Móricz János Ekvádori külügyminisztérium levelének a Magyar fordítása:


Móricz János Ekvádori külügyminisztérium levelének a Magyar fordítása:

Ez a cikk csak egy része egy sokkal nagyobb tartalmasabb cikknek, amit  Móricz Opos János magyar kutatóról szerkesztünk. ami itt található:

MÓRICZ JÁNOS

 

 

 

 

Móricz János                             Quito, /Két - ős/ 1968 junius 23.

                                         Ekvádori külügyminisztérium levelének a

                                        Magyar fordítása:

_________________________________

Igen tisztelt uram!

Móricz János kutató úr, félhivatalosan, ennek a minisztériumnak a figyelmébe ajánlotta, /benyújtotta/ teóriáját: “EUROPAI NÉPEK AMERIKAI EREDETE”. Móricz úr azt állítja, hogy az úgynevezett Új Világ, a vízözön után, a legrégibb kultúr kisugárzási /fogus/ hely volt és ennek a ténynek a mellőzése, mely az amerikai földrész /mellőzése/ okozza az őstörténeti /kutatások/ globális áttekinthetőségének hiányát.

Állítja azonkívül, hogy a Kárpát medencei magyar nép, melynek eredete ismeretlen volt, Amerikából érkezett, különösképpen Ekvádorból.

Móricz úr teóriáját a nyelvészetre, néprajzra, régészetre, művészetre, népművészetre stb. alapozza.

Adva van az érdeklődés, mellyel Ekvádor részére az említett teória bírhatna, ezért nagyon megköszönöm önnek /ha a következőkről/ értesít:

  • Első : Ismeri e Móricz urat és teóriáját: “európai népek amerikai eredete” köszönettel veszem véleményét, ezzel kapcsolatosan.
  • Második: Van-e elégséges tudományos alap ennek a teóriának a megalapozására.
  • Harmadik: Az eddigi kutatások és az összegyűjtött anyag elégséges-e egy hivatalos kutatás megindítására és igazolnák-e nemzetközi kutatók meghívását egy gyűlésre /kongresszusra/

Köszönöm önnek azt a fogadtatást, melyben a jelenlevőt /levelet/ részesíteni fogja, és kihasználom az alkalmat, hogy benyújtsam /biztosítsam/ érzelmeim legkiválóbb nagyrabecsüléséről

 

                                                                                    Luis Valencia Rodriguez

                                                                            a külügyminisztérium főállamtitkára

 

A külügyminisztérium által kért fölvilágosítást lehet magyar vagy bármely más nyelven megválaszolni.
A külügyminisztérium szándéka, hogy a kongresszus alkalmával a kért válasz leveleket díszkiadásban megjelenteti. 
A külügyminisztérium szívesen veszi, ha a föltett kérdéseken kívül más oldalról is megvilágítanák a kérdést, tehát nem szükséges a levél keretén belül maradni. Ezenkívül örömmel vennék a kérdéssel kapcsolatos jó és ésszerű javaslatokat.

 

Ismertetés

 

Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete című munkájáról
I – III köt. Montreál, 1968, 1973, 1974 A szerző kiadása.

 

        Baráth Tibor “a magyar népek” kifejezést arra a legalább 10-12 ezer éves – létszámban sok-sok millióra tehető – ősi népcsoportra vonatkoztatja, amely a jelenleg magyarnak mondott nyelv ősi formáját használta, történelme folyamán pedig változatos szerepet játszott Ázsia, Afrika és Európa földrajzi tájain. A magyar nyelvemléknek egymástól igen távoli pontokon való feltűnése arra mutat, hogy jó néhány, ma élő nemzet történelme hajnalán eddig még ki nem derített módon ilyen “magyar” népcsoportokat olvasztott magába. A térképen egymástól messze lévő magyar foltokat nem kiinduló pontoknak, vagyis nem őshazáknak kell tekinteni, hanem végállomásoknak, ahova a magyar népek egy központi területről, a valódi őshazából a szélrózsa minden irányába kirajzottak. Elsősorban a Közel Keletről bizonyosodott be, hogy ott magyar fajú népek éltek, és részesei voltak az emberiség ősi magas kultúrájának /Mezopotámia, Egyiptom, a Földközi Tenger vidéke/.

        Az I. kötetben a szerző a legközelebbi múltból, a hun korszakból indul ki. E kötet első része a “Hun-magyar testvériség Kárpátországban” címet viseli, a könyv második fele a két nép őshazáját tárgyalja a régi Keleten. A II. kötetben a kutató mélyebbre megy vissza az időben, s követi az afrikai, az Indus-völgyi és a közép-ázsiai /másként “turáni”/ kus népek nyomait. Azután bemutatja a magyar népeknek a nomád életformájú szemitákkal vívott küzdelmeit. A terjeszkedő, harcias szemiták Asszíriában, majd másutt is hont foglalnak, megszerzik a főhatalmat, átveszik a régi kultúrát és kivándorlásra késztetik az ott több ezer éve megtelepedett magyar népeket. A III. kötet elmondja, hogyan költöznek át a magyar nyelvű népek Európába, ahol új hazákat alapítanak.

        Baráth Tibor e hatalmas körkép megrajzolásához összetett módszert alkalmaz, vagyis felhasználja a történettudomány különböző segédtudományainak eredményeit is. Helyet kapnak az írástörténet, a régészet, a nyelvészet és helynévkutatás, az embertan, a klímatörténet, a néprajz és mitológia tanúbizonyságai. Külön ki kell emelni, hogy adataiban bőségesen használja az utolsó évtizedekben megjelent külföldi tudósok munkáit. A történettudomány elsőrendű bizonyító anyaga azonban az írott szöveg, amely a benne megnyilatkozó nyelv révén perdöntő bizonyíték a népi személyazonosság megállapítására. Így Baráth munkájának gerincét a magyar nyelven írt, un. “Okmánytár” képezi.
Ennek anyagát hosszú és fáradságos úton gyűjtötte össze, s helyet kapnak benne a különböző sziklafeliratoktól kezdve a cseréptáblák, a kőemlékek és szobrok során át a hieroglifikus, geometrikus és jelképszerű ábrázolások is.

          Baráth Tibor bizonyításait bőséges jegyzetanyaggal is támogatja, s az olvasó meglepődve tapasztalja, hogy mennyi új felfedezést tettek az őstörténet és a vele kapcsolatos tudományágakban az általa idézett nyugati tudósok. A könyv mondanivalójának sokszor meghökkentő megállapításait támogatja az a legújabban végzett kísérlet, amelyet a párizsi Sorbonne nyelvészei hajtottak végre: elektronikus számológépek segítségével megvizsgálták a világ összes kis és nagy, élő és holt nyelvét abból a szempontból, hogy melyik őrzött meg legtöbbet az ősműveltség nyelvelemeiből, vagyis az ős-etimonokból.

 

 

Az eredmény a következő volt:

  • az angol nyelv                         4 % ős etimont tartalmaz
  • latin                                      5 %           “
  • őstörök, türkmén                      26 %         “
  • héber                                     5 %          “
  • Csendes-óceáni nyelvek              7 %          “
  • indiai munda-khol                     9 %          “
  • tibeti, szankszrit                       12 % “
  • Végül a magyar nyelv                68 %   ős-etimont tartalmaz

Ez az elképesztő százalékarány újabb bizonyítéka a magyar ősiségnek és alátámasztja a Baráth Tibor könyvében foglaltakat.

Budapest, 1977. jun. 9.                           Hary Györgyné

 

 

Noé Bárkája egy vitorláshajó volt.

AMERIKA ISTENEI AZ ÓCEÁNON KERESZTÜL ÉRKEZTEK

A vízözön elborította a földet, de nemcsak Noé élte túl. 

Mondák és építmények Amerikában és az ókorban szenzációs állítást igazolnak

 

Gerd Hassler sorozata                                                        Neue Illustrierte Revue 2.sz.-3. jan. 1977. 

 

            Dr Thor Heyerdahl, tudományos akadémiák tagja, földrajzi és más társaságok tiszteletbeli tagja, sok kitüntetés birtokosa a “Ra” nádcsónakán bebizonyította hogy már évezredekkel ezelőtt az Atlanti-Óceán áthajózása lehetséges volt. Ő azonban nem bizonyította be minden kétséget kizáróan, hogy az egyiptomi műveltség virágkorában, Krisztus előtt mintegy 3000 évvel az Atlanti Óceánt mind a két irányban rendszeresen átszelték a papiruscsónakok. Ellenkezőleg, minél gyakrabban olvasom át a “Ra I.” és a “Ra II.” segítségével megtett utazásairól szóló jelentéseit, annál inkább világosabban látom, hogy az ellenbizonyíték derül ki. Ha Cortez és Pizarro spanyol hódítók Heyerdal módján nádcsónakon sodródtak volna Mexikó illetőleg Peru partjaira – egy Montezuma és egy inka sem gondolt volna arra, hogy őket mint isteneket tisztelje! Akkor tehát kit?

Akkor tehát tételezzük fel, hogy nádcsónak-vitorlázók voltak, akiknek a fehér istenek nyomait köszönjük az Amazonastól Peruig és Mexikóig? Ez két feltétel mellett volna lehetséges: először, ha ezek a nyomok pontosan az egyiptomi piramisépítők napjaiig nyúlnának vissza és másodszor, ha Amerika őskultúrái a mezopotámiai és észak-afrikai kultúrák világosabb hasonmásai volnának. De az egyik eset sem áll fenn.

Az amerikai magaskultúrák kezdeteit illető kérdésre csak két tudományos álláspont alakult ki. Az egyik azt állítja, hogy még a Tiahuanaco falépítményeit is a Titicaca-tónál csak a Krisztus utáni évezredben emelték, a másik ezeket az építményeket, mint a már említett perui utakat is Krisztus előtti 6000 és 4000 év közé keltezi. Akármelyik időt fogadjuk el, akár Krisztus előtt 5000, akár utána 500, voltak emberek, akik a szumérek gondolatgazdagságát és a fáraók kultúrformáit Amerikába ültethették át vagy akarták átültetni.

Nem marad tehát más hátra, minthogy búcsút vegyünk az egyiptomi magaskultúrának Amerikába való átvitele /akár nádcsónakkal, akár anélkül/ tételétől. Biztos, hogy nem voltak egyiptomiak, föníciaiak és krétaiak sem vagy más Földközi-tengeri népek, akik saját magaskultúrájuk alapján a Kr. előtti harmadik vagy második évezredben a művelődési virágzást Dél-és Közép-Amerikában kiváltották, mert ezek az amerikai magaskultúrák vagy korábbra vagy legalább egy évezreddel későbbre időzíthetők.

Néhány tény mindehhez: 

Dél-amerikai néptörzsek már 2500 és 1200 között Kr. előtt finom gyapjúszöveteket készítettek. Egyiptomban gyapotültetvények létesítése csak Kr. előtt 370-től bizonyíthatók. Tengerit közép-és dél-amerikai népek már Kr.e. 5000-ben termeltek és bizonyíthatóan Kr.e. 3500 körül már a ma is sokfelé szokásos módon arattak.

Csak a Kr.e. 3. századból erednek azonban azok a gondosan eltemetett halottak, akik a továbbélés hitére engednek meg következtetni. Sírmellékletek mint étel és ékszer, fehér kövek és vörös por szorít erre a következtetésre. Ebben az időben emelték agyagtéglákból az első piramisokat. Mesterséges öntözőberendezéseket létesítettek és a fémmegmunkálás /réz és nemesfémek/ valamint a szövés-művészet igen fejlett műszaki tudást árul el. Ennek a kornak /Kr.e. 500-300/ tulajdonítunk sokat a megmunkált kockakövekből épített falromok közül. Hogy helyesen-e, az a mai napig nincsen bebizonyítva. Éppen úgy, mint a Tiahuanaco titokzatos romjainak kora máig nem bizonyítható. A falak ott óriási kőkockákból állnak, a legnagyobb meg nem munkált kőtömbökből, amiket csak találni lehet és művészi domborművekkel ejt bámulatba minket.

Minden időbeli és földrajzi távolságon keresztül azonban az ember marad a legfontosabb összekötő kapocs. Ernest Hooton, az antropológia /embertan/ körében megtámadhatatlan tekintélyek egyike, maya koponyák sorozatát hasonlította össze Peruból, Új-Mexikóból és Arizonából valókkal és messzemenő egyezéseket állapított meg közöttük. A koponyaalakulások leírásánál azonban észrevette, hogy az ázsiaihoz sorolt mongoloid típusnál ezek hiányoznak, míg ellenben a nyugat-amerikaiaknál éppúgy megtalálhatók, mint a Közel-Kelet /tehát Anatólia, Kaukázus és az Eufrát között/ ősi sírjaiban.

Ez olyan megállapítás volt, mely J.F.S. Thompson régészt erre a felkiáltásra indította: “Egy izgalmas gondolat, hogy a mayák – hogy úgy mondjuk – harmadfokú unokatestvérei voltak népeknek mint a szuméreknek, akik mintegy 3000 évvel a mayák előtt olyasmikkel foglalkoztak, mint a piramisok építésével, a csillagászat kifejlesztésével, magas kultúra megalapításával és elterjesztésével. Magukkal vitték a mayák és az ő fajtájuk más képviselői ilyen gondolatok magvait, mikor áttelepültek az Újvilágba?”

     Ebben segítségünkre lehet a szumérek Gilgames /Uruk királya/ eposza. Én például meg vagyok győződve, hogy a történelmi Gilgames, az eposz ellenkező állítása ellenére, egyáltalán nem ismerte a tengereket. És a legtávolabbi utazás, amit a falakat építő uruki király megtett, őt az Eufráteszen lefelé a perzsa öbölig vitte.

     Gilgames utazását tehát nem szabad a történelmileg megfogható szumérek idejébe helyezni. A Cédrushegyhez történt első vándorlása során – még ha ezt a hegyet a Libanonban kellene feltételeznünk – olyan sok népcsoportra bukkant, mint királynak olyan sok királynál kellett volna tisztelgő látogatást tennie, hogy eposzunk biztosan csak udvari jelentésnek volna minősíthető.

     Sokkal inkább összekapcsolódnak a történeti Gilgamessel a homályos ősidők mítoszai. Például az Utnapistim, a szumérek Noéja utáni kutatásban. Gilgames Utnapistimhez akar sietni. Tőle, a halhatatlantól akarja kérni a saját halhatatlanságát. A legérdekesebb kérdés most: hol találja meg Gilgames ősét, Utnapistimet, azt a Noét, aki a vízözönt átélte?

     A pusztán keresztül sietett a hegy szorosaihoz. Gilgames úton van az Atlasz hegységhez. Az eposz egy utalása sem enged meg más értelmezést.; az út nem kelet, észak vagy dél felé visz. Az út nyugatra visz. Ezzel azonban ahhoz a ponthoz érkezünk, amelynél kicsit közelebbről kell foglalkoznunk az Atlasz hegységgel és annak lakóival.

     A berberek, az Atlasz hegység lakói, amennyiben a tuaregek nemességéhez tartoznak, Imoschagh néven nevezik magukat. Az ősibb szó ehelyett: Amazigh, vagy a többesszámban Imazighen. Kétségtelenül ennek a szónak gyökere megtalálható az észak-amerikai emberek régi gyűjtőnevében: Mazikes vagy Maxyes. És most lesz a kérdés izgalmas: az ősi aztékek egyáltalán nem aztékoknak nevezték magukat, hanem Mexika néven. Mi azonban közben tudjuk, hogy a népek nyelvében milyen könnyen és gyakran felcserélődik az a és az e hangzó. Ha Maxyes / Mazikes helyett most azt mondom: Mexikes, akkor gyakorlatilag nincs különbség az és Mexika között.

    A tény azonban az, hogy a Mexika-k eredete és az ő származáshelyük, Aztlan / Atlan mindeddig sem időbelileg sem földrajzilag nincsen meghatározva. Természetesen a fentiek sem bizonyítékok arra, hogy Észak-Afrika és Közép-Amerika között kapcsolat állt fenn. Mégis figyelemreméltó utalások, melyeket mint lehetséges nyomokat figyelmesen kellene tanulmányozni.

     Ha abból indulunk ki, hogy Amerika még ma is csaknem felfedezetlen kontinens volna, ha az európai népességtöbblet és az Atlanti Óceánon keresztül létesült szabályos hajóforgalom a betelepedést és ezzel a kontinens feltárását csaknem kényszer nélkül nem tette volna lehetővé, akkor felismerjük azt is, hogy egy magányos nádcsónak egyetlen egy fehér istent sem hozott volna Amerikába. Végeredményben egy Noé még nem csinál kulturális tavaszt. De Utnapistimnek volt hajósa! És ha nem lett volna valamikor a vízözön utáni évezredben ez a hajós – más szavakkal egy viszonylag szabályos hajó – és csónakközlekedés nagy vitorlásokkal az Atlanti Óceánon keresztül – mi ma hiába néznénk utána a Titicaca-tó Napkapujának és a Közép-amerikai népek lépcsős piramisainak. –

 

MEGJEGYZÉS: Ti szumériában élet, ka szumériában kapu, a többesszámot kettőzéssel fejezi ki a szumér. A Titikaka tó neve tehát azt jelenti mint “a bőséges élet nagy kapuja”. Meg kellene állapítani, vajon nem egy nagy pusztaságot is öntöző bőséges vízforrás volt-e a tó az egész élő világnak. Idevág Szőcs István cikke a székelykapuról, mely a napfelkelte irányát mutatta /Művészet 1974.10.sz. 33-36 old./ 

     Az már régebben ismert volt, hogy a Csendes Óceánon keresztül vannak tengeráramlatok, melyek India déli partvidékétől Közép-Amerika felé viszik a hajókat. Móricz János bizonyította be az általa szervezett négy főből álló expedícióval azt, hogy az Egyenlítő alatt Ekvádor nyugati partjaitól viszont nyugat felé sodródó áramlatok vannak, melyeket a régi népek jól ismertek. Hajós barátai indián módon felkészített balsafa-tutajjal 1970 május 28-án indultak el Ekvádor nyugati partjáról. November 6-án 159 nap alatt tengeráram segítségével jutottak el Ausztrália keleti partjaihoz hétezer kilométeres tengeri út után egy vitorlával. /Magyar Ifjúság 1970.50.sz. 15 old. – V.ö. Sur Ecuatoriano, octobre 1970./ - Talán vannak még áramlatok ehhez hasonlóan az Atlanti Óceánon keresztül.

1. oldal folytatása

1968 június 21-én Luis Valencia Rodriguez, az equadori külügyminisztérium főállamtitkára elküldte az első csoporthoz, melynek nevét és címét közöltem a véleményt kérő hivatalos leveleket.

Ebben a csoportban sikerült még az utolsó pillanatban fölvetetni Dr Pass László nyelvészt is, kinek címét egy hazai barátom volt szíves megküldeni. Miután különböző helyről várok még egynéhány címet, abban állapodtam meg az államtitkárral, hogy 2 hét múlva újabb véleményt kérő leveleket fog küldeni.
Ebbe az újabb csoportba fölvettem Dr Zakar András és Orbán Árpád urakat. Szerencsére ön volt szíves a címeket megküldeni. Kérem amennyiben vannak oly kutatók, akik ezzel a kérdéssel foglalkoznak és esetleg részt vennének a kongresszuson is, bár ez nem föltétel, nagyon szívesen benyújtom címüket az államtitkárnak, hogy ők is megkaphassák még időben a véleményt kérő leveleket. Ez csak annyiban fontos, hogy nem szeretném, ha oly értékes emberek, kik éveken keresztül csendben, zajtalanul dolgoztak, kimaradnának, mert lényegileg itt a kérdés már eldölt, azonban a külügyminisztérium egy nagyon szép díszkiadást szándékozik megjelentetni, amelyben összefoglalja az előzményeket és válasz leveleket és úgy gondolom, hogy ez a legkevesebb amit kaphatnak, akik annyi évet szenteltek életükből és oly sok keserűséget kellett elviselniök, hitük védelmében, hogy legalább ez a szerény elégtételük meglegyen.

8. old.

Kérem, ne haragudjon az ilyen kutyafuttában való írásomért, nagyon sietek és emellett ennek a szállodának a gépe is nagyon rossz, ha most hozzálátnék a hibák kijavításához, az egész levél olvashatatlanná válna. Elnézését kérem ezért. 

 

9. old.

Dr Móricz János                                             2. levele
                                                       Guayaquil, 1968 szeptember 21.

 

Kedves Barátom!

F. év szept. 3-án kelt nb. levelét megkaptam. Örülök, hogy az atlasz jó állapotban érkezett, s remélem, hogy a hajópostán feladott atlasz, ugyan csak megérkezik a napokban. Majd kérem értesíteni, hogy milyen állapotban érkezik, s hányadikán.

Elnézését kérem Dr Pass Lászlónak, ugyanis az államtitkárhoz küldött válaszlevele rég megérkezett, s annak a németből magyarra fordítását én végeztem, de csak ideiglenes fordítást, mert nem vállalhatom a válaszok hivatalos fordítását, oly tárgykörben, melyben rólam van szó. Ezért, a levelekről fénymásolatot készítenek, s a másolatokat külföldre küldik a hivatalos fordítás végett. Csak a magyar nyelvű leveleket, mert német, francia, angol stb. követségek s hivatalos fordítók is vannak itt. Magam, csak az első gyors fordítást végeztem, a magyar, francia, s német nyelvekről, mert ezeket a nyelveket ismerem. Így Dr Pass László kitűnő válaszlevelét is. Erről a válaszról az államtitkárnak nagyon jó véleménye van, s az ajánlott kutatási elveket is nagyon jónak találta, s a közölt szumír szavak is kitűnőek, látszik, hogy igazi szakember.

Sajnos a hivatalos válaszok, még az említett okok miatt /hivatalos fordítások/ vagy novemberig is elhúzódnak. Ezért valószínűleg az összválaszok után fog az államtitkár újra írni, s ebben az írásában, már valószínűleg meghívást is fog küldeni, de minden esetre hivatalosan föl fogja kérni a kutatókat, hogy továbbra is tartsák fönn a kapcsolatot, s segítsék elő a kutatásokat. A kongresszus megszervezése rengeteg időt jelent, s magát az időt úgy gondoljuk, hogy 1969 június-július hónapokra kell tenni. Ezért lenne ily késői időre halasztva, hogy előtte még meg lehessen hívni egy szakemberekből álló csoportot, hogy itt a helyszínen végezzenek alapos kutatást, s hogy ezt az anyagot még szét lehessen küldeni a résztvevőknek, s azoknak legyen idejük az anyag földolgozására.

Itt szeptember 1-től kezdődően új kormány van. Valószínűleg ez a kormány fölveszi a diplomáciai kapcsolatot Magyarországgal, s ennek kapcsán, Quito városában első ízben évezredek óta, lenne magyar külképviselet. Ez minden esetre megkönnyítené a kutatásokat, mert senki behunyt szemmel nem járhat, a töménytelen magyar szó, zene, szokás stb. mellett, még akkor sem, ha a kérdés nem érdekli, s még akkor sem, ha mindennek nem lenne oly nagy visszhangja itt, mint amilyen nagy visszhangja van, szerte az egész országban. A brazíliai magyar nagykövet s egy magyarországi tanácstag a kormányt képviselték az új kormány iktatásakor. Itt a külügyben nekem azt mondották, hogy a kapcsolat fölvétel hivatalosan, már csak rövid idő kérdése.

Részemről örülök ennek a diplomáciai kapcsolatnak, mert így gyorsabban, s könnyebben fogjuk tudni a kutatásokat előre vinni, emellett illő dolog is, hogy hajdani őshazájával a magyarság a legszorosabb jótestvéri kapcsolatokat tartsa.

     Bihar Adorján, nagyon rendes derék ember, s nagyon jó barátom. Miután már 11. hónapja vagyok Equadorban, s Argentínával csak legközvetlenebb munkatársamon keresztül tartok kapcsolatot, sokan jó barátaim, kik egyébként kutatásaim eredményeit terjesztették, ma míg vissza utazom, hír és anyag hiány miatt szüneteltetik közléseiket. Viszont én nem győzöm a levelezést, mert itt teljesen egyedül vagyok. 

 

9. old.

Köszönöm a küldött válaszokat, nagyon érdekesek. Visszatérve a két szlovák utazó könyvére, mellékelve küldök fénymásolatot Luis Cordero kecsua szótárából, melyből megállapítható, hogy a két utazó valószínűleg a múlt század végi könyvekből értesült, még mielőtt a suhár törzset fölkereste volna. T.i. abban a korban sokan írtak az itteni törzsek “uralaltai” eredetéről.

A tánc szakértőnek föladtam 28 fényképmásolatot az itteni táncról, s ugyan azt az anyagot önnek is mellékelem, egyelőre míg jobb anyaghoz jutok. Ez az anyag a LLACTA folyóirat /LAKTA/ “ELQUISHIHUAR EL ARBOL DIOS” című 1 kötetéből 1966-os 2. kötetéből 1968 lett kifényképezve spanyolul:

LLACTA – Organo de publicacion semestral del Instituto de Antropologia y Geografia Ecuatoriano /IEAG/.

Közlök pár érdekes szót: v e r g a itt a férfi hímvessző neve, s ugyancsak így írják s ejtik még ma is vasmegyében, s nem a ló-fa, mi a karóba húzást jelentette, mely szokás egyébként itt is nagyon elterjedt volt. P i n t , fennmaradt a véradásnál mint mérték, egy pint vért adnak itt az emberek, p i n t így írják s ejtik. A női nemi szerv neve: c h u c h a - magyar fonetikával így írják: csucsa. Ez a három szó is igazolja, ahogy már többször jeleztem, hogy itt rengeteg magyar szót tartott meg a tudat alatt a lakosság a régi magyar nyelvből. Sehol máshol ezek a szavak nem léteznek, csak itt. Még annyit, hogy külön szótárt lehetne összeállítani a jó magyaros káromkodásból. T.i. minden Magyarországon honos káromkodási forma spanyol nyelvre van fordítva, s néha még egy-egy magyar szó is megmaradt. Mindezt csak az veszi észre, aki nagyon jól beszéli a nyelvet, s nagyon jól ismeri Amerikát, mert máshol ezek a formák nem fordulnak elő, ennek pedig az oka, hogy bizony még nem rég magyarul káromkodtak.

Jó lenne egy levélben közölni az államtitkárral, hogy a levelek érdembeli megválaszolása c. két hónap múlva fog megérkezni. Nagyon jó ötlet francia vagy angol nyelvű hivatalos fordítást mellékelni, mert ez nagyon megkönnyíti a dolgokat. 

Itt van egy pulikutya szerűség, ugyanúgy néz ki, s olyan szőrös is, ennek a neve itt:

p u l c h u n g o – magyar fonetikával: p u l cs ü n g ó. Ugyan ennek a kutyának a neve Peruban, ahol 1964-ben az Uramba völgyében találkoztam vele, ott p a l q u i volt, magyarul p u l k i. Ugyan ott találkoztam egy félig disznó félig kutya szerűséggel, majdnem szőrtelen, ez emlékeztetett a disznó kutya, szójárásunkra, bár ez németben is megvan.

 

13 oldal

Dr Móricz János                                  3. levele
                                            Guayaquil, 1969 március 2.

 

Kedves Barátom!

     Először is kérem, ne haragudjon hosszú hallgatásomért, rajtam kívül álló okok megnehezítették az utóbbi hónapokban az ittlétemet. Múlt év október havában, egyik Argentínából érkezett ügyfelemmel lopás áldozata lettem, s bár az én anyagi veszteségem csak ezer dollár volt, azonban az ebből kifolyólag ért károsodás nagyon sok ezer dolláros volt. Ezért az utóbbi hónapokban minden időmet kénytelen voltam anyagi helyzetem rendezésére fordítani, hogy aztán tovább folytathassam a kutatásokat. Úgy látom, hogy májusra már újra teljesen rendbe jövök, sőt, ha minden jól megy a kutatásokra és könyv kiadásra is nagyobb összeget fordíthatunk.

Gondolom, hogy minden küldeményét megkaptam, többek közt Élet és Tudomány két példány, a Kutya, Ethnographia és legutóbb Domokos Péter Pál kitűnő munkája Der Moriskentanz in Európa und in der ungarischen Tradition stb. Ezek a küldemények nagyon nagy segítségemre voltak, s köszönöm a fáradozását ez ügyben is. Részemről tovább fogom küldeni az anyagot, s circa tíz könyvet és füzetet fogok Quitoból címére megküldeni.

Kérem értesíteni Andrássy urat, hogy az ígért anyagot még nem tudtam elküldeni, az említett nehézségek okozták, azonban mindent rövidesen megküldök címére.

Én készülök egy kis időre átmenni Argentínába, úgy tervezem, hogy március 20-a körül utazom, mindenesetre megírom mielőtt elutazom, hogy az összeköttetés meg ne szakadjon köztünk. Ezért most arra kérném, hogy amennyiben teheti, írjon egy levélben egy rövid összefoglalót arról, hogy ezideig mennyire jutottak az anyag földolgozással, illetve milyen anyaggal számolhat a kongresszus és kik dolgozták föl, vagy dolgozzák az anyagot. T.i. erre azért lenne szükség, hogy jelezzem a külügyminisztériumnak, hogy ezideig mennyire jutott a munka.

Argentínai tartózkodásomat arra is föl akarom használni, hogy megállapodjak egy magyar kiadóval a tanulmányok s könyvek kiadására, úgy hogy a megfelelő sorrendről, s anyagról, mit ki kell adni ugyancsak örülnék, ha szíveskedik tájékoztatni.

Fray Gregorio Garcia részletet is ott fogjuk kiadni, s remélem, hogy meg fogok tudni állapodni Dr Theész János barátommal a Transzilvánia kiadóval.

Nagy örömet szerzett kedves barátom Láng Imre címével, t.i. én már vagy tíz éve, hogy nem voltam Venezuelában, hol annak előtte bizony sokszor jártam és hosszabb ideig is tartózkodtam. Sajnos az Imre címét nem tudtam és most akartam Argentínában megszerezni. Igazán nagyon derék ember, s nagyon jó magyar ember Láng Imre, a napokban fogom egy levéllel fölkeresni, s a régi barátságot fölújítani.

Domokos Péter Pál munkája nagyon jó, s örülök, hogy ilyen gyorsan megállapítottam hogy magyar táncokról van szó. A baile del Serrucho, azaz fűrész tánc, melyet úgy itt mint a bolíviai Cochabamba-ban is láttam táncolni, egyszerű csárdás.

 

Remélem, nem kérek túl sok munkát ezzel a levéllel, s ha nem is írtam meg minden időszerű dolgot, csak azért van, mert nagyon sietek, s szeretném, ha ez a levél holnap reggel elmegy, azaz ma mert már hajnali két óra van.

U.i. argentínai munkatársam állandó címe, melyre argentínai levelezésemet irányítani kell:

                                                                      Edmundo Nagyiványi
                                                                      Ricardo Fernandez 53.
                                                                      TIGRE – F.G.B.M.
                                                                      Republica Argentina

 

 

 

16. old.

Dr Móricz János  4. levele
Guayaquil, 1969 április 12.

 

Kedves barátom! 

Örömmel vettem március 13-án kelt részletes levelét, annál is inkább, mert így egy átfogó képet kaptam az otthoni munkásságáról, s ez nagyban elősegíti az itteni további tevékenységemet. Sajnos még valószínűleg május hó közepéig itt kell maradnom, így nem fogok tudni találkozni Z.J.-vel, mielőtt végleg Európába telepszik, pedig nagyon hasznos lett volna a találkozás.

Január 12-i levelét a táncelemzésekkel kapcsolatosan megkaptam, s ugyancsak azonnal följegyeztem fordító barátunkat is; mint ahogy az előző levélben említett antropológus munkatársunkat is fölvetettem.

1.- köszönöm a vélemény nyílvánító levelekre vonatkozó tisztázást. T.i. nagy részét magam is olvastam, viszont az utóbbi időben ritkábban utaztam föl Quitoba, így kissé kevesebbet is tudtam mindezzel foglalkozni, s emellett értékes levele nagyon jó összefoglalót adott. Igyekezni fogok, hogy Dr Molnár Imre és Andrássi munkásságához még a szükséges anyagot idejében eljuttassam, címükre. Az előző levelemben említett körülmény késleltetett.

2.- A fenti anyag publikálása elsőrendű feladat, s ezen a téren úgy hiszem nem lesz különösebb akadály, hogy nemcsak spanyol, de több nyugati és keleti nyelven is megjelentessük az anyagot. Az adaléknak szánt anyag, melyet fölsorol levelében s melyet megkaptam, ugyan úgy, ahogy azt ajánlja, ki lesz adva. Tegnapelőtt érkezett meg a gyorsíró lap két példánya, a rovásírás-eredetéről szóló értékes cikkel.

3.- Gárdonyi munkáját várom.

4.- Nagyon jó útmutatás részemre a Szerzői Jogvédő Hivatal említése, mindenesetre ettől függetlenül továbbra is igényelni fogom szíves segítségét ez ügyben is.

5.- nem tudtam ezideig az új kiadóról, bár lehet, hogy az argentiniai leveleim közt erre is van utalás, mert ide csak azt az anyagot küldik utánam, mit szerintük ottani munkatársam szerint szükséges, hogy ezzel kissé könnyítsék levelezésemet. Nem tudtam arról se, hogy Dr Théesz Jánosnál hevernek Gosztonyi tanulmányai. Mindenesetre ezeket a kiadványokat, azaz a kiadásukhoz szükséges fedezetet igyekszem megszerezni, hogy emiatt ne legyen fönnakadás.

6.- Azóta, hogy eljöttem Argentínából erre a negyedik utamra, nincsenek híreim arról, hogy a Salvádor Egyetem sumer tanszéke működik-e, mert mikor innen először visszautaztam, s az eredményeket bemutattam az évzáró ünnepségen, nem voltak hajlandók meghallgatni, mert úgy említették, hogy még akkor sem érdekes, ha tényleg úgy van, ahogy állítom, mert nem igazságra van szükségük, hanem erőre, s egy keleti nagyhatalmat emlegetett V.P. hajdani politikus, kit /Badinyi/ Jos Ferenc támogatott. Sajnos a tanszék nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, pedig sokan voltunk, akik támogattuk remélve a tisztulást. Magam, rajtam kívül két hallgató tandíját vállaltam, s fizettem míg visszatértem után ezek a szomorú események előfordultak. Ettől kezdődően megszakítottam minden kapcsolatot a tanszékkel, s egyedül egy-egy jó barát s munkatárs segítségével dolgozom. Minden költségemet magam fedezem. A XXVII. Nemzetközi Orientalista Világkongresszusról, magam is csak hírlapi hír alapján értesültem, s az Argentínában keringő hírekről tudok, melyekről nem szívesen írok.

Az említett néprajzi térkép, azonos a japánok által rég kiadott, s selyem kendőre nyomott térképpel, melyen némi kis változásokat eszközöltek. Tehát nem egy új néprajzi munka alapján készült. Ettől függetlenül, az El Salvador jegyzi a térképet. Ha visszautazom, fogok egyet szerezni, s megküldöm. Ugyancsak megkísérlem a kongresszusi oroszlános jelvényekből is szerezni, s küldeni. Erről a 6. pontról szívesebben hallgattam volna, mert nem szeretek rosszat írni, ha jót nem írhatok, inkább hallgatok.

7.- mindenesetre, majd magyar szövegre is szükség lesz, de legelső sorban idegen nyelvű kiadások fogják az ügyünket előre vinni a végleges megoldás felé.

8.- Még egyszer egy kellemetlen ügyet kell letárgyalni, sajnos nem lehet az embereket meggyőzni arról, hogy doronggal nem lehet verebet fogni, pedig ezt mindenki nagyon jól tudja. Csőke Sándor, aki Ausztriában él, s egyébként egy kitűnő ember, bár csak a levél által ismerem vagy 4 éve, összeállított egy jó munkát, melyben az uralaltáji nyelveket tárgyalja az itteni ayamará és quechua nyelvekkel. A tanulmány jó, itt nagyon nagy hasznát tudnám venni, de sajnos az összekötő szöveg teljesen értéktelenné teszi a nyelv összehasonlító munkát. T.i. itt spanyol nyelven a szöveg értelmetlen, s esetleg félreértésekre adhat okot. Mindezt megtetézi a záró szó, mely az egész munkának egy félreérthetetlen politikai jelleget kölcsönöz. Ha nem így lenne, remekül tudnám kamatoztatni a magyarság érdekében, s jól segítene az egész ügynek, így viszont nem tudom mit kezdjek vele, mert ha én csak tizedrészét követném el annak, ami a szövegben és utószóban van, elleneink már rég világgá kürtölték volna, hogy nem tudományról, de egészen másról van itt szó. Pedig úgy a szerző, mint a kiadó nagyon rendes magyar emberek, s jó barátaim is. Én egy példányt külön borítékban föladok ebből a tanulmányból, az Ön részére, s kérem, legyen szíves szakvéleményt adni róla, hogy tudjam meddig lehet ezzel az összeállítással elmenni.

Egyetértek teljes egészében azzal, amit épp ezzel a kérdéssel kapcsolatosan ír a 8. pontban. Éppen ezért zavar az említett tanulmány összekötő szövege stb. úgy látszik, hogy nagyon el vagyok maradva a nagyvilágtól, mert Gosztonyinak a Gilgames eposz olvashatatlan részének a megfejtését sem ismertem eddig. Természetesen nagyon jó anyag a kongresszusra is, s ha lehet föl fogjuk használni. A leveléhez mellékelt újság kivágásokat is megkaptam. Ezzel kapcsolatosan küldök egy itt talált far-dísz pecsét munkát, melyről a magyar Orinoco expedíció is említést tesz az egyik újságcikkben. A Magyarországon járt Pedro Menendez Gilbert volt miniszter nekem nagyon jó személyes barátom, viszont ami az őstörténetet illeti, ahhoz egyáltalán nem ért, így nem kérhettem meg semmire ezen a téren, mert a legnagyobb jóindulata mellett sem tudott volna segíteni.

Láng Imrének küldtem anyagot, azonban még a levélkapcsolatot nem vettem föl ezideig, mert nagyon lefoglalt az újabb comiték alakulása.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

COMITE REIVINDICADOR ECUATORIANO DEL PATRIMONIO CULTURAL DE AMERICA, még tavaly szeptember-október hónapokban megszerveztem az amerikai kultúrörökséget visszaállító comitét, melynek egyetlen célja, mint a neve is jelzi, az amerikai földrész kultúr hagyományainak helyreállítása. Minderről nem írtam, mert különben is egy kegyetlen nagy harc folyt le időközben, melyet maradéktalanul megnyertem. T.i. az itteni spanyolok s az általuk fizetett írók és újságírók, tanári kar, papság, sajtó stb. minden vonalon egy nagyon erős támadást indítottak ellenem, s ebben a legenyhébb a fenyegetés volt. Mindent elkövettek, hogy a sajtó ne hozzon munkásságomról semmi hírt, ami itt bizony elég súlyos lenne. Ezt sikerült kiküszöbölnöm, azonban később a comite alakítására meghívottakat fenyegették, s többek ellen sajtón keresztül írtak difamáló cikket, ami bizony többeket elriasztott. Az újságírókat egyenként fölkeresték és igyekeztek ellenem hangolni őket, s mikor ez nem ment újabb s újabb koholmányokat eszközöltek, míg mindez történt én tovább dolgoztam s nem válaszoltam a támadásokra, azonban mikor a tetőfokára hágott a szemtelenség, akkorra már megalakult, s hivatalosan is fölszólították őket, hogy jelenjenek meg az itteni televízióban mindnyájan, s nyilvánosan tárgyaljuk le az ügyet. A bizottság még közölte velük, hogy azt a kedvezményt is adom nekik, hogy nem kérdezek, csak válaszolni fogok az általuk föltett kérdésekre. S míg ők mindnyájan fölvonulhatnak ellenem, én egyedül fogok válaszolni. Ettől úgy megijedtek, hogy egyszerűen elhallgattak, s nem voltak hajlandók a kihívást elfogadni. Viszont ekkor a comite lépett azonnal komoly működésbe és így ma ezen a téren egyedüli komoly szerv, melynek komoly tekintélye van, melyet az előző támadásoknak köszönhetünk. Időközben több más amerikai állammal is fölvettük a kapcsolatot, főleg olyanokkal, kiket én már régebbről ismertem, előző kutatásaim alapján.

A comite célkitűzései a következők: az amerikai ősnyelvet mint kötelező tantárgyat az összes amerikai földrész területén bevezetni. Amerika ősnyelve magyar volt, s így a magyar nyelvet különös kezelésben részesíteni. A magyar ősnyelvből származó nyelvek Amerika területén, különös védelemben részesíteni őket a napjainkban folyó genocidium ellen, melyet főleg a spanyol nyelv terjesztői, s a spanyol nyelv akadémia folytat egész Amerika területén. Keresni a kapcsolatot a testvér népekkel és utódaikkal, hogy a több mint négyszáz éves sötétségből kiemeljük a földrész népeit. Egy tudós kongresszus összehívásának a támogatása stb. ez ennek a comiténak a szerepe, s ezt a feladatát ezideig elég jól ellátta.

Hogy ez itt mit jelent, talán jobban tudom érzékeltetni, ha azt írom milyen hatást vált ki a comite azokon a helyeken, melyeken hivatalosan megjelennek. A múlt napokban küldtem egynéhány újságcikket, az utolsó kultúr körutamról. Mindez az utazás Manabi tartományban zajlott le, ahol Montecristi, Manta, Bahia de Caraquez, Portoviejo, Chone, s újra Manta kellett előadást tartanom. Ezeket az előadásokat már régóta tartom, s mindig nagyobb hallgatóságom van. Egy ilyen előadás mint például a Portoviejo-i, melyben a provincia összes előkelőségei, s szellemi elitje mind megjelent, a következőkép zajlott le.

Az összes helyi lapok napokon keresztül első oldalon fényképes nagy meghívót közölnek, ugyancsak az előző előadások méltatásai is megjelennek képekkel az előadásról. Külön meghívókat küld a kultúrház vagy az egyetem vagy más club vagy rendező szerv. Az időpont este félnyolc órára van kitűzve. Velem közlik, hogy nyolc óra harminckor jön értem a bizottság a szállodába, s 9 órakor fogunk a kultúrház dísztermében megjelenni. Este kilenc óra után zsúfolt terem volt, mikor még az elnök, Dr Luis Duenas Vera még nem nyitotta meg az előadást, valamit vártak még, a közönség rém türelmes, ekkor egy rettenetes nagy tülkölés tört ki, a 36 kilométerre lévő Manta-ról, régi Jokay, egy nagy autókaraván érkezett, azok akik már hallották előadásomat, s kik már alakítottak egy comitet Manta városában. Tülkölés, lárma, ricsaj, valahogy bezsúfolódtak, s azonnal egy nagy éljenzésben törnek ki.

T.i. ők már az én híveim, ezzel csak szívélyesen akartak egy kis hangsúlyt adni a következő előadásomnak. Ekkor végre a kultúrház elnöke, ki egyben a bíróság elnöke is, Dr Luis Duenas Vera megtartotta bemutatásomat. Elkezdtem beszélni, s két órán keresztül tartott az előadásom, először az értelemhez szóltam, s fölsoroltam minden olyan anyagot, mely bizonyító erővel bír. Utána arról a földrészről beszéltem, mely a spanyolok előtt Nagy Scythia volt, hogy éltek abban az emberek stb. stb. míg végül, mindennek a történelmi hamisításnak a megszüntetését kértem, követeltem. Ezután a s mint befejezés csak az érzelemhez szóltam, s az érzelem közbeszólásokat óriás tapsviharokat váltott ki a közönségből, akik dobolva s tapsolva követelték a történelmi revíziót.

Miután befejeztem az előadásomat, fölszólítom a közönséget, hogy bármilyen kérdése van, azt tegye föl, s meg lesz válaszolva. Ez nagyon tetszik a népnek, s bizony előfordult, hogy újabb s újabb valóságos előadást rögtönzök. Ellenben itt Portoviejon, még egy külön szám is volt. T.i. a spanyolok elküldték egyik tanárnőjüket, hogy tegyen föl kérdéseket, s igyekezzen lehetetlenné tenni. A kérdések vége felé hirtelen nagy csend lett, amikor a tanárnő föltette a kérdést: “úgy tudom, s úgy tanítottak, hogy az amerikai földrész egy teljesen új keletű, s ezért nevezzük Új földrésznek, meg tudná Ön mondani, miért mondja azt, hogy ez nem új földrész.” Válaszom: amennyiben Amerika új földrész lenne, s ezáltal csak a legújabb időkben települt, népesedett be, akkor ha ez így igaz lenne, nem lennének olajkutaink, szenünk etc. Etc. A föld geológiailag egyszerre született, eltekintve a rajta végbement fölszíni

Változásoktól. Tehát a kor azonos. Nagy tapsvihar zúdult rám, hogy a tanárnőt elnyomják, s mikor elcsendesült a tanárnő újra megszólalt hangosan és mérgesen “én kérem önt vegye tudomásul, hogy Amerika teljesen új földrész”. Válaszom: Kérem higgye el nekem, hogy úgy a lábam mint a fejem azonos korúak. A közönségből oly irtózatos röhögés tört ki, hogy a tanárnő fölállt, s vörös arccal távozott, míg a közönség hangosan derült, mert örült annak, hogy az ő földje, hogy az ő történelme, s múltja védőre és pártfogóra talált.

Még az előadás vége felé mondottam, hogy nem illeti meg az itteni népeket az indián jelző, azonban, ha ezt elleneink erőltetik, úgy vegyék tudomásul, hogy én nagyon büszkének érzem magamat indián mivoltomra. De vegyék tudomásul azt is, hogy mikor nekünk indiánoknak gyönyörű városaink voltak, s függő hidakat, s utakat építettünk, ők kik minket indiánoknak neveznek, még az őserdők sűrűjében ugráltak ágról-ágra. Egy-egy ilyen mondat után nyugodtan pihenek, mert bizony nem akarják abbahagyni a tapsot és a dobolást. Az ilyen előadások után aztán mindenki még külön beszélgetni akar, meghívások stb. rettenetesen fárasztó, bár nagyon érdekes.

Ezideig nyolc comite van, de újabban nagyon sok tanár, újságíró, értelmiségi és ifjúság jelentkezik, hogy comite alakulási engedélyt kapjon, azaz beleegyezésemet kérik. Így rövidesen az egész ország be lesz hálózva comitékkal, melyek ugyan azt a célt szolgálják, s ugyanazokat az ideálokat hirdetik: a történelmi revízió haladéktalan végrehajtását, s a magyar nyelv, mint Amerika ősnyelve haladéktalan elismerését.

A fehér indián, ezen a néven is neveznek egyre sűrűbben, s ily értelmű újságcikkek is láttak napvilágot, említve, hogy a tradíciók arról szólnak, hogy majdan eljön egy fehér indián, aki a népet kivezeti a szörnyű elnyomásból. Az igazság az, hogy a szellemi elnyomása a népnek rettenetes, s így bizony örülnek mind annak, amit ily értelemben értük teszek.

A Portoviejo-i előadásom után másnap Dr Luis Duenas vera, a Portoviejo-i bíróság elnöke, s a kultúrház elnöke büszkén mondta, hogy őbenne is indián vér folyik, de ezt a többiekkel együtt spanyol nevek alatt szigorúan eltakarták, mert szégyen volt ezidáig indiánnak lenni. Azonban mióta én hangosan hirdettem az “indiánok” felsőbbségét, mindenki boldogan kezdi levakarni magáról a nagyon vékony spanyol mázt, s “indián” őseit kezdi kutatni, mert kik előadásaimat meghallgatják, utána büszkék származásukra. Egyre sűrűbben hallom, hogy egyik is másik is azt mondja, hogy egyik nagyapja magyar volt. Hiába, divat lett magyarnak lenni, s így egy kis kerülővel közelebb jutnak, ha az ellenőrizhetetlen egyik nagyszülőre ráfogják, hogy magyar volt.

Tavaly itt járt a magyar rádió és TV. Részéről, valamint a Népszabadság részéről egy-egy kiküldött Robert és Várnai urak. Véletlenül találkoztam velük a Quitoi Humboldt szállodában, s később itt a Continentálban. T.i. egyik céljuk a velem való találkozás volt, röviden elbeszélgettünk, s megajándékoztam őket egy-egy atlasszal. Ők mondták csodálkozva, hogy meg vannak lepődve azon a munkán, melyet itt végeztem, mert mindenütt tárt karokkal fogadták őket, s testvérként kezelték őket, említve nekik kutatásaimat. Úgy tudom, hogy erről megemlékezett a televízió, mert az egyik adásban rólam is beszámoltak, mint ki azt állítom, hogy innen származott a magyarság.

EL VERDADERO AMERICANO; írta Virgilio Valladares Aldeco: Mexico. Magyarul: az igazi amerikai: V. Valladares A. már régebben kereste velem a kapcsolatot Mexikóból, mert az egyik itteni kutatásaimat tárgyalta. Nemrég sikerült a kapcsolat felvétel, s ő megküldte könyvét a fönt említett címmel. Ez a könyv ötven év kutatásainak az eredménye, s érdekesen ugyan azt vallja, mit én is állítok; lényegileg tagadja a Bering agyrémet: Tagadja az ázsiai eredetet. Állítja Amerika ősiségét;

25-ös old.-on folytatódik  nem kell ???????????????????

------------------- ………………….. ---------------------------

 

26 old. Dr Móricz János

5. levele

Quito, /Két-ős/ 1969 május 7.

 

 

Kedves barátom!

Csak néhány gyors mondatba szertnék gyorsan beszámolni. A múlt héten feljöttem Kitoba, s többször találkoztam egy nagyon kedves és becsületes ferencrendi szerzetessel; Fray Carlos Alberto Coba. Több éve ismerem, s zenekutatással foglalkozik. Úgy tudom, hogy meglehetősen jó zene szakismeretekkel rendelkezik. Mindenesetre sok éve már, hogy komolyan gyűjti a népzenét, s így számottevő anyaggal rendelkezik. Meglehetősen sokat utazik, s így ismeri a columbiai Kun testvéreink zenéjét is, s abból is van egy jó gyűjteménye. Én az utóbbi időben hónapok óta igyekeztem a kapcsolat újra felvételét, ami csak a napokban sikerült. Így ma véglegesen megállapodtam vele, hogy egyenesen vegye föl a levélbeli kapcsolatot önnel, s megadtam az úgy ön, mint Dr Gárdonyi, Dr Molnár címeit, hogy az anyagot, ami nála van haladéktalanul s gyorsan az önök címére megküldhesse.

Fray Coba önzetlen közreműködése és segítsége, több itteni és columbiai szerzetes közreműködését is fogja jelenteni, akik az általuk gyűjtött, s sok éves munkásságuk eredményével óhajtanak segíteni. Mindezt megkönnyítette Domokos Péter Pál tanár úrnak megküldött – Der Moriskentanz in Europa und in der ungarischen Tradition – című tanulmánya. Mert ahogy megkaptam, átadtam Fray Cobanak, ki itteni német szerzetes társaival tanulmányozta s megállapították, hogy a teljes azonosság magából a tanulmányból is világosan megállapítható. Így elhatározták, hogy ezentúl mindenben a legmesszebbmenően bekapcsolódnak a munkába, s kérésemre megküldik önöknek eddig végzett kutatásaiknak az anyagát. Egyelőre a levelezést az ön közreműködésével, s Fray Coba útján fogják eszközölni.

Arról is szó van, hogy esetleg egy szerzetes átmegy majd Magyarországra az önök segítségével ottani kapcsolatok kiépítésére az anyag teljes földolgozására. Fray Carlos Alberto Coba még ma fog íni, s anyagot küldeni. Ugyancsak százszámra vannak neki helyszínen fölvett hangszalagjai, amiket ugyancsak meg fog küldeni. Magam melegen ajánlom ezt a fiatal, lelkes jó szerzetes testvérünket. Nagyon örülne, ha a Coba vagy Koba nevet Magyarországon meg lehetne találni, t.i. ő ekvádori, s “indián” vér folyik az ereiben, így természetesen az utóbbi időben lelkes magyar lett belőle, s nagyon szeretné Magyarországot meglátogatni.

Júliusban Argentínába fog jönni, ahol több előadást szervezek az ottani egyetemeken, ahol az itteni, s magyarországi ősi zene azonosságáról stb. fog beszámolni. Kb. 3 hétig fog tartani argentínai előadó körútja, melynek úgy argentin mint magyar vonalon is nagy jelentősége lesz. Ha ily irányban tudnák önök valami anyaggal segíteni, nagyon jó lenne.

A napokban nagyon komoly beszámolót fogok küldeni arról, hogy milyen stádiumba lépett a kongresszus az itteni hivatalos kormány körökben … egyelőre csak annyit írhatok, hogy sok mindenben, s sokszor hihetetlen akadályok legyőzésével kellett megküzdeni, de az eredmények várakozáson felüliek.

Hogy mikor utazom Argentínába, jelezni fogom időben, az eredmények késztettek utam elhalasztására.

---------------- ………….. ---------------

 

28. old.

Dr Móricz János

6. levele 

Guayaquil, 1969 június 21.

 

Kedves barátom!

Megkaptam április 26-án kelt, nagyon érdekes levelét, úgy mint a mellékelt küldeményt, mely az első nemzetközi közép-ázsiai tudományos megbeszélést, szimpoziont ismerteti. A közölt eredmények nagy előrehaladást jelentenek, s magam nagyon örülök, hogy a közölt nevek közt látom azokat, kik oly sokat fáradoznak, az itteni kutatásokkal kapcsolatban is. Őszintén gratulálok. Ugyanakkor értesítettek Argentínából, hogy a jelzett anyagot megkapták. 

Simsai L. Vilmosnak írtam egy részletes, bár a sietség miatt csak úgy kutyafuttában összeállított ismertetést, s kértem adja át elolvasásra, hogy ha bármi történnék e téren, ne érje önöket meglepetés. Ahogy a jövő héten Kitóban rendezem a jogi helyzetet, azonnal megküldöm a fénymásolatokat, hogy azok az önök birtokában legyenek. S ha bármi történne, akkor mindenesetre tudnák, hogy valójában, mik voltak az előzmények, s bármikor a nemzetközi bíróság előtt a megfelelő anyaggal követelhetnék mindezzel kapcsolatosan a magyarságot, szellemi s anyagi téren megillető részt.

Erősen készültem, hogy Argentínába visszautazzam, hogy épp a levélben leírt ügyet, a végleges megoldás felé vigyem, mikor a nemzetközi hír-ügynökségek világgá röpítették a hírt, hogy jól fölszerelt expedíció fog ide érkezni, hogy az Inkák kincseit megkeresse. Ahogy utána néztem, meggyőződtem arról, hogy meglehetősen jó információik vannak, s ez késztetett arra, hogy mindent félretéve átvágjam magamat az ősrengetegen, s értesítsem az ott élő testvér törzseinket. Nagyon nehéz itt mindennek a biztosítása, bár a legkiválóbb ügyvédi iroda vette át, így a jövő héten hivatalosan lesz bejelentve s a megfelelő jogvédelem szerint engem illet meg a fölfedezés, s az ezzel járó ötven százalék. Ez elvben rendben is van, azonban a valóság másképp fest ideát. Mindenesetre, így joggal védhetem a területet, s azt meg is fogom védeni. Mert nem vagyok hajlandó tovább eltűrni, hogy minden kultúr leletet, írást, s egyéb tárgyi bizonyítékot beolvasszanak, s kiraboljanak. Arra számítok, hogy a legrosszabb esetben, ha kell fegyvert fogok, s közben kérem a biztonsági tanács sürgős összehívását, hogy a terület védelmére nemzetközi erőket rendeljen ki. ismerve az itteni helyzetet, sajnos kevés emberre számíthatok, olyanra, aki az igazságért önzetlenül cselekedne. Ez nehezíti meg a kérdés gyors, s jó tisztázását. Ez ügyben, ahogy az irataim elkészülnek, azok fénymásolatait megküldöm, hogy tiszta képet kapjanak minderről.

Hogy egy kis képet kapjanak az itteni állapotokról, közlöm a következőket; Van Cuenca városában egy idős pap, aki már több mint negyven éve gyűjti a környékbeli leleteket.

Legutóbbi látogatásom alkalmával mesélte padra Carlos Crespi, hogy az a szép jogar, mely gyűjteményében van, egy fáraó sírjából került elő. A bebalzsamozott fáraót levetkőztették, minden aranytárgyat, ékszert leszedtek róla, s őt magát beledobták a folyóba. A jogart lekopasztották, s utána elvitték neki eladni. Ilyen esetek napirenden vannak. Az itteni kutatók közül nehezen lehetne csak egy nagyon kis társaságot is összehozni, mely önzetlenül, s csak a tiszta tudomány, s az igazságért dolgozzon. Emellett teljesen laikusak ebben a kérdésben. Az egyik “tudós” fölkereste padra Crespit, s kérte, hogy adja neki kölcsön, azokat az arany táblákat, melyek írással vannak tele róva, s majd ő megfejti, s visszaadja őket. Crespi, átadta az írott táblákat, s Prof. Francisco Huerta Rendon, mert ez a neve a “tudósnak”, elvitte a leleteket az U.S.A.- ba, s azokat eladta. Utána írt Crespi ellen difamáló cikkeket, mondva, hogy mindaz, ami Crespi birtokában van, hamisítvány. Crespinek rengeteg egyiptomi, etruszk, kánaáni stb. lelete van a múzeumában. A leletek közt nagyon sok az arany lelet, ezeket többek között volt suhár növendékeitől is kapta. Ezért oly nehéz itt ennek a kérdésnek a biztosítása, s rendes körülmények közt való megoldása.

Nagyon sajnálom, hogy a Himes féle szójegyzékhez még nem tudtam a megfelelő szavakat megküldeni. Ennek rengeteg oka van, s mondhatnám, hogy a S.V. részére írt levelemben részben leírtam őket. Azonban, bár a kecsua nyelv, úgy mint az ajmará is, nagyon közeli testvér nyelvek, itt még ma is élő ó-magyar nyelvről van szó.

Andrés fernandez Salvador, aki a Macsacsi-i forrás ásványvizének tulajdonosa, s mely ásványvíz itt – aqua mineral Güitig-név alatt kerül forgalomba, kérdezte tőlem, hogy meg tudom-e mondani, mi volt a forrás régi neve, melyet még az 1800-as években följegyeztek, s erről egy könyv is van. Majd a megfelelő fénymásolatot megküldöm. A följegyzés a következőképpen szól: “b e l e t m o s” ezen kívül “belermos”. Tehát, aki följegyezte a forrás régi nevét, miután magyarul nem tudott, azaz bél mosó víznek nevezték. S ma is ilyen tulajdonságáról ismert. Úgy hiszem ez a két szó is beletartozik a szójegyzékbe.

A Panama-Columbiai kunokra vonatkozó kis tanulmánynak egy kis részét lefordítom magyarra, mert úgy érzem, nagyon fontos. Bár az egész tanulmány rendkívüli magas lelki, szellemi életről, s erkölcsvilágról tanúskodik, sőt oly magas nívójú életről, melyet ma a nagy “műveltségű” népek nem tudnak fölmutatni. Természetesen a kunok is ó-magyar nyelvet beszélnek, s én arra gondoltam, önök erre azonnal rá fognak jönni.

A tanulmány végén néhány sorral a szerző Ernesto Cardenal neve fölött a haldokló kunokról ír, s a következőket mondja:

 

“despegate del mundo, que las cosas de aqui valen poco:
válj el a földtől, mert az itteni dolgok keveset érnek:
 
piensa en Dios que es nuesto padre. Dios te llama,
gondolj Istenre, ki a mi Atyánk. Isten hív,
 
ya te quiere llevar, vas a morir. PABA IGALAGI BE MAI:
már el akar vinni, meg fogsz halni. Paba igalagi be mai:
 
ya has entrado en el camino de Dios”
már bementél /betértél/ Isten útjára”.

 

Itt egy eredeti kun mondat van idézva; Paba igalagi be mai, s ezt a szerző úgy értelmezi,

hogy ; már bementél Isten útjára. Viszont én a következőképp értelmezem:

 

P a b a i g a l a g i b e m a i
Apa /Atyánk/ égi lakába be megy

A tanulmány tisztázza, hogy – Dios Paba egyenlő Istennel. Viszont ez nem felel meg, hanem összekeverik jelentését, az általunk nagyon jól ismert “A t y a I s t e n -el”.

Továbbá “Paba Tummati” azt írja, hogy mindennek a teremtője /”Creador de Todo”/. Ugyancsak általunk ismert – “T e r e m t ő A t y á n k” – ról van szó. Tummati – Teremtő. Diosayla, szerinte Dios – Isten, már spanyol szó, s sayla Jefe – főnök, ugyancsak nem felel meg, mert Sayla sem főnök, hanem A t y a jelentéssel bír, s újra az “A t y a I s t e n” megfelelővel találkozunk, vagy “I s t e n A t y a” jelentéssel.

Tudom, hogy még ma is nehéz mindazt elhinni, amit állítok, sajnos nem bírtam anyagiakkal fedezni az utóbbi hónapokat, máskülönben már rég sok minden végleg tisztázódott volna. Ettől függetlenül az idő s a kitartás meghozza majd az eredményeket. Természetesen az önök áthatós segítségével.

Sokan írták, hogy mikor azt állítom, hogy Kitus, Két-őst jelent, nagyon nagy tévedésben vagyok. Voltak, akik ezt cifrábban is megírták nekem. Nos, minden szerző leírja, hogy az észak-perui K i t u m b e, a régiek nyelvén két embert jelentett. Belátom, hogy nehezebb valamit leellenőrizni, mint valakit egyszerűen lehülyézni, s ledorongolni. Ezzel szemben sosem állítottam, hogy nyelvész vagyok, hanem egyszerű kutató, akit megsegített a Magyarok Istene. Nem több, s nem kevesebb.

Kitó mellett van egy gyönyörű szép völgy, annak M a g u a n a a neve. Itt aya, ana, ina minden esetben anyát jelent. S mikor az itteniektől hallom, s azt magyarul kell följegyeznem, akkor az így néz ki: Mag-ó-anya.

De ugyan ott van I n a q u i t o, s van Peruban I q u i t o s, stb.

Nem tehetek arról, ha bizonyos korban, mikor még nem merült feledésbe nagyszerű múltunk, s ha valamelyik ősünk fölszólalt a hazugságok, s ferdítések ellen, azt letorkollták, mondva “Ne hallgassatok rá, mert ő egy de Magogi”. Jelezve ezzel származását a fölszólalónak, mely mondat azonban az idők folyamán oda süllyedt, ahol ma van, s demagógia alatt mást értenek az emberek.

Sok-sok mindent ismertem meg itt a világ közepén, s mindazt mit sikerült megtudnom, teremtő Atyánk végtelen nagy kegyelmének köszönhetem, s ezért is tudom vállalni, s vállalom mindazt a viszontagságot, ami ezzel a feladattal jár. S ezt örömmel s meggyőződéssel teszem.

Köszönöm mindazt, amit ezideig tettek önök, s kérem, hogy legyenek egy kis türelemmel, míg rendszeresen fogom tudni küldeni az anyagot, s a kongresszusra történő többi munkát is igyekszem gyorsan előrevinni.

Egyelőre nem utazhatom vissza Argentínába, s így kérem levelezésemet újra ideirányítani.

Csőke Sándornak én küldtem anyagot, még évekkel ezelőtt.

Abban a reményben, hogy a Jó Isten további munkásságunkat is megsegíti, szívélyesen köszönti

 

Csőke Sándor

9372 Eberstein

Schlossberg 2.

A u s t r i a

 

34. old.

Az ősi szokásokat, melyek évezredek alatt alakultak ki egy népben, az megőrzi őket, még akkor is, ha nyelvet cserél. Ilyen szokások, szólásmondások ezreit őrzi, használja ma is az ekvádori nép, mely ma a guayaquili nagy kikötővárosban, bár nagy vérkeveredésen, s nyelv-cserén keresztül is, őrzi, azaz átvette az elődök szokásait, mondáit, s emlékeit. Ma, bár spanyol nyelven, mégis ugyan azt mondja, ugyan azt érzi, mit Kárpát medencében élő magyarság. Ezekből a feltűnő azonosságokból közlök egynéhányat.

“sírva vigad az ekvádori”. Ezt hajtogatják minduntalan, mondva, nincs a világon még egy nép, mely sírva vigad.

Csak Ekvádorban mondják az aludttejre, hogy az aludt tej. – leche dormida. Sehol máshol Dél-Amerikában tudtommal nem így nevezik.

Ekvádorban valóságos – v ö r ö s h a g y m a - van, első ízben vörös káposztának néztem, s úgy is hívják: Vörös hagyma: cebolla colorada. Cebolla – hagyma, colorada – piros, vörös, olyan vörös, mint a cékla.

A zászlónak, ha azon szalag is van, azt l a b á r o –nak nevezik, azaz a magyar l o b o g ó.

A hegyi falvak házai tökéletesen megfelelnek a magyar vidéki házaknak, mindenütt ott van a tornác, itteni faluban járni ugyan azt az érzést kelti, mintha hazai vidéken járna. A házak zöldre festett ablakait mindenütt rengeteg muskátli díszíti.

Itt ma is c s u r g ó – nak nevezik a csurgót, minek spanyol neve chorrera.

A táltosok barlangjának egyik bejáratába gyönyörű patak ömlik bele, s ennek a pataknak

N a p – i n c s a neve, s napocskát jelent.

Ugyan ott a közelben egy másik bejáratnak M a y a – l i k a a neve.

Hogy a barlangokik eljusson az ember, előbb a S z e r é m hegyen, s a S z e r é m folyón kell átmenni.

Ugyancsak K u n h á z a hegyet is meg kell mászni, melynek nagyon veszélyes meredek lejtője van.

Az egyik folyónak útközben N a p – m á s a a neve, s vize aranyos színű.

Köening, Ausztria kardinálisa, ki egyébként őstörténet kutatással is foglalkozik, könyvet írt az U s a p á k – ról, s írja könyvében, ha majd egyszer sikerül megtudnunk, kik voltak az us apák, vagy us-apa, akkor meg fogjuk ismerni vallásaink eredetét, mert ezek az usapák találhatók meg vallásaink legrégibb emlékeiben. Koenig nem tudja, mit jelent us-apa. Könyvének címét s kiadóját nem tudom innen megadni, azonban gondolom, hogy a Széchenyi könyvtárban megvan. Ha nem, lehet írni magának a kardinálisnak is. Teológiai műről van szó. Jó lenne, ha fölvennék vele a kapcsolatot.

Itt Ekvádorban van Ud-us-apa, Jipi-hapa, Apa-urkö stb. s apa – apát jelent.

A magyarországi nép mondái, s regevilága úgy mint szólásmondásai majd teljes egészében déli eredetűek, hol a fügefától a lapulevélig, s a tollseprűtől a világ közepéig, minden a déli eredetre utal.

Ipolyi Arnold, a Magyar mitológiájában rengeteg megdöbbentően pontos adatot közöl a barlangokkal kapcsolatosan. Tökéletes helyleírással.

 

36. old. Dr Móricz János

7. levele

Guayaquil, 1969 október 5.

 

Kedves barátom!

Július 18-i levelét megkaptam, de úgy mint a többi leveleimet csak most visszatértem után kaptam kézhez. Sajnos irgalmatlan nagy harc folyik a Táltosok Barlangja-inak a birtoklásáért. Minden percemet ez foglalja le, míg az eredmény eldől. Valamivel részletesebben írtam le, S.V.-nak. Kérem, segítsen a névsor összeállításában. A külügynek küldött összes iratai birtokomban vannak, s ezeket a többivel együtt a fölállítandó bizottságnak fogom átadni. 

-------------------- …………………… --------------------------

 

 

Dr Móricz János

8. levele

Guayaquil, 1969 október 24.

 

Kedves barátom! 

Őszinte örömmel vettem 1969 október 16-17-én kelt levelüket és a közölt vezérelveket, melyekkel teljes egészében egyetértek.

Sajnos munkámat megnehezíti a komoly sajtó hiánya és ezzel szemben áll a kritikátlan szenzációhajhászás, mely általános jellemzője az egész kontinens újságírásának. A lassan alakuló újságíró iskolák is a felelősség teljes hírszolgálat helyett a cikkek címére helyezi a fősúlyt, s nem annak tartalmára. Mindezt hátrányosan befolyásolja, hogy egy cikket a lap igazgatósága úgy értékel, hogy leellenőrzi, hogy a megjelent szenzáció mennyiben növelte a lap aznapi forgalmát. Ebből viszont a lapra nézve komoly előnyök származnak, a lap hirdetőinek a szemében, kik szívesebben hirdetnek egy oly újságban, mely szenzációs híreket tud fölmutatni, s tulajdonképpen ez az itteni újságírás fokmérője. Ebből származik, hogy az újságíró aztán mindent elkövet, hogy még a kis jelentéktelen hírekből is óriási szenzációt igyekszik kerekíteni, mert hisz ettől függ napi kenyere.

Mikor az “El Telegrafo” legutóbbi cikke megjelent, fölháborodva fölkerestem az újságírót, aki előzőleg megígérte, hogy mielőtt leadja a cikket, átnézésre megmutatja nekem.

J. Blinkhorn egyszerűen eltűnt, s mikor utána találkoztam vele, s szemére vetettem, hogy mennyi valótlanságot, szemenszedett hülyeséget közölt, boldogan mondta: azért nem mutattam meg, mert maga kihúzta volna a legjavát, mikor én tulajdonképpen segíteni akarok. Ezenkívül hivatott az igazgató és gratulált a cikkért, mert valóban rendkívüli, éppen ezért kaptam az igazgatóságtól egy repülőjegyet, és most egy hónapra Venezuelába, Columbiába küldenek. Boldog volt és még ő méltatlankodott fölháborodásomon. T.i. aznap még délben elkelt minden egyes szám és már délután féláron keresték az “El Telegrafot” a cikk miatt.

Az igazgatóságot rengetegen keresték föl telefonon, kérve barátilag biztosítson az aznapi számból.

A lényeg megszűnt, mindent elnyom, betakar, elsodor az érdek, a nagyobb példányszámból származó nagyobb haszon és ez megöli az újságírást, a felelősséget és a pontos mértékletes tudósítást. Az itteni sajtó lényege nem a pontos felelősségteljes hírszolgálat, hanem hír, mint pénzforrás, a lehető legnagyobb kihasználása mint üzleti lehetőség. Ezáltal az újságíró mint ennek függvénye, mindent elkövet, hogy minél vadabb szenzációs riportokhoz jusson, melyeket aztán úgy talál. Ahogy azt a lap érdekei, s sajnos a kritikátlan közönség is igényel.

Az “El Comercio” igazgatója Jorge Mantills, aki Ekvádor londoni nagykövete volt, mondta, hogy lapjukat teljesen a rendelkezésemre bocsátják és kérte, hogy minél több hírt közöljek, mikor arra kértem, hogy ne írják azt, hogy “Dr” mert az engem nem illet és már számtalanszor kértem erre, csodálkozva mondta hisz mi csak segíteni akarunk. Különben is erre szükség van, az egyetem ugyanis majd díszdoktorrá fogja avatni, tehát mi a hátránya abból, hogy mi ezt már lapunk hasábjain megtettük. Egyszerűen megelőztük az eseményeket. Ilyenkor látom igazán, hogy a latin gondolkodásmód, milyen leírhatalan távol áll tőlünk.

1969. október 17-én a buenos airessi “El Clarin” közölt egy szenzációs cikket, a Táltosok Barlangjával kapcsolatosan. Az összes nemzetközi hírügynökségek értesítve vannak arról, hogy semmi velem kapcsolatos hírt, tovább ne adjanak. El kell ismerni, hogy a mormonok kitűnően vannak szervezve és ezen a téren erejük félelmetes. A Clarin különösen ügyel arra, hogy rólam egyetlen hír meg ne jelenjen hasábjain. Cora Cane, egy írónő, ki költészettel foglalkozik és egy kis kedves rovat vezetője, “El Clarin Porteno” megkapta az itteni sajtóban megjelent cikkeket. Azokból összeállította az “Ő” szenzációs cikkét, melyhez a “La Nacion” 1967-ben megjelent cikkéből kiollózta a 2 fényképet, melyet az “El Pacifica” tutajjal kapcsolatosan rólam közölt és az egyik kép alá természetesen odaírta, hogy 500.000 éves civilizációt fedeztem föl. A másik képen, hol hajdan a tutajon voltam, annak a parancsnokával, kit úgy hívtak, hogy Vitál Alsar, azt írja, hogy a rádió műkedvelőknek nagy része volt a fölfedezés sikerében. Továbbá valahonnan előszedett egy olyan fényképet is, melyet én sohasem láttam és azt oly ügyesen csinálta, hogy azon a képen egy leszálló ember látható. Az nem én vagyok, viszont mindenki meg van róla győződve, hogy igen, t.i. a leszálló alak hátulról van fényképezve. A kis kedves költeményekkel foglalkozó írónő nem tudta, hogy mily vihart fog kiváltani Argentínában az a cikk ugyan azzal az ollóval lett szabva, mint itt a legtöbb, mégis óriási az értéke, mert közvélemény formáló ereje így is nagyon nagy. Ettől félnek a legjobban a mormonok, kik tulajdonképpen ennek az irányított sajtónak az urai. Amit el akartak takarni, megjelent a legnagyobb példányszámú lapban, cirka 700.000 példány naponta. Itt közlöm, hogy az “El Comercio” külön távírón közölte az argentin hírügynökséggel a saját cikkének a teljes szövegét. Egyetlen sort, az argentin sajtó nem közölt.

Tudom éppen mormon részről, hogy a legjobban fájt nekik, hogy van sajtóm és nem érdekli őket, hogy milyen a sajtó, lényeges, hogy van. Mert ők nem törődnek a bizonyítással, hanem egyszerűen világgá röpítenek egy hírt. Például: a buenos airesi “La Razón” 1969 szeptember 29-én közölte, hogy Cyrus Gordon, a bostoni egyetem argeologus professzora megállapította, hogy Brazil neve nem autocton, hanem héber, vagy föníciai, mert Brazília nevét nem a brazil fa nevétől nyerte, hanem a b a r z e l szótól ered, mely a régi föníciai nyelven és héberül is 
v a s a t jelent. Ergo, Brazil neve héber szó.

Ílyen hírekkel naponta találkozom garmadával az itteni sajtóban és ez engem őszintén bosszant. De kérem, ne haragudjanak ha azt írom, hogy szeretném ezeknek a híreknek a szerzőinek arcát látni, mikor néha-néha egy-egy tőzsgyökeres magyar szóval találkoznak a saját nemzetközi sajtójukban, mint legutóbb a Clarinba, s kénytelenek megfejteni, hogy – táltosok barlangja mit jelent.

Egyszóval a cím és a terjedelem a döntő a déli kontinens sajtójában. Annak van igaza, kiről terjedelmesebb cikk jelenik meg, meggyőzőbb címmel. Tehát nem a hír valódisága, értéke és annak tartalma, hanem a fejléc és a terjedelem adja meg itt a valóságos értéket a cikknek.

Ennek láttára kénytelen vagyok sok mindent elfogadni, úgy ahogy azt a mormonok bevezették, hogy saját céljaikat elérjék. Tehát azokkal a fegyverekkel kell küzdenem, melyeket ők maguk vezettek be és azokat összes fogyatékosságaikkal az igazság szolgálatába állítani. Ez érzékenyebben érinti őket, mint a legkitűnőbb és tökéletesen bebizonyított oly tétel, mely soha napvilágot nem lát, s melyet a széles olvasó közönség úgysem tudna megérteni. Egyébként ennek köszönhető, hogy ma itt minden miniszter, a hadsereg vezérkara, a kongresszus tagjai stb. stb. a magyarságról és a magyarság itteni történelmi kapcsolatairól beszél. Ma Ekvádor előkelő szalonjaiban, klubjaiban kötelező már egy-két magyar szót tudni, minden a magyarság és a táltosok barlangjainak fölfedezése körüli téma divat lett. Ezért magam kénytelen vagyok belátni, hogy bár jól ismerem az itteni népet, az eredmény érdekében nem nekem, hanem nekik volt igazuk. Ezt tudják a mormonok is és ezért félnek ezektől a hírektől.

Kérem, ne haragudjanak, hogy ily hosszan tárgyaltam ezt a részt és bár felháborodtam magam a cikk tartalmán, végül kénytelen vagyok belátni, hogy azok nagyon sokat segítettek. Magam teljes egészében osztom véleményüket és részemről mindent el fogok követni, úgy a jövőben, mint a múltban is tettem, hogy ne kerüljön a sajtóba hangzatos nyilatkozat, azonban nem tudom soha, mit fog a sajtó megjelentetni, mintha azt én magam nyilatkoztam volna.

Részletesebb eredményeket a jövő héten fogok tudni közölni, amikorra befutnak a nemzetközi vonalon tett lépéseimnek eredményei, melyek az ezideig befutott hírekből nagyon bíztató jellegűek.

Megkaptam S.V. által küldött névsort is és azt hétfőn fogom a külügyminisztériumba átadni. Az egészből egyetlen névre fogok még végleges választ kérni a majdan V. részére írandó levélben, melyhez mellékelni fogom a külügyminiszterhez intézett válaszlevelének fénymásolatát és a hozzám intézett levelének fénymásolatát is. ha önök úgy döntenek, hogy meg kell hívni, akkor meghívatom. Viszont előtte megküldöm az ő véleményét mindezzel kapcsolatosan. Gosztonyi Kálmánról van szó. Nekem semmilyen személyi kifogásom ellene nincs, munkáját nagyra becsülöm. Levelét még nem válaszoltam meg. Végleges meghívása az önök kezében van letéve.

Még nem tudtam újabb fölvételeket készíteni a táltosok barlangjáról és csak a jövő hét végén fogok tudni a bizottsággal a helyszínre utazni, hogy a megfelelő akta elkészüljön úgy mint az újabb felvételek. Azokból azonnal fogok küldeni. Több expedíció szerveződik, hogy ugyanezt a barlang rendszert máshonnan megközelítsék. A helyzet azonban sokat javult javunkra az utóbbi napokban. Remélem, hogy ez a folyamat állandósulni fog. 

Köszönöm szívből mindazt, amit ezideig is tettek és kérem a jövőben is segítsék közös ügyünket, mely végül is a magyarság föltámadásához fog vezetni. Teremtő atyánkat kérem áldja meg munkásságunkat és adjon erőt egészséget hozzá.

 

43. old. Guayaquil, 1969 november 15.

                                           “VISTAZO” ÉS A KULTUR BANDITÁK

 

korszakváltóban élünk, s ennek természetes velejárója a minduntalan változó helyzetkép, mely nem rögzíthető hosszabb időre, mert a mai események, holnap vagy rövid pár óra múlva a múlt ködös foszlányai közt fognak heverni, hogy idővel a teljes feledés homályába merüljenek. Megtörténhet az ellenkezője is, hogy a mai jelentéktelennek tűnő apró kis mozzanat fogja megadni részünkre azt az erőt, mely újabb győzelem forrásává alakulhat, vagy jelentheti azt a követ, mely botlásunkat okozva, jóvátehetetlen károk kútfőjévé válhat.

Értékes vagy értéktelen kis eseményeket rögzítek, melyekből holnap, ha az események bekövetkeztek, kiértékelhető lesz, hogy helyes volt-e az eljárásom, vagy az ellenkezőjét kellett volna cselekednem. Távol mindazoktól, kik aggódva figyelik lépteimet, s kiknek szívből jövő tanácsai a távolság következtében csak a már bekövetkezett fejlemények után érnek utól, mikor már újabb feladat, újabb események, már rég másirányba viszik, máshova teszik a megoldandó feladatok súlypontját.

Ezért vagyok állandóan egyedül, álmatlan éjszakáimmal, melyeken át fürkészve kutatom az utat, a helyes irányt, kerülve a csapdát, a rejtett követ, mely botlásomat okozhatja, nehogy a tarsolyomban féltve őrzött, s kínok közt összegyűjtött jussunk az út szélén leselkedő ebek martaléka legyen.

Jelentéktelen kis esemény, vagy korszakalkotó új távlatokat megnyitó események kiinduló pontja-e, nem tudom, csak leírom, hogy a rohanó fejlemények sodrában el ne vesszen, ha netalán valami – bár kicsi legyen is – érték rejlik bennük. 

Gaston Fernandez B. az ekvádori állami turista vállalat vezérigazgatója, ki hozzájárult anyagilag, hogy az expedíciót meg tudjam szervezni, s ezáltal tudjam igazolni a Táltosok Barlangjainak létezését, s egyben megvédeni úgy az angol, mint a svéd expedíciótól, melynek egyedüli és kizárólagos céljuk, a barlangok kirablása volt. Gaston Fernandez B. jól viselkedett, míg meg nem győződött arról, hogy a barlang rendszer valóban létezik. Utána azonnal hozzálátott ahhoz, hogy engem félrevezessen, s lehetőleg úgy a fölfedezés, int minden egyébbel ő maga akar rendelkezni. Ez a szándéka már kiviláglott, mikor az expedícióba fölvetette Jose Rojas, chilei újságírót. Kinek első teendője egy másik chilei becsempészése volt, kit azzal ajánlott, hogy fényképész, s minden fölszerelését hozza magával, úgy, hogy ezzel semmi gond nem lesz. Ingyenes munkaerő ki csak a tudomány érdekében, kíván az expedíció tagja lenni. Ezt az Escarella nevű fényképészt voltam kénytelen La Union-ba letartóztatni, s kemény kézzel kitetetni az őserdőből.

Ma teljesen bebizonyosodott már, hogy Gaston Fernandez B. csak a helyet akarta ismerni, s kész tervvel indult neki az expedíciónak, hogy azt a maga személyének kisajátítva értékesítse. Ehhez kénytelen volt mindazt, amit én követeltem megadni, s megtenni azokat az óvintézkedéseket, melyekkel sikerült az angolokat visszaverni, a svédeket pedig elriasztani, ami egyébként az ő céljainak is megfelelt. Azonban itteni dús tapasztalataim alapján én minden egyes okiratról több fénymásolatot is készítettem, s azon túl az ő hivatalos levelezéséről is, míg a hivatalba ezt az ő beleegyezésével megtehettem. Így minden egyes iratról van hivatalos fénymásolatom, s azon kívül az ő sajtó nyilatkozatait is én készítettem elő. Mindez döntő bizonyíték bárhol a világon csak éppen itt nem, míg ő családja és rokonsága révén a legmagasabb állami hivatalokat tölti be. Ehhez hozzá járul, hogy a felesége az államelnök feleségének a legjobb barátnője. A legtöbb miniszter régi jó barátja, s kölcsönösen támogatják egymást. Azon kívül nagyon fontos, hogy a turista hivatal kit, melyik folyóiratot, napilapot kedvezményez, súlyos összegeket jelentő hirdetéseivel. Ez által tudja befolyásolni a sajtót is. azon túl az elnökség titkársága, főtitkársága, mind az ő politikai és baráti köréhez tartozik, s ezek valóságos gyűrűbe tartják az elnököt. 

Természetesen mindezt mások is nagyon jól tudják, s nem mindenhol népszerű, sőt mondhatnám, hogy olyan híre van, hogy bárki kétszer is meggondolja, hogy ezzel az emberrel valamit is tegyen. Én a körülmények hatása alatt kénytelen voltam a kérdést megoldani, s azzal a lehetőséggel, mely lehetőség éppen adva volt. Tekintve, hogy sehol máshol nem remélhettem segítséget, s a többi expedíció az angoloké, már elindult, s svéd pedig már készen állt, hogy a táltosok barlangjába menjen.

Mindenesetre én voltam az egyedüli, ki ügyvédem, Dr Gerardo Pena M. segítségével, hivatalosan bejelentettem jogigényemet s felfedezésemet, s ezzel lehetetlenné tettem az összes többi vállalkozást.

Ezek voltak a rövid, dióhéjban leírt vállalkozás előzményei Gaston Fernandezt illetően. Egy lehetetlen feladat megoldása minden anyagi és egyéb segítség nélkül. Ezzel tisztában volt G.F. – is, ki könnyű zsákmányt látott, gondolva, hogy engem könnyen félre fog állítani, majd ha erre a megfelelő alkalom elérkezik. Ezért színleg a legjobb barátnak mutatkozott, gondolva, hogy miután a pontos helyet megismeri, már maga az expedíció nem fog létezni, mert arról gondoskodnak az abba beépített emberei, Escarella és Rojas. Ezért ő maga nem jött velünk csak Limonig, hol az indulás előtt megkérdezte a pontos útirányt, azzal, hogy majd követni fog minket, vagy helikopterrel vagy öszvérháton, de biztosan jön.

Mielőtt elindultunk Limon-ba, elmondtam neki a pontos útirányt s azzal váltunk el, hogy ha La Union-ba érkezünk, akkor onnan rádió összeköttetésbe lépünk egymással, s ő közli, hogy nyomon követ-e, vagy helikopterrel jön-e utánunk.

Az Escarella már Limon-ban elkezdte a lázító munkát, s igyekezett a rendőrség tagjait ellenem hangolni, azzal érvelve, hogy a rendőrség tagjait nem küldhetem ezt vagy amazt vásárolni, mert tiltják a szolgálati szabályaik. Gyorsan meg kellett értetnem velük, hogy az őserdőben egyetlen szolgálati szabály az én parancsom, s ki azt nem teljesíti, azt a revolverem csöve elé fogom állítani. Ennek bizonyítására azonnal adódott alkalom, amikor a teherkocsi, mely a fölszerelést hozta, nem akart a rozoga hídon, mely Limon előtt van, keresztül hajtani, mert attól félt, hogy belezuhan.

Megparancsoltam Ortiz tiszthelyettesnek, hogy menjen a Sanchez rendőrrel a hídhoz, s parancsolja meg a sofőrnek, hogy azonnal hajtson keresztül a hídon, mert különben nagy időveszteségünk lesz a távolság miatt. Egy jó idő múlva megjelent az Ortiz tiszthelyettes, a Sanchez rendőrrel, s jelentette, hogy a teherfuvarozó megtagadta a parancsot, mert attól félnek, hogy a híd nem fogja kibírni, s leszakad.

Az ott levő személykocsira ültettem a rendőröket, s a filmezőket is, a fényképésszel együtt, s azonnal mentem a hídhoz. Mikor megérkeztünk utasítottam, filmezők s fényképészek foglaljanak megfelelő állást, hogy a hídon átjövő tehergépkocsit felvehessék. Ortiz és Sanchez azonnal letartóztatják a sofőrt s majd a Guasumba fogja a teherautót átvezetni. Guasumba G.F. sofőrje, ki ott volt a személygépkocsival. Meglepve kérdezték, hogy kinek a parancsára – az enyémre – mondtam nekik. Az nem lehet – mondták. Mert letartóztatási parancsra van szükségük. Itt a parancs – válaszoltam – s azonnal rájuk fogtam a revolveremet – vagy lövik a sofőrt, ha nem engedelmeskedik, vagy én lövöm magukat. Ijedten lekapták a vállukról a karabélyt, s rászegezték a sofőrre, ki még ijedtebben elkezdett könyörögni, hogy csak engedjék, ő maga átvezeti a teherkocsit.

Lassan, bár a híd kissé ropogott, mégis baj nélkül átjött. Ezzel egy napot nyertünk. Utána Limonba a Guerrero rendőrségi kapitány méltatlankodott, rendre utasítottam, azzal, hogy tanulják meg, ez nem egy kirándulás, ez egy expedíció, s mindenki csak azt teheti, mit megparancsolok neki.

Ilyen előzményekkel érkeztünk meg először El Pescadó, Tres Copales, La Experanza, majd La Unionba, hol valóságos nyílt zendülés tört ki, Escarella és Rojas felbujtókkal. Ott Escarellát letartóztattam, s kitettem az őserdőből. Majd folytattuk La Buntilla, Nayamba, Jukma, s végül is Guajare tanyájáig, hol véglegesen tábort ütöttem a Guajare fél tanyájában.

Mielőtt megérkeztünk volna, s úgy ahogy a G.F. megbeszéltem, La Unionba felállítottam a rádiót, s a Quitoi központtal léptem kapcsolatba. Onnan, s mindenünnen csak egyetlen hír érkezett, Gaston fernandez kéri, hogy ne mozduljak La Unionból, mert ő vagy helikopterrel vagy öszvérháton, de ott akar velem találkozni. Várjam meg La Unionbaan, mert már elindult. Gyanús volt nekem ez az agyon ismételt hír, mert én kora délután érkeztem meg, miután meguntam az expedíciónak nevezett csürhét, mely hol elveszett, hol leesett az öszvérről, s csak rakoncátlan népség módjára tudott viselkedni, előre mentem, s hagytam hadd kínlódjanak az őserdő iszapos útjain. Így voltak, akik csak a sötét éj beálltakor érkeztek holt fáradtan, halálra rémülve, s iszaposan, mint a rendőrség kapitánya, kinek kötelessége lett volna a biztonságomra ügyelni.

Mikor én megérkeztem, kedves barátom Cambisaka tizedes, az utolsó helyőrség parancsnoka nagy örömmel fogadott, s már is hozta a párolgó jó meleg feketét, mert mint mondta, már mindenki tudja az őserdőben, hogy jön a János úr /senor Juan/, mint ahogy ott engem neveznek. Kis idő múlva egy kis repülő szállt le felettünk, de megfordult és alacsonyan leírt egy félkört, mintha meg akarna győződni arról, hogy engem lát a tisztáson. Én világosan láttam, amint Gaston Fernandez kihajolt valósággal, s nézett engem. Még intettem neki, hogy hova megy, de a gép Guarintza felé vette az irányt, amiért később kételkedtem abban, hogy esetleg rosszul láttam. Mindenesetre a rádió híradása nem volt összeegyeztethető azzal, hogy Gaston Fernandez Guarintza felé repült.

Másnap gyönyörű verőfényes nap volt, s könnyen folytathattuk volna az utat, ha a Zamora folyón átkelünk, azaz, ha azon csónakokkal megindulunk lefelé, hogy a Coangos és Santiago folyók torkolatánál levő Puntillát elérjük. Azonban a rádió minduntalan azt kérte várjunk, mert Gaston Fernandez La Unionba indult utánunk. Ezen a napon távolítottam el Escarellát, s utána a zendülésnek indult társaság kissé lecsillapodott.

Elhatároztam, hogy másnap a rádió hírek ellenére tovább megyek, mert Escarella – Rojas viselkedése, ahogy jól átgondoltam nagyon hasonlított az agens provokátor viselkedéséhez, s célja az expedíció szétzüllesztése lehetett. A rádió összeköttetésem állandóan csak azt mondta, nagyon kéri Gaston Fernandez várja meg La Unionban, mert már elindult, hogy ott önnel találkozzon. Még aznap elkezdett zuhogni az eső, s napokra lehetetlenné tette, hogy a kis lélekmentő csónakban bárki is az örvénylő folyóra merészkedjen. Az a biztos halállal egyenlő. Valamit tenni kellett, hogy a lassan magához térő csürhe, mely kezdte a fáradságát kipihenni, foglalkozzon valamivel. Így kiírtam egy versenyt. Cambisaka parancsnok szívesen segédkezett, s adott egy jó nagy fejszét, s hozzá egy hatalmas fatörzset. A verseny a Kanadában a favágók közt divatos törzsvágás volt. Verseny díja az első három csomag cigaretta, a következő kettő, s a harmadik helyezett egy csomag.

A mindig lusta és szemtelen kis Ortiz tiszthelyettes rikácsolva hadonászott, hogy tulajdonképpen most fog eldőlni ki az igazi vezér, mert az őserdőben a legerősebb a vezér, s míg mindenki összegyűlt, a környékbeli suárok is, megkérdezett, hogy fölteszem-e a vezérséget egy versenyre. Mondottam, az nem verseny tárgya, de bármi mást vele szívesen fölteszek. Nagyokat nevettek a rendőrök, mert ők vidéki emberek, s jól megtanultak a fejszével bánni, s így biztos győzelemre számítottak. Guerrero kapitány kihívott, hogy én küzdjek meg a rendőrséggel lássuk ki az igazi legény. Rendben van, válaszoltam. Újabb törzs került elő, s levetettem az ingemet, kész állásba helyezkedtem, s ugyan azt tette Herrera, kiről nem tudtam, hogy favágó volt hajdan. Mikor elhangzott a revolver lövés, megindultunk ugyan azzal a törzzsel, s rövid idő múlva fölharsant a shuarok /jibáros/ öröm kiáltása, míg elnémultak a rendőrök. Átvágtam a törzset, míg az Herrera ugyancsak kínlódott tovább vele. Meg voltak döbbenve. Nem hittek a szemeiknek. Később a másik törzset, mint órával stoppoltak 57 másodperc alatt vágtam át. Míg az utánam következő legjobb idő is túl volt az egy percen, s többen csak két perc után tudták átvágni, mint például Rojas. Csak ki igazán jól ismer, tudja, hogy tudom a fejszét kezelni..

Három napos veszteglés után, mikor a víz valamennyire megnyugodott, s vagy három méterrel alacsonyabban állt, megindultunk La Puntilla felé a csónakokkal, annak ellenére, hogy a rádió még mindig ugyanazt a hírt közölte. Várjuk meg Gaston Fernandezt.

Alkonyodott, mikor La Puntillába megérkeztünk, s ott töltöttük az éjszakát, az egyetlen kunyhóban, mi ott van. Másnap reggel megindultunk most már gyalog, hogy a nayambe nagycsaládhoz megérkezzünk. A legnehezebb szakasz az a meredek, melyen körülbelül 3-4 órán keresztül kell fölmászni, hogy utána már valamivel könnyebben lehessen előrehatolni, az alig járt őserdei ösvényen. Mikor fölérkeztem a shuároktól követve, kik a csomagokat hozták, kis pihenőt tartottam, hogy a többiek, kik messze elmaradtak, utolérjenek. Egyszerre megjelent előttem az ellenkező irányból Gaston Fernandez. Felismerhetetlen volt. Nadrágját levágta térdig, s így egy groteszk , szúnyogoktól agyoncsípett, szakállas alak állt előttem, ki kiéhezve, sárosan megrágva, s holtfáradtan leroskadt a földre.

Mellette Guasumba, a sofőrje, ki ugyancsak visszatért Limonból Cuencaba, hol várta Gaston Fernandez, ki egy kis repülőt bérelt, hogy azzal berepüljön Guarintzába, hol az evangelistáknak van egy kis missziós telepük, s ott van egy leszálló hely is. Gaston Fernandez túl repült a célon, azon a kis gépen, melyen én La Unionba láttam, s a rádió hírek csak arra szolgáltak, hogy én várjak rá La Union helyőrségben, hol ki kellett törjön a zendülés, mit Rojás-Escarellanak kellett előidéznie, Guerrero, Orti segédletével. Így az expedíció a legteljesebb csőddel félúton megszűnt volna létezni, s vagy ők maguk folytatták volna nélkülem, vagy Gaston Fernandez, ki úgy számolt, hogy megjelenik Nayambe törzsfőnöknél, már mindent elintézett, s majd őt egyszerűen bevezeti a barlangba, hogy ott megtölthesse a zsákjait s Guasumba segítségével, mint felfedező visszatérjen. Míg én minden fölszereléssel az őserdőben csődöt mondok, kitör a villongás, s fölbomlik a rend.

Először abban tévedtek, hogy nem egy ilyen csürhét, de sokkalta különb bandát is úgy megtáncoltatok, hogy míg élnek, nem felejtik el. Másodszor, hogy hű embereim, Guevara, Punin, Cambisaka elégségesek lettek volna arra, hogy ilyen csürhéből még ha futószalagon jönnek, apró répát vágjunk belőlük. Harmadszor pedig Gaston Fernandez gyalogolva, nyomorogva ugyan megérkezett Nayambehoz, viszont ő nem fogadta csak megengedte neki, hogy engem nála megvárjon, míg megérkezem. Tehát Gaston tervei így füstbe mentek.

Nyomorgott, éhezett, míg rám várt, s nem tudva mi történt, mikor már tovább nem bírta, megindult a La Puntilla felé, s így találkoztunk. Adtam neki élelmet, cigarettát, s mikor megtudta mi történt az Escarellával, “őszinte” fölháborodást színlelt mondva – le kellett volna ütni a gazembert.

Pihenés után újra elindultunk, míg közben a lemeradtak is lassan megérkeztek. Kora délután jutottunk Nayambehez, utána Jukmához, hol hivatalosan vártak, s míg mindenki félreállt, lassan méltóságteljesen, ahogy az illem azt megkívánja, mentem a középen álló Nayambe és Jukmához. Rövid üdvözlet után átadtam az ajándékokat, függőágyat stb. stb. Mikor Gaston Fernandez elhagyta a tábort, megígérte, hogy egy-kettőre visszajön helikopterrel, mert az államelnök is biztosan látni akarja a fantasztikus barlangokat. Megállapodtunk, hogy egyetlen sajtó hírt nem fog adni. Egyébként ezt még az indulás előtt biztosítottam, s mindenkivel aláírattam egy nyilatkozatot, melyben kötelezték magukat, hogy senki rajtam kívül, vagy beleegyezésem nélkül nem nyilatkozhat, nem közölhet semminemű hírt, sem az expedícióról, sem pedig a barlangokról.

Gaston Fernandez közölte rádión, hogy bemutatta Velasco államelnöknek a fényképeket, dia-pozitív felvételeket, s egy rövid filmet állított össze a több órás felvételekből, s azt is bemutatta. Állítólag az államelnök azt mondta, “íme erről az emberről is azt mondták, hogy bolond, s lássák urak mindaz, mit állított, be lett bizonyítva”. Állítólag úgy rendelkezett, hogy a belügy, hadügy, s építészügyi minisztériumok karöltve mindenben rendelkezésemre álljanak a továbbiakban. Ezek rádió hírek voltak, melyeket Gaston Fernandez mondott nekem a rádión keeresztül esténként, mikor a kapcsolatot fölvettük a táborban lévő rádión keresztül. Az élelem rég elfogyott, hisz alig vittünk, mert alig utaltak ki pénzt élelemre. Mégis dolgoztam, s dolgoztam, hogy a tábor fölépüljön, s így lassan több hold területet teljesen letisztítottam, hogy megfelelő helikopter leszállóhely álljon rendelkezésre. Utána több mint a felével megnagyítottam a házat. S két hónap után mikor a tábor készen állt, elindultam vissza Limonba, s azon keresztül Cuenca, Guayaquil, hogy visszajöjjek megtudni, mi az igazság mindabból, mit Gaston Fernandez összehazudott a rádión keresztül.

Mikor Cuenca városába érkeztem, azonnal kértem a szállodába hozzanak nekem az “El Mercurio” című helybeli lapból, mindazokból a számokból, melyekben az expedíciómmal kapcsolatos hírek jelentek meg. Az “El Mercurio” lap első oldalán hatalmas vörös betükkel szedve szenzációs riport az első visszatért csoportról, melyek közt Herman Fernandez, Gaston Fernandez testvére számol be a két segédfilmezővel, s két más, részemre ezideig teljesen ismeretlen “expedíció taggal”, kik a riport igazi beszámolóját adták. Ezek közül is a főszerepet egy vigyorgó, s kajla orrú zsidó vitte, ki épp akkor tért vissza a híres felfedezésről, s mint az expedíció “tagja” nyilatkozott az ősrengetegben, a sűrű vadonban, melyből ő most tért vissza, mily csodálatos várost találtak. Továbbá egy hatalmas fénykép, arról egyenesen a szemembe röhögő, vigyorgó kép, s kajla orrú amerikai zsidó, ki a nagyvilág részére nyilatkozik a szenzációs felfedezésről, melyet ők a képen látható, s vigyorgó zsidó Jimmy Bloch hernan Fernandez, Pedro Luna, Mario Polit, Dr Gerardo Pena, s még egy zsidó, valami Hervis nevű, kit ugyancsak sohasem láttam, épp most végeztek. Szédültem. Tovább olvastam Jimmy Bloch, az Alianza para el Progreso amerikai segítség nyújtó szervezet Guencai megbízottja. Azaz egyúttal kém is.

Mielőtt a lapokat olvasni kezdtem volna, azokat előbb megjelenési sorrendbe raktam. Így aztán látom, hogy a következő nap ugyan olyan nyilatkozatok, s mindenütt ugyan az az undorító kép Jimmy Bloch, a világhírű felfedező. Később az újabb kijövő csoportnál ugyan az a szereplés, s mindenütt az élen a híres “expedíció tag Jimmy Bloch”. Önkéntelenül is egy tizenhárom évvel előbbi kép jutott eszembe, melyen egy ugyanilyen undorító alak, ugyan ezekkel a vonásokkal nyilatkozott Észak-Amerikában, s a fénykép alatt ez állt “megérkezett a sz. magyar hőse”. Annak idején az a kép bejárta az egész világsajtót. Most emez ugyancsak élénken igyekezett két évezred dús, ilynemű gyakorlatát kamatoztatni a nagyvilág színe előtt. A híradások valótlanok voltak, s egyáltalán nem feleltek meg a valóságnak. Valahol a cikk a szenzációs riport közt a saját nevemhez hasonló nevet is sikerült felfedeznem, hol míg azt jelenti “Jimmy Bloch a felfedező, s expedíciós”, most érkezett tagja, hogy a sok szakember közt meg kell emlékezni arról is, hogy jelen volt Morrizt kutató is. Az expedíció neve sehol, de a képen világosan látható, hogy az expedíció tagjainak a mellén ott van még a jelvény. Nevemet mégis elírták, s az expedíció nevét nem ismerték. Azaz ezen az úton, s ezek által vesztette el a magyarság az őshazához vezető utat, melyről a hazugság mérhetetlen tömege vezette tévútra.

Indultam Guayaquilbe, hogy újabb adatokkal gazdagodjak, a hírterjesztés csodálatos vívmányairól, melyekkel a nagyközönséget nap mint nap ellátják a nemzetközi hírügynökségek.

Guayaquilba meggyőződtem arról, mit már rég sejtettem, nem véletlen, de nagyon is jól árgondolt tervről van szó, mit lépésről lépésre igyekeznek végrehajtani, hogy végül is én teljesen kiessek úgy a vezetésből, mint a felfedezésből. Ennek a tervnek az értelmi szerzője Gaston Fernandez, ki mindent elkövet, hogy a barlangok kincseihez jusson, s azokat kirabolja. Helyzetem nem volt könnyű, s gyorsan cselekednem kellett, mert az emberek azt kérdezték tőlem, hogy én is részt vettem-e az expedícióban, amit Gaston Fernandez vezetett a keleti ősrengetegbe.

Mikor Gaston Fernandezzel találkoztam, nagyon sajnálkozott, hogy eljöttem az őserdőből, mert már készen állt a helikopter, s most akarnak indulni. Kérdezte, hogy megyek-e velük. Mondottam, nem. Rojas, ki jelen volt nagyon megörült, s ránézett Gaston F-ra, s nem tudták örömüket titkolni.

Elmentek a barlangokba azzal, hogy a második részhez szükséges előmunkálatokhoz elviszik a Cuencai parancsnokot, Moral ezredest és Ortega őrnagyot, hadd lássák személyesen, milyen fölszerelésre lesz szükségük.

Mikor visszajöttek, újabb csomó fényképfelvételt hoztak magukkal, mert fényképészt is vittek. Így a fényképek jelenleg többszázra rúgnak, míg 79 db diafelvétel van, s több órás film fekete fehérben, s színes film. Ennek ellenére visszatértük után le voltak sújtva, mert mint később kiderült, nem tudtak tovább menni, bár szerettek volna a barlangokba, mert mikor egy bizonyos ponthoz érkeztek, akkor eltűnt úgy a Guevara tizedes, mint a Guajare shuar, s ők círka egy órán keresztül réműlten kiabáltak, könyörögtek, hogy előjöjjenek. Mikor a halálra rémült társaság már a fejét kezdte elveszteni félelmében, hogy többé onnan nem tud kijönni, akkor nevetve megjelentek hű embereim, s azt mondták nekik “ez János úr parancsa, arra az esetre, ha tovább akarnak menni, s ő a parancsnokunk”. Mellesleg embereim egy kis mellékfolyosóban vígan cigarettáztak, s azon mulattak, hogy ezek a katonák, s “hősök”, hogy meg vannak riadva. Guevara tizedes becsületére vall, hogy bár egy ezredes, s egy őrnagy is jelen volt, ő a parancsot szó szerint teljesítette.

Három napig voltak a táborban, s természetes, hogy kitűnő ellátásról is gondoskodtak, a maguk részére. Így jó minőségű whiskyt is vittek magukkal, konzervet, s mindenféle más jó minőségű élelmiszert. Mikor mindent leraktak, akkor Guevara, kit én kineveztem helyettesemmé távollétemben, mindent Punin segítségével szépen eltett, s főztek a vendégeknek yukát. S tartották őket yukával, s egy kis rizzsel. Mikor ezek fölháborodva követelték az élelmet, ugyan az a válasz “János úr parancsa, a tábor készletére kell fenntartani”. Bár helikopterrel mentek, s jó ellátással mégis meg kellett tűrniük hű embereim százszázalékos viselkedését. Nem kaptak kávét, nem szívhatták a cigarettát, csak az maradt birtokunkban, mi éppen a zsebünkben volt. Gaston Fernandez és Rojas föl voltak háborodva. Ezért G.F. kérte a hadsereget, hogy Guevarát váltsák le. Pedig Guevarát, kit én kértem, határtalan időre rendelte mellém a hadsereg. Így Guevara helyett kiküldték Cambisákát. G.F. nem tudja, hogy ugyan az a helyzet, s soha neki engedelmeskedni nem fog.

Az újonnan előhívott fényképekből egynéhányat erővel elvettem G.F.-től, pedig ő nagyon kért, hogy most ne vigyem el őket, mert úgyis az enyémek, s mindegyikből fog annyit adni, amennyi kell. Eltettem, s azt mondtam neki, ezekre szükségem van, még a mai napon egy cikk részére. Ezeket juttattam az “El Telegrafo” s az “El Comercio”-nak, hogy a szeptember 28-i két cikk megjelenhessen, melyekkel egy időre leszereltem ezeket a kultúr banditákat. Ez szükséges volt, mert már olyan cikkek is megjelentek, melyek azt írták, hogy Gaston Fernandez az expedíció főnöke, újabb expedíciót szervez, hogy mélyebben hatolhasson a felfedezett barlangokba.

Az eltelt időt arra használtam, hogy a kultúr banditák útjait lezárjam, s őket lehetetlenné tegyem, hogy elvegyem a kedvüket a rablási szándéktól. Lassan sikerült a minisztériumok, s a közvéleményt is tudatosítani, minderről, s ügyvédem segítségével, nagyon is szép munkát végeztünk. 

Az ekvádori közvélemény napirenden tartja a barlangokat, s minden ezzel kapcsolatos hírt. Így tegnapelőtt hirtelen szólt a telefon, s ügyvédem értesített, hogy megtudta, hogy katonaság betört a barlangokba. Elmentem a rádió kapcsolatot felvenni, s kiderült, hogy nem igaz. Ez jellemzi a jelenlegi helyzetet. Mindenki a barlangokról tárgyal, beszél, tudósít, de senki bizonyosat nem tud. Abban mindenki egyetért, hogy G.F. és Rojas közönséges banditák.

Nem sikerült az elnökhöz bejutnom, de ez is végül G.F.-re nézve vet nagyon is rossz fényt, s ő maga nem tudja mitévő legyen. Mert végül is a vezérkar, ha rosszul viselkedett is, de értesítve van. A képviselőház úgy mint a szenátus, s nem egy képviselő, alig várja az új ülésszak megnyitását, hogy felelősségre vonhassa magát a kormányt.
A lapok közül a legnagyobb az El Comercio mindenben a legmesszebbmenően támogat, míg az El Telegrafo ugyancsak mindenben támogat. G.F. egyedüli fegyvere a nála lévő fényképek, melyek nélkül nehéz valamit csinálni. Viszont nagyon-nagyon drága fényképek, mert 3.000 dollárba kerültek /háromezer dollár/. T.i. ennyibe került a helikopter bérlete. Míg az én expedícióm összes költsége, igaz, hogy alig ettünk, cirka 1.800 dollárba került. Ezeket az adatokat majdan a képviselők remekül fogják fölhasználni. S nekem mindehhez semmi közöm nincs. Hiába örültek, hogy nem megyek velük, mert hű embereim ott voltak jelen, s most nincs ki a felelősséget vállalja a kirándulásért, mely 3.000 dollárba került.

Nekem szükségem van a fényképekre, de azokat nem tudom megszerezni. Mindenesetre miután már a közvéleményt teljesen a magam oldalára állítottam, G.F. és Rojas kezdtek idegesek lenni, s én elérkezettnek láttam az időt, hogy bekerítő mozdulataimat most már teljesen előre vigyem, hogy ezt a kellemetlen ügyet is győztesen lezárhassam. Szerencsém volt, a lépést a már ideges G.F. tette meg. Keresett telefonon, s kérte találkozhatnánk-e. nagyon szívesen válaszoltam, mert nagyon jó híreim vannak külföldről, s szeretném azokat elmondani. Azonnal küldte a kocsit, s kérte menjek hozzá a hivatalba. 

Gaston Fernandez, ez a pályát tévesztett színész, kitörő örömmel fogadott, s láthatóan megilletődve a jóbarát láttán, nem tudva hova tegyen, mivel kedveskedjen. Magam ugyan úgy, ugyan olyan kedvesen színészkedtem, mint ő, s egymást dícsértük, egymást magasztaltuk az égig. Végre megkérdezte – mond kedves Jánoskám, hát mit csinálunk ezzel a barlang üggyel, mert mindenki örökké csak arról érdeklődik. Én – természetesen – folytatta – mindig azt mondom, János a felfedező, majd ha ő mondja, akkor megyünk. G.F. elfelejtette nekem megmondani, hogy újabban már Velesco államelnök érdeklődik, s már nem tudja mit hazudjon neki. Tudod Gaston – mondtam neki – ez egy befejezett ügy, mert hamarosan megérkeznek a külföldi tudósok, akik az ellenőrzést fogják végezni, s akkor majd értesítelek, hogy mikor indul az expedíció. Nem lehet! Ekvádorba nem jöhetnek idegen tudósok, János, csak mi mehetünk! Nézd Gaston, Ekvádor aláírt egy nemzetközi megállapodást – mondtam – mely a fontos történelmi értékek megmentéséről, megóvásáról szól, s ugyan olyan mint a genocidium, mi ellen minden ország az ENSZ-en keresztül kötelezte magát az ilyen javak megmentésére. Tehát – folytattam – én mint felfedező, meghívhatom a külföldi tudósokat, vagy az állam, de jöhetnek az akaratunk ellenére is, ha fontos kultúr javakat látnak veszélyeztetve. Ami pedig a barlangokban van, az oly fontos, hogy úgy hiszem, hogy nemzetközi biztonsági szervet fognak ide rendelni az ENSZ tagállamai.

Elvesztünk, elvesztünk – hangzott G. Fernandez kísérteties hangja. Maga elé meredt, s átsuhant a gondolatain, hogy még az állását is elveszíti. Rám nézett, s azt kérdezte – úgy Te kérted őket? Természetesen – feleltem – úgy azt rég megmondtam, hogy mindennek történnie kell. Persze – folytatta – míg mi a fényképekkel örültünk, addig te ezt csináltad. Úgy van ahogy mondod – válaszoltam – s ebből is láthatod, hogy úgy mint eddig tetted, nyugodtan megtarthatod az összes fényképeket magadnak, mert azok most már értéküket veszítik. – ne mondj ilyet, mert jól tudod, annyi fényképet adok neked, amennyi csak kell. Előhúzta a fiókot, elővett egy csomó fényképet – s azt mondta – nesze itt van. A fényképeket gyorsan a zsebembe süllyesztettem. Folytatta – még mire van szükséged? A dia-positív felvételekre – válaszoltam. Az nincs nálam – hazudott, de majd Quitóból megküldöm neked, mondd hány sorozatra van szükséged? Csak mondd, kell-e még fénykép? Bármi kell szólj nekem, hisz te vagy a felfedező, s a főnök, a vezér. Bár már másra tereltem a szót, nem tudott magához térni, s nagyon le volt törve. Később maga vitt vissza a szállodámba, s nagy ölelgetések közepette távozott.

Az első támadásom látható eredménye, azok a képek, melyeket ez alkalommal sikerült megszereznem, s így küldhettem belőlük barátaimnak, hogy egy kis fogalmuk legyen a barlangokról.

Pár nappal később megyek a szállodámba, mikor beleütközöm a Rojasba, ki a hét-nyolc éves kisfiával engem keresett. Mikor meglátott fölkiáltott – kedves professzorom, kedves vezérem, csak hogy megtalálom, ugyanis gondoltam, hogy esetleg képekre lenne szüksége, így hát hoztam egy sorozatot, s miután nem találtam, nevére otthagytam a szállodájában. – Köszönöm a kedvességét – hát mért fáradozott személyesen idáig – kérdeztem. Kérem ne mondjon ilyet, mikor nagyszerű főnökünkről, a vadon híres uráról van szó, a senor Juanról, akkor nekem ez egy megtiszteltetés. – hazudott szemrebbenés nélkül. Ekkor megszólalt a kisfia – apu az a híres vezér ugye? – Rojasnak nem kellett több, azonnal elkezdte előadni, hogy miután náluk a családban mindig rólam úgy emlékeznek meg, mint a híres vezér, lám a kisfia is tudja. S hazudott, hazudott, hazudott úgy ahogy a száján kifért. Míg az erre az alkalomra betanított kisfia mélyen hallgatott. Meghívtam egy feketére, láthatóan tetszett neki, mert sok mondanivalója volt. Kérdezte, mi a véleményem Gastonról, egyszerűen remek ember – feleltem, kár, hogy kissé hanyag, így minden széjjel fut, kiszalad a kezéből, s emellett nagyon elfoglalt – hazudtam, egész folyékonyan -. Ez az, hanyag ember, de kitűnő ember, nagyon ragyogó a megállapítása. Ez után a hazugság verseny után íme újabb fényképekhez jutottam, de még mindig van egy veszélyes pont, hova szerettem volna bekényszeríteni őket, hogy végleg leszerelhessem ezt a szélhámos kultúr bandita társaságot.

Azzal számoltam, hogy megkísérelnek még valamit, hogy egy esetleges elkeseredett vállalkozást igazolhassanak, s ezt csak a sajtón keresztül tudnák megtenni.

Teltek a napok, s már kezdtem kételkedni, hogy tervem sikerrel jár-e mikor újra belebotlok a Rojasba, ki úgy látszik kereste az alkalmat, a találkozásra. Nagy örömmel üdvözöltük egymást, s mindenről beszélgettünk egy fekete mellett, mikor Rojas megkérdezte, mondja kedves vezérem, emlékszik arra az iszapos hegyre, melyre oly nehéz volt fölmászni, hogy mi a neve? Hogyne, Kinanza hegy, hol majd mindenki leesett az öszvérről – válaszoltam -. Azért kérdem, mert Gaston Fernandez kért, hogy írjak egy kis kalandot az útról, s tudja nem emlékszem a nevére. Remek ötlet – válaszoltam – kalandosan megírni az utat, kitűnő , látszik, hogy G.F. okos ember – s folytattam – csak ne mondja, hogy a Viztazo-ba jelenik meg, mert azokról hallani sem akarok. Igaza van – válaszolta – de tudja ez a Gaston oly okos, hogy kikötötte, hogy tíz oldal vagy semmi. Szép színes riport lesz, ha természetesen, ezt ön kedves vezérem megengedi. Tudja kedves Rojas – hazudtam – maga tudja, hogy G.F.-nek köszönhetem, hogy sikerült az expedíciót összehozni, s ezért amit ő akar, azt megteheti, azonban a Viztazó féle folyóiratról hallani sem akarok. – válaszoltam -. Tudom, értem, de gondolja meg, hogy mégis az ország legfontosabb folyóirata, s mit a Viztazo megír, az aztán komoly súlyt jelent – igyekezett meggyőzni. Kérem remélem, nem most akarják megjelentetni? Kérdeztem. Ó nem, legföljebb karácsonytájt, újévre. Még meg kell majd írnom, s az írásomat majd önnek jóvá kell hagyni. Jó, mondtam, így már más a helyzet, ha majd megírta, szóljon, átnézzük, s esetleg találunk jobb megjelentetési helyet, esetleg külföldön – mondtam -. Rojas láthatóan megkönnyebbült, s még beszélgettünk egyről-másról, míg végre elment, s így megszabadultam ettől az utóbbi időben örökös hazudozástól.

Ez a múlt vasárnap történt, s miután Rojas elment, én azonnal bérkocsiba ültem, s rohantam az ügyvédemhez. Ideges lett, mi történt. Semmi, de azonnal cselekedni kell, Gaston, Rojas leadtak egy nagy cikket Viztazonak, melyben biztosan majd jó fölvétel bent lesz, mondtam – most váltam el Rojastól, aki eljött megtudni, hogy van-e kapcsolatom a Viztazenál, mely megakadályozhatná a tervünket, hogy mindent a közvélemény előtt átjátszanak a turista hivatal Gaston ügykörébe.

Másnap reggel ügyvédem fölkereste a Viztazo folyóirat igazgatóját, s bemutatta az aláírt okiratot, melyen úgy Gaston Fernandez, mint J.R. aláírása ott van. Javier Alvarado igazgató dühöngött, de semmit sem tehetett. Végül kérte, hogy tárgyalhasson velem. Délután ketten mentünk a folyóirathoz. Természetesen a megírt cikk ott volt, sőt már kiszedték, s mindez bosszantotta az igazgatót. Ajánlotta, hogy helyet ad, nyilatkozzak. Először, hogy önnel tárgyaljak föltételem, hogy megmutatja a cikket. De nem lehet, mert erre vonatkozólag kompromisszumom van Gaston Fernandezzel. Akkor tárgytalan, ha nem olvashatom előbb a cikket, nincs miről beszéljünk, s kénytelen vagyok megkérni az ügyvédemet, hogy bíróságilag kérje a folyóirat elkobzását, s ezen kívül az El Comercioban két nappal előbb föltárom mindezt. Dühösen, de engedett Janier Alvarado, s elolvastam a cikket. A cikk Lényege: Gaston Fernandez felfedező főnöke és vezére az expedíciónak, rengeteg hazudott kaland, s bátor hősies magatartás. Escarella, kit kirúgtam La Unioban az expedíció igazi hőse. A kukac gyáva kapitány rendkívüli bátorságról tesz tanuságot. Rojas, kalandos utazása az ősvadonban. Újra Gaston Fernandez, ki föltárta a turisták részére ezt a szenzációs bevételi forrást. A hazugságok végtelen tömege. Az expedícióban, alig szerepelek valahol, mint aki említette már a barlangok létezését. Mit a bátor hős, Gaston gyors ítélőképességgel felismert, s íme feltárt Ekvádor dicsőségére. Rengeteg fénykép, melyeken természetesen nem szerepelek, csak ők.

Miután olvastam, s ügyvédem is elolvasta, megkérdeztem, hogy honnan veszi a bátorságot arra, hogy ezt a sok hazugságot leközölje. Az igazgató dühös volt, s azt mondta. Tetszik, nem tetszik leközlöm, mert már kifizettem a jogtulajdont. Kérdésemre, hogy mennyit fizetett, nem válaszolt, de látszott rajta, hogy elég sokat kellett fizetnie. Emellett kötötte barátja G.F.-el kötött megállapodása is, hogy úgy ahogy van leközli. Teljesen kilátástalan volt egy megállapodás, bár két másik igazgató is jelen volt, s sokkal nagyobb jóindulattal, mint Javier Alvarado, kinek mellékneve – el engreido – a beképzelt, s nagyon találó.

Javier Alvarádó még azt ajánlotta, hívassák Rojast, s legyen jelen a tárgyalásnál. Mire kijelentettem, hogy tolvaj, cselédekkel nem tárgyalok. J.A ideges lett, neki utaznia kell még aznap, folytassák a tárgyalást délután a két másik igazgatóval Bustamante és Borges-szel. J.A. elutazott, hogy a hold repüléssel kapcsolatos dolgokat intézze az USA-ban, így csak a hét végén tér vissza. Ezzel a kilátással visszamentünk délután a 4 órás vita után megállapodtunk, hogy mindent kihúznak, s úgy is történt. A cikket végül tökéletesen kiherélték. A fényképekhez hozzávették az általunk adott fényképet, az expedíció nagy feliratával ugyan azt melyet az EL TELEGRAFO közölt. Köteleztük őket, hogy az expedíció jelvényéről fényképet készítsenek s azt is megjelentessék. Alcímnek az expedíció neve, s a névsor, hogy ki milyen minőségben vett részt. Természetesen az Escarellának híre sem maradt a cikkben. Mikor újra átolvasták megállapították, hogy a Rojas nem fogja szüleményét fölismerni, s ajánlották, hogy más névvel jelentetik meg. Ragaszkodtam Rojas nevéhez, mint a cikk írója. Minden turista szó törölve lett. Ragaszkodtam ahhoz, hogy a bejelentésem is idézve legyen, az is megtörtént.

Mikor befejeztük vagy jobban mondva a cikket lefejeztük, a Borges ki szerkesztője a folyóiratnak, hozzám fordult és azt mondta: nem értek egyet azzal, hogy a magyarok innen származnak, mert sokkal inkább állítható ez a baszkokra, mint a magyarokra. – Kérem – mondtam neki – ha ön ezt tudja, akkor azt is tudja, hogy a baszkok hunok. – Igen – mondta – a baszkok hunok, de mik a magyarok? – Kérem a magyarok is hunok – feleltem. Megdöbbent, s elgondolkodott – ha ez így van, akkor nagyon fontos az a munka, mit ön ott végez – mondta. Majd utána hozzátette, bízza csak rám, ezt a hazudozó Rojasz, majd én írok egy előszót a cikkhez. Láttam, hogy szövetségesre találtam, mert fölébredt benne a baszk vér. Ekkor mondtam neki – olvassa el Pedro de Basaldua könyvét, ki híres baszk tudós-kutató volt, s könyvét Indiában adták ki, s ennek unoka-öccse Pedro de Basaldua, Argentínában az E u s k a d i baszk köztársaság elismert nagykövete, s nekem nagyon jó személyes jóbarátom.

- Ha ez így van, én is barátja vagyok önnek – mondta. Ekkor fölajánlotta, hogy pár nappal a Viztazo megjelenése előtt szívesen meginterjuvol a televízióban. 

Viztazo, bár egy közönséges folyóirat, itt ekvádorban mégis a legkomolyabb közvélemény formáló sajtó termékek egyike. Erre szüksége volt G.F.-nek és nekem is. azzal a különbséggel, hogy a fénykép anyag az illusztráláshoz kizárólagosan az ő birtokában volt. Ezt igyekeztem kikényszeríteni, s ezt sikerült is, ha minden úgy történik, ahogy megállapodtunk. Ez volt a kultúr banditák utolsó fegyvere, mert itt mindenkit az érdekel, ki fog győzni elsősorban, s csak utána, hogy kinek van igaza. Remélem az a sok hazugság, s képmutatás, mit magamra kényszerítettem, meghozza a gyümölcsét, s ezzel végleg kiütöttem ezeket a gonosztevőket. Hálátlan feladat, mikor oly személyekkel kell küzdeni kiknek egyetlen szavuk sem igaz, s ki kell következtetni, hogy mit gondolnak, mit fognak cselekedni, hogy aztán rájuk lehessen csapni mielőtt még kárt tesznek bennünk.

Ma láttam Rojast az utcán, s vígan üdvözölt, s öntelten sétálgatott, mintha az arcára lett volna írva – nem soká, majd meglátod, ki vagyok én, míg közben az elcsépelt hazug szavaival illetett. 

Ahogy a folyóirat megjelenik azonnal küldök belőle. Kis esemény, talán észrevétlenül elmúlnak, vagy világrengető kérdés válhat belőlük. Nem tudom, éppen ezért leírtam őket.

Guayaquil, 1969 november 16.

Az előbbi kis írást ki kell egészítenem, hogy érthetőbb, s világosabb legyen, különben esetleg félreértésekre adhatna okot.

1. - Hiába tudtam, s ismertem a táltosok barlangját, mert egyáltalán nem csak anyagiakkal nem rendelkeztem, hanem egyenesen kinevettek, ha arról említést tettem. Több vállalkozásom kudarcba fulladt azaz kísérletem, hogy megfelelő tőkével egy jól fölszerelt expedíciót szervezzek. Mindenki fényképeket kért, viszont senki sem akart arra gondolni, hogy egyszerűen a korom sötétbe oly felvevőkészülékekre van szükség, melyeknek nagyon magas az áruk. Az egyszerű odajutás is nagyon költséges. Vagy vállalni kell, mit én szoktam csinálni, keresztül-kasul az ősrengetegben rekord idő alatt megérkezni, s nem visszariadni semmitől. De ki vállalja ezt azok közül az elsatnyultak közül, kik sajnos szükségesek ahhoz, hogy igazolják a barlangok valóságos létezését. Senki.

2. - Mikor az angol expedíció már elindult a Llanganatis hegységre, sikerült Gaston Fernandezt valósággal belekényszerítenem kitűnő nyilatkozataiba, majd pedig az expedícióba.

3. - A svéd gróf már Spanyolországból Las Palmas szigetről nyilatkozott, hogy indul a barlangokba, itteni szövetségesével Andres Fernandez-Salvador-ral. Ennek a Fernandeznek semmi köze az előbbihez. Ez csak a svéd gróffal akarta a barlangokat kirabolni. Egyébként nagyon gazdag ember.

4. - Ezenkívül még több kisebb expedíció is készen állt, s a legszegényebb is komoly költségvetéssel rendelkezett, s gazdag itteni társakkal.

5. - Jimmy Bloch, mint kiderült, Gaston Fernandez kedves barátja és szövetségese, s természetesen annak tudtával cselekedett.

6. - Jimmy Bloch, a Cuenca városába kirendelt Észak-Amerikai Egyesült Államok – Béke Alakulatának – tagja, azaz hírszerző. Spanyolul: “Cuerpo de Paz”.

7. - Ma visszavertem az angolokat, kik szégyenszemmel, bár fenyegetőzve – mi mást tehettek – elmentek, pedig 13 tonna fölszerelést hoztak Angliából, s népnapokat ültek remek táborukban.

8. - A svéd grófnak is elvettem a kedvét az idejöveteltől, s ő egyszerűen társát, Andres Fernandez-Salvadort átkozza, s be kell látnunk, hogy szegény mi mást tehetne.

9. - Gaston Fernandez, s Jose Rojas, viszont dörzsölik a markukat, s alig várják, hogy Viztazo folyóirat megjelenjen, s a szemembe röhögjenek, s igaz, oly sokat dolgoztak, s olyan kedvesek voltak az utóbbi időben, velem szemben, hogy hogy ha azt másra fordítják, komoly eredményeket érhetnek el vele. Rojast különben is sajnálom, mert felesége a napokban ajándékozta meg a 6. gyerekkel, s Rojas majd ha a várvavárt cikkét elolvassa, 6-os ikrek szülési fájdalmait fogja érezni, Gaston Fernandezzel együtt.

10. - A Viztazo folyóirat 60.000 példányban jelenik meg, s ebből 5.000 az USA-ban élő ekvádoriak közt kerül eladásra. Talán mondanom sem kell, hogy nem tudom, hogy csináltam, de egyetlen cracczarom sem volt hozzá. 

------------------ …………………. --------------------

 

 

67.old.

Guayaquil, 1969 november 17.

 

Kedves Vilmos!

 

Pár perce kaptam f. hó 8-i leveledet, s csak nagyon röviden pár sort írok, hogy levelem gyorsan megérkezzen, ugyanis közben első levelemet már gondolom a fénykép anyaggal megkaptad.

Leírtam nagyon röviden a legfontosabb eseményeket, s miután úgysem tudom, mert itt sohasem lehet semmit előre tudni, azonnal megküldöm, s mint jelezted a másodpéldányt pedig R.L.-nak küldöm egyidejűleg.

Remélem, jó híreket írhatok a napokban, de ha időd van, s levelemet megkaptad, úgy ne várj az én írásomra, mert mindig várom kedves soraidat.

U.i: Vistazo, december 2-án fog megjelenni. Azonnal küldök belőle.

Nagyon köszönöm a cikket, két napja kaptam kézhez a számot, mely s egyben már a fölfedezést is közli. Majd részletesebben írok.

K I V O N A T

M. J. -nak Quayaquilban 1970. január 23-án kelt leveléből

/érk. I. 19-én/ 

“… az elmúlt hetekben egy véletlen folytán megtalálták a földalatti világ másik bejáratár. Még nem tudják, hogy azonos-e, de emiatt sürgősen a helyszínre kell utaznom, az anyagi nehézségek ellenére is … a legrosszabb, hogy Loja tartomány CARIAMANGA nevű község közelében egy földbirtok örökségi ügyben az örökösök, itteni szokás szerint, árkot ásattak, hogy ezzel rögzítsék mint mesgyével a birtokfelosztást. Ásás közben egy temető került az ásás útjába, melyből egy teljesen ép 7 /hét/ méter magas óriás csontváza került elő. Az örökös asszony ekkor elásatta az óriás csontjait egy újonnan készült deszkakoporsóba összegyűjtve. De nem maradt ennyiben az ügy. Egy ottani pap ugyancsak talált egy óriás-csontvázat, azt a faluban összerakatta és kiállította nyilvánosan, kijelentvén, hogy íme a világ közepe, mert előkerült annak az óriásnak a csontváza, akit annak idején Dávid a parittyával a fején talált. A koponya tényleg egy komoly horpadást mutat, aminek az oka kő lehetett. Mindenesetre a Loja-i püspök egyszerűen kizárta a papot s megtiltotta neki, hogy óriásokról beszéljen és a csontvázat mutogassa, mert nem léteztek.

Mindez sajnálatos, mert így kénytelen vagyok gyorsan felszerelés nélkül odautazni, s az általam ismert ottani bejáratokat is feltárni, melyekben tényleg sok óriás csontváz van felhalmozva.

Most QUILÁNG falucskába megyek, ahol a CHIRO hegyben van a bejárat. Ezenkívül LOJA-ból kiindulva LA TOMA-n át GONZAMANA-ba /GÖNZ/ megyek. Innen elágazik az út QUILÁNG /KILÁNG/ felé, mely után folytatom az utamat CARIAMANGA –ig. Sikerült egy kis gépjárművet kölcsönkapnom. QUILÁNG-ból a CORDILLERA-DEL-CONDOR-ra csak öszvérháton lehet felmenni, de ott éppen a CORDILLERA csúcsain haladó ősrégi kövezett útba lehet beletalálni számtalan szoborral, erőddel, kegyhellyel. Ennek egyes szakaszai olyan kitűnő állapotban vannak, hogy ha odáig fel lehetne vinni egy autót, akkor a még tökéletes kövezeten szépen lehetne használni. Ez az út köti össze e vidéket MACHU-PICHU-val, s ez alatt halad a földalatti világnak fontos része is. Viszek fényképezőgépet… Valószínűleg 10 napig távol leszek a fent jelzett helyeken. Jó lenne, ha időközben a magyar hagyományokban szereplő óriásokról is kaphatnék tájékoztatást. Megfelelő felvételekkel kísérve ugyanis összekötő szövegként ezeket az idézett hagyományokat szeretném közölni minden hozzáfűzés nélkül, s így az óriások kérdésének a tárgyalásánál természetes módon a mi hagyományaink kerülnének előtérbe, tehát már az első hírekben is, illetve a kiadandó füzetben …”

 

Ekvádori külügyminisztérium levelének a Magyar fordítása 1

 

Ekvádori külügyminisztérium levelének a Magyar fordítása 2

 

Ekvádori külügyminisztérium levelének a Magyar fordítása 3

 

Ekvádori külügyminisztérium levelének a Magyar fordítása 4

 

Ekvádori külügyminisztérium levelének a Magyar fordítása 5

 

Ekvádori külügyminisztérium levelének a Magyar fordítása 6

 

Ekvádori külügyminisztérium levelének a Magyar fordítása 7

 

Ekvádori külügyminisztérium levelének a Magyar fordítása 8

 

Ekvádori külügyminisztérium levelének a Magyar fordítása 9

 

Ekvádori külügyminisztérium levelének a Magyar fordítása 10

 

Ekvádori külügyminisztérium levelének a Magyar fordítása 11

 

Ekvádori külügyminisztérium levelének a Magyar fordítása 12

 

Ekvádori külügyminisztérium levelének a Magyar fordítása 13

 

Ekvádori külügyminisztérium levelének a Magyar fordítása 14

 

Ekvádori külügyminisztérium levelének a Magyar fordítása 15

 

Ekvádori külügyminisztérium levelének a Magyar fordítása 16

 

Ekvádori külügyminisztérium levelének a Magyar fordítása 17

 

Ekvádori külügyminisztérium levelének a Magyar fordítása 18

 

Ekvádori külügyminisztérium levelének a Magyar fordítása 19

 

Ekvádori külügyminisztérium levelének a Magyar fordítása 20

 

Ekvádori külügyminisztérium levelének a Magyar fordítása 21

 

Ekvádori külügyminisztérium levelének a Magyar fordítása 22

 

Ekvádori külügyminisztérium levelének a Magyar fordítása 23

 

Ekvádori külügyminisztérium levelének a Magyar fordítása 24

 

Ekvádori külügyminisztérium levelének a Magyar fordítása 25

 

Ekvádori külügyminisztérium levelének a Magyar fordítása 26

 

Ekvádori külügyminisztérium levelének a Magyar fordítása 27

 

Ekvádori külügyminisztérium levelének a Magyar fordítása 28

 

Ekvádori külügyminisztérium levelének a Magyar fordítása 29

 

Ekvádori külügyminisztérium levelének a Magyar fordítása 30

 

Ekvádori külügyminisztérium levelének a Magyar fordítása 31

 

Ekvádori külügyminisztérium levelének a Magyar fordítása 32

 

Ekvádori külügyminisztérium levelének a Magyar fordítása 33

 

Ekvádori külügyminisztérium levelének a Magyar fordítása 34

 

Ekvádori külügyminisztérium levelének a Magyar fordítása 35

 

Ez a cikk csak egy része egy sokkal nagyobb tartalmasabb cikknek, amit  Móricz Opos János magyar kutatóról szerkesztünk.

Részlet a cikkből:

...Erich von Daniken-el 1972-ben találkozik szintén, de kapcsolatuk hamarosan megkeseredik, Móricz visszutasítja Daniken állításait a pillanatok alatt bestsellerré vált könyvében, The Gold of Gods-ban (Az Istenek aranya). Daniken ugyanis azt állítja, hogy az Arany Könyvtárban járt Móriczal, amit utóbbi elutasít, hisz csak egy parciális lejárathoz vitte el pár órára a populista írót. Megjegyzendő, a ténykönyvek, melyeket Stan Hall és a Móriczot évtizedekig jól ismerő argentin Guillermo Aguirre (Lírico y profundo, sajnos csak spanyol nyelven hozzáférhető)könyvei közel nem olyan sikeresek mint a fantáziára épült Daniken-írás. Nos, ez nem a könyvek, hanem a "világ" minősítése...

Az itt talált dolgok hihetetlenek, és ha nem készült volna egy hivatalos dokumentum az akkori ecuadori köztársasági Elnök alírásával és pecsétjével, most nyugodtan legyinthetne a kedves Olvasó. De készült! .......



Szerkesztés dátuma: szerda, 2011. június 1. Szerkesztette: Kovács Lóránt
Nézettség: 8,201
Következő cikk: Betyár világ - Angyal Bandi (1760-1806)


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: