A sárközi karikázó a magyar nyelvterület egyik leggazdagabb, legszínesebb énekes körtánc típusa. Gazdagsága a táncrészek nagyobb számának, az egyes részek egymástól elütő metrikai, ritmikai, tempó- és dallambeli, valamint a mozgáskészlet eltéréseinek köszönhető. E változatosságot az elmúlt másfél–két évszázadban a régi és új stíluselemek termékeny egyesítése, kivirágoztatása, s a délről jött balkáni hatások alkotó továbbfejlesztése idézte elő. A sárközi énekes lánykörtáncok öt tételét lehet megkülönböztetni, a „lépőt”, a „rezgőt”, a „csárdást”, a „futót” és az „ugrót”. A táncrészek sohasem jelennek meg együttesen egy táncváltozatban, hanem falvanként, szegenként, korosztályonként is eltérő módon alkalmanként alakul ki a „teljes körtánc”. A legrégiesebb változat az, amelyben a lassú, aszimmetrikus lépő a gyors páros ütemű 2/4-es futóval kapcsolódik össze, mint például a Decsen és Alsónyéken megfigyelt változatokban. Az újabb körtáncokban a lépőt a csárdás váltja fel. A csárdás és futó részekből álló karikázó a legáltalánosabb forma, amely egyre inkább háttérbe szorítja a régies formákat. A sárközi karikázók következetesen balra haladva napirányba forognak, s ez a vonás még az új stílusú „csárdás” részben is megmarad a régies Fär-Öer lépés révén. Ezt a karikázó felépítést mutatja be sióagárdi táncpéldánk. Az 1. táncpéldán a sióagárdi karikázó csárdás tétele, a 2. táncpéldán futó tétele látható. Annak ellenére, hogy a kör ingamozgása egyöntetűnek látszik, az asszonyok ezen az egyöntetűségen belül számos motívumváltozatot táncolnak, teljes egyformaságra valójában alig akad példa.
A sárközi karikázók kísérődallamaiban a 11 szótagos, régies aszimmetrikus dalok együtt jelennek meg a 8 szótagos tripódikus dallamokkal, az egyenletesen negyedelő dudanótákkal, valamint az újabb pontozott ritmusú dallamokkal és a műdalokkal.
