A XIII. századtól a magyarok Volga-vidéki földjét Magna Hungariának (jelentésében: Régi Magyarországnak) nevezték. Abu Zeid Balkhi (+934) úgy tudta, hogy három Magyarország volt: Magna Hungaria (Baskíria), Hungaria Antiqua, a magyarok országa és a Meotisz-Kubán vidéki Ungaria Maior. Itt meg kell jegyezni, hogy a magyarokat sok X. századi szerző ( Ibn Haukál 978-ban, Maszúdi +956-ban stb.) "baskíroknak" nevezte, Plano Carpini, IV. Ince pápa követe pedig 1245-ben Baskíriát Nagy-Magyarország (Magna Hungaria) néven írja le. Wilhelm Rubruquis 1253-ban és Marco Polo 1271-ben kijelentik, hogy a magyarok és a baskírok nyelve egy és ugyanaz.

Mivel Magna Hungaria vagyis a mai Baskíria és az attól kissé nyugatra eső terület Árpád magyarjainak e rövid idejű szállásterületéről igen keveset tudunk, ezért a nyelvészek és történészek e területet mindazon népekkel és nyelvekkel ruházták - és ruházzák - fel, amilyen az adott világnézetük. Ibn Fadlan szerint a X. században az akkori Baskíria valamivel nyugatabbra volt a mainál. Mivel e terület népeiről az auktorok hallgatnak, ezért a finnugor őstörténetet vallók ezt a területet az Urál-hegység keleti lejtőiről átköltözött ugor népek "kései magterületének" és a magyarok "második" őshazájának nevezik. A magyar őstörténet-kutatók viszont tisztességesen számolnak őseink egy részének e területen való rövid ideig - néhány évtizedig - tartó tartózkodásával, amely idő alatt a helyi lakóktól átvették a nyelvünkben levő kevés finnugor szókincset. A régészeti kutatások a Magna Hungaria területén feltárt VIII. századi temetőkben együtt találják a volgai bolgárok és az ősmagyarok hagyatékát, bár e kettő ebben a korban az eddig feltárt gyér leletanyag és a hiányos feldolgozás miatt aligha választható szét. A Volga és Káma egybeszakadása vidékén tárták fel a 150 síros Bolsije Tigani, majd a Tankajevka-i temetőt, ahonnan sok olyan régészeti lelet került elő, amely hasonló a honfoglaló magyarokéhoz.