódást viszonylag új jelenségként értelmezzük.
