Az új stílusú verbunk divatja Sárközben a 20. század első felében elhalványult, már csak szórványosan fordult elő. Tánckezdő szerepét a lassú csárdással való műfaji keveredése mutatja, de – a somogyi táncdialektussal ellentétben – az ugrós e vidéken soha nem vette át a verbunk nevet. Sárközben a verbunk a csárdásdivattal szoros összefüggésben honosodott meg. A verbunk és a csárdás elnevezésének keveredése a két tánc szerves összekapcsolódásáról, tartós együttéléséről, sőt talán egymásba való átalakulásáról is tanúskodik. A divathatásokra nyitottabb, korábban polgárosuló, fejlettebb tánckultúrájú sárközi táncdialektusra - bizonyos régies vonások megtartása mellett - jellemző az újstílus típusainak korábbi befogadása. A verbunk és a friss csárdás nyugati viszonylatban leggazdagabb, legvirtuózabb formái erről tanúskodnak. A Sárközben a verbunk tánckezdő, csárdást bevezető szerepe világosan különbözik az ugróstól. Az első világháború után a táncrendből kiszoruló verbunk már inkább csak a mulatságok, lakodalmak szüneteiben, külön rendelésre muzsikált, mutatványos szerepben előadott tánca volt. A sárközi táncdialektus területén jellemző a régi ugrós dallamok augmentálása, 4/4-es, pontozott, alkalmazkodó ritmusú használata. Az itt elterjedő verbunk és csárdás divat a régi ugrós dallamok egy részét – főleg az újabb tripódikus, kibővült, heteropódikus vagy ütemváltó dallamokat – az új tánczene ritmikai jellegének megfelelően asszimilálta. A lassú tempójú, pontozott, alkalmazkodó ritmusú, 4/4-es, lassú dűvős kontrakíséretű verbunkdallamoknak két fajtája volt: a madocsai "szegénycsárdás", és a foktői "selyemcsárdás", amelyeket harmadikként gyakran kiegészített a "Ritka búza" nevű népies műdal. A tánc domináns lépései a hegyező, lengető, bokázó kétlépéses motívumok voltak, melyeket cifra és mars-szerű ugró–légbokázó figurák díszítettek. A tánc felépítésére azonban a monoton, olykor még plasztikailag is alig variált, esetenként hangsúlyváltó alapmotívum ismétlése, a zárlat nélküli, homogén motívumsorok jellemezők. A rövid izotópikus négy vagy nyolcütemes zenéhez illeszkedő motívumsorokat bokázó kadenciák vagy cezúrák választják el egymástól. A fejlettebb változatokban formulaszerű kezdő és záró motívumok is megjelennek. A sárközi verbunk előadásmódja feszes, kemény staccato, néha rezgő, ugyanakkor méltóságteljes és könnyed. A feszes, egyenes törzs- és fejtartáshoz a kötött, csípőre helyezett vagy hátul összefogott kartartás járul.
