Hungarikumok

 

Karácsonyi népszokások


Karácsonyi népszokások

A karácsonyi ünnepek kezdete november végére, december elejére esik az eljövetelt és az Úrra való várakozást jelentő adventtel, ami egyben az egyházi év kezdetét is jelenti. Eredete az 5-6. századra nyúlik vissza, amikor heti háromnapos böjttel is megtisztelték. A szentestét megelőző négy ünnepi vasárnap és szentek névnapjai (András, Borbála, Miklós, Tamás, István, János) tartoznak bele. Fenyőágból, szalmából, négy gyertyából díszített koszorút készítenek, majd e gyertyákat, az egymást követő négy adventi vasárnap gyújtják meg. 

Advent időszakát régebben a termelékenységi varázslás, a nők fizikai munkától való mentesítése is jellemezte, de a legelterjedtebb hiedelem a Lucázás volt. December 13-án, Luca napján a téli hosszú éjszakákkal, vagyis a sötétséggel Szent Luca átalakult boszorkánnyá. A boszorkányok elriasztására a kulcslyukba fokhagymát dugtak, az ajtófélfába kést állítottak, az ajtóra fokhagymával keresztet rajzoltak vagy a seprűt keresztbe rakták. E napon semmit se volt szabad kölcsönkérni vagy adni, nehogy az a boszorkányok kezére jusson. Luca napján kezdték el készíteni a Luca széket. A lányok Luca napján jósolták meg jövendőbelijüket, a fiúk hajnalban kotyolni, lucázni indultak. Ajándékba tojást kaptak.

A gazdasszony a szalmát a tyúkok alá dugta, a vendégeket, pedig a konyhába ültette le. A hiedelem úgy tartotta, hogy szerencsét hoz a tyúkokra, ha elsőként legény érkezik aznap a házba. Luca napján készítettek Luca cédulát, Luca kalendáriumot, és ültettek Luca búzát. Főként a Dunántúlon elterjedt, de másutt is ismert népszokás a december 15-én kezdődő: Szállást keres a Szent család.

A katolikusok számára a karácsonyi ünnep fénypontja az éjféli mise melyet december 24-ről 25-re virradó éjszaka tartanak a templomokban, és amelyen rengeteg hívő és nem hívő ember vesz részt szerte a világon. Rómában az 5. században vezették be, a pápa azóta is minden alkalommal a római Santa Maria Maggiore templomban celebrálja. Karácsony napján a pápa kiáll a vatikáni palota erkélyére, és onnan adja áldását az emberiségnek, melyet nem csupán a rengeteg odagyűlt hívő hallhat, hanem világszerte valamennyien láthatjuk a médiák segítségével.

Karácsonykor a ház körüli állatokat gondosan ellátták, óljaikat kitakarították. Különös hiedelmek kapcsolódtak ugyanis az állatokhoz. Voltak, akik azt tartották, hogy az állatok karácsonykor beszélni tudnak. Egyes országokban szokás volt az állatoknak kis karácsonyfát állítani, de ezt a pogány eredetű szokást az egyház tiltotta.

A karácsony napi népszokások célja a gonosz ártó szellemek elűzése, amit általában zajkeltéssel, állatbőrök, jelmezek, álarcok viselésével próbáltak meg elérni. Vidékenként eltérően a gyerekek, kolindolással, regöléssel, kántálással, betlehemezéssel. Ezt a dramatikus játékot eredetileg templomokban, majd később különböző változatban házakhoz járva adták elő a gyerekek. 

Gyakran állatok is szerepeltek benne, a gyermek Jézust pedig élő kisbabával jelenítették meg. A betlehemezés fontos kelléke a kis templom, melynek belsejében a királyokat Betlehembe vezető csillag és bibliai figurák találhatók. A szereplők: pásztorok, angyalok, Mária, József, előadják a Jézus születéséről szóló bibliai történetet. 

Ezután a betlehemezők átadják ajándékaikat, jókívánságaikat, majd a háziak megvendégelik őket. Főként a Balatonfelvidéken szokás a betlehemezés másik fajtája, a bábtáncoltató betlehemes, itt színpadon, kis bábokkal játsszák el a történetet.

December 28-án, aprószentek napján tréfás mondókákat mondogatva, vesszőből font kis korbácssal veregetik meg a gyerekeket vagy akár az egész háznépet, hogy frissek és egészségesek legyenek. 

Karácsony napjával egy újabb ünnepi szakasz veszi kezdetét, a karácsonyi tizenketted, mely 12 napig, január 6-ig, vízkereszt napjáig tart. Ez a nap egyben a vizek megszentelésének és Jézus megkeresztelésének ünnepe is. Vannak országok (pl.: Spanyolország), ahol e napot a háromkirályok napjának nevezik, és nagyobb ünnep, mint maga a karácsony.

 

Lucázás


Luca napján legjellemzőbb szokás a kotyolás. Kora hajnalban, 3-4 óra körül jártak kotyolni a 7–16 éves fiúk. Minden esetben szalmát, vagy fát vittek magukkal, melyre kotyolás közben leültek. A legközelebbi szomszédhoz mentek először, „ott a magukkal vitt fát, forgácsot vagy szalmát, a szobaajtó talpa elé vagy a pitvarföldre teszik, s rendesen, minden kérdezés nélkül egyszerre nagyon erős hangon elkezdik: Lucza, Lucza, kity, koty!” A kotyolók elől sokszor elzárták a kaput, s „rakoncátlanságuk” miatt mások is éppen csak megtűrték őket. Persze, azt megjegyezték, hol nem nyertek bebocsájtást, mert utána valahogy mindig megbosszulták a házigazda bűnét.

A kotyolás elvégzése után a szobába mennek, s kenyeret, kalácsot, pálinkát, gyümölcsöt, kétfillérest kapnak. A fát és a szalmát, amin a fiatalok kotyolnak, a gazda igyekszik megtartani magának, mert különben a „tyúkok haszna elmenne”. Azt tartják, hogy amely gazda házában nem enged lucázni, házában a tyúkok nem tojnak. Ha az asszony Luca napján sokat jár, tyúkjai abban az évben nem tojnak.

Luca asszony megköveteli, hogy az ő napját tényleg megünnepeljék, mert a mondás úgy tartja, ha valaki e napon fon, annak keze egész évben szenved, ha valaki párol valamit, akkor azt Luca „csúffá” teszi.

Luca napján nem szabad fehérnépnek a szomszédba menni, mert a meglátogatottnál a szerszámok (fejsze, szekerce, ásó stb.) nyelébe vert ékek nem tartanak, s a tyúkok nem ülik meg a fészket.

E napon annyi kukoricapogácsát sütöttek, ahány tagú volt a család. Sütés előtt a pogácsákat megjelölték, belsejükbe tollat tettek. Úgy hitték, hogy akinek a tolla a kemencében megperzselődött, az a következő évben meghal.

Ekkor állnak neki a lucaszék készítésének is, melynek a karácsonyi éjféli misén van nagy szerepe, hiszen aki arra felállt, az megláthatta, hogy ki a boszorkány. A széket 13 napig kellett titokban, a család tudta nélkül készíteni, 13 fából, melyet 13 helyről szedtek össze. A széket az éjféli mise után általában elégették, hogy a boszorkányok ne férhessenek hozzá.

 

A karácsonyi asztal a néphagyományban fontos szerepet játszott az ünnepkor. Mind az asztal díszítésének, mind az étkezésnek szigorú rendje volt. A feltálalt fogásoknak mágikus erőt tulajdonítottak. A karácsonyi abroszt az év során még általában vetőabrosznak használták (ebből vetették az első gabonamagvakat, hogy bő termés legyen.) Az asztalra gabonamagvakat helyeztek, ebből adtak a baromfiaknak, hogy jól tojjanak, az asztal alá pedig szalmát tettek, annak emlékére, hogy Jézus jászolban született. Később ezt a szalmát a jószág alá tették, hogy egészséges legyen, de volt ahol a gyümölcsfákra is kötöztek belőle, jó termést remélve.

A szigorú rituálékhoz tartozott, hogy a gazdaasszony nem állhatott fel vacsora közben az asztaltól, hogy jól tojó tyúkjai legyenek. Az ételek közül előnyben részesítették azokat, amelyek bőséget, jó termést ígértek a háziaknak. Innen a bab, borsó, lencse, mák, dió, hal a (halpikkely miatt) megjelenése a karácsonyi asztalon. A fokhagyma az egészséget, a méz (mézesbáb) az élet édességét jelképezte. A kalácsból, almából az első falatokat szétosztották egymás között, hogy a család mindig összetartson. A karácsonyi morzsát összeszedték, és az állatoknak adták, hogy termékenyek legyenek, de jó volt betegek gyógyítására, rontás elűzésére is. Sok helyen este az asztalt nem szedték le, hogy a betérő kis Jézus ne maradjon éhes.

Regölés

A regölés a téli napforduló ősi, pogánykori szokása. Férfiak jártak házról-házra és bőség, termékenységvarázsló rigmusokkal köszöntötték a háziakat. Általában karácsony másnapján, 26-án került rá sor. A néprajzkutatók a regölés dallam és prozódiai sajátosságaiban finnugor eredetet mutatnak ki ( a kutatás szerint a sámánénekkel van összefüggésben). Különféle népi hangszerekkel (duda, dob, csengő...) is kísérték a regölést, a szereplők kifordított báránybőr bundát viseltek. A regösök a házhoz való megérkezéskor a házigazdától engedélyt kérnek, hogy elmondhassák az éneket, ezután beköszöntőt mondanak, majd gyakori a csodaszarvas legenda valamely változatának elmondása, ezután következnek a jókívánságok a háziaknak és az adománykérés. Állandó szövegrész a refrén: " Haj, regö rejtem, azt is megengedte az a nagyúristen."

Betlehemezés

A betlehemezés a magyar paraszti hagyomány egyik legismertebb és legnépszerűbb, többszereplős, dramatikus népszokása a karácsonyi ünnepkörben. Tulajdonképpen pásztorjáték, azt a történetet meséli el, melyben Jézus születésekor a pásztorok vagy a "három királyok" ( a napkeleti bölcsek) meglátogatják a jászolban, barmok közt fekvő kisdedet és Máriát. A betlehemezők, általában férfiak, legények vagy gyerekek betlehemet visznek magukkal. Ez fából, papírból készült jászol, melyben a szent család figuráit és a jászolban fekvő állatokat ábrázolják. A dramatikus játék részei a bekéredzkedés, a háziak köszöntése, a születéstörténet felolvasása vagy előadása, adománygyűjtés. Állandó szereplők a pásztorok (külön megemlítendő az öreg pásztor) és egy angyal, illetve bizonyos vidékeken Heródes. Az erdélyi betlehemes hosszabb terjedelmű misztériumjáték, több szereplővel. Általában megjelenítik Szűz Máriát, Szent Józsefet is.

 

A magyar népi hagyományban Szenteste napján csak a ház körül szabadott dolgozni, a mezőn tilos volt tevékenykedni. Szintén nem volt szabad kölcsönadni, mert ez elvitte a szerencsét. Ezen az éjjelen merítették az ún. aranyos vizet vagy életvizet, melynek egészségvarázsló szerepet tulajdonítottak. Az éjféli mise alatt a pásztorok egyes vidékeken körbejárták a templomot, és zajkeltéssel (ostorcsattogtatás, kürtölés...) igyekeztek a gonoszt távol tartani. A mise után a gazdák megrázták a gyümölcsfákat, hogy bő termés legyen, illetve az állatoknak is különféle mágikus erővel bíró ételeket adtak (pl. szentelt ostyát, piros almát...), hogy egészségesek maradjanak.

 

Aprószentek napja (december 28.) tulajdonképpen a Heródes parancsára tömegesen kivégzett betlehemi kisdedek emlékünnepe. Aprószent minden fiúcsecsemő. Az Aprószentek-napi vesszőzés az újesztendei szerencsekívánás különös fajtája, a katolikus egyház őrzi ezt a szokást. Régen a gyanútlan gyermeket a szomszédba küldték, ahol megvesszőzték, hogy egészséges maradjon.

Szerelmi jóslatok

Szintén számos hiedelem kapcsolódott Luca napjához (december 13.). Szent Lucia a 3. és 4. század fordulóján élt Szicília szigetén. A legenda szerint Jézus menyasszonya volt, ezért őt is házasságszerző szentnek tartották. Luca napján volt szokás a gombóc- vagy derelyefőzés. A lányok kilenc cédulára egy-egy fiúnevet írtak, s ezeket a gombócok belsejébe tették. Amelyik gombóc először jött fel a főzés során a víz tetejére, azt kivették és a benne lévő cédula elárulta a jövendőbeli párjuk nevét. Egy másik jóslás szerint kilenc cédulára egy-egy keresztnevet kellett írnia a kíváncsi fiatalnak, amiket azután betett a párnája alá, s azon kellett aludnia. Ezután minden este ki kellett venni egy-egy cédulát a párna alól, s amelyik utoljára maradt, az mutatta meg a jövendőbeli nevét. Ha Luca napra pogácsát sütöttek, egy pogácsába bele tettek egy gyűrűt. Ha ezt éppen az eladósorban lévő lány találta meg, azt jelentette, hogy rövidesen férjhez megy. Más esetben a lányok tizenkét cédulára ráírtak egy-egy fiúnevet, s ezeket egyesével a tűzbe dobták. Az utolsó papír mutatta meg a vőlegény nevét. A kocsonyaevéshez is fűződött jóslás. A kocsonyában lévő csontoknak nevet adtak és letették a földre. Majd behívták a kutyát, s az amelyik csontot leghamarabb elvette, olyan nevű lesz a lány férje.

Szerelmi jóslatok szerint, szerint ha az éjféli misére harangozáskor a leány a szobában befelé söpör, az asztalt megteríti, rá tányért, s evőeszközt tesz, majd utána egy ingben, mezítláb megkerüli háromszor a házat, a szoba ablakán benézve meglátja a leendő urát.




Szerkesztés dátuma: kedd, 2011. október 18. Szerkesztette: Mereteiné-Matosics Ágnes
Nézettség: 10,374 Kategória: Hagyományok és ünnepek » Karácsonyi szokások
Következő cikk: Karácsony története


   











Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: