- József Attila: Betlehemi Királyok
- Ady Endre: A Jézuska tiszteletére
- Ady Endre: Karácsony
- Ady Endre:Kis karácsonyi ének
- Alföldi Géza: A tél
- Arany János: Karácsonyi éjszakán
- Áprily Lajos: Karácsony-est
- Babits Mihály: Karácsonyi ének
- Baja Mihály: Karácsony
- Csighy Sándor: Karácsonyfa előtt
- Dömötör Tibor: Karácsony
- Dsida Jenő: Itt van a szép karácsony
- Dsida Jenő: Közeleg az emberfia
- Fáy Ferenc: Pásztor-ének
- Harangi László: Kis Jézusom
- József Attila:Karácsony
- Juhász Gyula: Betlehem
- Juhász Gyula:Karácsony felé
- Juhász Gyula: Karácsonyi óda
- Kosztolányi Dezső: Karácsony
- Lajossy Sándor: Karácsonykor
- Lendvai István: A szent éj zenéje
- Mentes Mihály: Mária Szűzanya
- Mányoki-Németh Károly: Jászol körül
- Miskolczy Kálmán: Magyar Karácsony
- Móra László: Karácsony édes ünnepén
- Móra László: Karácsonyi csengő
- Móra László: Karácsonyi imádság
- Petőfi Sándor: Karácsonkor
- Reményik Sándor: A karácsonyfa énekel
- Reményik Sándor: Nagy Magyar télben
- Sík Sándor: A napkeleti bölcsek
- Sík Sándor: Karácsonyi álom
- Tompa Mihály: Karácsony estéjén
- Wass Albert: Karácsonyi versek I.
- Wass Albert: Karácsonyi versek II.
- Zsitvay Tibor: Magyar gyermek imája
József Attila: Betlehemi királyok
Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk!
Három király mi vagyunk.
Lángos csillag állt felettünk,
gyalog jöttünk, mert siettünk,
kis juhocska mondta - biztos
itt lakik a Jézus Krisztus.
Menyhárt király a nevem.
Segíts, édes Istenem!
Istenfia, jónapot, jónapot!
Nem vagyunk mi vén papok.
ùgy hallottuk, megszülettél,
szegények királya lettél.
Benéztünk hát kicsit hozzád,
Üdvösségünk, égi ország!
Gáspár volnék, afféle
földi király személye.
Adjonisten, Megváltó, Megváltó!
Jöttünk meleg országból.
Fõtt kolbászunk mind elfogyott,
fényes csizmánk is megrogyott,
hoztunk aranyat hat marékkal,
tömjént egész vasfazékkal.
Én vagyok a Boldizsár,
aki szerecseny király.
Irul-pirul Mária, Mária,
boldogságos kis mama.
Hulló könnye záporán át
alig látja Jézuskáját.
A sok pásztor mind muzsikál.
Meg is kéne szoptatni már.
Kedves három királyok,
jóéjszakát kívánok!
1929. december
Ady Endre: A Jézuska tiszteletére
A született Jézus,
Ez igézetes gyermek,
Áldja meg azokat,
Kik a szívünkbe vernek
Mérges szuronyokat.
Áldassanak bennünk
A kifeslett vér-rózsák:
Bánat, kín, szenvedés,
Mert Jézus volt a Jóság
S a nagy, szent türelem.
Csengessünk csengőkkel,
Szeressünk szeretettel,
Örüljünk, ha sírunk,
Ha ránk tör minden ember
S ha álul bántatunk.
A született Jézus
Született így s kívánta,
Hogy ez legyen az üdv:
Minden hívság kihányva
Életünk gömbiből.
Ady Endre: Karácsony
1.Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének,
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.
Minden ember
Szeretettel
Borul földre imádkozni,
Az én kedves kis falumba
A Messiás
Boldogságot szokott hozni.
A templomba
Hosszú sorba
Indulnak el ifjak, vének,
Az én kedves kis falumban
Hálát adnak
A magasság Istenének.
Mintha itt lenn
A nagy Isten
Szent kegyelme súgna, szállna,
Az én kedves, kis falumban
Minden szívben
Csak szeretet lakik máma.
2.Bántja lelkem a nagy város
Durva zaja,
De jó volna ünnepelni
Oda haza.
De jó volna tiszta szívből
– Úgy mint régen –
Fohászkodni,
De jó volna megnyugodni.
De jó volna mindent, mindent,
Elfeledni,
De jó volna játszadozó
Gyermek lenni.
Igaz hittel, gyermek szívvel
A világgal
Kibékülni,
Szeretetben üdvözülni.
3.Ha ez a szép rege
Igaz hitté válna
Óh de nagy boldogság
Szállna a világra.
Ez a gyarló ember
Ember lenne újra,
Talizmánja lenne
A szomorú útra.
Golgotha nem volna
Ez a földi élet,
Egy erő hatná át
A nagy mindenséget,
Nem volna más vallás,
Nem volna csak ennyi:
Imádni az Istent
És egymást szeretni…
Karácsonyi rege,
Ha valóra válna,
Igazi boldogság
Szállna a világra…
Forrás: Összes versei, Bp., 1967
Ady Endre: Kis, karácsonyi ének
Tegnap harangoztak,
Holnap harangoznak,
Holnapután az angyalok
Gyémánt-havat hoznak.
Szeretném az Istent
Nagyosan dicsérni,
De én még kisfiú vagyok,
Csak most kezdek élni.
Isten-dicséretére
Mégis csak kiállok,
De boldogok a pásztorok
S a három királyok.
Én is mennék, mennék,
Énekelni mennék,
Nagyok között kis Jézusért
Minden szépet tennék.
Új csizmám a sárban
Százszor bepiszkolnám,
Csak az Úrnak szerelmemet
Szépen igazolnám.
Alföldi Géza: A tél
Tél. Nagyapám hogy szerette
a csillogó havat.
Gyermekkedvvel nézte.
A hó megérezte,
s hálás volt érte.
Hálás, mert egy bánatos karácsony este,
mikor a vér agyát eszméletlenre verte,
s elesett,
úgy találtam rá
a hó felett,
hogy a láb magas hó
karjába vette,
s hogy meg ne üsse
élet-marta testét,
puha párnának aláterítette
millió legszebb ezüst hópehelyke
ragyogó szemét.
Arany János: Karácsonyi éjszakán
Lelkem pusztaságos éjjelén keresztül
Kétes ködvilággal egy sugárka rezdül.
Csillag-e vajon, mely, mint vezérszövétnek,
Üdvözítőt hirdet az emberiségnek?
Vagy csak földi hitvány pára, mely föllángol
S éji táncaikhoz rémeknek világol?
Akár csillag legyen, biztos éji lámpa,
Akár bujdosó lány – én megyek utána!
Mért féljek követni, ha lidérc is? hiszen
Akkor is jó helyre – a temetőbe viszen.
Áprily Lajos: Karácsony-est
Angyal zenéje, gyertyafény –
kincses kezem hogy lett szegény?
Nem adhattam ma semmi mást,
csak jó, meleg simogatást.
Mi győzött érdességemen?
Mitől csókolhat úgy kezem?
Simogatást mitől tanult?
Erembe Krisztus vére hullt?
Szemembe Krisztus-könny szökött? –
kinyúló kézzel kérdezem.
Áldott vagy a kezek között,
karácsonyi koldus-kezem.
Babits Mihály: Karácsonyi ének
Mért fekszel jászolban, ég királya?
Visszasírsz az éhes barikára.
Zenghetnél, lenghetnél angyalok közt:
mégis itt rídogálsz, állatok közt.
Bölcs bocik szájának langy fuvalma
jobb tán mint csillag-ür szele volna?
Jobb talán a puha széna-alom,
mint a magas égi birodalom?
Istálló párája, jobb az neked,
mint gazdag nárdusok és kenetek?
Lábadhoz tömjén hullt és arany hullt:
kezed csak bús anyád melléért nyult…
Becsesnek láttad te e földi test
koldusruháját, hogy fölvetted ezt?
s nem vélted rossznak a zord életet?
te, kiről zengjük, hogy ťmegszületettŤ!
Szeress hát minket is, koldusokat!
Lelkünkben gyujts pici gyertyát sokat.
Csengess éjünkön át, s csillantsd elénk
törékeny játékunkat, a reményt.
Baja Mihály: Karácsony
Te most is az vagy, áldott szent Karácsony,
Mi Betlehemben legelőször voltál:
Újjászülője a kerek világnak,
Hitünk napfénye, a szívünkben oltár.
Az angyaloknak ajkán a hozsánna
Ma is elhat a pásztorok füléhez,
s koldust, királyt vezet ma is a csillag
Az idvezítő jászol-bölcsőjéhez.
Te most is az vagy, csak mi változánk meg,
Csak nekünk ócska minden ami régi.
Nem hallgatunk az angyalok szavára,
Nem kell nekünk a csillag se, ha égi.
Mennek, mennek a pásztorok seregben,
de nem a Jézus jászol-bölcsőjéhez.
Mennek, mennek a bölcsek és királyok,
De nem az élet örök kútfejéhez.
Ó, szent karácsonyéj csillagvilága…
Ragyogj, ragyogj csak változatlan újra.
Az én lelkem csak téged vár, s tetőled
száz lidérc fény közt el nem tántorodna.
A gyermekhitnek hófehér palástját
Borítsd reám csak egy éjszakára,
És én megáldlak, síromig követlek
Ó, szent Karácsonyéj csillagvilága.
Csighy Sándor: Karácsonyfa előtt
Csak nézem és nézem és nézem…
Csörgős pásztorbottal próbálom
gyermek lelkemben ébresztgetni
emlékét, de csak meddő álom.
Mintha sose lett volna, vagy én
nem lettem volna soha, olyan.
Itt állok előtte merengve
a multon. Lassú időfolyam
fel-felloccsan és megint csak csend.
Bűvös varázs kél ki a csendből
és az évek súlyos leple alól
csilingelnek újra a csengők.
Messze száll suhogva a lélek,
az értelem szárnyai viszik,
a varázs megmaradt, ugyanaz,
és már nemcsak csodálja, hiszi.
A betlehemi jászol felett
a Csillag örök nyomot hagyott
s a barmok közt pihegő Kisded
minden más királynál nagyobb.
Csak nézem a kis karácsonyfát,
más, mint ezelőtt hetven éve…
Más a fenyő, mások a gyertyák
s én is más vagyok, sokkal vénebb.
Dömötör Tibor: Karácsony
Karácsonykor:
Angyalok szállnak,
Híradást hoznak,
Béke jegyében,
Élet fényében,
Szentség lelkében,
Hívők hitében,
Krisztus képében
Földön jár az Isten.
Karácsonykor:
Harangok zúgnak,
Szent igék szólnak,
Imádság szárnyán,
Szíveknek vágyán,
Zsoltárok hangján,
Szeretet hídján,
Bocsánat útján
Mennyben jár az ember.
Dsida Jenő: Itt van a szép karácsony
Itt van a szép, víg karácsony,
Élünk dión, friss kalácson:
mennyi fínom csemege!
Kicsi szíved remeg-e?
Karácsonyfa minden ága
csillog-villog: csupa drága,
szép mennyei üzenet:
Kis Jézuska született.
Jó gyermekek mind örülnek,
kályha mellett körben ülnek,
aranymese, áhitat
minden szívet átitat.
Pásztorjátszók be-bejönnek
és kántálva ráköszönnek
a családra. Fura nép,
de énekük csudaszép.
Tiszta öröm tüze átég
a szemeken, a harangjáték
szól, éjféli üzenet:
Kis Jézuska született!
Dsida Jenő: Közeleg az emberfia
Tudom, hogy közeleg már a jó ember fia,
aki nem tőlem és nem tőled kap életet.
Néhány pásztornak, akik sohasem öltek
nyulat, nem hordoznak emberölő
szerszámot, megjelenik az angyal és
megjelenik a csillag és tele lesz dallal
a decemberi hegyoldal. Csak ránézünk a kisdedre
és tudni fogjuk, hogy Ô az.
Eljönnek az acéltrösztök fejedelmei,
a petroleumbányák frakkos császárai
s könnyel a szemükben letérdelnek elé.
Mert Ô lesz, akinek legtisztább kék a szeme,
legerősebb lészen a karja és szelid arcáról ragyog
az örök épitők acélos vidámsága.
Ô megmutatja minden vándornak az útat,
minden töprengőnek az igazságot, minden
haldoklónak az életet. Ô megmagyarázza
nekünk a gépek dalának igazi értelmét,
megmagyarázza és megáldja a fáradt költőt
legsajgóbb szavait és mosolyogni fog és kék
fehér galamb fog ülni a vállán kétfelől.
Ô nem ad országot nekünk, hanem otthont,
nem ad fegyvert, hanem kenyeret.
Ma még sirunk, mert a mosolygás nem én vagyok.
Ma még sötét van, mert nem jöttem világosságnak,
hanem hogy bizonyosságot tegyek a világosságról.
Már közeledik az éj, mely szüli a Hajnalt.
Eljön Ô, minden bizonnyal eljön.
Ferenc: Pásztor-ének
Bokánkig ér a hó,
térdünk fölé a nyomorúság.
Hogy induljunk el hozzád, Betlehembe?
Bárányainkat farkasok,
lányainkat az ordas-ősz hurcolta el.
A források befagytak.
S asszonyaink tömlő-emlőjéből,
esténként, izzó levegőt iszunk.
Hamvad a föld.
Mi csiholtuk a szikrát,
hogy égő testek melegéhez ülve,
olvassuk fel megdermedt álmaink.
Istenek füstjét fújja a halál
s ujjaink nyársán – korpás napjaink
moslékján hízott – csillagok forognak.
Virág lobog és csecsemők szeme
pattog a tűzben… bölcsők fája lángol.
És gondjaink fekete kenyerére
méz-ikrás zsírját csurgatja az éj.
Megzabáltuk a Holdat
s még éhesek vagyunk!
Gyengék vagyunk és rongyosak vagyunk…
de nem félünk Heródes bosszújától.
Mi már elástuk fiainkat,
elrejtettük őket az őszbe
– október oszló árnyai közé –.
Elzártuk őket a feledés barlangjába
és a közöny kardbiztos sziklatömbjét
görgette rájuk szorgalmas kezünk.
Nincsenek fiaink!
Csak fordulj vissza nyugodtan, Heródes;
nem kell itt már a kard.
Ez a Pill és az abortusz kora,
a humanista gyilkosok kora,
hol véres jelek milliója szárad
az ember bezárt homloka felett.
Véresek vagyunk és éhesek vagyunk!
Talpunk alól elrágtuk már a földet.
Bokánkig ér az ég,
és csizmánk szárán becsurog az Isten.
A zsoltárokat fújjuk még, Uram,
de nincs már időnk Betlehembe menni.
Harangi László: Kis Jézusom
Kis Jézusom, add meg nekem,
Hogy két sóvárgó bús szemem
Ködön, homályon általszálljon:
Add meg nekem, hogy Rád találjon!
Látod, a sok év után
Távol csillagod oly halovány.
A testem gyenge, ha kész is a lélek,
Csak messziről hangzik az angyali ének.
Pedig úgy vágyom már lenni Veled,
Csókolni áldott kis kezedet.
Sárba, hidegbe úgy reszket a lélek,
Meglelni, oh Jézusom, hol lehet Téged?
Szent mosolyodat kire hagytad?
Szemd isteni báját – mondd – kinek adtad?
Meleg, puha lelked tiszta havát,
Szent kicsi ajkad bölcs égi szavát?
Áldlak, hogy a sárba, a ködbe
Ôket helyezéd öröködbe,
Hogy adtad, oh Jézusom, hála Neked:
Kis tükreidet: a gyermekeket.
József Attila:Karácsony
Legalább húsz fok hideg van,
szelek és emberek énekelnek,
a lombok meghaltak, de született egy ember,
meleg magvető hitünkről
komolyan gondolkodnak a földek,
az uccák biztos szerelemmel
siető szíveket vezetnek,
csak a szomorú szeretet latolgatja,
hogy jó most, ahol nem vágtak ablakot,
fa nélkül is befűl az emberektől
de hová teszik majd a muskátlikat?
Fölöttünk csengőn, tisztán énekel az ég
s az újszülött rügyező ágakkal
lángot rak a fázó homlokok mögé.
Juhász Gyula: Betlehem
Ó emberek, gondoljatok ma rá,
Ki Betlehemben született ez este,
A jászol almán, kis hajléktalan,
Szelíd barmok közt, édes bambino,
Kit csordapásztoroknak éneke
Köszöntött angyaloknak énekével.
Ó emberek, gondoljatok ma rá,
Hogy anyja az Úr szolgáló leánya
És apja ács volt, dolgozó szegény.
És nem találtak más födélt az éjjel
A városvégi istállón kivül.
Ó emberek, gondoljatok ma rá,
Kit a komor Sibillák megígértek,
Kit a szelíd Vergilius jövendölt
S akit rab népek vártak, szabadítót.
Ó emberek, gondoljatok ma rá,
A betlehemi kisded jászolára,
Amely fölött nagyobb fény tündökölt,
Mint minden földi paloták fölött.
Ó emberek, gondoljatok ma rá,
Augustus Caesar birodalma elmúlt,
Az ég és föld elmúlnak, de e jászol
Szelíd világa mindent túlragyog.
Ó emberek, gondoljatok ma rá,
Ki rómaihoz, barbárhoz, zsidóhoz,
A kerek föld mindegyik gyermekéhez
Egy üzenettel jött: Szeressetek!
Ó emberek, gondoljatok ma rá,
És hallgassátok meg az angyalok
És pásztorok koncertjét, mely e szent éj
Ezerkilencszázhuszonhároméves
Távolságából is szívünkbe zeng.
Ó emberek, gondoljatok ma rá,
S gondoljatok rá holnap és minden áldott
Napján e múló életnek s legyen
A betlehemi énekből öröm,
A karácsonyi álomból valóság
És békessége már az embereknek!
Juhász Gyula:Karácsony felé
Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.
…Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Beheggesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.
…És valahol csak kétkedő beszédet
Hallok, szomorún nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.
Juhász Gyula: Karácsonyi óda
Csöndes az éj és csöndes a világ is,
Caesar Augustus aranyos mosollyal
Zárta be Janust, Mars fegyvere rozsdás:
Béke a földön.
Hallgat a germán és hallgat a pártus,
Néma az indus és néma a hellén,
Herkules távol oszlopa se rendül,
Thule se mozdul.
Már az aranykor új eljövetének
Hírnökeit, a szomorú szibillát
S a szűzi Virgilt födi földi sír és
Hír koszorúja.
S messzi mezőkön nyájaikat őrző
Pásztori népek nézik a derengő
Új csillagot, mely aranyát elönti
Jászoli almon,
Hol mosolyogva és fázva az éjben,
Szőkehajú és szelíd anya keblén,
Most mutatod meg magad a világnak,
Isteni gyermek!
Kosztolányi Dezső: Karácsony
Ezüst esőben száll le a karácsony,
a kályha zúg, a hóesés sűrű;
a lámpafény aranylik a kalácson,
a kocka pörg, gőzöl a tejsűrű.
Kik messze voltak, most mind összejönnek
a percet édes szóval ütni el,
amíg a tél a megfagyott mezőket
karcolja éles, kék jégkörmivel.
Fenyőszagú a lég és a sarokba
ezüst tükörből bókol a rakott fa,
a jó barát boros korsóihoz von,
És zsong az ének áhítatba zöngve…
Csak a havas pusztán a néma csöndbe
sír föl az égbe egy-egy kósza mozdony.
Lajossy Sándor: Karácsonykor
Soha szebben még nem harangoztak
kis falumban, mint szent karácsonykor.
Ölelkezett Ég a földdel mostan
és tarkállott a sok nép az úton.
A templomban szépen énekeltünk:
„Megszületett Isten Fia nékünk!”
A szentbeszéd ünnepélyes hangja
imáinkkal a magasba szárnyalt.
Úgy éreztük: Isten kezét fogjuk
s megtelt szívünk szent bizonysággal.
Szólt az ének. Ó, hogy énekeltünk:
„Megszületett Isten Fia nékünk!”
Lendvai István: A szent éj zenéje
Ez éjtszakán – örömek áldott éjtszakája! –
fehéringes kis Jézus hegedülget,
és megvert szívek fölneszelnek rája.
Ez éjtszakán, – ó titkos-boldog éjfél! –
parázsló homlok, tört szem kiderülhet
mélyszavú, édes, jézusi zenénél.
A csillagok mind vidámak, fehérek,
az éjnek rontó babonája nincsen:
szent pásztorálmot lát ma minden lélek.
Mert szívek könnyes, szomorú utcáján
megáll a Gyermek kicsi fehér ingben,
és hegedül a fenyők éjtszakáján.
fehér ingben és kék glóriával
– ó halljátok e drága szerenádot? –
és békesség száll a világon által,
ó mély, csodás zenéje békességnek,
(ez éjtszakán síró szemet ki látott?)
szobában, szívben tiszta gyertyák égnek.
Fegyverszünet van, békecsók szájon,
Közel, ti szívek! nincs, ki menekülhet!
nincs, kit Jézus örömre ne igázzon.
Ez éjtszakán – békének áldott éjtszakája –
fehéringes kis Jézus hegedülget,
és minden szívek fölujjonganak rája.
Mentes Mihály: Mária Szűzanya
Mária, Szűzanya Názáretből indul útnak.
Az úton fa, virág egymásnak szent titkot súgnak.
Madárkák zengenek, az ég is ráragyog:
Földön még nem esett íly nagy dolog
Mária szent szívén dobog szíve örök Úrnak.
Virraszt a Szűzanya Betlehemnek barlangjában.
Altatja kis fiát hideg téli éjszakában:
„Szívembről leszakadt Isteni magzatom,
Ó hogy szent véredet én adhatom!
Szíveddel egy szívem áldott, örök boldogságban.”
Mányoki-Németh Károly: Jászol körül
Hajnal dereng –
hó csillámlik
Ezüst sávban
holdfény vakít
Kéklő mennybolt –
felhő takart
zugaiban:
Mécs csillag gyúl
üstökös fény
Karácsony-éj
kisded szület –
Pásztordal zeng:
Szeretet jön
három király
Bölcs, vén aggok:
Áldást osztók.
József az Ács
és Mária
Jézus anyja
Fohászt küldnek
Ég Urához:
S jászol körül
Angyal mosoly –
kara zeng – száll.
Miskolczy Kálmán:Magyar Karácsony
Magyar Karácsony!
Fehér Karácsony!
Tündököl az alvó házakon,
A Béke halk harmóniája
Ömlik be minden ablakon.
Csend és éjszaka!
Puhán von be mindent az ég hava,
Istenem, bár el soh'se múlna,
E csodás, szent Karácsony éjszaka!
Isteni kisded!
Mosolyod melegít ma minden szívet,
Csodálva nézzük bájlón fénylő,
Ragyogó, ég-kék szemeidet.
Hallga, csak, hallga!
Mintha most ezernyi nagy harang zúgna,
Neki zúg, cseng, bong neki zeng mind,
A szívünk ma őneki húzza!
Zúgjon is mind ma!
Lelkünkben halk hang súgja és zsongja:
Az Ô ajándéka, Néki köszönjük,
E csodás, szent Karácsony éjszaka!
Móra László: Karácsony édes ünnepén
Legyen ma templom minden ember szíve,
Melyben a lélek szárnyat bontogat!
Karácsony édes ünnepén
Legyen imádság minden gondolat.
Legyen ma templom minden ember szíve,
S legyen a templom tiszta, szent fehér.
Karácsony édes ünnepén
Istennek tetsző legyen a kenyér.
Szálljon szívünkbe áldott akarat,
Ez kösse egybe mind a kezeket.
Karácsony édes ünnepén
Te légy vendégünk: Jóság, Szeretet!
Akinek könnyet osztogat az Élet
És kín a napja, kín az éjjele,
Karácsony édes ünnepén
Ne fuss előle! Óh beszélj vele!
Testét takard be s enyhítsd sok sebét!
Óh lásd meg, tudd meg: testvér ő veled.
Karácsony édes ünnepén
A szíved szépül, őt ha öleled.
Az emberszívek örökélő őre
Tegye ma össze mind a kezeket!
Karácsony édes ünnepén
Maradj vendégünk: Jóság, Szeretet!
Móra László: Karácsonyi csengő
Csingilingi, cseng a csengő,
Száll a szánkó, mint a felhő,
Csaknem elszakad a gyeplő,
Csingilingi, cseng a csengő.
Égi szánkót hajt az angyal.
És mire az estihajnal
Megjön a szép fenyőgallyal,
Cseng a csengő, jő az angyal.
Itt a Jézus angyalkája,
Égben termett csodafája,
S mindent, mindent aggat rája
A kis Jézus angyalkája.
Arany diót, arany csengőt,
Ezüst lepkét, ringót rengőt,
Amilyen még földön nem nőtt,
S csilingelő arany csengőt.
Kérünk Jézus angyalkája,
Ahol sok a koldus, árva,
Hol jóságod legtöbb várja,
Ott pihenj meg legtovábbra.
Hozz örömet, békességet,
A szíveknek melegséget,
Karácsonyi szép meséket,
S az Istennek dicsőséget.
Móra László: Karácsonyi imádság
Ó, édes Jézuska,
Hallgasd meg szavunk!
Nagy országért síró
Bús magyarok vagyunk.
Szent karácsony estjén
Halld meg ezer jajunk…
Igaszágot kérő
Bús magyarok vagyunk.
Küldd le angyalkáid,
Tedd fényessé napunk!
Hiszen csak sötétben
Botorkálók vagyunk.
Széttépett Hazánkban
Nézd városunk, falunk!
Alig-alig élők
Meglopottak vagyunk.
Ne küldj sok játékot!
Karácsonyfát se adj!
Ó, csak azt tudhassuk,
Hogy most közöttünk vagy.
Hogy közibénk jöttél
S két áldott kezeddel
Földi csodát teszel
Síró nemzeteddel.
Ó, édes Jézuska
Hallgasd, amit kérünk:
Szent István országát
Adjad vissza nékünk!
Petőfi Sándor: Karácsonkor
Énhozzám is benézett a karácson,
Tán csak azért, hogy bús orcát is lásson
És rajta egy pár reszkető könyűt.
Menj el, karácson, menj innen sietve,
Hiszen családok ünnepnapja vagy te,
S én magam, egyes-egyedűl vagyok.
Meleg szobám e gondolattól elhül.
Miként a jégcsap függ a házereszrül,
Ugy függ szivemről ez a gondolat.
Hej, be nem igy volt, nem igy néhanapján!
Ez ünnep sokszor be vigan virradt rám
Apám, anyám és testvérem között!
Oh aki együtt látta e családot,
Nem mindennapi boldogságot látott!
Mi boldogok valánk, mert jók valánk.
Embert szerettünk és istent imádtunk;
Akármikor jött a szegény, minálunk
Vigasztalást és kenyeret kapott.
Mi lett a díj? rövid jólét multával
Hosszú nagy inség… tenger, melyen által
Majd a halálnak révéhez jutunk.
De a szegénység énnekem nem fájna,
Ha jó családom régi lombos fája
Ugy állna még, mint álla hajdanán.
Vész jött e fára, mely azt szétszaggatta;
Egy ág keletre, a másik nyugatra,
S éjszakra a törzs, az öreg szülők.
Lelkem szülőim, édes jó testvérem,
Ha én azt a kort újolag megérem,
Hol mind a négyünk egy asztalhoz űl?…
Eredj, reménység, menj, maradj magadnak,
Oly kedves vagy, hogy hinnem kell szavadnak,
Ámbár tudom, hogy mindig csak hazudsz…
Isten veled, te szép családi élet!
Ki van rám mondva a kemény itélet,
Hogy vágyam űzzön és ne érjen el.
Nem nap vagyok én, föld és hold körében;
Mint vészt jelentő üstökös az égen,
Magányos pályán búsan bujdosom.
Reményik Sándor: A karácsonyfa énekel
Ha szűk szoba: hadd legyen szűk szoba.
A szűk szobában is terem öröm,
Gyúl apró gyertya ínség idején,
Óh csak ne legyen sorsom bús közöny,
Óh csak legyek a fény forrása én,
Apró gyermekek bálványozott fája,
Én az idegen, én a jövevény,
Égő fenyőfa, égő áldozat,
Akit az Isten ősi otthonából
Emberek örömére elhozat.
Csak rajzolódjék mélabús árnyékom
Imbolyogjon a szűk szobák falán,
Mindegy, hogy mi lesz velem azután.
Reményik Sándor: Nagy Magyar télben
Nagy magyar télben picike tüzek,
A lángotokban bízom,
Legyen bár messze pusztán rőzseláng,
Bár bolygófény a síron,
Szent házi tűz, vagy bujdosó zsarátnok:
Boldog vagyok, ha magyar lángot látok.
Nagy magyar télben picike tüzek,
Szikrák, mécsek, lidércek,
Mutassatok bár csontváz halmokat,
Vagy rejtett aranyércet,
Csak égjetek, csak melegítsetek ma,
Soh'se volt ily szükség a lángotokra!
Nagy magyar télben picike tüzek,
Jaj, be szétszórva égtek,
Királyhágón, Kárpáton, mindenütt!
De mondok egyet néktek,
Szelíd fények és szilaj vándorlángok:
Mit gondoltok: ha összefogóznátok!
Nagy magyar télben picike tüzek,
Soh'se volt olyan máglya,
Mintha most ez a sok-sok titkos láng
Összefogna egy láncba……!
Az égig, a csillagos égig érne,
És minden idegen rongy benne égne!
Sík Sándor: A napkeleti bölcsek
Ama csillag után.
A holdsugaras hideg éjszakában,
Mint egy fehérlő, csendes álom,
Úgy vonult el a komoly karaván.
És elől ment a három.
A sziklás föld mogorván és kopáron
Feküdt el lábaik alatt.
Méltóságos sora a száz tevének
A harmaton halkan haladt.
És mintha fehér árnyak lengenének,
Úgy vonult végig a fehér sereg
A völgyön, ahol nem nőttek virágok,
S a városon, ahol az emberek
Nem virrasztottak és nem énekeltek.
S ahol nem látta őket senkisem.
És így suhant el csendesen
Életre éledt vágya Napkeletnek
Az ezredéves éjszakán.
Ama csillag után.
Sík Sándor: Karácsonyi álom
Magyar karácsony fekete-fakója
És minden, ami mostani, múljon,
Száz pici gyertya gyújtatlan gyúljon,
Csillagos álom pelyhes takarója.
Álom, álom karácsonyi álom! –
Álom, álom… Betlehemben
Kicsike Jézus megszületett.
Szép Szűz Mária, egek ékessége,
Mi bűnös lelkünk egy édessége
Csókkal hajol a jászolka tövébe,
Kicsi Jézuskára rájanevet.
Édes kicsi Jézus, mindenlátó Jézus,
Ügyefogyott népre, ránk mosolyog
Csilló levegő-égben, boldog fényességben
Nekünk dalolnak angyali karok.
„Dicsőség, dicsőség mennyben az Istennek,
Békesség, békesség földön az embernek!”
Álom, álom… Kegyes kicsi Jézus,
Panaszkodjunk-e teneked?
Okos kicsi Jézus, igazlátó Jézus,
Hiszen te jól tudsz mindeneket!
S te, fényes szép angyalsereg,
A békességet is ismered!
A békesség – te jól tudod, – meleg cipő:
És édesanyja a bánsági búza.
A békesség a nagy hegyek nyugalma:
És homlokukat a Tátra koszorúzza.
A békesség egy csendes kicsi napsugár talán,
Amely a mély komoly vizek tükrén remeg:
De máshol még nem látják szegény magyar szemek,
Csak Pozsony ős Dunáján és Szent Anna taván,
A békesség a kassai harangszó,
S a székely falukon a pásztorok miséje
Kétszerte szent!…
Dicsőség a magasban… Kicsi Jézus,
Tedd, hogy legyen békesség idelent!
Dicsőség, dicsőség a magasságoknak,
Békesség a földön, békesség, békesség
Szegény magyaroknak.
Tompa Mihály: Karácsony estéjén
Nem hallod-e? Kopogtat valaki…
Told hátra, édes anyjok, a reteszt!
Setét van künn, s erősen fú, esik…
Ereszd be a szegény utast, ereszd!
Boldogtalan, kinek ma útja van,
S ott éri a szent est, hol idegen!
Csak erre, erre! bátran egyenest, –
A szó elég jókor lesz ide benn!
– Ah, ifjú s vándor, mint a mi fiúnk!
Isten hozott, oldozd le saruid –
Jól ég a tűz, melengesd fel magad!
Szemközt fogott a csapkodó vihar,
Hajfürtöd a két orcádhoz tapadt!
Hja szenvedés az utas élte most…
Szél ostora s köd a kísérete,
Ember s hajlék öröm reája, kit
Éhes, vonító vad kísérgete.
– Nem jársz-e künn te is, szegény fiam?
Elébb, elébb! Úgy hátra mért vonulsz?
Tied köztünk az asztalnál a hely,
Szerény tálunk mellett bor és kalács,
Elégülj meg, vidulj fel, s ünnepelj!
Vendégünk vagy, s szállást ad e fedél,
S alatta szél – hideg, ne félj, hogy árt!
Megosztjuk, ami jót nyerénk – veled,
Nyújtsd közelebb azt az üres pohárt…
– Hol ünnepelsz te most, jámbor fiúnk?
Aztán beszélj, hadd halljam a szavad.
S hogy ifjú szívednek mily álma van?
Nagy cél után kellett eredned – a
Széles világnak ily fiatalon!
Élnek-e még szüleid, a kiket
Úgy érdekel szerencséd és bajod?
Hazafelé fordul-e már utad,
Vagy a tieid még messzebb hagyod?
– Miként az a mi kedves, rossz fiúnk!
Mert úgy van az! oly balga a szülő:
Hogy a fiak serdült korára vár.
Akkor kiszállnak… S árván marad
Üres fészkében az anyamadár.
Bár szüntelen fáj, fáj… ilyenkor ont
Az a hiány legkeserűbb könnyüt:
Midőn az édes vagy szent alkalom
Nagyot, kicsinyt a háznál egybegyűjt…
– Mikor térsz meg mi várva várt fiúnk?
Mikor telnek be édes álmaink…?!
Úgy lenne majd végóránk is nyugodt…
De ím éjfélt üt – a hívő világ
E nagy s dicső ünnepre eljutott:
Hogy reggel új, szent érzések között
Hallgassuk a váltság örök szavát:
Hajtsuk fejünket nyugalomra most,
Jer, a vetett ágy vár… jó éjszakát!
– Jó éjszakát, mi szeretett fiúnk!
Wass Albert: Karácsonyi versek I.
Bajorerdő. Zimánkós fenyvesekből
előoson a téli szürkület.
Gunnyasztó házak ködrongyokba bújva
koldus szatyorban gondot gyűjtenek.
Egy vonat sípol messze valahol.
Fulladtan vész el fák között a hang.
Sóhajt az erdő. Csönd. Valahol messze
kísértethangon fölsír egy harang.
Olyan este ez is csak, mint a többi:
olyan a színe, nyirkos ködszaga.
Pedig valahol szent titokpalástban
csodát takargat ez az éjszaka…!
Angyalok húznak a világ fölött.
Hírét hozzák, hogy földre szállt a béke!
Megszületett az Igazság, a Jóság,
akit úgy vártunk: megszületett végre!
Keresik régen bölcsek és királyok,
papok, költők és koldusok.
Világmegváltó konferenciák
várják jöttét és fényes trónusok!
Megérkezett. Bámulják bamba szemmel
barmok, cselédek, pásztorok.
Talán van olyan is, aki letérdel
s valami együgyű imát motyog.
A jászol fölött fölragyog egy csillag,
néhány angyal és gyermek énekel…
Szelíden száll az ének és a pára
szurtos ólból a fényes égre fel…
Aztán a barmokat itatni hajtják.
A hajnal megnyergeli rőt lovát
és robotos nyomán a szürke élet
megy úgy, mind eddig, megy tovább.
Mintha nem történt volna semmi sem.
Meresztgetik szemeiket a kandik:
királyok, bölcsek, költők, hadvezérek…
amíg lassan a csillag is kialszik.
A zord-sötét zimankós fenyvesekből
előoson a téli virradat.
Ködrongyokban gunnyasztanak a házak
s vacognak vedlő gondjaik alatt…
Wass Albert: Karácsonyi versek II.
Elindul újra a mese!
Fényt porzik gyémánt szekere!
Minden csillag egy kereke!
Ezeregy angyal száll vele!
Jön, emberek, jön, jön az égből
Isten szekerén a mese!
Karácsony készűl, emberek!
Szépek és tiszták legyetek!
Súroljátok föl lelketek,
csillogtassátok kedvetek,
legyetek ujra gyermekek
hogy emberek lehessetek!
Vigyázzatok! Ez a mese
már nem is egészen mese.
Belőle az Isten szeme
tekint a földre lefele.
Vigyázzatok hát emberek,
Titeket keres a szeme!
Olyan jó néha angyalt lesni
s angyalt lesve a csillagok közt
Isten szekerét megkeresni.
Ünneplőben elébe menni,
mesék tavában megferedni
s mesék tavában mélyen, mélyen
ezt a világot elfeledni.
Mert rút a világ, fekete.
Vak gyűlölettől fekete.
Vak, mint az emberek szeme:
az égig sem látnak vele.
Pedig az égből lefele
porzik már Isten szekere!
Minden csillag egy kereke,
ezeregy angyal száll vele,
az Isten maga száll vele
és csillagtükröt nyujt felénk,
mesetükröt, a keze.
Szent tükrébe végre egyszer
Pillantsatok tiszta szemmel,
tiszta szemmel, Istenszemmel
milyen szép is minden ember!
Minden ember szépségtenger
s mint a tenger csillagszemmel
telve vagytok szeretettel…!
Tagadjátok…? Restellitek…?
Elfordulnak fejeitek…?
Megvakultak szemeitek…?
Szépségteket, jóságtokat
nem érzitek, nem hiszitek…?
Csillaggyertyák fénye mellett
Isten elé nem viszitek…?
Akkor bizony rútak vagytok,
szégenyek és vakok vagytok,
ha szépek lenni nem akartok.
De még így is, szegényen is,
rútan, vakon, mégis, mégis
Isten gyermekei vagytok!
Rátok süti fényes szemét,
elindítja fényszekerét,
jó emberek játékszerét.
Milyen kár, hogy áldó kezét
nem érzitek, nem nézitek
s nem hiszitek már a mesét.
A rút világnak gondja van,
minden embernek gondja van,
a sok angyalnak mind gondja van
s az Istennek is gondja van,
mert mindenekre gondja van.
S így múlik el a szép s a jó
az ember mellől, nyomtalan.
Zsitvay Tibor: Magyar gyermek imája
Kis Jézuska, kérve kérünk,
Tégy miértünk nagy csodát!
Rabláncot hord annyi vérünk,
És nem bírja már tovább.
Nyújtsd kezecskéd csak feléje,
Szólj csak egy szót, édeset,
S magyar népünk szerencséje
Boldogabb lesz, fényesebb!