Hungarikumok

 

Húsvéti locsolóversek


Húsvéti locsolóversek

A locsolás kapcsolatban áll az emberiséggel csaknem egyidõs termékenységkultusszal, ugyanakkor a vízzel való meghintés utal a keresztség jelére és tartalmára. Valamikor vízbevetõ, vízbehányó hétfõnek nevezték húsvét hétfõjét, ami utal a locsolás egykori módjára, tudniilik gyakran erõszakkal a kúthoz, vályúhoz hurcolták a lányokat, és vödörszám hordták rájuk a vizet. A szagos vízzel, kölnivel való lcsolás és a locslóversike újabb keletû szokás városon és falun egyaránt.

A húsvéthétfõ inkább a világias, s nem a liturgikus jellegû ünneplésnek adott helyt. Ennek volt része valaha az úgynevezett emmausjárás, amelyrõl magyar emlékeink nemigen maradtak fenn a középkorból, viszont még századunkban is szokásban volt a hazai németek körében; Baranya, Tolna, Veszprém megyében húsvéthétfõn, a nagymise után vagy délután kivonultak a faluszéli borospincékhez, ahol reggelig mulatoztak. A fiatalok a szabadban, az idõsebbek a borospincékben tanyáztak le.

Dunántúlról ismeretes a vesszõzés nevû húsvéthétfõi szokás, amely azonos értékû a locsolással. Fejér megyében sibának nevezték azt a vesszõbõl font korbácsot, amellyel a legények megcsapkodták a leányokat, akik szalagot kötöttek a sibára, s még meg is kínálták borral a legényeket. A Felvidéken a suprikálás során a leányok korbácsolták meg a legényeket.

 

1. Azt hallottam, hogy van itt egy ékes virágszál,
Piros, mint a rózsa, karcsú, mint a nádszál.
Szépen kérem az apját, de még szebben az anyját,
Adja ki a lányát, hadd locsoljam orcáját.
Rózsafa tövéből rózsavizet hoztam,
Az lesz ma a legszebb kislány, akit meglocsoltam!


2. Zöld erdőben jártam,
Unikumot láttam!
Ha nem kapok belőle,
Nem locsolok jövőre!

3. Zúg a traktor szánt az eke
Elvtársnő megöntözhetlek-e?

4. Én kicsike vagyok,
verset mondani nem tudok,
majd jönnek a nagyok,
majd mondanak azok!

5. Zöld erdőben jártam,
Kék ibolyát láttam,
El akart hervadni,
Szabad-e locsolni?

6. Zöld erdőben jártam,
Barna medvét láttam.
Szereti a mézet,
Add ide a pénzed!"
 
7. Kelj fel párnádról szép ibolyavirág,
Tekints ki az ablakon, milyen szép a világ!
Megöntözlek gyorsan a harmat friss illatával,
Teljen a talicskám sok szép piros tolással!
 
8. Falu végén templom,
Locsoljak-e, nem'tom!
 
9. Illatos fű, moha, páfrány,
Meglocsollak, Házisárkány!
 
10. Én vagyok a török
Locsolkodni jövök
Ha nem kapok piros tojást
Mindent összetörök
 
11. Bőrből van a locsolóm,
Nem kölni van benne,
Ha én azt most elővenném,
Nagy röhögés lenne!
 
12. Locsoláskor arról szól a fáma,
Hogy minden leány örüljön máma.
Az örömöt én is csak növelni jöttem,
Mint megannyian előttem, s mögöttem.
Az életről szólnak e napok,
De életvizet sajna, sehol sem kapok.
Vettem hát kristályvizet, s hoztam azt magammal,
Gondolom ezt itt sem fogadják haraggal.
Ennek tehát illata nincsen,
De tiszta szívvel adom, ez minden.
Versem végéről nem feledhetem a kérdést,
de ide az bizony nem rímel,
Így hát külön teszem fel:
Szabad-e locsolni?
 
13. Zöld erdőben jártam,
hol sok furcsa dolgot láttam.
Voltak ott illatfelhőben lebegő leányok,
No meg nyulak által hozott piros tojások.
Sok legény kezében kölnivízzel szaladt,
S ki túl gyorsan,
Annak nadrágjában csak törött tojás maradt.
Én nem vagyok sietős, s furcsa bár a világ,
Előttem mégis itt van egy csodás virág.
Locsolással vetnék gátat a múlandóságnak,
Ha ez tettem megfelelne eme szép leánynak.
 
14. Jó reggelt, jó reggelt, kedves liliomszál,
Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!
Kerek erdon jártam, piros tojást láttam,
Bárány húzta rengo kocsin mindjárt ide szálltam.
Nesze hát rózsavíz, gyöngyöm, gyöngyvirágom!
Hol a tojás, piros tojás, tarisznyámba várom!
 
15. Én kis kertész legény vagyok,
Rózsavízzel locsolkodok.
Úgy locsolom a lányokat,
Mint kertész a virágokat.
 
16. Korán reggel útra keltem,
Se nem ittam, se nem ettem.
Tarisznya húzza a vállam,
Térdig kopott már a lábam.
Bejártam a fél világot,
Láttam sok-sok szép virágot.
A legszebbre most találtam,
Hogy öntözzem, alig vártam.
Piros tojás, fehér nyuszi,
Locsolásért jár a puszi!
 
17. Rózsavizes húsvét napját jöttem ma kívánni,
Nem szeretnék a lányokra nagyon sokat várni!
Ez a pár csepp jó szagos víz úgy használ a lánynak,
Mint a réten a gyöngyharmat a nyíló virágnak.
Olyan lesz az arcuk tőle, mint a hamvas virág,
Örömünkben együtt örül a megváltott világ.
Megváltónk is együtt örül az egész világgal,
Ajándékozzatok meg hát egy hímes tojással!
 
18. Nem szoktam én mocskolódni,
eljöttem hát locsolkodni.
Kegyed szép kis virágszál,
piros tojást rám tukmál.
Ha pénze van, az is jó,
nem vagyok én Télapó.
 
19. Botom földig lekonyul,
Nem vagyok már mai nyúl.
Káposztám javát megettem,
Locsoljon más helyettem!
 
20. Pálinkás jó reggelt kívánok e háznak,
Főképp a dolgos szülők jól nevelt lányának!
Elmondom én gyorsan jövetelem célját:
Megöntözöm most a környék legszebb lányát.
Kívánok e háznak hát mindenből eleget,
Főképp békességet, egészséget és szeretetet!
 
21. Én a kertész fia vagyok,
kislányokat locsolgatok.
Gyere, kislány, el ne hervadj,
Jó kölnivel meglocsollak!
 
22. Hímes tojás,
bársony barka,
aprócska a
nyuszi farka,
(...)
ám ez cseppet
sem zavarja,
hogy aprócska
az ő farka,
de a füleAjtó mögött állok,
Piros tojást várok.
Ha nem adtok, lányok,
Estig is itt állok!
 
23. Ajtó mögött állok,
Piros tojást várok.
Ha nem adtok, lányok,
Estig is itt állok!
 
24. Kinyílt az ibolya húsvét hajnalára,
Csepegjél, rózsavíz erre a kislányra.
Rózsavíztől, majd meglátod, szép és ügyes leszel,
Ugye, kislány, a zsebembe piros tojást teszel?
hosszú ám,
szép húsvétot
kis komám!
 
25. Mosolyog a napsugár,
mosolyog az ég is,
locsolkodok, tojást kapok,
s mosolygok majd én is.
 
26. E szép házba nyitottam,
Nefelejcset találtam.
Nem hagyhatom hervadni,
Meg szabad-e locsolni?
 
27. Zöld a moha, zöld a páfrány,
Meglocsollak, házisárkány.
 
28. Ajtó mellett állok,
Piros tojást várok.
Ha nem adják párjával,
Elszökök a lányával!
 
29. Öntözzük, öntözzük,
Hadd legyen frissecske!
Így lesz a leányból
Szép, piros menyecske!
 
30. Rózsa, rózsa, szép virágszál,
Szálló szélben hajladozzál!
Napsütésben nyiladozzál,
Meglocsollak, illatozzál!
 
31. Korán reggel útra keltem,
Se nem ittam, se nem ettem.
Tarisznya húzza a vállam,
Térdig kopott már a lábam.
Bejártam a fél világot,
Láttam sok-sok szép virágot.
A legszebbre most találtam,
Hogy öntözzem, alig vártam.
Piros tojás, fehér nyuszi,
Locsolásért jár a puszi!
 
32. Van-e kislány itt a háznál?
Jó reggelt kívánok!
Megöntözném rózsavízzel,
mint a kis virágot!
Olyan szépek lesznek tõle,
mint a kis tündérek,
de ha lehet, cserébe
egy piros tojást kérek!
 
33. Kinyílott az aranyesõ
Én voltam ma a legelsõ,
aki kora reggel
locsolkodni kelt fel.
Minden szõke, barna lány,
mint a piros tulipán
virulva-viruljon
rózsapermet hulljon.
Íme, itt a kölni
Szabad-e locsolni?
 
34. Nyalka legény vagyok,
Lányokhoz indulok.
Mert ma minden lánynak
Rózsavizet hozok.
Megöntözem õket,
Mint a virágokat,
Nem venném lelkemre,
Hogy elhervadjanak.
Ám e fontos munkám
Ingyen nem tehetem,
Cserébe a hímestojást
Sorra ide kérem.
 
35. Van e háznak rózsabokra,
nyúljék élte sok napokra,
hogy virítson, mint rózsaszál;
megöntözném: ennyibõl áll
e kis kertész fáradtsága,
piros tojás a váltsága.
 
36. Messze földön jártam
szép harmatos reggel,
aranytündér kútvizébõl
vizet merítettem.
Aranytündér kútvizével
öntözgetni járok,
olyan szagos, mint a rózsa,
gyertek ide, lányok!
 
37. Itt a húsvét, eljött végre,
A szép lányok örömére.
Mert a lányok szép virágok,
Illatos víz illik rájok.
Kit húsvétkor nem locsolnak,
Hervadt virág lesz már holnap.
Ne fuss el hát, szép virágom,
Locsolásért csókod várom!
 
38. Csörög a szarka,
billeg a farka.
Azt hallottam a városban:
a tojás is tarka.
Befestették tarkára,
egy kisfiú számára.
Adjátok a kezembe,
hadd tegyem a zsebembe!
 
39. Szépen kérem az anyját,
Adja elõ a lányát,
Hadd locsolom a haját!
Hadd nõjön nagyra,
Mint a csikó farka,
Még annál is hosszabbra,
Mint a Duna hossza!
Szabad-e locsolni?


40. Eljött a szép húsvét reggele,
Feltámadásunk édes ünnepe.
Ünneplõ ruhákba öltöztek a fák,
Pattognak a rügyek,
s virít a virág.
A harang zúgása hirdet ünnepet,
Egy kismadár dalol
a zöld rétek felett.
Tündérország rózsái közt
gyöngyharmatot szedtem,
Akit azzal meglocsolok,
megáldja az Isten.
Az illatos rózsavíztõl
megnõnek a lányok,
Zsebeimbe beleférnek
a piros tojások.
 
41. Rózsa, rózsa szép virágszál,
Szálló szélben hajladozzál.
Napsütésben nyiladozzál,
Meglocsollak, illatozzál
 
42. Húsvét másodnapján régi szokás szerint
Fogadják szívesen az öntözôlegényt.
Én a legénységhez igen kicsi vagyok,
De öntözőlegénynek mégis csak felcsapok.
Minden esztendőben ilyenkor itt vagyok
Ha a locsolásért pirostojást kapok.
 
43. Patak mellett mentem, azt súgta egy harcsa:
Van e háznál kislány, hogy az Isten tartsa.
Meglocsolnám rózsavízzel, hogyha előjönne,
Akkor az a kicsi lány jaj de nagyot nőne!
 
44. Én kicsike vagyok,
A fogaim nagyok.
Adjanak egy kalácsot,
Hogy harapjak nagyot!
 
45. Kelj fel párnáidról, szép ibolyavirág;
Nézz ki az ablakon, milyen szép a világ!
Megöntözlek szépen az ég harmatával.
Teljék a tarisnya szép, piros tojással!
 
46. Locsolni jöttem, nem titkolom,
Szép szokás ez, úgy gondolom.
Múljon vizemtől a téli álom,
Bizony most én ezt kívánom.
Ha a hatása múlik is esztendőre,
Ígérem, itt leszek jövőre.
S nem adok az illendőre,
Locsolok kérdezés nélkül, nyakra, főre.
 
47. E szép ajtón bekopogék,
Ha nem bánják, locsolkodnék
Öntök asszonyt lányával,
Várok tojást párjával.
Ha pedig sajnáljátok,
Mindjárt porrá áztok,
Mert kölni helyett
Vizet öntök rátok!
 
48. Ó, tavasszal újult ékes liliomok,
Öntözésre méltó gyönyörű virágok!
Már eljött az idő, hogy megújuljatok,
A Szentlélek Isten szálljon tireátok.
No, ti cimboráim, csuporra, vederre,
Adjuk meg a lánynak a tisztet reggelre!
Hanem egy szót szólok ezen szép leánynak,
Adjon egy pár hímest,
Szívből kívánom, kegyelem magának!
 
49. Szép lányokat kergetek,
Az én kölnim permetez.
Jó dolog a locsolás!
Ide a piros tojást!
 
50. Húsvét másnapját
örömmel köszöntjük,
Ha tojást nem adnak,
Mindnyájat leöntjük.
Íme itt a kölni!
Szabad-e locsolni?
 
51. Adjon a jó Isten,
Boldog ünnepeket!
Mindenféle jókkal
Lásson el titeket.
Az öreg nagyapám
Ily köszöntőt hagyott,
Örvendjetek vígan,
Jézus feltámadott.
Öröm ez tinéktek,
Énnekem és másnak,
De én is örülök
A hímes tojásnak.
Adjanak hát nékem
Néhány piros tojást,
Hogy jó kedvvel menjek
Az utamra tovább.
 
52. Harangoznak húsvétra,
Leszakadt a tyúklétra:
Kezdődik a locsolás,
Nekem is jut egy tojás.
 
53. Húsvét napja közeledik,
Piros tojás törlekedik.
Húsvét napja itt van már
Piros tojás zúzik már.
Húsvét napja elmúlott
Piros tojás elzúzott.
 
54. Húsvét reggelén azon jár az eszem,
Hogy locsoló puskám a kezembe vegyem.
Mert várnak a lányok, szép piros tojással,
Egy-két pohár borral és finom pánkóval.*
A legszebbik kislányt jobban megöntözöm,
És a pirostojást szépen megköszönöm.
És ezzel azt mondom, boldog ünnepeket,
Boldog húsvétot e ház népének.
 
55. Jó reggelt, angyalkánk!
Látjuk, már vártál ránk.
Eljöttünk, hogy meglocsoljunk,
ha mást nem, a torkunkat,
a jókedvnek könnyû pírja
borítsa el arcodat.
Szép vagy, szép vagy, mint egy angyal,
ne váljunk el hát haraggal,
beesett a hónunk alja:
elô a bort, nosza rajta!
 
56. Korán reggel felébredtem, messze-messze jártam,
Tündérország kiskertjébôl rózsavizet hoztam.
Na, te kislány, megöntözlek, ma van húsvét napja,
Tündököljön a két orcád, mint a piros rózsa.
Az illatos rózsavíztôl megnônek a lányok,
Zsebemben is elférnek a piros tojások.
 
57. Ma van húsvét napja, második hajnala,
Melyben szokott járni az ifjak tábora.
Serkenj fel ágyadbol, cifra nyoszolyádbol
Add ki hímesedet arany kosaradból.
Add ki most szaporán, ne késsünk sokáig,
Hogy a mi seregünk mehessen tovább is.
Hogyha belôle bár kettôt-kettôt kapunk,
Finom rózsavízzel szépen meglocsolunk!
 
58. Pálinkás jó reggelt kívánok e háznak,
Foképp a dolgos szülok jól nevelt lányának!
Elmondom én gyorsan jövetelem célját:
Megöntözöm most a környék legszebb lányát.
Kívánok e háznak hát mindenbol eleget,
Foképp békességet, egészséget és szeretetet!
 
59. Húsvét másodnapján
az jutott eszembe,
Locsolóvizet vegyek a kezembe.
Megöntözzek vele
egy árva ibolyát,
És cserébe kapjak érte
egy himestojást.
 
60. Nagypénteken erre jártam,
az ablakban rózsát láttam,
el akar hervadni,
szabad-e locsolni?
Szépen kérem az apját,
de még szebben az anyját,
hadd locsoljam a lányát.
Olyan legyen a haja,
mint a pünkösdi rózsa,
Szívemből kívánom!
 
61. Fakadó rügy, szellő hozta,
Madár szállt az ablakunkra,
Nagy vidáman azt dalolta,
Itt nyílik a legszebb rózsa.
Jó szagú a rózsavizem,
Eljöttem, hogy megöntözzem.
Nesze, nesze, rózsaszál,
Soha el ne hervadjál.
 
62. - Kié lesz a hímes tojás:
piros, lila, sárga?
- Aki szagos rózsavízzel
jön a locsolásra.
Aki hajnaltájban
Harmatban jár érte,
Húsvét másodnapján
Verssel áll elémbe.
 
63. Azé lesz a
Mézeskalács,
A legszebbik
Hímes tojás,
Illendő cserébe.
 
64. Ákom-bákom, berkenye;
Szagos húsvét reggele.
Leöntjük a virágot,
Visszük már a kalácsot.
 
65. E háznak kertjében van egy rózsatõ
Azt gondozza, azt öntözi a Jó Teremtõ
Vizet öntök a fejére Szálljon áldás a kezére
Az Istentõl kérem
Piros tojás a bérem
 
66. Ebben a ház udvarában szép kis bimbó nõ.
Nevelje majd szépre, jóra a jó Teremtõ!
Vizet hoztam a tövére, szálljon áldás a fejére,
Istentõl azt kérem, piros tojás a bérem!
Szabad-e locsolni?
 
67. Az erdei kék ibolya,
Szép mint a lányok mosolya.
De mindkettő tovább szépül,
Ettől az illatos izétől.
Látod még megvan a fele,
Megöntözhetlek-e vele?
 
68. Verset kéne mondani mostan,
Persze rögtön itt, s nyomban.
Lenne benne nyúl, tojás,
Kölnivíz meg egyebek,
Hogy a hallgatók boldogak legyenek.
De ha már ezt felsoroltam,
A szót tovább minek is nyújtassam?
Felteszem inkább a kérdést,
S lezárom ezzel a kérést:
Szabad-e locsolni?
 
69. Ne fussatok, lányok,
Öntözködni jöttem,
Üvegembe szagos
Rózsavizet tettem.
Aki ettől is fél,
Bizony kényes lányka,
Én meg se locsolom,
Nem is nézek rája!
 
70. Megérkeztem, itt vagyok,
Rózsavízzel locsolok.
Aki ügyes kisgyerek,
Katonásan tiszteleg.
És mielőtt hazatér,
Locsolásért tojást kér
 
71. Erdőn-mezőn nyitott szemmel,
sok virágra lel az ember.
Én most őket megöntözöm,
a piros tojást megköszönöm!
Szabad-e locsolni?

  

Humoros locsolóvers

1. KÉK erdõben jártam, ZÖLD ibolyát láttam,
Szemészetre holnap mennék, de most még azért locsolkodnék...
 
2. Zöld erdõben jártam, akácfára másztam,
kiszakadt a LEVIS-em, kifigyelt a ...
 
3. Biciklivel érkeztem, negyven métert fékeztem
Kiszakadt a nadrágom, kifigyelt a ... tojásom.
Szabad-e locsolni?
 
4. En most verssel nem keszültem,
De hogy el ne hervadozzál, beraklak a zuhany alá.
 
5. Ajtó mellett állok
Piros tojást várok
Ha nem adtok piros tojást,
Oda is pisálok
 
6Zöld erdõben jártam, részeg vagyok, hánytam
Most el fogok dõlni, nesze bazzeg, kölni!
 
7. Sivatagban jár a teve, tele van a töke vele
Nálam van a töke leve, meglocsolhatlak-e vele?
 
8. Anyám tyúkja b...ik tojni
Azér jöttem locsolkodni
 
9. Zöld erdõben jártam,, elszállott egy sirály,
Locsolkodni jöttem, Hö, király!
 
10. Zöld erdõben jártam, Zöld levelet láttam.
Elszívtam! Bejött!
 
11. Zöld erdõben jártam véled, kezem erre-arra téved
Úgy éreztem, nem vagy nedves, meglocsolhatlak-e kedves?
 
12. Józsi vagyok, szép és laza
Locsoljak vagy menjek haza?
 
13. Trágyadombon él a bögöly
meglocsollak meg ne dögölj.
 
14. Árok partján döglött ló.
Én vagyok a locsoló.
 
15. Tele van a hajad kosszal,
Meglocsollak Domestos-szal.
 
16. Falu végén templom, locsoljak-e? Nemtom.
Falu végén megint templom, locsoljak-e? Megint nemtom.
 
17. Van nálam egy kölnisüveg, métereset spriccel,
Mivel ilyen rakoncátlan, lezártam egy sliccel!
 
18. Ól sarkában disznó röfög,
meglocsollak, aztán döfök.
 
19. Zölderdõben pirostojás, ibolya meg minden,
Fogadjunk, hogy ha ott megállsz, eltalállak innen!
 
20. Húsvét napján azt kívánom,
legyen rúzsos a tojásom !
 
21. Te vagy az, ki nekem maradt,
meglocsollak, dõljél hanyatt !
 
22. Kék az ibolya, kék az ég,
kék a tököm, mi köll még ?
 
23. Zöld erdõben nem jártam, kék ibolyát nem láttam
Nem akart hervadni, nem-e kell locsolni?
 
24. Piros tojás, fehér nyuszi, ez mind csak maszlag!
Gyere kislány, meglocsolllak, oszt utána ... megbeszéljük.
 
25. Én verset nem tudok, azt mondjanak a kicsik,
és csak azért jöttem, hogy igyak egy kicsit.
 
26. Én még kicsi vagyok, Verset ezért nem is tudok
De majd jönnek a nagyok, Aztán majd mondanak azok
 
27. Húsvét van, odakinn, mosolyog az ég is,
Adjanak egy ezrest, mosolygok majd én is!
 
28. Zöld erdõben jártam,, kt õzikét láttam,
Az egyik kacsintott, kérem a forintot!
 
29. Zöld a moha, zöld a páfrány,
Meglocsollak házisárkány.
 
30. Van nekem egy csíkos gatyám, abban van az én ceruzám,
Minden este írok vele, mégse kopik el a hegye.
Piros tojás, kek tojás, nekem is van két tojás,
Föl a szoknyát, le a bugyit, hadd locsoljam meg a nyuszit.
 
31. Zõld erdõbe vótam
Adj egy sört, oszt jó van.
 
32. Egy tök, két tök, három tök, négy tök,
Nem tökölök - Öntök.
 
33. Zúg a traktor, szánt az eke,
Elvtársnõ, locsolhatok-e?
 
34. Van nekem egy kis locsolóm, kölni nincsen benne,
Ha én azt most elõvenném, nagy röhögés lenne.
De én azt nem teszem, mert kezemben a kölni!
Locsolni jöttem, nem pedig tökölni!
 
35. Van nálam egy kis pacsuli, leloccsintom magát
Ha egy kicsi mázlija van, szereti a szagát
 
36. Vencel téren jártam, nagy tömeget láttam
Nem akart oszolni, szabad-e locsolni?
 
37. Sivatagban él a teve,
locsolkodni jöttem, he-he.
 
38. Házunk elõtt nagy a fû, nem fogja a kasza.
Locsoljon meg titeket az apátok.
 
39. Az én kedves locsolómra, 2 tojás van festve,
Akit vele meglocsolok, elmehet az GYES-re.
 
40. Nem vagyok én nyuszi, kell nekem a puszi!
Gombold ki a blúzocskádat, hadd locsolom dombocskádat!
 
41. Én kis kertész legény vagyok,
Magam után szagot hagyok.
 
42. Szeged felõl jön a gõzös,
Oda öntök, ahol szõrös.
 
43. Van nálam egy kölnisüveg,
Métereset spriccel,
Mivel ilyen rakoncátlan,
Lezártam egy sliccel!
 
44. Zölderdőben jártam, Hegyes tüskét láttam,
Megszúrta a talpam, Felállott a falrakóm,
Gyertek lányok, segítsetek rajtam!
 
45. Egy éve volt húsvét,
Úgy emlékszem vissza,
Sok leányzó azóta is,
A kölnivizet szidja.
Gondoltam hát nem kell kölni,
Fulladjon más a szagától,
Ez a víz majd elpárolog,
Úgy bizony magától.
Akit ezzel meglocsolok,
Nem hervad el soha.
Szabad-e locsolni?
 
46. Húsvét táján édes szokás,
A vödörrel locsolkodás.
Nálam is van szagos kölni,
Ha rád öntöm meg fogsz ölni?
 
47. Zöld erdőben jártam,
trágyadombot láttam.
Büdös volt a leve,
megöntözlek vele
 
48. Odakint az utcán azt mondják a nagyok,
hogy ebben a házban hervadnak a csajok,
én is mint az apám, szeretem a nőket,
s jöttem hát meglocsolni őket!
Szabad-e locsolni?
 
49. Az én locsolómra
két tojás van festve !
Ha én ezzel meglocsollak,
Elmehetsz majd GYES-re !
 
50. Zöld erdőben jártam,
Magas fára másztam,
Elrepett a nadrágom,
Kilátszott két tojásom.
Közte vót a locsoló,
Nem vót benne a dugó.
Szabad-e locsolni?

 

 

Locsolóversek gyerekeknek

1. Tündérországból jöttem én,
Tündérországból gyöngyharmatot
hoztam én.
Tündérország gyöngyharmatja
szálljon a fejedre,
Piros tojás, hímes tojás,
ugorj a zsebembe
 
2. Húsvét másnapján,
régi szokás szerint,
fogadják szívesen
az öntöző legényt.
Én még a legénységhez
igaz, kicsi vagyok,
de azért öntöző legénynek
mégis csak felcsapok.
Esztendő ilyenkor
megint csak itt vagyok,
ha e locsolásért
piros tojást kapok!
 
3. Én kis kertész legény vagyok,
virágokat locsolgatok.
Meglocsolom a virágot,
Boldog ünnepet kívánok!
Felderült húsvétnak
második reggele,
melyben szokott járni
fiúk serege.
Kelj föl,
te gyenge kislány,
mélyen aludtál?
Add ki a pár hímest
amit nekem szántál!
Ha kiadod épen,
meglocsollak szépen.
 
4. Húsvét hétfőjén
kinyílott egy rózsa,
Hajnalhasadáskor,
Harmat hullt le róla.
Ezüst harmat cseppent,
Kis üvegbe szedtem,
Egy szép barna kislányt
Vele megöntöztem.
 
5. Én kis diák vagyok,
Sokat nem kívánok,
Egy pár tojást várok,
S azzal elsétálok.
 
6. Keljetek fel lányok
Cifra nyoszolyából,
Adjatok pár hímes tojást
A ládafiából!
Ha nincs hímes tojás készen,
Csupor vizem készítem
Nyakatokba tészem.
 
7. Húsvét másnapján, mi
jutott eszembe
egy kis rózsavizet
veszek a kezembe.
Most hát kedves lányka
kérlek szeretettel,
had öntözzelek meg,
egy kis szagos vízzel.
 
8. Húsvét emlékezetére
Rózsavíz van kezembe,
lapos tarsoly a nyakamba,
Tegyél egy pár tojást abba!
 
9. E húsvét ünnepnek
második reggelén
Jól tudják azt magik,
miért jöttem ide én.
Hamar hát előmbe
százszorszép leányok,
Piros rózsavizem
hadd öntözzem rátok.
Aztán nyugodt szívvel
innen távozhatok,
Emlékül néhány szép
piros tojást kapok!
 
10. Ajtó mellett állok,
Piros tojást várok.
Ha nem adtok belőle,
Nem jövök el jövőre.
 
11. Ide figyelj nyuszi pajtás
jöjj be hozzánk egy kicsit,
nyújtsd ide a tapsi füled
súgok bele valamit.
Közeledik húsvét napja,
el ne felejtsd kedvesem, hogy
a piros cukor tojást nagyon,
nagyon szeretem.
 
12. Azért, amiért kicsi vagyok,
Verset mondok, mint a nagyok.
Mondókámat megtanultam,
Locsolómat is elhoztam.
Azért, mert én kicsi vagyok,
Piros tojást én is kapok.
 
13. Húsvét napján korán keltem,
Ünneplőbe felöltöztem.
Rózsvízzel elindultam,
E kis házba bekopogtam.
Üdvözlöm a ház lakóit,
Keresek egy kis leányt itt.
Rózsvízzel locsolkodom,
Piros tojást elfogadom!
 
14. Kinyílott az aranyeső,
Én voltam ma a legelső,
Aki kora reggel,
Locsolkodni kelt fel!
Minden szőke, barna lány,
Mint a piros tulipán,
Virulva viruljon,
Rózsapermet hulljon!
Íme itt a kölni,
Szabad-e locsolni?
 
15. Hol kitérek, hol betérek,
Minden hol egy tojást kérek.
Ha nem adnak vissza térek,
Nagymamámtól kettőt kérek.
 
16. Rózsafának tövéből
rózsavizet hoztam,
az lesz ma a legszebb kislány
akit meglocsoltam.
Drága kislány gyöngyvirágom,
ma van húsvét napja,
meglocsollak mosolyogjál,
mint a piros alma.
 
17. Ma van húsvét hajnala,
A locsolás nagy napja.
Jó reggelt, jó reggelt,
Te szép virágszál,
Megszabad locsolni,
Hogy el ne hervadjál?
 
18. Kelj fel párnáidról,
szép ibolyavirág.
Nézz ki az ablakon,
milyen szép a világ.
Megöntözlek szépen,
az ég harmatával,
teljék a tarisznya
szép piros tojással.
 
19. Én kis morzsa,
Gyenge rózsa,
Verebek papja,
Hordók csapja,
Ha beférek,
Tojást kérek,
Ha nem adnak,
Továbblépek.
 
20. Én még kicsike vagyok,
Többet nem mondhatok,
Azt kívánja szívem, szám,
Legyetek boldogok.
 
21.Én még kicsi vagyok,
verset mondani nem tudok.
Majd jönnek a nagyok,
mondanak azok.
Szabad-e locsolni?
 
22.Birka, barka, berkenye,
eljött húsvét reggele.
Rózsavizet .......-nak,
Piros tojást ......-nak!

 


Szerkesztés dátuma: kedd, 2011. március 15. Szerkesztette: Sándor Kinga Blanka
Nézettség: 25,917 Kategória: Hagyományok és ünnepek » Húsvéti népszokások
Előző cikk: Tojásfestés technikák (300+ minták) Következő cikk: Húsvéti receptek


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: